Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. A parlament, illetve a parlamenti csoportok kormányhoz fűződő viszonyát legkarakteresebben két szavazás, két határozathozatal mutatja meg: az egyik a parlament egyes csoportjainak a költségvetéshez fűződő viszonya, a másik pedig az egyes parlamenti csoportoknak a miniszterelnök jelöléséhez, megválasztásához fűződő viszonya.

A parlamentáris demokrácia egyik legalapvetőbb ismertetőjegye e tekintetben, hogy az ellenzéki pártok a költségvetést nem szavazzák meg, a kormánypártok megszavazzák; az ellenzéki pártok a miniszterelnökre tett javaslatot nem szavazzák meg, a kormánypártok megszavazzák. (Nacsa Lőrinc: Téged ők se szavaztak meg!)

Miért van ez? Valójában azért, mert a költségvetés nem számok meg összegek valamilyenfajta sorozata, amit egyébként egy átlagember valóban nehezen tud kisilabizálni, hanem a költségvetés a kormány által és a parlamenti többség által folytatott politika számokban megmutatott tükörképe. Amikor a költségvetésről szavazunk, akkor valójában arról szavazunk, hogy egyetértünke azzal a politikával, amit a kormány folytat, és ezt a politikát ezzel a költségvetéssel támasztja meg forintok, pénzek, támogatások s a többi oldaláról. A másik szempont nyilván érthetőbb, hiszen a miniszterelnök megválasztásával ennek a politikának az első számú képviselőjét választjuk meg.

Ez valójában azt mutatná meg, hogy a költségvetés vitáját, majd a határozathozatalt szinte minden másnál komolyabban kell venni. Hozzáteszem: ez a parlamenti ülés most éppen nem mutatja ezt a fajta komolyságot. De valójában nem szeretném megróni egyik képviselőtársamat sem, mert van azért itt egy nagyon nyilvánvaló furcsaság ebben a helyzetben, az tudniillik, hogy ez a parlament  ahogyan mondhatjuk, más összehasonlításokra is utalva  elvesztette törvényhozói jellegét. Valójában ebből a parlamentből a rendeleti kormányzás időszakában  és az most már időtlen idők óta tart  egy nyilvános vitaklub lett.

Majdnem mindegy, hogy ez a parlament mit fog elfogadni jó két hét múlva, akár egy nappal később, a kormányfő előterjesztésére a teljes költségvetést át lehet írni. Ha pedig így van, akkor igazam van, amikor azt mondom, hogy mi nem törvényt alkotunk itt a szónak a klasszikus értelmében, amely megköti a kormány kezét, hiszen mi vagyunk a törvényalkotók, hanem véleményt fűzünk ahhoz, hogy ma éppen mit gondol a pénzügyminiszter vagy a kormányfő, de ez a mi véleményünk, amely semmilyen értelemben nem befolyásolja nemcsak azt, hogy mit fog majd gondolni két hét múlva, hanem hogy mit fog cselekedni. Ezért aztán azt gondolom, hogy az ambícióinkat ehhez az alaphelyzethez kell igazítani.

Valójában, amikor a költségvetés tervezetéről véleményt fogok mondani a Demokratikus Koalíció képviseletében, akkor arra a kérdésre próbálok meg válaszolni, hogy egyetértünke azzal a politikával, amit ez a kormány folytat, illetve hogy látunke jelezve olyan koncepcionális változásokat e költségvetésben, amely ahhoz a világhoz közelítené Magyarországot, amit mi kívánatosnak tartunk. Érdemes tehát e szempontokra tekintettel megvizsgálnunk pár fontos kérdést, miután feltettük ezeket magunknak.

Nem tudom, hogy a kormánypárti képviselők egyetérteneke azzal, hogy ma Magyarországon a leggazdagabb 1 százalék birtokolja a nemzeti összvagyon egyharmadát. Nem tudom, hogy egyetérteneke azzal, hogy ráadásul mindez nagyjából az elmúlt nyolc-kilenc évben következett be, döntően 2014 után; hogy ennek köze vane a G-naphoz és az abból következő átrendeződéshez, ezt nem tudom, de kétségtelen, az évszámok mintha egybeesnének.

Olyan országot akarunke, ahol Európában is párját ritkítóan kevesek kezében összpontosul az ország vagyonának egyharmada?  a „kevesek” kereken 1 százalék. Mi nem ilyet akarunk! Tehát amikor szembemegyünk azzal, amit önök csinálnak és önök elérnek, akkor többek között azért megyünk szembe, mert nekünk szimpatikusabb, mondjuk, az a Finnország, ahol ugyanez a szám nagyjából a magyarnak a fele, picivel több, 18 százalék; természetesen az európai átlag is sokkal alacsonyabb ennél.

Egyetértünke azzal, hogy az összes nemzeti jövedelmen belül az elmúlt tíz évben egyre kevesebb lett az a jövedelem, amit azok kapnak, akik dolgoznak – munkabérben , vagy amit azok kapnak, akik tőkejövedelmet szednek vagy vállalati nyereséget őriznek meg?

(13.50)

A vállalatok és az emberek közötti jövedelemeloszlás az elmúlt tíz évben úgy változott, hogy az emberek kaptak egyre kevesebbet, a vállalatok kaptak egyre többet. (Közbekiáltások a kormánypárti padsorokból, köztük: Nem így van!)

Ilyen országot akarunk-e?! Olyan országot akarunke, ahol az embereknek a közteherviselésben nagyjából hatszor-nyolcszor nagyobb szerepük van, mint a vállalatoknak? Akarjuk, vagy nem akarjuk? Mi nem akarjuk! (Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Valójában ezért állunk önökkel szemben; nem azért, mert az ellenzéknek ellent kell mondani, hanem azért, mert szerintünk önök egy embertelen, élhetetlen, rossz világ felé visznek el bennünket.

Közben azt mondják itt a kormánypárti kollégák, hogy nem igaz, nem igaz. Akkor vitatkozzanak már egy pillanatra a következő állítás megtételét követően a jegybank elnökével (Nacsa Lőrinc: Jó!), aki az elmúlt napokban jegyzett jelentése alapján azt állítja, hogy az elmúlt év inflációja alapján a magyarországi emberek magánvagyonának értéke 10 százalékkal csökkent, az egészen pontosan 14 000 milliárd forint. (Egy hang a DK padsoraiból: Bizony!)

Ma 14 000 milliárd forinttal kisebb az értéke az emberek magánvagyonának  ezek döntően lakások, házak, kis autók, kis megtakarítások , mint egy évvel ezelőtt. Miért nem beszélnek arról, hogy a maguk politikájának következményeként eltűnt 14 000 milliárd forint az emberek zsebéből?! Önök tették, nem más! (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Persze, Feri! Persze!)

Nekünk ezt üdvözölni kellene? Nem hiszem, hogy nekünk ezt üdvözölni kellene. Önök természetesen erre azt mondhatják, hogy: á, de hát a háborús infláció, ó, de hát a szankciós infláció! Tényleg? Hogy az Úristenben van az (Közbeszólások a KDNP padsoraiban: Na!), hogy Ukrajnában, ahol tényleg háború van, alacsonyabb az infláció, mint nálunk?! Mondják már meg!

Magyarországon nem háborús infláció van, hanem orbáni infláció, annak a tehetetlenségnek, annak az elhibázott gazdaságpolitikának az eredménye, amely mögött önök álltak ott. Most nyilván szégyellik is magukat, én ezt megértem, van is rá okuk! Orbán Viktor politikája és gazdaságpolitikája okozza azt, hogy az emberek vagyonának értéke ennyivel csökken, hogy 40 százalék fölött van az élelmiszer-infláció, hogy miközben Románia ma jelenti be, hogy 10 százalék az infláció, nálunk még 20 százalék fölött van!

Ha szankciós infláció lenne, akkor hogy a csudába van az, hogy a szankciók fővárosának országában, Belgiumban egy számjegyű az infláció? Vagy csak nekünk pechünk van? Minket a balsors üldöz?

Nem, kérem szépen, valójában maguk üldözik az ország tisztességben és ennél jobb létben élni akaró, túlnyomó többségét. Ez a maguk felelőssége, nem másé! (Taps a DK padsoraiban.  Derültség és közbekiáltások a kormánypártok padsoraiban, köztük: Bravó!)

Vajon egyetértünke azzal, hogy az önök kormányzása teremtette meg Magyarországon az Európában legmagasabb általános forgalmi adót? Kiket sújtanak ezek az intézkedések? Kiket sújt a legmagasabb infláció? Kiket sújt a legmagasabb általános forgalmi adó? Hát, nyilvánvalóan azokat mindkét esetben, akik jövedelmüknek legnagyobb arányát fogyasztásra költik, nem megtakarításra, nem befektetésre. Ők nyilván az alacsonyabb jövedelműek. Mind az infláció, mind az általános forgalmi adó alapvetően a kevésbé jobb módúak  fogalmazhatnék másként is  extra adója. Ezt maguk csinálják, kérem szépen. Nyilvánvalóan, aki nem ért ezzel egyet, nem tud mást mondani, mint hogy nem tudok egyetérteni ezzel a költségvetéssel.

Egyetértünke azzal, hogy ugyanazt az adókulcsot használjuk akkor, amikor valakinek 200-300 ezer forint a fizetése, és ugyanazt, amikor valakinek több millió forint. Igen, vagy nem? Természetesen ez egy filozófiai vita is  természetesen. (Nacsa Lőrinc: Így van.) De azt gondolom, nagyon helyesen járunk el akkor, amikor azt mondjuk, mint ahogy a német alkotmány mondja: a nagyobb vagyon, a nagyobb jövedelem többre kötelez; természetesen több erőfeszítést követel meg tőled. És azt gondoljuk, hogy egyetlenegy tisztességes állítás lehet: fizessenek a milliárdosok! Mi ezen az állásponton vagyunk, hogy fizessenek a milliárdosok. Azért fizessenek, mert igenis a több vagyonnal, a magasabb jövedelemmel több felelősség is jár, gondoljuk mi, hiszen ez a helyes állítás.

Lehet arról beszélgetni, hogy mennyivel nő a nemzeti jövedelem, de a nap végén ennél a túlnyomó többség számára fontosabb, hogy ez a jövedelem hogyan oszlik meg. Mondok egy egyszerű példát, hogy a maguk végtelenül egyszerű kommunikációját is ismerve talán eljut az értő fülekhez, és talán még megérinti a szíveket is. Mészáros Lőrinc elmúlt évi jövedelmének és az én rokkantnyugdíjas nővérem jövedelmének az átlaga egy nagyon magas szám. Azt hiszem, hogy a nővéremet ki is elégítené. De ha külön-külön nézzük ezt a dolgot, akkor azt látjuk, hogy az egyik elképesztően jól jár, a másik meg alig él meg.

A nemzeti jövedelem növekedésénél fontosabb az ország lakosságának túlnyomó többsége számára, hogy azt hogyan osztjuk szét, és önök úgy osztották szét, hogy az 1 százaléké lett az ország vagyonának 33 százaléka. Maguk így, mi nem így csinálnánk! Mi azt gondolnánk, hogy amikor nemzetről beszélünk, akkor a nemzet nemcsak történelmi, kulturális és nyelvi közösség, hanem szociális közösség is, azaz hogy van dolgunk, hogy vigyázzunk egymásra.

Pénzügyminiszter úr expozéjában és a Fidesz második vezérszónoka is hozzászólásában pozitívan értékelte az elmúlt tíz év költségvetési tervezésének megbízhatóságát, kiszámíthatóságát. Nem megyek bele a részletekbe, hogy a zárszámadás és a költségvetési törvény között micsoda elképesztő különbségek vannak, de azért egy megjegyzést muszáj tennem.

Ugye, az nem a megbízható költségvetési tervezésnek az eredménye és következménye, hogy a választások után hirtelen önök 270 állami finanszírozású beruházástól állnak el egy tollvonással, egyik napról a másikra: utak, iskolák, sportlétesítmények, kórházak felújítása, nagyvárosban, Nagykanizsától Miskolcig és kisebb településeken. Nem egy beruházástól léptek vissza  270-től!

Arról meg akkor már nem beszélek, hogy ezzel egy időben több mint 200 milliárd forintért megvásárolnak egy olyan céget, amely mögött a miniszterelnökhöz rokoni kapcsolatban is nagyon közel álló személyek fedezhetők fel, és amely cégnek egyetlen célja van: egy budapesti kerület városközpontjának építése. Hirtelen itt fontos lett Budapest a miniszterelnöknek; nem azért, mert újabban szereti Budapestet, hanem szereti a rokont. Na de a rokon nekünk nem ér meg 200 milliárd forintot akkor, amikor leállítanak 270 beruházást. Ez nem megbízható költségvetési tervezés, ez ámokfutás, ezt úgy szokták hívni. Ha választási szempontból nézem, akkor pedig azt gondolom, egy rémálom.

Nézzük végig egypár példán, hogy akkor mivel nem értünk egyet! Hogyan lehetne egyetérteni azzal az oktatáspolitikával, amely megtagadja az oktatás szabadságát ettől a világtól? Igen, mi azon a párton vagyunk, hogy gyermekeink, unokáink mind-mind külön világot alkotnak, hogy ezekre érzékeny oktatással kell reagálni, hogy az iskolát vissza kell adni a gyerekeknek, a szülőknek, a pedagógusoknak, hogy az iskola legyen színes, hogy az önkormányzatok dönthessék el, hogy milyen szellemiségű iskolát szeretnének, mert mások az értékek, amelyeket egyik vagy másik település követ.

És hát, nem tudom, látjáke, hogy az önök tízéves regnálása alatt a nemzetközi életben elfogadott teljesítménymérések alapján javulte vagy romlott Magyarországon a szövegértés vagy a matematikai készségek köre, és nem megyek tovább. Rengeteget romlott, ez a helyzet. És ami még sokkal rosszabb, hogy a gyengébben teljesítő gyermekek aránya meg rendkívüli módon nőtt. Esik széjjel ez az ország! 2010-11-ben közös jövedelmünknek 4,7 százalékát költöttük oktatásra  most 3,9-et.

(14.00)

Önök kivettek közel 1 százalékpontnyi pénzt a magyar oktatásból, ez 80 000 milliárdos költségvetésnél 800 milliárd forint. Ezt ti tettétek! Nem más, ti! (Nacsa Lőrinc: Nem tegeződünk!) És ha megnézzük, hogy a tavalyi költségvetési terv és az idei költségvetési terv között mi a különbség egy nagyjából 18 százalékos inflációval számolva, akkor jövőre reálértékben 13 százalékkal fog kevesebb jutni alap- és középfokú oktatásra Magyarországon. Akkor, amikor látják, hogy milyen feszültségek vannak. A 13 százalék az másfél hónapnyi finanszírozás körülbelül. Maguk kivettek az oktatásból másfél hónapot, és azt várják el, hogy minden történjen meg rendesen.

Hogyan értenénk egyet azzal, amit önök az egészségügyben csinálnak? Mi azt gondoljuk, hogy az egészségügyben, miután fizették a járulékot az emberek, ezért kell hogy garanciákkal ellátott azonos jogaik legyenek, függetlenül attól, hogy éppen takarítónők egy távoli faluban vagy gyárigazgatók a fővárosban. Sikerülte elérni, hogy a biztosítási jogviszony alapján mindenkinek ugyanaz a szolgáltatás járjon? Nem sikerült elérni. Önök széjjelverték ezt a törekvést  a mi törekvésünk volt. Sikerülte elérni, hogy Magyarországon nem a legrosszabb a daganatos megbetegedésben szenvedők aránya és a halálozási rátája Európában? Sikerült-e? Nem sikerült elérni. Sikerülte elérni, hogy a 65 éves korban még egészségben töltött időszak ne Európa második legrosszabbja legyen? Nem sikerült elérni.

(A jegyzői székben Z. Kárpát Dánielt Dócs Dávid váltja fel. Gelencsér Attila elfoglalja jegyzői helyét.)

Mit szólnak ahhoz, hogy az elmúlt két évben átlagosan két évvel csökkent a születéskor várható időtartam Magyarországon, részben azért, mert az önök kormányzása alatt Magyarország produkálta lakosságszám-arányosan a legtöbb halálos áldozatot a Covid világában? Az önök kormányzása alatt. Emiatt ma az átlagéletkor születéskor kettő évvel kevesebb, mint például öt évvel ezelőtt. Önök csinálták! Értsünk ezzel egyet, és szavazzuk meg az önök költségvetését, aminek ez az eredménye? Nem, nem fogjuk megszavazni!

Önök nem veszik észre, hogy 2010-ben is 5,2 százalék volt a GDP-arányos részesedés, és ma is annyi. De mondok még rosszabbat: idénről jövőre az egészségügyre fordítható közkiadások reálértékben 10 százalékkal csökkennek. Miért nem mondta ezt el a pénzügyminiszter? Hogy nominálisan több lesz? Gratulálok! 20 százalékos infláció mellett, őszintén szólva, nem egy nagy dolog!

Igen, mi azt szeretnénk, ha a nyugdíj biztosítási jogon járna. Azt szeretnénk, hogy ne történjen meg az a csúfság, hogy tíz év alatt az átlagkeresetekhez képest az akkor nagyjából 75-77 százalékot elérő átlagos nyugdíjszint ne zuhanjon 55 százalékra. Ma egy átlagos nyugdíjas alig keres a felénél többet annak, mint amit egy átlagos munkavállaló. Ezt önök csinálták! Nyilván nem értünk vele egyet. Önök valójában csak az inflációval hajlandóak növelni a nyugdíjakat, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjas, amikor nyugdíjba megy, onnantól kezdve elveszíti a reményét, hogy lesz még egy kicsikét jobb. Nem lesz már jobb! Ott vége van, ő nem osztozik többet az ország sikereiben a saját életére tekintettel. Nem osztozik. Önök elvették a nyugdíjasoktól ezt a reményt. Ez a probléma. (Nacsa Lőrinc: Ti csökkentettétek a nyugdíjakat!)

Önök nem teszik lehetővé, hogy életszerű legyen a nyugdíjrendszer, hogy példának okáért rugalmas legyen a nyugdíjba vonulás. Ennek persze az az eredménye, hogy 2010-hez képest, amikor közel 11 százalékát közös jövedelmünknek nyugdíjra költöttük, mára csak 7 százalékát költjük arra. Hát, gratulálok maguknak! Igazából emberbaráti, kedves társaságot alkotnak önök.

És amikor beszélgetnek, kérem szépen, a családtámogatásokról, azért muszáj egy megjegyzést tennem. A mindenkihez egyformán eljutó családi pótlék aránya a nemzeti jövedelemből az ötödére csökkent. Ötödére! Értem én, hogy más ágon, adókedvezmények ágán is jut a családokhoz, de engedjék meg nekünk, hogy újra és újra elmondjuk, hogy szerintünk nincs az rendben, hogy a magasabb jövedelmű családok gyermekeinek sokkal több állami támogatást adunk, mint a nehezebb sorsú családok gyermekeinek. Kétszeresen is húzza az ág ezeket a gyerekeket. A szülők eleve kevesebb pénzt visznek haza, az ő kormányuk meg család- és gyerektámogatásként arányaiban kevesebbet ad nekik. Bünteti őket az élet, és bünteti őket a maguk kormánya. Hát, én a maguk helyében, azt hiszem, hogy leginkább szégyellném magamat, azt tenném meg, ha megtehetném. (Nacsa Lőrinc: Uramatyám!)

Szóval, az első kérdésre válaszolva: valóban támogathatóe az a politika, amely ezen költségvetés mögött áll? A Demokratikus Koalíció egyértelmű véleménye, hogy nem, nem támogatható. A második kérdés, hogy tartalmaze olyan elemeket ez a költségvetés, ami azt bizonyítaná, hogy az önök politikája érdemi irányban változik, és a korábban általam felvetett problémák legalább egyikére és másikára valamilyen tisztességes, pozitív választ ad. Vane e mögött a költségvetés mögött bármilyen nagyívű, bármilyen, az ország életét jobbá tévő elgondolás, álom? Épüle a haza vágyaink szerint e költségvetés szerint? Úgy látjuk, hogy nem. Valójában ez a költségvetés gondolattalan, ez a költségvetés a semmittevés költségvetése; nem látok benne egy igazi komoly nekiindulást, hogy merre menjen ez az ország. Valójában ez egy fáradt kormány fáradt költségvetése.

Megőrizzük a vívmányokat, mondta a miniszter  mondott már ilyet valaki a nyolcvanas években. Annyi volt a célkitűzés: megőrizzük a vívmányokat. Erre olyan büszkék? Hát, ha erre olyan büszkék, akkor azt tudom önöknek mondani, hogy az ország többségének ez nem elég. Valójában ez az orbáni infláció szorító költségvetése. Hát, erre képesek. Ahogy önökre nézek, valójában nem csodálkozom. Nem fogjuk megszavazni a költségvetést. (Taps a DK és az MSZP soraiban.  Nacsa Lőrinc: Máskor is szeretettel várjuk a munkahelyén!)