Készült: 2024.06.02.06:51:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

53. ülésnap, 125. felszólalás
Felszólaló Dr. Fónagy János (Fidesz)
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Beosztás Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 4:25

Felszólalások:  <<  125  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. FÓNAGY JÁNOS gazdaságfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A kormány elsődleges célja, hogy a közel 4,7 milliós foglalkoztatási szintet továbbra is megőrizze. 2023 februárjában a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

(19.20)

A foglalkoztatási ráta 2023 februárjára 74,3 százalékra javult. A 2010-es kormányváltáskori mindössze 56,2 százalékhoz viszonyítva 18,1 százalékpontos növekedés következett be. Nemzetközi összehasonlításban a foglalkoztatottságról elmondható, hogy míg 2010-ben mélyen a 68 százalékos EU-s átlag alatt volt a hazai foglalkoztatottság 59,9 százalékkal,

addig a 2022 harmadik negyedéves adatok alapján 80,5 százalékkal, jóval a 74,7 százalékos uniós átlag fölött járunk. A KSH adatai szerint a munkanélküliek aránya jelenleg 4 százalék, ami továbbra is rendkívül kedvező, mivel az uniós munkanélküliségi ráta ennél másfélszer magasabb.

A kormány célja, hogy a háború és a brüsszeli szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a teljes foglalkoztatottságot, kivédje a recessziót, és az év végéig egy számjegyűre csökkentse az inflációt, biztosítja a családok, a nyugdíjasok és a kis- és középvállalkozások védelmét. Ennek érdekében eddig mintegy húsz intézkedést fogadott el a kormány, amelyből tíz a vállalkozásokat, a munkahelyeket védi. Az adatok rávilágítanak, hogy az intézkedések működnek, megvédik a teljes foglalkoztatottságot, sőt a kormányzati intézkedések az új munkahelyek létrejöttét is elősegítik.

A vállalkozásokért, a munkahelyek védelméért hirdettük meg az ön által is említett energiaintenzív feldolgozóiparban az aktív kis- és középvállalatok támogatását, amit eddig 571 vállalkozás részére folyósítottunk. Az intézkedés a nyertes pályázók esetében az elérhető foglalkoztatási adatok alapján mintegy 30 ezer embert érint.

A Széchenyi-kártya-program esetében az érintett vállalkozások foglalkoztatottjainak létszáma több mint 800 ezer fő, ez a szám a Széchenyi munkahelymegtartó programnál mintegy 10 ezer főt jelent.

A gyármentő program eddig 14 vállalkozást és több mint 7300 fő foglalkoztatottat érint.

Az általam sorolt intézkedések részét képezi a Baross Gábor újraiparosítási program, jelenleg 1000 milliárd forint keretösszeggel, amelynél a becsült foglalkoztatotti létszám hozzávetőleg 166 ezer fő. A kamatstop 45 ezer vállalkozást érinthet.

A 2022. évi, történelmi léptékű aszály hatásainak enyhítése érdekében bevezetett hitelmoratórium becsléseink szerint több mint 2900 vállalkozás több mint 29 ezer munkahelyének megvédéséhez járult hozzá.

A turisztikai akcióterv mintegy 188 ezer munkából élőnek, a munkába járás támogatása mintegy 100 ezer dolgozónak segít, a vállalkozások munkaerő-támogatása pedig mintegy 9 ezer álláskeresőnek segített visszatérni a munkaerőpiacra.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2023 a veszélyek éve: egyszerre kell megküzdeni a háború veszélyeivel és az inflációval. A kormány a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a teljes foglalkoztatottságot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Felszólalások:  <<  125  >>    Ülésnap adatai