Készült: 2024.05.09.08:18:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

58. ülésnap (2023.04.11.),  46-51. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 6:39


Felszólalások:   45   46-51   52-57      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tehát a munkánkat. Gréczy Zsolt, a DK képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyi miniszterhez. Megadom a szót a képviselő úrnak.

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Orbán-kormányt ellepő korrupció egyik különösen vérlázító története a Völner-Schadl-féle botrány: végrehajtók, a jogrend szolgái loptak, csaltak hazudtak, károsítottak meg nehéz helyzetbe került magyar embereket. Ma nem csak az nem világos az Orbán-kormány botrányában, hogy miért van az, hogy a fő végrehajtó börtönben van, a bűntársa, az államtitkár pedig nem, és nem csak az nem világos, hogy a megfigyelések, lehallgatások összefüggésben vannake a Pegasus-botránnyal, amelyben az Európai Unió is vizsgálatot folytat.

Azt már tudjuk, hogy a botrány elérte a felsőoktatást, tudomásom szerint tart még a vizsgálat, hogy jogi vizsgákat intézett a fő végrehajtó. Nyilvánosságra került, hogy a Schadl György által protezsált jogászhallgató annyira felkészületlen volt, hogy még a vizsgabizottságban ülő Lukács Tamás, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar alelnöke sem tudta őt átnyomni, a többi bizottsági tag megbuktatta. Nem tudjuk viszont azt sem, hogy kiket érint még a botrány, sokan nem tartják hihetőnek, hogy ha egy államtitkár tevékeny részese volt a bűncselekménynek, akkor arról a felettesei nem tudtak.

De most afelől érdeklődöm, hogy mi lesz azokkal, akiket ez a maffia megkárosított, megtörtént ugyanis, hogy Schadl baráti köre, a sofőrje az elárverezett ingatlant vette meg nyomott áron. Völner is vett egy ilyen házat, majd gyorsan továbbadta a fia cégének, így nem kellett feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában, vagyis az elárverezett embereken nyerészkedtek.

Kérdezem: a kivetett sarcok, az olcsón megvett, majd családi körben továbbadott lakások úgy maradnak? Családok sokasága került utcára, miközben a végrehajtók gazdagodtak belőlük. Mi lesz az elárverezett, kilakoltatott emberekkel, idősekkel, gyerekekkel? Ha a tettesek börtönbe kerülnek, attól még a kilakoltatottak sorsa nem lesz könnyebb. Kérdezem: mi lesz az ő veszteségükkel, ki fizeti a kárt, és mi lesz azokkal, akik rajtuk nyerészkedtek? Várom válaszát. (Taps a DK soraiban.)

ELNÖK: Répássy Róbert államtitkár urat illeti a szó a válaszra.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ha nagyon egyszerűen akarok önnek válaszolni, akkor az világos, hogy a bűncselekménnyel okozott kárt meg kell téríteni, ez a jog parancsa. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ön a kérdésében  nem tudom, hogy szándékosane vagy csak tájékozatlanságból  összekeverte azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt már vádat is emelt az ügyészség, és azokat az esetleges vélt vagy valós törvénysértéseket, amelyeknek a kivizsgálása még előttünk áll.

Mire gondolok? Arra gondolok, hogy egészen más dolog a hivatali visszaélés vagy a hivatali bűncselekmény, és más dolog természetesen egy végrehajtás során történt valamilyen törvénysértés. Ha ugyanis törvénysértés történt egy végrehajtás során, az ellen számos jogorvoslata van az adósnak, így például a végrehajtási kifogás, vagy akár feljelentést is tehet, ha bűncselekmény történt. Tehát kérem, ön is tegye világossá, hogy miről beszélünk.

Az úgynevezett hivatali visszaélés vagy hivatali bűncselekmény vádjával emelt büntetőeljárásban több mint egymilliárd forintnyi vagyont foglalt le az ügyészség, pontosabban zár alá vették. Tehát ez azt jelenti, hogy a bűncselekménnyel okozott kár fedezete valószínűleg rendelkezésre áll, de senki ne keltse azt a látszatot, hogy a jogszerű végrehajtások során behajtott tartozásokat nem kell megfizetni, az adósságot nem kell megfizetni. (Kálmán Olga: Jogszerű végrehajtás volt?) Tehát kérem, tegyen ön is világos különbséget a vádemelés tárgyát képező ügyek és az esetleges végrehajtói visszaélések között.

És mindannyiunk érdekében azt kérem, hogy a bírósági végrehajtást ne lehetetlenítsük el azért, mert folyik egy ilyen büntetőeljárás, ugyanis a bírósági végrehajtás számos esetben azoknak az egyszerű embereknek az érdekét szolgálja, akiknek tartoznak, például akiknek gyermektartásdíjjal tartoznak.

(14.50)

Tehát a bírósági végrehajtásra továbbra is szükség van, a bírósági végrehajtásra épül a jogállam, hiszen a bírói vagy bírósági ítélet mit sem érne bírósági végrehajtás nélkül, ha önként nem teljesítik. Tehát kérem, hogy a végrehajtás és a bűncselekmények között ne tegyen egyenlőségjelet.

Mindannyian szomorúan állapíthatjuk meg, hogy valóban a vád szerint voltak olyan végrehajtók, akik jogosan vagy nem jogosan, ezt majd a bírósági eldönti, állnak a bíróság előtt, de ettől teljesen független kérdés, hogy azok az adósok, akik tartoznak, megítélt tartozásaik vannak, megfizetike a tartozást vagy sem. Kérem, válaszomat szíveskedjen elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megkérdezem Gréczy Zsoltot, elfogadjae a választ.

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm szépen. A választ nyilvánvalóan nem tudom elfogadni. Ugyanis ki kell vizsgálni azokat az ügyeket, amikor olyan végrehajtások történtek, amiből ezek a bizonyos emberek, akik most már a bíróság előtt állnak, a saját jogukra, a saját hasznukra nyerészkedni próbáltak. Nem arról van szó, hogy a végrehajtást mint törvényes műfajt, illetve a bűncselekményt mint törvénytelen műfajt megpróbálnánk összemosni. Épp ellenkezőleg, azért emelek szót, azokért a megkárosított civil emberekért, hogy akiknek az ingatlanjain ezek az emberek nyerészkedtek, azok elnyerjék méltó büntetésüket. Egyúttal arra hívom fel a figyelmet, hogy ezeket az embereket kártalanítani kell.

És ha már jogállamról beszélünk, pont az a probléma, hogy az Európai Unió szerint Magyarország nem jogállam, tehát ha ebben a helyzetben önök megpróbálnának reparálni ezen a helyzeten, akkor lehet, hogy a magyar jogállam megítélése is egy kicsit pozitívabb lenne. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)




Felszólalások:   45   46-51   52-57      Ülésnap adatai