Készült: 2024.05.10.09:53:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

102. ülésnap (2024.02.27.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:38


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk képviselőcsoportjából Dúró Dóra képviselő asszony, az Országgyűlés alelnöke jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, alelnök asszony, öné a szó.

DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány tetteivel rendre kiszolgálja a globalisták érdekeit. Így volt ez a Covid idején, amikor értelmetlen lezárásokat eszközöltek, vagy éppen az oltásokat erőltették rá az emberekre zsarolással, és ennek Magyarországon a mai napig nincs következménye, pedig Nyugat-Európában számos példát látunk arra, hogy ezt nem hagyták szó nélkül az emberek. A briteknél kártérítési perek tömege indult meg, Németországban az állam vállalja a felelősséget az oltások okozta egészségkárosodás miatt, Olaszországban pedig egyenesen nyomozás folyik, a római főügyészség nyomoz az egykori egészségügyi miniszter és az állami gyógyszerügynökség vezetője ellen, mert a vádak szerint kezdettől fogva szándékosan elhallgatták és meghamisították a kísérleti Covid-vakcinák káros mellékhatásairól szóló orvosi jelentéseket. Önök is olyasmiket mondtak, hogy az oltás golyóálló mellény, meg akit beoltanak, az nem kaphatja el a betegséget, aztán erről is kiderült, hogy nem igaz, de semmiféle felelősségre vonás vagy a felelősség vállalása ezért nem történt.

De hasonlóan letették a fegyvert Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban is, pedig néhány órával azelőtt, hogy a miniszterelnök ennek zöld utat engedett, még azt mondta, hogy „a magyar genetikailag nem érzékeli a nyomást, az bennünket nem befolyásol”. Majd miután Orbán Viktor ezt mondta, úgy tűnik, hogy mégis érzékelte a nyomást, és Ukrajna európai uniós csatlakozásának zöld utat engedett úgy, hogy előző nap még ebben az Országgyűlésben az önök képviselői is azt sorolták, hogy ez milyen beláthatatlan károkat fog okozni Magyarországnak. De nemcsak az Európai Unióba engedik be Ukrajnát, hanem a magyar adófizetők pénzét is önszántukból átutalják ennek a korrupt és magyarellenes rezsimnek. 200 milliárd forintjába fog kerülni a magyar adófizetőknek az, hogy Orbán Viktor hozzájárult az 50 milliárd eurós támogatáshoz. Ezt akár gyermekvédelemre is költhették volna, ha így döntenek, de önök inkább az ukránoknak adják.

Schiffer András szerint egyenesen a Soros-tervet hajtja végre Orbán Viktor akkor, amikor szervezetten és tudatosan telepíti be Magyarországra a vendégmunkásokat. Mert nem elszigetelt esetről van szó, amikor arról beszélünk, hogy magyar munkavállalókat kirúgnak a jellemzően multicégek, és a helyükre harmadik világbeli munkavállalókat vesznek fel. Ez történt többek között Balassagyarmaton, Makón, Gyöngyösön, Kecskeméten, Salgótarjánban, de a budapesti ételfutárcégeket is említhetném. És szimbolikus, vagy leginkább állatorvosi ló, hogy a Fidesz rendszerében a Bayer Zsolthoz köthető Nagy-Magyarország parkban is indiai vendégmunkások vannak elszállásolva. Ők maguk mondják el a cáfolatát az önök hazugságának, annak, hogy csak két évig maradhatnak itt.

Ez nem igaz, tisztelt képviselőtársaim! Két év után mindössze két hónapra költöznek haza, majd ismételten megkapják az engedélyt, így a végtelenségig Magyarországon élhetnek, dolgozhatnak, és a családjaik is idejöhetnek. Elmondásuk szerint természetesen eszük ágában sincs hazamenni, tehát a lakosságcsere Magyarországon is megkezdődött, csak nem az illegális bevándorlás módján, hanem a legális bevándorlást bátorítják önök.

Az önök gazdaságpolitikájának egyik zászlóshajója a gödi akkumulátorgyár, amelyről kiderült, hogy 88 tonna mérgező, magzatkárosító oldószer volt a levegőben, illetve a rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének a sokszorosa volt kimutatható a gyárban. Mi erre az önök válasza? Az, hogy 100 millió forintra emelik azt a bírságot, amit ki lehet szabni erre a gyárra. Csak tudják, hogy mi ennek a szépséghibája? Ennek a gyárnak az éves nettó árbevétele 1631 milliárd forint, ami éppen a tizenhatezerszerese annak, amit önök majd kiszabnak erre a gyárra. Tudják, mit fog tenni ez a gyár? Körberöhögi az önök bírságát, és tovább fogja folytatni a környezetkárosító, az emberek egészségét megkárosító tevékenységét.

A Mi Hazánk Mozgalom nem kér ebből a szemléletből, a globalisták kiszolgálása helyett a magyar jövő építésének kellene elkezdődnie. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök asszony. Alelnök asszony imént elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Dömötör Csaba miniszterhelyettes úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Több témát érintett, igyekszem sorra venni őket, először is a járvánnyal kapcsolatos felvetéseit.

Arra lettem figyelmes, hogy a járvány idején ilyen vehemenciával nem merték megkérdőjelezni az oltások hatékonyságát, illetve a kijárási korlátozások jelentőségét. Azt szeretném önnek elmondani, hogy amikor a legélesebb volt a helyzet, akkor a kijárási korlátozások, illetve az oltások életeket mentettek. Sajnálom, hogy megint felülnek arra a vonatra, amely abba az irányba fut, hogy kétségbe vonják ezeknek a jelentőségét. Sajnos ezzel egy rendkívül felelőtlen közösséghez tartoznak. Azzal nem vagyok tisztában, hogy Olaszországban milyen eljárás van, de azt tudom, hogy Magyarországon az oltások életeket mentettek.

Ami az ukrán kérdést illeti: ennek több vonatkozása van. Abban talán egyetértünk, hogy nem szeretnénk közelebb kerülni ehhez a háborúhoz, tehát akármekkora rajtunk a nyomás, nem szeretnénk fegyvert küldeni. Ami pedig a költségvetési vonatkozásokat illeti: komoly eredménynek tartom, hogy sikerült elérni, hogy ha érkeznek uniós támogatások Ukrajnának, akkor legyen évenkénti vita arról, hogy ezt hogyan költik el. Mert az nem megy, hogy akár hét éven keresztül mindenféle felülvizsgálat alapján uniós adófizetői pénzek érkezzenek Ukrajnába, miközben fel sem lehet tenni a kérdést, hogy azokat vajon hogy költik el.

Ami az agrárvonatkozásokat illeti: ennek van két fontos alterülete. Az egyik az, hogy megnyitották az uniós piacokat az ukrán gabona előtt. Ez lenyomta az árakat, és önnek sem kell részleteznem, hogy ez milyen következményekkel járt a kelet-európai piacokon  elsősorban a kelet-európai piacokon  úgy, hogy miközben azt mondták, az éhező afrikaiaknak kell ezeket a szállítmányokat biztosítani, aközben ezek a gabonaszállítmányok végül Kelet-Európában ragadtak, rendkívül nehéz helyzetbe hozva a kelet-európai gazdákat. Ennek a következményei még Nyugat-Európában is érezhetők voltak. Nem véletlenül vonultak német gazdák tömegei rég nem látott létszámmal a berlini utcákra.

Egy másik vonatkozása ennek a génmódosított élelmiszerek ügye. Egyrészt Brüsszelben elkezdték fellazítani a génmódosított élelmiszerekre vonatkozó szabályozást, aminek az is jelentősége, hogy az ukrán gabona jelentős része génmódosított. Mi erre nemet mondunk. A kormány álláspontja ezzel kapcsolatban világos, úgyhogy itt még tovagyűrűző vitákra számíthatunk.

(9.30)

Ami a vendégmunkások kérdését illeti, értem én, hogy megpróbálnak úgy tenni, minthogyha nem szavaztunk volna a parlamentben egy szigorító törvényről, de attól még ez a helyzet. A vendégmunkásokra vonatkozóan Európában Magyarországon van a legszigorúbb szabályozás. (Rétvári Bence: Így van.) Csak engedéllyel lehet munkát vállalni, kezdjük itt; ez elejét veszi annak, hogy úgy összekeveredjenek a migrációs népvándorlási kérdések a külföldiek munkavállalásának kérdésével, ahogy azok összekeverednek például Nyugat-Európában. Tehát csak engedéllyel lehet munkát vállalni; csak meghatározott időtartamra lehet munkát vállalni, és ha egy munkáltató nem tartja be ezeket a szabályokat, akkor szigorú hatósági fellépésre számíthat. Ha van önöknek arról tudomása, hogy bárhol jogszabálysértés történt, akkor vessék fel! Egy dologban biztosak lehetnek: hogy a magyar hatóságok a legnagyobb eréllyel fognak ez ellen fellépni.

És egy fontos alapelvre szeretném felhívni a figyelmét, arra, hogy csakis akkor lehet külföldi munkavállalót alkalmazni egy magyarországi vállalatnál, ha arra nem találtak magyar munkavállalót. Ez egy olyan alapelv, amelyet ön, érdekes módon, kihagyott a felszólalásából.

Ami pedig a gödi akkumulátorgyárat illeti: a miniszterelnök tegnap arról adott tájékoztatást, ő is tájékoztatást adott arról, amit ön is nagyon jól tudhat, hogy a gödi polgármester feljelentést tett az ügyben, mert vagy arról van szó, hogy környezetkárosítás történt, vagy arról, hogy rémhírterjesztéssel állunk szemben. Az nagyon nem mindegy, úgyhogy várjuk meg a vizsgálat végét!

Azt azért sajnálom, hogy kialakult itt egy kórus, amely arról szólt, hogy magyarországi beruházásokat támadnak, például az akkumulátorgyárakat, jól érthetően külföldi elvárásoknak megfelelően, és úgy látszik, hogy önök ehhez a kórushoz csatlakoznak. (Z. Kárpát Dániel: Nem adóznak! Az a baj, hogy nem adóznak ezek a cégek rendesen, alig fizetnek adót!  Arató Gergely, miközben elfoglalja helyét: Jókor jöttem be, úgy látom.) Láttunk már olyan szélsőjobbról indult pártot, amely végül betagozódott a baloldalba; azt is láttuk, mi lett ennek a következménye. Ne járják ezt az utat! Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai