Készült: 2024.05.10.01:43:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

103. ülésnap (2024.03.04.),  2-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 8:22


Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Orbán Viktor 2011-ben úgy fogalmazott: „…ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” Mi ezt tesszük, és különösen ebben a kontextusban felháborító vagy meglepő az a mondat, amit a múlt héten képviselőtársamnak adott válaszában mondott a miniszterelnök úr. Úgy fogalmazott: „Semmilyen szándékunk nincs arra vonatkozóan, hogy bármilyen közösségnek a saját életére vonatkozó döntését megakadályozzuk, sőt épp ellenkezőleg, meggyőződésem, hogy a legjobb, ha minden ügyben ott születik döntés, ahova az tartozik, minél közelebb a valóságos élethez. A magam részéről azt az álláspontot képviselem, hogy ezekben a kérdésekben a közösségeknek elidegeníthetetlen és elvehetetlen jogaik vannak.”

Ezt mondta a miniszterelnök úr, de nézzük meg  szintén miniszterelnök úr tanácsa szerint , hogy ehhez képest mit csinált az őáltala vezetett kormány. Elindították a sóskúti beruházás kiemeltté nyilvánítását. Igaz, elkerülte a figyelmüket, hogy még a saját törvényeik alapján sem lehet kiemeltté nyilvánítani, de egyértelműen bizonyíthatóan ott volt a szándék, hogy ezt a beruházást kiemeltté nyilvánítsák, annak ellenére, hogy pontosan és mindenki által ismert, hogy a sóskútiak, a tárnokiak, illetve az érdiek körében mekkora a felháborodás ezzel a beruházással kapcsolatban, és annak ismeretében is, hogy egy helyi népszavazás van folyamatban. Egy helyi népszavazás jogorvoslati időszaka zárult le a múlt héten, de ennek ellenére gyakorlatilag a népszavazást is megpróbálták ellehetetleníteni azzal, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítsák Sóskutat; ez nem sikerült.

De a helyzet az, hogy ez nem egyedüli példa, hiszen ugyanezt csinálta az Építési és Közlekedési Minisztérium az országos népszavazási kérdéssel kapcsolatban, amit jóváhagyott a Nemzeti Választási Bizottság, és azt látjuk, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az emberek ne mondhassák el a véleményüket azokról a kiemelt beruházásokról, magáról a kiemelt beruházásokról szóló törvényrészről, ami ma egyébként az állami beruházásokat kíséri.

El kell mondanunk, hogy minden település veszélyben van, hiszen miközben Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondja, hogy a helyi ügyekről a helyieknek kell döntenie, látjuk, hogyan próbálják meg lenyomni a helyi lakosok torkán a debreceni vagy az iváncsai akkumulátorgyár megépítését, látjuk, hogyan falaznak a törvényeket sorra megszegő gyáraknak.

Ráadásul sem a sóskúti, sem a gödi vagy debreceni eset nem egyedülálló. Ma nem tudhatja egyetlenegy település sem, egyetlenegy állampolgár sem Magyarországon, hogy mikor fognak a kert végében egy szennyező akkumulátorgyárat építeni. Nem kímélnek semmit: sem termőföldet, sem lakóövezetet, sem környezetvédelmet, sem egészségvédelmet. Semmi nem számít, csak a profit, amit önök képviselnek, mert sajnos ki lehet mondani egyértelműen, hogy önök nem a magyar állampolgárok érdekeit, hanem a profitérdekeket képviselik.

Azt gondolom, hogy ki kell mondanunk egyértelműen, hogy ez így nem mehet tovább, és azt gondolom, hogy ezen a ponton szeretném elmondani azt, hogy az LMP-Magyarország Zöld Pártja minden segítséget, minden támogatást meg fog adni azoknak a közösségeknek, akik megpróbálják megvédeni a saját otthonaikat. Minden segítséget és minden támogatást meg fogunk adni azoknak a közösségeknek, akik akár helyi, akár országos népszavazáson keresztül véleményt akarnak mondani, mert mi tiszteljük a magyar állampolgárokat. A javaslatom az, hogy tegyék ezt önök is. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Ágh Péter államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

ÁGH PÉTER építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! A sóskúti beruházás kapcsán miniszter úr tett egy nyilatkozatot, ajánlom a figyelmébe, talán elkerülte azt. Engedje meg, hogy a felvetéseire generálisan is válaszoljak!

