Készült: 2024.05.09.22:56:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

20. ülésnap (2022.07.04.),  75-80. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:55


Felszólalások:   69-74   75-80   81-86      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a mai ülésnapunkon kerül sor.

És most következik Szabó Rebeka képviselő asszony (Szabó Rebeka: Köszönöm szépen.), akitől még egyszer elnézést kérek. (Szabó Rebeka: Semmi probléma!) Tehát a következő interpelláló képviselő Szabó Rebeka képviselő asszony, a Párbeszéd képviselője, aki interpellációt nyújtott be az építési és beruházási miniszterhez. Szabó Rebeka képviselő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon!

SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 12 év hosszú idő, ezalatt már, ugye, látszik, hogy mihez kezd egy kormány a rábízott természeti értékekkel. Tisztán látható például, hogy a Balaton csak addig és annyiban érdekli önöket, amíg pénzt lehet csinálni belőle, a nádasokból tóparti telkeket, az öblökből és torkolatokból vitorláskikötőket, a kempingekből luxuslakóparkokat, a parti sétányokból szállodákat. A folyamat eredményeként egyre kevesebb a szabadon hozzáférhető tópart, egyre több az egyszerű halandók elől elzárt vagy méregdrága belépővel elérhető terület.

A célzottan a NER oligarcháihoz érkező, számolatlanul mért támogatások árfelhajtó hatása következtében az árak már magasabbak, mint a horvát tengerparton, miközben a rezsim kegyeltjei önfeledten költik jachtokra, borospincének álcázott úszómedencés villákra és magánbirtokká alakított egykori üdülőkre az adófizetőktől kapott ingyenpénzt.

(15.20)

Hogy a Balaton egy élő rendszer, egy egyedülálló ökoszisztéma, az szemmel láthatóan föl sem merül önökben, pedig a Balaton jó vízminőségének kulcsa a tó körül ma még sokfelé megtalálható berkek növényzetének és a part menti nádasoknak a megléte. Amikor önök ezekre a területekre néznek, lelki szemeik előtt valószínűleg egy „építési terület” tábla és egy csilingelő pénztárgép villan fel.

Azzal, hogy a parti nádasok területét hagyják szétszabdalni, az üres területeket és az egykori kempingeket pedig hatalmas terhelésű ingatlankomplexumokkal építik be, évről évre egyre nagyobb területet iktatnak ki a tó immunrendszeréből, megfosztva a Balatont a természetes védekezőképességétől, a terhelését pedig folytonosan növelik. Ebből így baj lesz.

Az egyik eszköz, amivel a tavat kivégzik, a kiemelt beruházási törvény. Most, ugye, bármi kiemelt beruházás lesz, ami a kormánynak, Mészárosnak vagy Tiborcznak fontos. A kiemelt beruházássá nyilvánítás után már nem számítanak sem a környezetvédelmi előírások, sem a helyi építési előírások, de a helyben élő emberek szempontjai sem egyáltalán.

Nagyon érdekes, hogy a korábban feltett kérdéseimre rendre azt válaszolták, hogy a kormány elkötelezett a Balaton-part védelme iránt. De akkor én kérdezem tisztelettel, hogyan lehetséges, hogy a Club Aliga területén például kiemelt beruházással megemelték a beépítési magasságot 18 méterre, a telkek beépíthetőségét 80 százalékra, és támogatták a parti sétány felparcellázását 16 építési telekre, és kérdezem, hogy miért adnak mindehhez a romboláshoz majdnem 10 milliárd forint állami közpénzt. Így az a helyzet, hogy nemcsak lehetővé teszik a kiemelt beruházással, hogy tönkretegyék a partot, de az adófizetők pénzéből mindezt támogatják is, különös tekintettel a magaspart legyalulására és tönkretételére.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem: egyetérte ön az egyedi geológiai képződmény, az aligai magaspart legyalulásával, és azzal, hogy elveszik a balatonvilágosi emberektől és mindannyiunkól a partot és a kilátást? Előre is köszönöm válaszát. (Taps a Párbeszéd, az MSZP és a DK soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Lázár János miniszter úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó.

LÁZÁR JÁNOS építési és beruházási miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a lehetőséget, hogy így miniszterként első alkalommal önnek válaszolhatok, főleg egy olyan fontos kérdésben, amely a Balatonra vonatkozik. Nyugodtan mondhatom mindannyiunk nevében, hogy Európa egyik legfontosabb természeti kincséről beszélünk.

Amit ön az interpellációjában megfogalmazott a természeti értékek és a Balaton kiemelt értékei, sőt a balatoni vízminőség megóvása érdekében, azt én kiemelten fontosnak tartom, és a kormány nevében támogatom, sőt nemcsak támogatja a Fidesz-kormányzat és a Fidesz-frakció, hanem 2019. március 15e óta egy olyan törvény van hatályban, amely nyolc pontban garantálja mindazt, amit ön az előbb számonkért rajtunk. Tehát amiről ön beszél  a partszakaszok védelme, a korábbi kempingek védelme, a növényzet védelme, a vízminőség védelme vagy a társadalmilag fontos közfunkcióknak a védelme és a hozzáférés biztosítása , erről 2019 óta közkonszenzus következményeképpen, a korábbi Balaton-törvények hagyományait folytatva egy nagyon erős és szigorú törvény született.

Az egy teljesen más kérdés, hogy a Balaton mindenkié Magyarországon, mindenki szereti a Balatont, ezért minden magyar honfitársunk, legyen szegény vagy gazdag, szeretné a szabadidejét – szerencsére  a Balatonon és nem külföldön tölteni. Az komoly nemzetgazdasági, társadalmi érdek, hogy minden magyar honfitársunk eljuthasson a Balatonra  ennek érdekében a tárcák számos szociális programot indítottak , de az is érdek, hogy a jómódú magyar középosztály vagy a nagyvállalkozói réteg a pénzét ne külföldre vigye, hanem Magyarországon költse el.

Amikor majd egyszer a pártja kormányzati pozícióba jut valamikor a következő időszakban, a következő évszázadban, akkor ön meg fogja tanulni, képviselő asszony, hogy nagyon nehéz a természetvédelem, a zöldszempontok mindenki számára akceptálható, elfogadható és fontos szempontjait összeegyeztetni a folyamatos fejlődés iránti igénnyel; azzal az igénnyel, hogy a magyar honfitársaink az idén is óriási számban szeretnének a Balatonra menni, jó szállodákban akarnak lakni, szerencsére van pénzük erre, és természetesen szeretnék a szabadidejüket normálisan, kulturáltan eltölteni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szélesítsék az M7-est!)

Az ország az elmúlt tíz évben jutott oda, hogy lehetőség jutott és lehetőség van a Balaton fejlesztésére értékei megóvása mellett. Én egy olyan rendszerben gondolkodom, ha már a személyes véleményemet kérdezte, amely majd egyszerre garantálja a természeti értékek megóvását, és garantálja azt is, hogy az ország fejlődjön.

Nagyon helyesnek tartom azt, hogy az elmúlt időszakban a Magyar Turisztikai Ügynökség pénzt és forrást biztosított mindenkinek, aki szállodát vagy szálláshelyet akart fejleszteni a Balatonnál, és nagyon helyes, hogy ezt magyar vállalkozók kapták. Ezzel, azt gondolom, minden magyar parlamenti képviselő egyet kell hogy értsen. Az a kérdés, hogy a helyi szempontok, a lokalitás szempontjai, a helyi emberek természeti értékek iránti ragaszkodása, a közhozzáférés hogyan biztosítható.

Igaza van önnek abban, hogy a kiemelt állami beruházások rendszere megérett a felülvizsgálatra. Ősszel a tárcám nemcsak az állami beruházások teljes rendjének felülvizsgálatára tesz javaslatot az Országgyűlésnek, hanem a kiemelt állami beruházások rendjét is át fogjuk tekinteni egy állami beruházások és építészeti kerettörvény és az építésügy újraszabályozása keretében.

Amit a konkrét beruházás kapcsán szeretnék mondani, megnyugtatnám minden aggódó képviselőtársamat, különösképpen Witzmann Mihály képviselőtársamat, aki a terület egyéni képviselője, hogy a beruházás nem kezdődött el. Amiről ön beszél, ott még semmi nem történt. Várjuk a beruházó terveit, elképzeléseit, várom az Országos Tervtanácsban, hogy véleményt mondhassunk a közösség képviseletében, és a beruházóval is fölveszem a kapcsolatot annak érdekében, hogy Balatonvilágos önkormányzatával egyeztetve és megállapodva olyan megoldás szülessen, amely minden környékben élőnek azt is garantálja, hogy a természet értékei megmaradjanak, és azt is, hogy közfunkció és közhozzáférés legyen biztosított.

Ebben kérem az ön közreműködését, és természetesen elsősorban a balatonvilágosiak közreműködését, mert az a helyzet állt elő, hogy az én minisztériumomnak azt az elvet kell érvényesíteni itt és máshol is, hogy jusson is, maradjon is, maradjon a balatonvilágosiaknak, és jusson a Balatonból egész Magyarországnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Szabó Rebeka képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát.

SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a választ. Egyelőre nem tudom elfogadni, ugyanis az a helyzet, hogy bár ön elmondta, hogy van törvény, ami nagyon jó, csakhogy a tapasztalat az, hogy ezt a törvényt nem igazán tartják be.

Tehát nemcsak az aligai kemping, de ott vannak a tihanyi építkezések, vagy például a keszthelyi Zala kemping területén terveznek 288 lakást a parthoz közel, Balatonszemesen a Vadvirág és a Hattyú kemping területén, szintén a parthoz közel. Ezek egykori kempingek, amelyek egyébként a kisebb pénzű embereknek egy olcsó balatoni nyaralás lehetősége volt, ezek most tönkremennek, és drága lakóparkok lesznek ott.

Nézze, a Párbeszéd egy zöldpárt, ezért hogyha mi leszünk kormányon, akkor a fejlődés úgy fog majd megvalósulni, hogy nem tesszük tönkre a természeti erőforrásokat, lehet, hogy lehet majd éppen akár lakóparkot is építeni, de olyan helyen, ahol eddig is épület volt, nem a part közelében, és nem fogjuk veszélybe sodorni sem a nádast, sem a Balaton vízminőségét.

Úgyhogy én azt remélem, örülnék, hogy ha az önök kormánya is erre az útra lépne, és fogom még majd a jövőben is kérdezni erről. (Lázár János: Köszönöm szépen.) De egyelőre sajnos a jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a választ (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) nem lehet elfogadni. (Lázár János: Szomorú vagyok!  Szórványos taps a Párbeszéd és az MSZP soraiban.)




Felszólalások:   69-74   75-80   81-86      Ülésnap adatai