Készült: 2024.05.09.12:07:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

30. ülésnap (2022.10.10.),  31-34. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:38


Felszólalások:   27-30   31-34   35-38      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mihálffy Béla képviselő úr, KDNP-képviselőcsoport: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

MIHÁLFFY BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Augusztus vége óta hangos a sajtó attól, hogy a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy rádiós podcastben kikotyogta, hogy az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom idén júniusban több száz millió forintos támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól, és ennek a pénznek a segítségével fizették ki a kampány utolsó számláit. Sőt, mi több, akkori elmondása szerint ezen a szervezeten keresztül korábban is kaptak már három-négy nagyobb tételt. Később aztán pontosította magát a baloldal bukott üdvöskéje, amikor elárulta, hogy mindösszesen nyolc, összeszámítva 1,86 milliárd forintnak megfelelő dollárnyi makroadomány duzzasztotta mozgalmának számláját. Bár előbb tagadta, hogy ezeket a pénzeket a választási kampányukra fordították volna, később már úgy nyilatkozott, hogy az Action for Democracy támogatását bevallottan a magyar kormány leváltására kapták Amerikából.

Azt gondolom, hogy a képlet végtelenül egyszerű, és mára már a megoldás is teljesen világos. A hazai baloldal választási kampányát az Egyesült Államokból és végső soron Soros György, alias dollárpapa jóvoltából finanszírozták.

Azon túl, hogy a történtek a jóérzésű magyar emberben mindenekelőtt morális kérdéseket vetnek fel, az eljárás mint jogellenes külföldi beavatkozási kísérlet a magyar választási folyamatokba, a pártok finanszírozását szabályozó törvény alapján egyértelműen jogellenes, de jelentőségére és súlyára figyelemmel súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat is rejt. Nem véletlenül döntött úgy az ügyet a múlt csütörtöki zárt ülésén tárgyaló Nemzetbiztonsági Bizottság, hogy titkosszolgálati vizsgálatot rendel el az ügyben. Rendkívül beszédes persze az is, hogy a történtekkel kapcsolatban a bukott miniszterelnök-jelölt egykori szövetségesei mélyen hallgatnak. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy a kétes eredetű külföldi pénzek milyen mértékben járultak hozzá a baloldal közös kampányfinanszírozásához, és bizony joggal érdekli a magyarokat, hogy ki és milyen okból akart beavatkozni a magyar választásokba azzal, hogy a baloldalt pénzelte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Dollárpapa jóvoltából azonban nem ám csak a baloldal választási kampányára jutnak busás összegek. Miközben idehaza dollármilliók vándoroltak a bukott miniszterelnök-jelölt mozgalmának számlájára, odakint Amerikában az ezen bizonyára rendkívül jól kereső Korányi Dávid, a milliárdos összegű támogatásokat folyósító Action for Democracy magyar vezetője mesébe illő királyi életet él. A politikai karrierjét még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején az MSZP-ben kezdő, majd 2010 előtt Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadójaként, később kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkárként tevékenykedő Korányi, bár fényűző mindennapjait egy Budapesttől és Európától távoli kontinensen éli, mégis 2019 őszétől Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója lett.

(12.20)

Ez a szerencsés jóember valamilyen érthetetlen oknál fogva rendre olyan munkahelyeken köt ki, ahová megérkezik Soros György pénze. Csak hogy egy példát említsünk, évek óta stratégiai tanácsadója a pozsonyi székhelyű GLOBSEC nevű kommunista, neoliberális intézménynek, amelyet természetesen a dollárpapa legfontosabb alapítványa is támogat. Korányi a legutóbbi választási kampány során előbb Karácsony Gergelyt, majd Márki-Zay Pétert irányította és pénzelte, így joggal nevezte őt a sajtó és a média a magyar dollárbaloldal főnökének. A guruló dollárokból nem mellesleg a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-cégcsoporthoz kapcsolódó költésekre is juthatott bőven, hiszen az előzmények ismeretében feltételezhető, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz jutott gigaadományokból az adatvédelmi jogsértések folytán hírhedtté vált sms-kampányokat és Facebook-hirdetéseket is finanszírozták.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, az egész magyar társadalomnak joga van tudni, és tudnia kell arról, hogy pontosan mire költötték el a külföldről kapott súlyos milliárdokat, hogy pontosan kiktől származtak ezek az őrületes összegek, és ami talán a legfontosabb, mi célból is kapta azt Márki-Zay Péter és vele együtt a komplett baloldal; mi az az indok, amiért cserébe készek voltak feladni hazánk szuverenitását, idegen hatalmaktól való függetlenségét.

Éppen ezért őszintén bízom benne, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság által elrendelt vizsgálatot követően valamennyi releváns cél (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) napvilágra kerül, és aki törvényt sértett, az mind politikailag, mind a bíróság előtt felelni fog tetteiért. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Fürjes Balázs államtitkár úr válaszol, öné a szó, államtitkár úr.

DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tömören, összefoglalóan hadd kezdjem három plusz egy tétel kimondásával. Márki-Zay Péter kapta ezt a pénzt, aki az itt ülő baloldali pártok közös miniszterelnök-jelöltje volt, és az egyesült baloldal, a Jobbik, a DK, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP költötték el ezt a pénzt, ezeket az amerikai dollárokat, tehát nyilván a felelősség is őket terheli, ha itt kiderül, hogy a morális kérdések mellett jogi szabálytalanságok történtek.

A másik tétel, hogy nincs ingyen ebéd. Tehát a politikában nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy valakik nagyvonalúan forintmilliárdokat, dollármilliókat ajándékoznak a baloldalnak, és cserébe nem kérnek semmit. Ezért megfogalmazható a harmadik tétel, hogy ezt egész egyszerűen úgy hívják, hogy politikai korrupció, baloldali politikai korrupció. És itt a negyedik tétel, hogy miközben súlyos kérdések vetődnek föl Magyarországon, amelyekben sajnos a politikai korrupció, a baloldali politikai korrupció, úgy tűnik, megakadályozza, hogy nemzeti egység szülessen: háború vagy béke, szankció és gazdasági szétesés és munkanélküliség vagy az európai gazdaságok talpon maradása. És a harmadik fontos kérdés: Magyarország önkényes jogfosztása vagy a minket illető európai uniós források biztosítása.

A mi véleményünk ezekben a kérdésekben egyértelmű, mi azt mondjuk, hogy Magyarország érdeke a béke, elutasítjuk a háborút, azonnali fegyverszünetet és béketárgyalások megindítását tartjuk szükségesnek, ezzel szemben a baloldal a háború pártján áll, a harcok kirobbanásakor belesodorták volna Magyarországot a háborúba, katonákat és fegyvert akartak küldeni Ukrajnába, és azóta sem tesznek semmit a békéért.

Szankciós politika ügyében mi azt mondjuk, hogy a szankciós politika káros, gazdasági károkat okoz egész Európának, és azt mondjuk, hogy az energiahordozókat semmiképp se terheljék szankciók, és csökkenjen felére az energia ára és az infláció. Ehhez képest a baloldal szankciópárti, elzárnák a Magyarországra érkező gáz- és olajvezetékek csapját, és üldözik az atomenergiát is.

A harmadik kérdésben, az EU-s pénzek ügyében pedig brüsszeliebbek a brüsszelieknél. Akkor, amikor Hahn uniós biztos, pénzügyi biztos azt mondja a magyar intézkedéscsomagra, hogy ezekkel az intézkedésekkel Magyarország fontos és nyilvános kötelezettségvállalásokat tett helyes irányba  „kifejezetten üdvözlöm ezt a konstruktív hozzáállást”, mondja a brüsszeli uniós biztos , akkor a magyar baloldal a magyar parlamentben és az Európai Parlamentben is nemmel szavaz a magyar intézkedésekre, és amikor már a brüsszeli bürokraták is megegyeznének, a magyar baloldal akkor is az ellen dolgozik, hogy Magyarország megkapja a neki járó pénzt.

Az a kérdés, hogy miért mennek szembe a magyar érdekekkel. A válasz egyszerű és szomorú: azért, mert a baloldalt ezért fizetik. Ezért kapták a dollármilliókat, több mint 2 milliárd forintot külföldről a baloldali választási kampány finanszírozására, mellesleg úgy tűnik, hogy törvénytelenül. Ezért mondhatjuk azt, hogy amit a baloldal tesz, azt úgy hívják, hogy politikai korrupció, baloldali politikai korrupció. Pénzért, külföldről kapott dollármilliókért korrumpálódtak, és ráadásul ezt nem is mi mondjuk, hanem önök mondják. Kunhalmi Ágnes szocialista társelnök nyilatkozott így a választás után, szó szerinti idézet következik: „Félreértésben van az egész ellenzék, sajnos sok tekintetben el van zárva a saját szavazóbázisának döntő többségétől.” Itt kezd jönni az érdekes rész: „Egy nagyon szűk elvárásrendszernek próbál megfelelni nagyon régóta, amely elvárásrendszerből ha valaki megpróbál kilépni, vagy mást beszél, vagy más hangon próbál beszélni, akkor  a szó szerinti idézet így zárul  legyilkolják”  mondta ezt Kunhalmi Ágnes.

A kérdés csupán az, hogy akkor ha Kunhalmi Ágnes nyilatkozata igaz, akkor ki adja az önök szájába a szavakat, ki adja a baloldal szájába a szavakat, kinek a megbízásából cselekednek, milyen összefüggés van a Márki-Zay Péter által kikottyantott baloldali dollármilliók és Kunhalmi Ágnes azon nyilatkozata között, hogy önöknek megmondják, hogy mit tegyenek, és ha nem úgy viselkednek, akkor önöket  Kunhalmi Ágnest idézem:  „legyilkolják”. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   27-30   31-34   35-38      Ülésnap adatai