Készült: 2024.05.10.23:57:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

97. ülésnap (2023.12.11.),  328-332. felszólalás
Felszólalás oka Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
Felszólalás ideje 13:16


Felszólalások:   324-328   328-332   332-336      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tájékoztatom, hogy a vita további szakaszában a felszólalásra és az esetleges zárszó elmondására 11 perc 45 másodperc áll rendelkezésére.

Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi Bizottság nem állított előadót, most képviselői felszólalások következnek. A vita során kettőperces hozzászólásra nincs lehetőség. Megkérdezem, kíváne valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom.

Megkérdezem miniszterhelyettes urat, habár vita nem alakult ki… (Dr. Répássy Róbert nemet int.) Miniszterhelyettes úr jelzi, így nem kíván zárszót mondani, a kormány álláspontját már előző felszólalásában ismertette.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti szuverenitás védelméről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Kocsis Máté, Fidesz; Németh Szilárd István, Fidesz; Nacsa Lőrinc, KDNP; Simicskó István, KDNP; Varga Judit, Fidesz; Zsigó Róbert, Fidesz; Kósa Lajos, Fidesz; Illés Boglárka, Fidesz, és Czunyiné Bertalan Judit, Fidesz, képviselők által benyújtott előterjesztés T/6222. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

A vitában elsőként a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Nagy Csaba képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon!

(20.50)

NAGY CSABA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2023. december 7-én tartott ülésén megtárgyalta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló T/6222. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. számú országgyűlési határozat 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A magyar szuverenitás védelmére szükség van, mert olyan botrány történt az elmúlt évben, amire a rendszerváltozás, rendszerváltoztatás óta, 1990 óta nem volt példa. Közmegegyezés volt abban, hogy külföldről a parlamenti választáson induló pártok nem fogadnak el anyagi támogatást. Viták ugyan voltak, de ezt az alapelvet ez idáig mindenki betartotta. A baloldal azonban 2022-ben megszegte ezt, több mint 4,5 milliárd forintnyi dollár gurult be a kasszájukba, amit arra költöttek, hogy befolyásolják a parlamenti választásokat.

Önmagában ez a botrány indokolta azt, hogy áttekintsük a törvényeinket, és a kiskapukat azonnal bezárjuk. A törvényjavaslat elfogadására azért van szükség, hogy még egyszer ne fordulhasson elő, hogy a magyar embereket Washingtonból vagy éppen Brüsszelből érkező pénzekből próbálja meg befolyásolni a baloldal, mindezt azért, hogy ne nemzeti kormánya legyen Magyarországnak, és ezzel külföldi támogatóik gazdasági érdekeit segítsék elő. Mára egyértelmű lett, gyakorlatilag minden politikai vita mélyén a szuverenitás rejtőzik, ami röviden annyit tesz: a magyarok sorsáról csak a magyarok dönthetnek. Mi, a Fidesz- és a KDNP-frakciók tagjai ebben hiszünk.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy nemcsak hazánkban, hanem az Európai Unióban is egyre nagyobb hangsúly helyeződik a külföldi beavatkozásokkal szembeni fellépésre, a szabad és tisztességes választások megóvása érdekében. Kiemelendő azonban, hogy nemcsak az EU fordít erre figyelmet, hanem az Európai Unió több tagállamában is működnek olyan állami szervek, hatóságok, amelyek célja, hogy a külföldi országok általi befolyásolási kísérleteket és dezinformációs tevékenységeket feltérképezze. Ennek a tevékenységnek az alapja a transzparencia, mert ha más állam, külföldi szerv vagy szervezet befolyásoló tevékenységével átlépi a jogszabályok által biztosított kereteket, akkor azzal szemben hatékony és szigorú fellépésre van szükség az ország szuverenitásának megvédése érdekében.

Mindezekre való tekintettel a törvényjavaslattal létrehozandó a szuverenitásvédelmi hivatal, amelynek elsődleges feladata, hogy átláthatóvá tegye a választási és a társadalmi döntéshozatali folyamatokat, beazonosíthatóvá tegye azokat a szereplőket, akik részt vesznek ezek, valamint a választói akarat befolyásolásában. A hivatal olyan független szerv, amely feltárja és vizsgálja más állam vagy külföldi szerv, szervezet érdekében végzett érdekképviseleti, dezinformációs, valamint az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenységet.

A szuverenitásvédelmi hivatal létrehozásán túl indokolt a hatályos választáson induló jelöltekre és a jelölő szervezetekre vonatkozó finanszírozási szabályok módosítása a külföldi befolyásszerzés megakadályozása és megelőzése érdekében. Ezért a büntető törvénykönyvbe új tényállásként bekerül a választói akarat befolyásolása, valamint betiltásra kerül a választói akarat befolyásolása vagy az ennek megkísérlésére irányuló tevékenység folytatása érdekében nyilvánvalóan külföldről érkező támogatás felhasználása. A saját sorsunkról csak mi, magyarok dönthetünk.

Mindezekre való tekintettel hazánk szuverenitásának védelme érdekében kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Illés Boglárka képviselő asszonyt, az előterjesztők képviseletében kíváne szólni. (Illés Boglárka: Kívánok.) Igen. Öné a szó. Tájékoztatom, hogy a felszólalásra, a vita során történő további felszólalásokra és az esetleges zárszó elmondására összesen 15 perc időkeret áll rendelkezésére. Parancsoljon!

ILLÉS BOGLÁRKA (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az értékek és az általános iránymutató normák a legtöbb esetben a tehermentesítést szolgálják. Tudjuk, hogy a múlt tapasztalatain alapuló milliárdnyi információt nem lehet átadni minden utódnemzedék valamennyi tagjának, és azt is, hogy ezeket a tapasztalatokat sokszor nehezen, súlyos áldozatok árán szerezték meg elődeink. Éppen ezért az ezekből levont következtetések, melyek sok esetben absztrakt értékekké válnak, iránymutatást is jelentenek, mintául szolgálnak, van, amikor követendőt, és van, amikor a bajokat elkerülendőt.

Ilyen hazánk szuverenitásának védelme, és ilyen a külföldi politikai befolyásszerzési kísérletek megakadályozása, annak teljes elutasítása, hiszen mi, magyarok a történelmünk folyamán már számos alkalommal megtapasztalhattuk, milyen az, ha külföldön döntenek rólunk, nemcsak helyettünk, de sokkal inkább nélkülünk, hiszen az ilyen történelmi balsorsot elődeinknek többször át kellett élniük, és az ezekből a helyzetekből itt maradt károk enyhítésével azóta sem végeztünk. Ezért ha szükséges, egy újabb törvénnyel kell világossá tennünk: Magyarország jövőjéről csak a magyar választópolgárok dönthetnek, hiszen függetlenségünk és szuverenitásunk visszavonhatatlanul sérül, amikor a választásokat manipulálják, befolyásolják, és amikor vannak olyan hazai közreműködők, akik elfogadják, hogy a kampányukat, tehát azt a folyamatot, amelynek mentén közhatalomhoz kívánnak jutni, külföldről finanszírozzák. A szuverenitásvédelmi törvény célja tehát nem más, mint a külföldi beavatkozási kísérletek megakadályozása, ezáltal függetlenségünk, szabadságunk védelme.

Tisztelt Ház! A politikai pártok külföldi forrásból származó kampánytámogatásának tilalma nem új keletű, ez a gyakorlat eddig is tilos volt. Az új törvénnyel ennek a tilalomnak kívánunk érvényt szerezni abban az esetben is, ha a jelölő szervezet a jelenleg hatályos jogszabályok megkerülése céljából nem párt, hiszen láttuk, mi történt a baloldali összefogás részéről a 2022-es országgyűlési választás során. Hangsúlyozni kívánom: ezek a szabályok csak azokra a szervezetekre vonatkoznak, amelyek a választáson jelöltet állítanak és mellettük kampányolnak, mely esetben nem megengedhető, hogy külföldi támogatást használjanak fel a választói akarat befolyásolására.

Minden új törvény vagy törvénymódosítás, így a jelenleg előttünk fekvő is megoldást kíván adni egy nem várt problémára. A problémát itt a hazai ellenzéki pártok tették egyenesen az adománygyűjtő ládikákból a tisztelt Ház asztalára, amelyek a törvényhozó szándékával szembemenve kiskapuk segítségével játszották ki a pártok külföldi forrásból való finanszírozásának tilalmát  igen, arról a 4 milliárd forintról beszélek, amely civil szervezeteken keresztül érkezett a baloldali pártok kampányába. Pontosan tudjuk, hogy tisztelt baloldali képviselőtársaim is tudják, senki sem ad ennyi pénzt pusztán jószívűségből. Ez nem támogatás volt, hanem befektetés, és annak ellenére is, hogy a rosszabbik fajta, azért biztosak lehetünk benne, hogy megkérték az árát.

A törvényjavaslat benyújtását követően a baloldal részéről persze rögtön megjelentek az álaggodalomtól terhes szirénhangok. A baloldal európai parlamenti képviselői rögtön a Bizottsághoz fordultak, hogy a törvény elfogadása esetén újabb kötelezettségszegési eljárást indítsanak hazánkkal szemben. Ilyenkor mindig eszembe jut annak a szovjet kisfiúnak, Pavlik Morozovnak az esete, aki 1932-ben, a legvadabb sztálini időkben a saját apját is feljelentette; természetesen mint morális hőst dicsőítették  ilyen a kommunista morál.

Tisztelt Ház! Összefoglalva tehát: a demokrácián nyugvó állam politikai pártversengésen kell hogy alapuljon, ez természetes, és ebben a küzdelemben az a párt lehet sikeresebb, amely célul az emberek szolgálatát, az emberek problémáira való odafigyelést, annak megértését, az arra való megoldási lehetőségeken való gondolkodást, majd cselekvést állítja a politikája középpontjába, Magyarországon erről pedig sem külföldi politikai erők, sem nagyvállalati szereplők, sem különböző tőkéscsoportok nem dönthetnek, és az erre irányuló kísérleteknek is véget kell vetnünk  erről szól ez a törvényjavaslat. És bár korábban is úgy gondoltuk, hogy a pártok esetében ezt már egyértelművé tettük, a baloldal megtalálta a sorszámozott külföldi valuták, dollárok, eurók, fontok kampányhoz vezető útvonalát. Annak érdekében, hogy ezt a példátlan gyakorlatot megállítsuk, kérem, támogassák az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tájékoztatom, hogy 9 perc 50 másodperc áll még rendelkezésére a további felszólalásra és az esetleges zárszó elmondására.

Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a miniszterhelyettes urat, a kormány részéről kíváne a vita e szakaszában szólni. (Dr. Répássy Róbert: Nem.) A miniszterhelyettes úr jelzi, hogy nem kíván a vita e szakaszában szólni.

Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi Bizottság nem állított előadót. Most képviselői felszólalások következnek. Megkérdezem, kíváne valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom.

Megkérdezem, hogy a kormány nevében a miniszterhelyettes úr kíváne szólni. (Dr. Répássy Róbert: Nem, köszönöm.) Jelzi, hogy nem kíván szólni. Kérdezem a képviselő asszonyt. (Illés Boglárka jelzésére:) Szintén, mivel álláspontját kifejtette, így nyilván nem kíván szólni.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.

(21.00)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Lázár János, Fidesz; Ágh Péter, Fidesz; Nagy Bálint, Fidesz; képviselők által benyújtott előterjesztés T/6220. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Kiss János képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr!




Felszólalások:   324-328   328-332   332-336      Ülésnap adatai