Magyarország, ki kell mondanunk, tőkeszegény ország. Ahhoz, hogy elérjük az EU fejlettségi szintjének átlagát, külföldi működő tőke, FDI bevonására van szüksége. Ez olyan, mint a gravitáció vagy a derékszög, tisztelt képviselő úr, senki nem vonta kétségbe az elmúlt harminc évben. Komoly eredményeket is el tudtunk érni. Ma ott tartunk, hogy Magyarország nemcsak az Unióban, de a világon is az egyik legjobb tőkebevonzó képességgel rendelkező ország, és minden bírálatuk  még a huhogásuk ellenére is  az egyik legösszetettebb gazdasági szerkezettel rendelkező ország lett az elmúlt 14 évben. Ez közös eredményünk, közös sikerünk. Óriási eredménynek tartom azt is, hogy sikerült elérnünk, hogy nemcsak Nyugatról, hanem Keletről is nagy mennyiségben érkeznek beruházók, nagy mennyiségben érkezik tőke Magyarországra, hozzájárulva ahhoz, hogy az elmúlt 14 évben több mint egymillióval többen dolgozhassanak.

Egy olyan rezsimről, a kiemelt beruházások rendszeréről beszélünk, amely 2006 óta él, nem véletlenül. A 2004-et követő csatlakozásunk után érdemben nőtt meg az FDI-bevonzó képességünk. Az akkori szabályozás így szólt: 90 millió forintos összköltség és legalább 15 új munkahely teremtése mellett lehetett kiemeltté tenni egy beruházást. Első körben ezzel szemben nyújtott be népszavazási kezdeményezést; itt még, azt gondolom, hogy egyet is tudunk érteni önnel.

Jelentem, a kormány elvégezte a feladatot, és két törvénnyel  az állami építési beruházásokra vonatkozik az egyik, a másik pedig a magyar építészetre vonatkozó  módosította a szabályozást, 100 milliárd forintos összköltség és száz új munkahely teremtésére van szükség ennek a státusznak a megszerzéséhez. Tehát, még egyszer: 90 millióról 100 milliárdra emeltük az értékhatárt, az értékhatárt tehát 1111-szeresére emelte a kormány. Mondjon vagy mutasson bármilyen szabályozást, ahol ilyen komoly szigorítás történhetett!

Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de amit önök csinálnak, meggondolatlanság, és ellenkezik a nemzeti érdekkel. Azzal az állítással egy tudunk érteni, hogy a helyiek megkérdezése nélkül és kompromisszum keresése nélkül bármit is lehessen építeni az országban, azt nem lehet, a törvények mindenkire vonatkoznak, így mindent figyelembe kell venni, de az lehetetlen, hogy nemzetstratégiai, nemzetbiztonsági beruházások emiatt ellehetetlenüljenek.

Tisztelt Képviselő Úr! A kormány nyílt lapokkal játszik, önök azonban nem. Ezekért a beruházásokért közelharc folyik. Miközben az Egyesült Államok gazdasági értelemben szépen kivonul Európából, az európai és az ázsiai beruházások iránt főleg a térségünkben óriási csata dúl. Önök erről nem vesznek tudomást, a társadalmi vitából nem veszik ki a részüket, csak hergelnek.

A kormány a minisztériumon keresztül olyan szabályozást fogadott el, amely a fenntarthatóság és a zöldszempontok figyelembevétele mellett teret ad az ipari beruházásoknak a nyugat-európai példák figyelembevételével.

(11.10)

Ön vagy nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy miről van szó. Egy biztos: ezzel a magyar adófizetők, a magyar választópolgárok érdekeivel ellentétesen cselekszenek. Köszönöm a figyelmet. (Csárdi Antal: Csak az állampolgárokról nem beszélt!  Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai