Készült: 2024.05.10.04:50:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

66. ülésnap (2023.05.22.),  275-276. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:19


Felszólalások:   273-274   275-276   277-278      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga Zoltán képviselő úr, a DK frakciójából. Megadom a szót öt percben. Parancsoljon!

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm, elnök asszony. Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy évek óta 10 millió magyar gondolkozik azon, hogy vajon Szijjártó Péter külügyminiszter úr mihez is ért. Ezt nem tudjuk megmondani, de az újabb vízzabáló debreceni akkugyár bejelentése után, ahol ő volt a főszereplő, nyilvánvaló módon a külügyminiszter úr a földrajzhoz biztosan nem ért. Ugyanis nem kis meglepetést okozott nemcsak a debrecenieknek, de a volt földrajztanárának is vélhetően, esetleg az országunk vízrajzát akár csak minimálisan ismerőknek is, amikor közölte, hogy az új kínai üdvöske, Orbán új kedvence, az Eve Power új kínai akkugyár, amelyet Debrecenre fognak megint telepíteni, idézem: „vízigényének a 95 százalékát egyrészt tisztított szennyvízből, másrészt felszíni vizekből fogják biztosítani”.

Na, hát itt döbbent meg mindenki, különösen mi, debreceniek, tudniillik e rövidke kis mondatban legalább két tévedés, hazugság, esetleg tréfa volt; mindenki döntse el maga, hogy a három közül melyik is. Ugyanis Debrecen környékén nemhogy egy vízzabáló akkugyár igényeit kielégítő mennyiségű felszíni víz nincs, hanem egy minimális bármilyen gyár igényeit sem tudná kielégíteni semmi, hiszen nincs se folyó, se patak, de még csak egy kis csermelyecske sem. Ha felütötte volna a külügyminiszter Magyarország térképét, akkor ez azonnal szembeötlő lett volna számára. Úgy tűnik, ezt nem tette meg. Nagyjából ezt minden debreceni, de szerintem második osztályos általános iskolás kora óta mindenki tudja, hogy Debrecenben mi van.

Ha a felszíni víznél véletlenül a Civaqua-programra gondolt, akkor üzenném Szijjártó miniszter úrnak, hogy ebben az ügyben is vagy hazudik, vagy téved, tudniillik a Tisza vizét csővezetéken Debrecenbe szállító Civaqua-programnak Debrecen és a környékbeli területek számára az éltető víz utánpótlása a legfontosabb dolga, nem pedig azért épül, hogy kínai akkumulátorgyárakat kiszolgáljon. Ezt még Debrecen város Debrecen-ellenes polgármestere is tudta, legalábbis 2022. november 22-én biztosan, hiszen a Civaqua-program nagyjából félidejénél még ezt nyilatkozta a sajtónak.

(20.10)

És most megint idézem: „Ez a program nem a debreceni iparfejlesztésnek, sokkal inkább a város vízháztartásának, környezetvédelmi, vízgazdálkodási szempontjainak a kielégítésére, kiszolgálására és támogatására született meg.” Még egyszer mondom, városunk Debrecen-ellenes polgármestere ekkor még tudta, vélhetően azóta már ő is részleges amnéziában szenved, vagy elfelejtett mindent, hiszen most már nemhogy arra nem emlékszik, hogy mit mondott egy fél évvel ezelőtt, de arra sem, hogy mit tanult földrajzból.

Sőt, beszéljünk akkor a mondat második részéről, arról, hogy tisztított szennyvízből fogják majd ellátni ezt a gyárat. Nagyon jól tudjuk, hogy a fekáliával szennyezett, majd megtisztított szennyvíz erre a feladatra nem alkalmas, nagyon nem. A szürkevíz lenne erre alkalmas. Viszont egyetlenegy újabb hírem van a miniszter úr számára, sőt Debrecen Debrecen-ellenes polgármestere számára is, hogy Debrecenben nemhogy felszíni víz nincs, de szürkevíz sincsen, sehol nincsen. Nincsen kiépítve tudniillik ennek a lehetősége sem, nincsen kiépítve az a csatornarendszer, ahol ezt összegyűjtik, és nincsen kiépítve az a rendszer, ahol ezt megtisztítják. Tehát ilyen rendszer sincs.

A fekáliával szennyezett szennyvizet pedig, ahogy az előbb is mondtam, nem lehet erre a célra használni, de tételezzük fel, hogy erre gondolt mégiscsak a miniszter úr. Viszont az a városi vízmű, amely ezt a tisztított szennyvizet előállítja, nagyjából 10 kilométerre helyezkedik el a gyártól légvonalban, és a 10 kilométeres légvonalon, tereprészen belül rettentő sok felszíni közmű, út, autópálya, lakóházak és millió ingatlan is van, azaz hogyha ezt meg akarják csinálni mégiscsak, akkor ez jelen állás szerint évtizedes előkészítést és kártalanítások tömkelegét jelentené.

Szijjártó Péter azt üzente a debrecenieknek, hogy nem hülyék ők, mármint a kormány, hogy a debreceniekre szabadítják a veszélyes akkugyárakat. A debreceniek, tehát mi, azt üzenjük vissza, hogy ebben azért mi nem vagyunk annyira biztosak. Szemmel látható, hogy semmi nem drága az orbáni megmondóembereknek, és nincs az az ordas hazugság, amit ne sütnének el csupán azért, hogy Orbán beteg álmát mihamarabb megvalósítsák, és ezzel tönkretegyék, sivatagossá tegyék, élhetetlenné tegyék Debrecent.

Ez tragikus! Ha Orbánon, szervilis diktatúráján és az őt kiszolgáló szervilis csinovnyikokon múlik, Magyarország a kínai elvtársak mérgező vegyi üzemeinek prédájává, áldozataivá válik, terméketlen sivataggá fog válni, amit nem fogunk engedni, a Dobrev-kormány ezt meg fogja akadályozni. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiból.)




Felszólalások:   273-274   275-276   277-278      Ülésnap adatai