Készült: 2024.05.08.19:51:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

45. ülésnap (2022.12.07.),  23-51. felszólalás
Felszólalás oka Vita kivételes eljárásban
Felszólalás ideje 1:19:09


Felszólalások:   1-22   23-51   52      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom képviselőtársaimat, illetve a tisztelt Házat, hogy a határozathozatalra a mai ülésnapunkon kerül sor.

Most soron következik a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról című politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat összevont vitája. A Németh Zsolt, Balla Mihály, Hörcsik Richárd, Zsigmond Barna Pál, Tessely Zoltán képviselőtársaink által előterjesztett javaslat P/2254. számon a Ház informatikai hálózatán mindenki számára elérhető.

A vitában elsőként Tessely Zoltán úrnak, a politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatra vonatkozó felszólalása fog elhangozni. De mielőtt megadnám a szót, felhívom a szíves figyelmét, hogy a nyitóbeszédre, a vita közbeni felszólalásra és a viszonválasz elmondására összesen húszperces időkeret áll majd rendelkezésre. Arról is tájékoztatom a Házat, hogy képviselő úr jelezte, hogy innen, az emelvény szószékéről kívánja elmondani a felszólalását mint előterjesztő. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

TESSELY ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés preambulumából idézek: „A Német Szövetségi Köztársaság elnöke,”  itt felsorolás következik, majd  „őfelsége Hollandia királynője,”  a felsorolás folytatódik  „azzal az óhajjal, hogy elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják, úgy határoztak, hogy létrehozzák az Európai Uniót.” Ezek a mondatok a minden idők legnagyobb németjének tartott Konrad Adenauer szellemi örökségét fejezik ki, és viszik tovább. Ő őszintén hitte, idézem, hogy „a tartós béke és stabilitás egyetlen záloga az európai egység”, és remélte, hogy az európai népek majd egy  ismét őt idézve  „közös gondolkodásban és fellépésben képesek egyesülni”.

(9.20)

Ezen alapértékek mellett Magyarország teljes mértékben kiáll  nem is lehet kérdés , vitán felül elkötelezett.

Különös fintora a sorsnak, hogy a Bundestag, amely annak idején kancellárrá választotta őt, mára Európa atyjának hagyatékát sárba tiporva, úgy tűnik, hogy a népek közötti széthúzást kívánja elősegíteni. Legalábbis erről árulkodik az a lépésük, amellyel az Európai Bizottságot a lisszaboni szerződésbe ütköző módon felkérve kívánnak kifejezetten és közvetlenül hátrányt okozva beleszólni a Magyarországot érintő ügyekbe.

Ugyanígy a holland parlament is szembemegy az előbb idézett európai alapjogokkal, amikor arra szólítja fel a holland miniszterelnököt, hogy az Európai Tanácsban szorgalmazza az egyébként a magyaroknak járó pénzeknek az Európai Unió hatályos jogszabályait sértő módon történő visszatartását.

Magyarország az Európai Bizottsággal lefolytatott egyeztetéseknek megfelelően 17 vállalást tett a helyreállítási pénzek mielőbbi folyósítása érdekében, és mind a 17 vállalásunkat maradéktalanul teljesítettük. De erre nem azt kapjuk válaszul, hogy végre rendelkezésünkre bocsátják a minket régóta megillető pénzeket, hanem azt, hogy egyes nemzeti parlamentek utasítgatják a Bizottságot és a Tanács tagjait az Európai Bizottság és Magyarország között köttetett kétoldalú megállapodás egyoldalú megszegésére. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan.

Ezek a pénzek  miként azt az ellenzéki oldalon is pontosan tudják  alkalmasak lennének arra, hogy segítséget nyújtsanak a háború miatt egyre aggasztóbb helyzet kezelésére; de arra is alkalmasak lennének (Arató Gergely: Nem kellene ellopni!), hogy a pedagógusok mindenki által támogatott béremelésére fordítsuk őket, ahogyan azt többek között a Momentum elnöke is elismerte korábban, akinek párttársai egyébként a dollárbaloldal többi képviselőjével együtt nemcsak Budapesten, hanem Brüsszelben is a helyreállítási alapból származó pénzek folyósítása ellen, így a magyar emberek ellen szavaznak. (Arató Gergely: Ejnye! Nem mondasz igazat!) Kétségtelen, hogy ők már megkapták a háttér-megállapodásaik szerint nekik járó dollárokat, de annak talán több értelme volna, ha a magyar emberek is megkaphatnák az őket jogosan megillető európai uniós forrásokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnénk tisztelettel, de mégis nyomatékosan megkérni mind a német, mind a holland parlamentben ülőket, hogy ne zsarolják se közvetlenül, se közvetve Magyarországot olyan lépések megtételére, amit az ország már több ízben is kategorikusan elutasított. Ezért az önökétől homlokegyenest eltérő álláspontunkért ne akarjanak büntetni minket, hiszen a döntés szabadsága a miénk is, nem csak az önöké, a szabad döntés joga éppúgy megillet bennünket, mint önöket. Sokkal inkább javasolnánk újragondolni mind az illegális migrációt, a szexuális propaganda megfékezését, mind a háborús szankciókat és a béke megvalósítását érintő álláspontjukat, amelyek kapcsán felhívnám rá a figyelmüket: a magyar álláspont megalapozottságát ezen kérdésekben nem más, mint maga az élet igazolta vissza. (Arató Gergely: Hacsak úgy nem!) Szeretnénk a továbbiakban is jó viszonyban lenni, és értékes és építő kapcsolatban együttműködni, közösen gondolkodni és fellépni az európai nemzetekkel. Ugyanakkor nem titkoljuk, hogy számunkra továbbra is az első a magyar emberek érdeke.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő politikai nyilatkozat célja, hogy jelezzük az említett parlamentek felé: készek vagyunk az értelmes párbeszédre és az együtt gondolkodásra. Meggyőződésünk, hogy sok jó gyakorlatot tanulhatunk el egymástól, de a zsarolásjellegű, alattomos nyomásgyakorlást nem nézzük jó szemmel, és nem is fogadjuk el. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslat elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom, hogy 12 perc és 20 másodperc áll majd rendelkezésre a vitában való felszólalásra és a zárszó elmondására.

Tisztelt Ház! A kormány jelezte, hogy nem kíván álláspontot ismertetni a vita során. (Arató Gergely: Halált megvető bátorsággal.)

Most a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Illés Boglárkának, a bizottság előadójának. Ötperces az időkerete. Képviselő asszony, parancsoljon!

ILLÉS BOGLÁRKA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. december 5-én megtárgyalta a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról szóló P/2254. számú politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatot. Az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság által tárgyalt politikainyilatkozat-tervezet apropója, ahogy azt Tessely Zoltán képviselő úr is említette, a Bundestag és a holland parlament azon döntései voltak, amelyek kétségbe vonták a Magyarországgal szemben indított feltételességi eljáráshoz kapcsolódó megállapodások komolyságát, és felszólították az országaikat az Európai Tanácsban képviselő vezetőket, hogy szavazzanak a pénzek visszatartása mellett. Azon pénzeket nem kívánják tehát Magyarország rendelkezésére bocsátani, amelyekkel adósok a magyar emberek irányában, ami a magyaroknak jogosan jár, és amelyet eddig is jogtalanul tartottak vissza.

Az Európai Unió alapjául szolgáló értékek támogatóiként, valamint az elmúlt hónapokban teljesített 17 vállalásra való tekintettel értetlenül állunk ezen döntések előtt. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a lojális együttműködés alapelveiből következő tisztelet egyes tagállamok parlamenti többségéből hiányzik. Azt is sajnálatosan tapasztaljuk, hogy a politikai nyomásgyakorlás eszközéhez folyamodnak, emellett az Európai Unióról szóló szerződés rendelkezéseit is sértik. Szeretnénk egy békés és kölcsönösen jó kapcsolaton alapuló Európában élni, azonban az ilyen zsaroló és jogi alapot nélkülöző állásfoglalások rendkívül kártékonyak mind erre a kapcsolatra, mind az Európai Unió közös érdekeire nézve.

Ahogy mi, a magyar Országgyűlés tagjai sem kívánunk beleszólni más, szuverén országok mindennapjaiba, úgy mi is elvárjuk mind a holland, mind a német parlamenti képviselőktől, hogy hasonlóképp tegyenek, és a nemzetük megválasztott képviselőiként a német vagy a holland választópolgárok mindennapjaival foglalatoskodjanak, az ő életük jobbá tételével és az őket érő kihívások megoldásával töltsék az idejüket. Mert sajnálatos módon van annyi, hogy még innen is látszik.

Nem szeretnénk azt feltételezni, hogy amikor a baloldal számára ellenséget jelentő konkurens politikai tábor alkotmányozó többséget szerez  immár negyedszer , és az NGO-k általi befolyásolási stratégiák kudarcot vallanak, melynek következtében az államot minden kísérlet ellenére sem tudják belülről széttagolni, és hálózati állammá alakítani, akkor már a nemzetközi jog és a nemzetközi jog alapjául szolgáló normák figyelmen kívül hagyásával és a nemzeti parlamentek által ellátandó feladatok háttérbe szorításával a politikai nyomásgyakorláshoz folyamodnak, hogy horizontális erőfeszítésekkel érjék el céljaikat.

(9.30)

Amennyiben mégis, innen üzenjük: nem tudnak bennünket eltántorítani, számunkra továbbra is Magyarország az első. (Arató Gergely: Üzenjük Brüsszelnek!) A magyar kormánytól pedig azt várjuk, hogy folytassa a tárgyalásokat az Európai Unióval, és a magyar emberek érdekeit minden jogszerű eszközzel érvényesítse  mondja a politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat szövege. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselői felszólalások következnek. Tisztelettel felhívom szíves figyelmüket, hogy a frakcióknak 10-10 perc, a független képviselőknek pedig összesen 2 perc áll erre rendelkezésre, és ha a vita közben kettőperces felszólalás történik, azt bele kell számítani az időtartamba.

Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kik kívánnak felszólalni. (Jelzésre:) Elsőként megadom a szót Zsigmond Barna Pál képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament baloldali többsége hosszú évek óta folytat politikai hadjáratot Magyarország ellen. A föderalista frakciókban komoly versengés van azért, hogy ki vehessen a nevére egy-egy, a legképtelenebb állításoktól hemzsegő vádiratot. Ezeket a jelentéseket a jogállamiság köntösébe burkolják, de ne tévedjünk, valójában csak azért támadják Magyarországot, mert immáron négy egymást követő alkalommal nem nekik tetsző kormányt választott.

A magyar kormányban akadályt látnak annak a tervnek a keresztülvitelében, hogy a nemzetek Európáját egy brüsszeli vagy berlini központú birodalommal helyettesítsék. Azért nem akarnak pénzt adni Magyarországnak, vissza akarják tartani a nekünk jog szerint járó forrásokat egészen addig, amíg a szájuk íze szerinti kormány nem kerül hatalomra. Ami pedig a jelentések tartalmát illeti, ahhoz a muníciót, még ha oly szerény is, segédcsapataik, vagyis a magyar baloldal szállítja. Emlékezzünk vissza arra, hogy Herczog Edit, volt szocialista európai parlamenti képviselő maga ismerte el, hogy az első ilyen, formálisan Rui Tavares, portugál szélsőbalos képviselő neve alatt futó jelentést valójában ő, Tabajdi Csaba és Göncz Kinga hozták össze. (Vitályos Eszter: Szégyen!)

Tisztelt Ház! Az Európai Parlament a nemzetállamok meggyengítésének elérése érdekében semmitől sem riad vissza, nem tiszteli még az Európai Bizottság kvázi függetlenségét sem, és lábbal tiporja a szerződéseket, egyedül a saját hatalmának kiterjesztése lebeg a szeme előtt. De hiába gyakorolt nyomást a Parlament a Bizottságra, a magyar kormány idén nyáron megegyezett arról a 17 vállalásról, amit teljesít annak érdekében, hogy hazánk megkaphassa a neki járó pénzeket. Rögzítsük: olyan európai uniós fejlesztési forrásokról van szó, amelyek jog szerint járnak Magyarországnak, járnak a magyar polgároknak.

Egy világosan szabályozott tárgyalási menetrendünk van, amelyben a Bizottsággal kell megegyeznünk. Ebbe a folyamatba avatkozott be előbb a német, majd a holland parlament. A Bundestag határozatában már előre megmondta a Bizottságnak, hogy majd nem értékelheti elégségesnek a magyar teljesítéseket. A holland parlament pedig az Európai Ügyészséghez való csatlakozást szabná az uniós források kifizetésének a feltételéül. A holland parlament tehát egy olyan feltételt támaszt, ami a Bizottság kritériumai között egyáltalán nem szerepel. Valamiféle gyarmattartói, birodalmi fölényességgel, éppen a jogállamiságra hivatkozva szegik meg a határozatot megszavazó német és holland parlamenti képviselők az Európai Unióról szóló szerződéseket, amelyek világosan rendelkeznek arról, hogy a Bizottság nem utasítható a tagállami hatóságok által. Különösen figyelemre méltó a Bundestag határozata abból a szempontból is, hogy megköveteli a politikai engedelmességet a Bizottságtól, és talán most először hirdeti nyíltan, hogy valójában ki az úr az Európai Unióban.

A két határozatot a magyarországi baloldal részéről természetesen üdvrivalgás fogadta. Ők úgy gondolják, nekik az az érdekük, hogy Magyarország ne kaphassa meg a neki járó forrásokat, és hálásak minden külföldi segítségért. 12 éve dolgoznak azon, hogy megbüntessék a magyar embereket azért, mert nem kérnek belőlük, és most először úgy érzik, hogy bosszút állhatnak ezért rajtuk; vagy ha jön is a pénz, akkor azt szeretnék, hogy azt  a magyar kormányt megkerülve  egyenesen ők kaphassák meg. Így történt ez idén tavasszal, amikor  mint ahogy ez közös miniszterelnök-jelöltjük elszólásából kiderült  közvetlenül kaptak törvénytelenül 3 milliárd forintot a választási kampányra. (Közbeszólások az ellenzéki sorokból, köztük Arató Gergely: Ez nem igaz!  Közbeszólások a kormánypárti sorokból: Dehogynem!  Az elnök csenget.) Ez a rendszerváltozás óta példátlan ügy is világossá teszi, hogy a magyar baloldal úgy, ahogy van, idegen hatalmak zsoldjában áll.

