Készült: 2024.05.09.18:01:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2022.12.05.),  141-162. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 7:32


Felszólalások:   133-140   141-162   163      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Timea, a Párbeszéd képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mi folyik itt?” címmel. Miniszterelnök úr távolléte miatt válaszadásra Navracsics Tibor miniszter urat jogosította fel. Tekintettel arra, hogy a Párbeszéd frakcióvezetője előzetesen nem nyilatkozott a személyes válaszadási kérelemről, ezért ezt a határozati házszabály alapján úgy kell tekinteni, hogy a kérdésfeltevő képviselő személyes válaszadást nem kér. Képviselő asszony, öné a szó.

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is hadd kezdjem azzal, hogy köszöntöm a Tanítanék Mozgalom itt megjelent aktivistáit. Sajnos, nem véletlenül vannak jelen most a Ház falai között.

(16.50)

Miniszter úr, az ön volt minisztertársa, Palkovics László 2016-ban azt mondta, hogy egy-két éven belül a pedagógus-átlagbér eléri a diplomásátlagbér 80 százalékát. Na most, először is azt szeretném megkérdezni, hogy egy pedagógus miért csak a 80 százalékát éri egyébként a többi diplomás dolgozónak, tehát már itt botrányos és aljas az önök ígérete, de ráadásul ez akkor volt, ugye, ’16-17-ben, amikor még egyáltalán nem volt az uniós pénzhez kötve a pedagógusbér-emelés, ehhez képest semmit nem csináltak ezen a téren. Most, ugye, azt mondják, hogy majd 5 százalékos, 10 százalékos, meg akkor majd 9 meg izé, meg ebből összejön, miközben pontosan lehet tudni azt, hogy már most meg lehetne emelni 50 százalékkal azonnal a pedagógusok bérét, mert 286 milliárd forintból ez kigazdálkodható.

Onnan tudjuk ezt, hogy a Párbeszéd benyújtotta, és most újra benyújtotta  mert leszavazták már egyszer  azt, hogy tessék január 1-jétől azonnal megemelni a pedagógusok bérét. Tudják, hogy honnan vettük el? A Paks II. eddig nem létező beruházásban bőven benne van 286 milliárd forint, ahol még egyébként egy kapavágás nem történt ebben az ügyben. (Rétvári Bence: Energiaválságban a legokosabb dolog, ne legyen atomerőmű! Nagyon okos!) És azt gondolom, hogy ha 300 milliárd forint van Vodafone-csomagra, akkor biztosan van a pedagógusok béremelésére is (Közbeszólás az ellenzék soraiból.) 286 milliárd forint, tehát önök hazudnak.

Szeretném megkérdezni a miniszter urat, hogy mikor emelik meg tisztességgel végre a pedagógusok bérét. Nézzen ide, miniszter úr, mert nem fogja látni ezt a jó kis ábrát, amit hoztam. (Felemel egy iratot.) A pedagógusok bére a diplomásfizetések arányában, OECD-adat, ez…

ELNÖK: Képviselő asszony, megkérem, hogy szíveskedjen elrakni.

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): …itt utolsónak van…

ELNÖK: Szíveskedjen elrakni!

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): …Magyarország, megmutatom ezt, az utolsó…

ELNÖK: Figyelmeztetem!

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): …rubrika…

ELNÖK: Figyelmeztetem…

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): …Magyarország.

ELNÖK: …másodjára. (Szabó Timea leteszi az iratot.)

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Válaszoljon, miniszter úr, legyen szíves, hogy mikor emelik meg tisztességgel (Az elnök csenget.) a pedagógusok bérét! Köszönöm. (Taps a DK, a Párbeszéd és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdésre Navracsics Tibor miniszter úr válaszol. Öné a szó, miniszter úr.

DR. NAVRACSICS TIBOR területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Válaszolok én, csak ahhoz az kell, hogy befejezze a felvezető kérdését. Az Európai Bizottsággal kötött megállapodásunk értelmében 2023-ban a pedagógusok átlagfizetése a diplomások átlagfizetésének a 64,7 százaléka lesz, 2024-ben 71,8, 2025-ben pedig 80 százalék, ez összegszerűen azt jelenti, hogy 2025-ben, ha maradnak a mostani kereseti arányok, akkor a diplomásátlagbér 2025-ben bruttó 972 901 forint lesz, a pedagógusok bére pedig átlagosan 777 673 forint. Hogy miért nem a 100 százaléka a diplomásátlagbérnek? Azért, mert a diplomásátlagbérbe beleszámít például a pénzügyi szektor keresete is, a magánszféra keresete. A közszférában sajnos nem vagyunk annyira versenyképesek, mint a magánszférában, a diplomások sem.

Az Európai Bizottsággal kötött megállapodásunk lehetővé teszi, hogy társfinanszírozásban az első években az Európai Bizottság viseli a társfinanszírozás nagyobbik részét, az utolsó két évben pedig a magyar kormány veszi ezt át. Így meg tudjuk oldani azt, hogy 2025-re 777 673 forint legyen a pedagógusok átlagbére. Természetesen bízunk abban, hogy minél többen efölött lesznek majd. (Kordás László: Költségvetés sincs, miről beszélünk?!   Gréczy Zsolt: Nincs költségvetés se!) Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a miniszter úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót a képviselő asszonynak. Parancsoljon!

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Ne haragudjon, miniszter úr, tényleg, ez annyira megalázó, botrányos és aljas, amit a kormány képvisel! Értem, hogy most önt jelölték ki, hogy akkor itt szenvedje el azért, mert nem kapta meg Magyarország a 3000 milliárd forintot az Európai Uniótól, tehát büntetés jár önnek, mert ön tárgyalt, de attól még ez egy nagyon aljas dolog. Egyrészről ez még csak egy átlag, tehát a 80 százalék. Hogy a pénzügyi szektor, az lehet, hogy a legteteje, de akkor is micsoda megalázó dolog az, hogy 80 százalékát akarják majd 2025-re, aztán majd biztos változik ez meg az meg amaz, mert Matolcsy Györgynek, ugye, most már 6 millió a fizetése, miközben egy pedagógus-átlagfizetés 230 ezer forint most! Tehát elképesztően, tényleg, botrány, amit önök csinálnak!

A kirúgásokról nem is beszélve! Most figyelmeztettek a Fazekas után a Berzsenyiben is tanárokat. Azt hiszik, hogy ez egy budapesti probléma. Az egész országot, a jövőnket teszik tönkre azzal, hogy az oktatást (Az elnök csenget.) hazavágják, és fenyegetőznek (Az elnök csenget.), bosszút állnak és megfélemlítenek…

ELNÖK: Képviselő asszony…

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): …ebben az országban…

ELNÖK: …köszönöm.

SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Elég volt ebből. Tessék (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) megbecsülni a tanárokat, a diákokat! Köszönöm. (Taps a DK és a Párbeszéd soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg a miniszter urat. Öné a szó.

DR. NAVRACSICS TIBOR területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Én megértem az indulatát, de az nem jó tanácsadó. Ha ön azt kéri, hogy a jegybankelnöknek a fizetését szállítsuk le, azzal megint csak az Európai Unió haragját vívnánk ki (Szabó Timea: Jaaaj!), és azt semmiképpen sem tenném, mert ők a függetlenség egyik legfontosabb biztosítékát abban látják, hogy a jegybankelnök a kereseti viszonyait tekintve is kiemelkedik a többiek közül. (Szabó Timea közbeszól.)

Én magam pedagóguscsaládból származom, magam is így-úgy pedagógus vagyok, még ha a felsőoktatásban dolgozom is, ebből adódóan elhiheti nekem, hogy egyetértek a pedagógusok bérkövetelésével. Ennyit tudunk most teljesíteni, ilyen időtávban tudunk teljesíteni.

Annyit még megjegyeznék, mielőtt a fogalmakat véglegesen összekeverné, hogy a 3000 milliárd forint felfüggesztés nem büntetés, hanem felfüggesztés (Szabó Rebeka közbeszól.), az a pénz nem vész el, azt megkapjuk (Szabó Timea: Csak átalakul!)  nagyon szellemesnek tetszik lenni (Derültség a kormánypártok soraiban.) , azt meg fogjuk kapni abban a pillanatban, amint a végrehajtási időszakunk lezárul március végére. Ezt maga az Európai Bizottság erősítette meg a legutóbbi sajtótájékoztatón, ha esetleg lemaradt róla (Vajda Zoltán közbeszól.), akkor javaslom, hogy nézze meg, megtalálhatják. (Arató Gergely: Ahhoz teljesíteni kéne a feltételeket!   Szabó Timea közbeszól.) Örülök neki, hogy ilyen érdeklődést váltott ki Arató úr részéről (Az elnök csenget.) is a hozzászólásom. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Arató Gergely közbeszól.  Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   133-140   141-162   163      Ülésnap adatai