Tisztelt Ház! Az általunk benyújtott politikai nyilatkozatnak az a célja, hogy kiálljon Magyarország szuverenitása mellett, és visszautasítsa a külföldi hatalmi központok és magyarországi csatolmányaik általi nyomásgyakorlást. A Bizottsággal van egy konstruktív vitánk és nem a német vagy a holland parlamenttel. Ezért vissza kell utasítanunk a holland és német parlament európai joggyakorlattal ellentétes beavatkozási kísérletét.

A politikai nyilatkozat kiáll a magyar érdekek, a magyar emberek érdekei mellett, és elítéli a birodalmi és gyarmattartói reflexekből eredő, jogellenes holland és német parlamenti zsarolást. Nekünk a magyar érdekek az elsődlegesek, és minden jogszerű eszközzel érvényesítjük azokat. Mint előterjesztő, tisztelettel kérem a politikai nyilatkozat elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából Arató Gergely képviselő úr jelentkezett felszólalásra, aki felszólalását itt az emelvényen, a szószékről mondja el. Parancsoljon, képviselő úr! Megvárjuk, míg képviselő úr fölérkezik, nyugodtan! (Arató Gergely föllép a szónoki emelvényre.) Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy még így 12 év után is tud a Fidesz meglepetést okozni, mert amikor a kezembe került ez a politikainyilatkozat-tervezet, akkor az első gondolatom az volt, hogy mi a manó?!  bár nem pontosan ezekkel a szavakkal.

Akkor, amikor sorban állnak az emberek a benzinkúton; akkor, amikor Matolcsy György, Orbán Viktor egykori jobbkeze vallja be azt, hogy totális kudarc a gazdaságpolitikájuk; akkor, amikor a szociális intézményekben élőknek a belügyi államtitkár annyit tud mondani, hogy ha fáznak, akkor húzódjanak össze; akkor, amikor katasztrofális az oktatás és az egészségügy helyzete, akkor tényleg önöknek az jut eszükbe, hogy Brüsszel után üzenjünk Berlinnek és Hágának is, mert az olyan jól sikerült legutóbb is, és olyan nagyszerű eredményeket hozott?!

Aztán a tegnap éjszaka után megértettem, hogy miről van szó. Egyszerű figyelemelterelésről. Egyszerű belpolitikai fogyasztásra szánt politikai akcióról, arról, hogy itt a parlamentben ne arról beszéljünk, hogy újabb választási ígéretüket dobták sutba, hogy újabb ügyben verték át az országot, és hogy milyen módon teszik ismét nehézzé a magyar polgárok életét. Ehelyett itt el lehet mondani ezeket az egyébként az önök szájából üresen hangzó szólamokat, de erre majd később visszatérek.

Sajnos azonban az a helyzet, hogy attól, hogy valami üres belpolitikai fogás, attól, hogy valami üres propaganda, attól még okozhat nagyon is valódi károkat. Itt pedig pontosan erről van szó, hiszen egy tárgyalási folyamatban van a magyar kormány. Miután 12 év alatt tökéletesen hiteltelenné tette magát és bebizonyította azt, hogy az Orbán-kormány nem képes a vállalt céloknak megfelelően fölhasználni az uniós forrásokat; miután bebizonyította azt 12 év alatt, hogy nem tiszteli az Európai Unió alapértékeit, nem tiszteli a demokráciát és a jogállamot, utána egy megalázó kényszerhelyzetbe került, ahol kénytelen mindenféle engedményeket tenni annak érdekében, hogy hozzájusson az ország azokhoz a forrásokhoz, amelyekre égetően szüksége van.

Ebben a folyamatban azonban egy pillanatig sem képesek arra, hogy komolyan vegyék akár a jogállamot, akár a korrupció elleni küzdelmet, akár pedig azt, hogy nem ellenségeket, hanem partnereket kell gyűjteni az Európai Unióban. Önök továbbra is ellenségként kezelik Brüsszelt, és most már ellenségként kezelik nemcsak az Európai Uniót, amelyiknek egyébként része Magyarország és részei vagyunk, hanem ellenségként kezelik az Európai Unión belüli tagállami vezetéseket is.

(9.40)

Ebből a pozícióból nem lehet megegyezni. Itt lehet erősnek lenni a magyar parlamentben az egyébként a választási törvénnyel és a médiatúlsúllyal összehozott kétharmaddal, de ez nem nagyon érdekel senkit ennek az országnak a határain kívül; ott kompromisszumot kell kötni, ott okosan kell érvelni, ott megegyezésre kell törekedni, és erre önök képtelenek.

Hadd reagáljak még röviden három olyan ügyre, amit felvetettek, és ezek valóban fontos ügyek. Az első kérdés a jogszerűség. Megkérem Zsigmond Barna Pál képviselőtársamat, hogy konzultáljon a képviselő asszonnyal, aki értette azt, hogy miről szól a német és a holland parlament határozata. Ugyanis szemben azzal, amit ön állít, nem a Bizottság fog döntést hozni a magyar forrásokról, hanem a Tanács, az Európai Tanács, tudja, az az intézmény az Európai Tanács, ahol a tagállamok kormányai ülnek benn, az az intézmény az Európai Tanács, ahol az ön miniszterelnöke, Orbán Viktor megszavazta mind a kilenc szankciós csomagot, na, abban a testületben fognak dönteni majd a magyar forrásokról, és egy demokráciában, ahol a parlament ellenőrzi a kormányt  bármennyire is szokatlan ez önöknek, hiszen önök nem ellenőrei, hanem csak kiszolgálói a kormányhatalomnak, tehát egy demokráciában, ahol a parlament ellenőrzi a kormányt , ott bizony joga van a parlamentnek arra, hogy mandátumot adjon a saját kormányának. Ez történt. Ez nemcsak jogszerű, hanem azt kell mondanom, hogy ez dolga egy parlamentnek, mert bármennyire nem tudnak önök ehhez a gondolathoz hozzászokni, a német képviselők vagy a holland képviselők nem a magyar kormány érdekeit és a Fidesz érdekeit szolgálják, hanem a német választók és a holland választók érdekeinek kell hogy megfeleljenek.

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy úgy ítéli meg ennek a két parlamentnek a többsége, hogy az a pénz, amit egyébként jelentős mértékben a német és a holland adófizetők fizetnek be, nincs biztonságban az Orbán-kormánynál, nincs jó helyen az Orbán-kormánynál. Önöknek lehet ettől eltérő véleményük, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne legitim az, hogy másnak más véleménye legyen; mint ahogy az is legitim, hogy azoknak az ellenzéki képviselőknek, akiket egyébként az ellenzéki szavazók szavaztak meg és választottak meg a parlamentben, nekik más véleményük legyen erről a kérdésről. Még egyszer mondom, értem, hogy önök nem tudják, hiszen önöket Orbán Viktor választja ki Felcsúton egyenként (Derültség a kormánypártok soraiban.), de az a helyzet, hogy a képviselők a mandátumot nem a miniszterelnöktől kapják egy demokráciában, hanem a választóktól.

A második kérdés a szuverenitás kérdése. A szuverenitás valóban fontos, bár persze tudjuk azt, hogy az Európai Unióban, amikor aláírtuk a szerződést, amikor népszavazás döntött az Unióhoz való csatlakozásról, akkor ahhoz is hozzájárultunk, hogy ennek a szuverenitásnak egy részét az Európai Unióval közösen gyakoroljuk. De ha önöknek ennyire fontos a szuverenitás ilyen kérdésekben akkor, amikor arról van szó, hogy ilyen jól hangzó határozatokat kell elfogadni, akkor miért nem volt fontos önöknek a szuverenitás, amikor arról volt szó, hogy Magyarország ne függjön az orosz gázszállítástól, és ilyen módon ne függjön Putyin elnöktől? Amikor a Paks II.-beruházásról van szó, és arról, hogy eladósítják Magyarországot Oroszországnak, és függővé teszik az orosz technológiától, akkor miért nem fontos önöknek a szuverenitás? Amikor arról van szó, hogy kínai hitelből építenek vasutat, és sok-sok milliárd forinttal eladósítják Magyarországot Kínának, akkor miért nem fontos önöknek a szuverenitás? Ezek veszélyeztetik a magyar szuverenitást, és nem az Európai Unióval való együttműködés.

Végül a nemzeti érdekekről. Tisztelt képviselőtársaim, ezt másképp látjuk. Szerintünk nem nemzeti érdek az, hogy Tiborcz István újabb milliárdokat lophasson el az európai uniós forrásokból. Szerintünk nem nemzeti érdek az, hogy Mészáros Lőrinc még gazdagabb legyen. Szerintünk nem nemzeti érdek az, hogy Orbán Viktor családjának kőbányái újabb megrendeléseket kapjanak uniós pénzből. Szerintünk ez nem nemzeti érdek. Szerintünk az a nemzeti érdek, hogy hozzájussunk az uniós forrásokhoz, de ezeket a forrásokat egyébként a magyar emberek érdekében használják fel. És lehet azt mondani, hogy az Európai Ügyészséghez való csatlakozás nem feltétele a Bizottságnak, ettől még ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon, nagymértékben hozzájárulna. De ha önöknek nincsen takargatnivalója  önök azt szokták itt mondani, hogy mi nem mondunk igazat, amikor arról beszélünk, hogy korrupt a fideszes kormány és korrupt a fideszes elit, ha nincsen igazunk , akkor milyen félnivalójuk van az Európai Ügyészségtől? Akkor miért nem támogatják? Sokkal egyszerűbb gesztus lenne, mint az, amikkel most próbálkoznak.

Mi figyelmeztettük önöket, hogy rossz úton járnak, amikor ahelyett, hogy valóban a jogállam helyreállításán és a korrupció leküzdésén dolgoznának, ahelyett kamuval, ahelyett műjavaslatokkal próbálkozzanak kipipálni a Bizottság 17 pontját, figyelmeztettük önöket, hogy ez nem fog működni, valóban nem működik, emiatt van veszélyben a helyreállítási alap és emiatt van veszélyben a kohéziós pénzek nagyon jelentős pénze.

Még most sem késő, most sem késő, hogy döntést hozzanak. Önök mindig a hazafiságot kérik rajtunk számon. Legyenek önök is hazafiak! Mondjanak le a lopásról, mondjanak le az önkényuralomról, állítsák helyre a demokráciát, a jogállamot, járuljanak hozzá az Európai Ügyészség magyarországi működéséhez és a korrupció letöréséhez, egyszer  egyszer!  12 év alatt a saját zsebük helyett nézzék az ország érdekét, és biztos vagyok benne, hogy akkor nem lesz akadálya annak, hogy az uniós források Magyarországra érkezzenek.

Ez a javaslat tehát politikai elterelés, fölösleges, viszont súlyos károkat fog okozni pontosan abból a szempontból, ami miatt önök egyébként ezt állítólag benyújtották. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, a Momentum és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A KDNP képviselőcsoportjából Hollik István képviselő úr következik felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Akkor a legelején rögzítsük a tényeket! Azzal, hogy a Bundestag és a holland parlament a Magyarországgal kapcsolatos határozatát elfogadta, ezzel  ahogy az előttünk fekvő politikai nyilatkozat is fogalmaz  a lojális együttműködés alapelvéből következő kölcsönös tiszteletet semmibe véve és kilépve az uniós egyeztetések szabályozott, meghatározott szereplők között folyó kereteiből, a politikai nyomásgyakorlás eszközéhez folyamodott. És ha egy pillanatra visszalépünk az időben, akkor fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi volt az Európai Unió alapító atyáinak a szándéka, amikor létrehozták az Európai Uniót, tehát az európai együttműködés rendszerét. Az, hogy volt egy történelmi tapasztalatuk, hogy a XX. század első felében az európai országok közül nagyobbak úgy akarták ráerőszakolni a saját akaratukat másra, hogy háborút robbantottak ki, és ebből Európának elege lett, és az alapító atyák azt mondták, hogy a háborúskodást váltsa fel az együttműködés, működjenek együtt az országok, és ne akarják az akaratukat háborúval vagy másként egy másik országra erőltetni.

A helyzet az, hogy ennek a két határozatnak önmagán túlmutató jelentősége azért van, mert visszatér ehhez a XX. század első feléhez kötődő szomorú történelmi valósághoz, amikor az egyik ország ilyen vagy olyan okokból rá akarja erőltetni, erőszakolni az akaratát egy másikra. Ez nem hozható össze azzal az európai együttműködéssel, amit az elmúlt 50-60 évben az Európai Unió jelentett.

De hogy miről is szól ez valójában? Arról szól, hogy a Bundestag és a holland parlament baloldali többsége, mondhatjuk úgy is, hogy az európai balliberális elit azokkal a forrásokkal zsarol bennünket, amelyek nekünk járnak, és bár hivatkoznak  ahogy képviselőtársam is elmondta  a jogállamiságra, valójában az a problémájuk, hogy Magyarországon egy keresztény-nemzeti kormányzás van, ezt nem tudják elviselni, és ezért próbálnak meg mindent megtenni annak érdekében, hogy Magyarországot megzsarolják.

A legitim, a magyar állampolgárok által megválasztott kormányt úgy akarják elmozdítani, hogy megvonják a forrásokat, és mindenféle kitalált jogállamisági eljárásokat folytatnak. Az pedig nagyon sajnálatos, hogy a magyar baloldal  Arató képviselőtársam az imént is bizonyította  csatlakozik az európai balliberális elithez, és nem a magyar emberek oldalára áll, nem Magyarország oldalára áll, hanem az európai baloldali elittel aktív részese és szereplője ennek a zsarolásnak.

(9.50)

Képviselőtársam! Amikor az uniós forrásokat megkapjuk, és erre önök folyamatosan nemet mondanak akkor, amikor a megállapodáshoz szükséges törvényekre itt, ebben a Házban nemet mondanak, vagy az Európai Parlamentben igennel szavaznak azokra a javaslatokra, amelyek meg akarják zsarolni Magyarországot, akkor önök a pedagógusbér-emelésre mondanak nemet, merthogy az uniós forrásokat jelentős részben arra fordítanánk.

Teljesen világos, hogy az önök célja pontosan ugyanaz, mint az európai baloldalé: el akarják mozdítani a magyar emberek által legitim módon megválasztott kormányt. Az önök célja az, hogy hatalomra kerüljenek, ezért minden eszközt megragadnak, és az európai baloldallal összefogva zsarolják Magyarországot. Az a helyzet, hogy ennek az európai baloldali, balliberális elitnek bizony birodalomépítő ambíciói vannak. Ez a két határozat ennek a baloldali brüsszeli birodalmi építésnek az építőkockái, teszem hozzá, hogy egy csipetnyi gyarmattartó gőggel megfűszerezve.

S azt is láthatjuk, hogy az európai baloldali elit  ahogy azt az elmúlt tíz évben már megszokhattuk  elképesztő módon álszent és mindig kettős mércével mér akkor, amikor Magyarországon nemzeti-kereszténydemokrata kormányzás van. Mert érdekes módon akkor nem voltak ilyen hangosak és akkor nem volt bajuk a magyar jogállamisággal, tisztelt Arató képviselő úr, amikor önök kormányoztak és szemeket lövettek ki! Itt is szeretném mondani, hogy az egyik olyan áldozat, akinek a szemét kilőtték, nemrég halt meg. Nagy Lászlóról van szó. Akkor az önök barátainak, elvbarátainak nem volt bajuk a magyar jogállamisággal, akkor minden rendben volt!

Amikor önök a kormányzásuk alatt katasztrofális gazdaságpolitikát folytattak, és egyetlen évben sem tudták a 3 százalékos gazdasági hiányt teljesíteni úgy, hogy az ön miniszterelnöke mondta azt az őszödi beszédben, hogy akkor a világgazdaságban pénzbőség volt és minden rendben volt, s ennek ellenére önök nem tudták tartani azt a vállalást, amit az Európai Uniónak megígértünk; érdekes módon az Európai Uniónak, az európai balliberális elitnek akkor, azzal a kormányzással semmi baja nem volt. Teljesen nyilvánvaló a kettős mérce!

És mit látunk? Azt látjuk most egy aktuális ügyben, a szankciók ügyében, hogy önök is támogatják és az európai balliberális elit is támogatja, erkölcsi magaslatokat említve. (Arató Gergely: Orbán Viktor szavazta meg a szankciókat!)

ELNÖK: Arató képviselő úr, lett volna lehetősége elmondani. 33 másodperce még van, kérjen szót! Figyelmeztetem!

HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Arra szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy amikor az európai baloldali elit a szankciókat erőlteti, akkor folyamatosan morális érveket hoz, hogy ezeket meg kell tenni, mert nem tehet mást Európa. S nézzük meg, hogy például az a Hollandia, amely ezt a határozatot elfogadta, a New York Times szerint soha nem kereskedett még olyan mértékben Oroszországgal, mint a szankciók bevezetése után. Hollandia kereskedelme 40 százalékkal nőtt! Hát milyen kétszínűség ez, tisztelt képviselőtársam?!

S nézzük már meg, hogy melyek azok az országok, amelyek ezeket a határozatokat elfogadták. Hollandiában  számos nyugat-európai országtól eltérően  például újságírókat fenyegetnek. Van az Európa Tanácsnak egy ilyen ügyekre specializálódott bejelentési felülete. Ezen a felületen Magyarországról nem érkezett ilyen bejelentés, szemben Hollandiával, ahol csak a tavalyi évben öt olyan bejelentés érkezett, hogy újságírókat értek fizikai támadások. Arról a Hollandiáról beszélünk, amely ki akar bennünket oktatni jogállamiságról, ahol nemrég csak úgy eltörölték a népszavazás intézményét azért, mert a kormány által nem várt és nem kívánt eredményre jutott egy népszavazás. Ezért kivezették a jogrendszerből, de úgy, hogy a kivezető törvényről nem lehetett népszavazást tartani. S ez az ország oktat ki bennünket jogállamiságról és próbálja megzsarolni Magyarországot?

Vagy Németország, ahol a Szövetségi Bíróválasztási Tanács a tartományi miniszterekből és a Bundestag által választott tagokból áll. Tehát a végrehajtó hatalomnak, a kormánynak és a törvényhozó hatalomnak az igazságszolgáltatásra vonatkozó befolyása döntő. Ezek az országok leckéztetnek bennünket a jogállamiságról? Tehát ami másnál rendben van, az nálunk nincs rendben az európai baloldal szerint.

A magyar kormányról a magyar választásokon döntenek a magyar állampolgárok. Ebbe semmilyen más országnak beleszólása nincs. Ezt nem fogadjuk el! Attól még például, hogy nem értünk egyet az alapvető német belpolitikai folyamatokkal, ami a migrációt vagy éppen az LMBTQ-lobbit illeti, mi sem mondjuk meg a németeknek, hogy milyen kormányt válasszanak maguknak. Nem gondoljuk, hogy ez a mi dolgunk lenne.

A politikai nyilatkozatot a KDNP természetesen támogatja. Nem vagyunk hajlandók eltűrni, hogy más ország beleszóljon az ügyeinkbe! Azt várjuk a kormánytól, hogy ezt minden nemzetközi fórumon tegye meg úgy, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy azt a konstruktív egyeztetést és párbeszédet, ami az elmúlt hónapokban jellemezte a kormány és az Európai Unió viszonyát, továbbra is folytassák annak érdekében, hogy ez a zsarolás ne érjen célt, és ne lehessen Magyarországot büntetni  ahogy azt az európai balliberális elit szeretné  azzal, hogy a források nem érkeznek meg.

Ezért arra kérjük a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az uniós megállapodások megkötésre kerüljenek, s az Európai Unió és Magyarország viszonya végre rendeződjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjából Tóth Bertalan frakcióvezető úr jelentkezett felszólalásra, aki felszólalását az emelvény szószékéről mondja el. Megvárjuk, míg a képviselő úr, frakcióvezető úr fölérkezik. (Megtörténik.) Frakcióvezető úr, öné a szó.

DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődéssel hallgattam az előttem szóló kormánypárti képviselőket, és azon gondolkodtam, hogy a mostani vita elvileg két és fél órájában mennyi értelmes és hasznos dolgot lehetett volna csinálni ahelyett, amit most csinálunk. Mert a károk látszanak, de hogy milyen előnye származik Magyarországnak ebből a nyilatkozatból, azt nem látom. Foglalkozhatnánk például a benzinársapka eltörlése utáni helyzettel, foglalkozhatna a kormányzat és a parlament is azzal, hogyan lehetne a magyar családok terheit csökkenteni azok után, hogy a sok ígéret ellenére ezt az ársapkát nem volt képes sem a MOL, sem a kormányzat fenntartani. Foglalkozhatnánk azzal, hogy hogyan lehetne csökkenteni az üzemanyag áfatartalmát, jövedékiadó-tartalmát. S hogy egy klasszikust idézzek, aki ezzel kapcsolatban évekkel ezelőtt kifejtette a véleményét, azt mondta: „Az állam nyerészkedik a magasabb üzemanyagárakon. A Fidesz szerint vagy a jövedéki adót kell drasztikusan, 20 százalékkal csökkenteni, vagy a benzin áfáját.” Ezt Orbán Viktor mondta. Nem látom ezt a javaslatot. Lehet, hogy több értelme lenne azzal foglalkozni, hogy csökkentse a kormányzat vagy a parlament egy törvénymódosítással a benzint és a gázolajat terhelő adóterheket.

De itt van például a svédek és a finnek NATO-hoz történő csatlakozásának az ügye, amelyet sokféle hivatkozással nem volt hajlandó a parlament tárgyalni. Például ez a nyilatkozat is kiszorította a napirendi sorból ezt a kiemelkedően fontos kérdést. Megígérték, hogy októberben meglesz, aztán novemberben, aztán az év végéig, hazudoztak összevissza; nem engedték napirendre venni. Most éppen ott tartunk, hogy ez lett a legtöbbször leszavazott indítvány ebben a ciklusban, amit javasoltunk, a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügye; és nem lehet tudni, hogy februárban napirendre veszie a parlament ezt a rendkívül fontos kérdést. Jó lenne tudni végre, hogy pontosan mit ígért  vagy mivel fogja önöket Putyin. Még mindig nem lehet tudni, hogy önök árulók vagy túszok. Azt gondolom, ha engedték volna napirendre venni azt a javaslatot, amit mi is tudtunk volna támogatni, annak lett volna értelme, növelte volna a hazánk békéjét és biztonságát garantáló katonai szövetség erejét, és segíthette volna Magyarország érdekeinek nemzetközi színtéren történő érvényesítését. Barátságot erősítettünk volna ahelyett, hogy sértéseket osztunk. Együttműködéssel jó szándékot mutattunk volna ahelyett, hogy ijedt sündisznó módra összevissza szurkálunk.

De nemcsak a svédek és a finnek neheztelnek ránk, hanem önök most a szintén szövetséges német és holland parlament képviselőibe is bele akarnak rúgni. Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy önök a kisebbrendűségi komplexusuk miatt összevissza vagdalkoznak.

(10.00)

Egy klasszikus vicc jut eszembe, amikor a nyuszika elindul a rókához porszívót kölcsönkérni. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Bátran minősítenek másokat, uszítanak, gyűlöletet keltenek, de amikor az orbáni kleptokráciát akár közvetett módon is kritika éri, akkor azonnal árulást és összeesküvést kiáltanak. Nevetséges, szánalmas és szomorú!. Tisztelt képviselőtársaim, észre kellene vennie a Fidesznek, hogy az Európai Unió és az észak-atlanti szövetség az, ahova tartozunk, nem akadályozni kellene az ügyeket, hanem kompromisszumokat kötni, mert ez Magyarország érdeke.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő politikai nyilatkozat kapcsán önök elfelejtik megint, hogy mi a valódi probléma. Ugyanazt csinálják, mint Putyin háborújával kapcsolatban. Nem azzal kezdődtek a bajok, hogy Európa gazdasági eszközökkel igyekszik nyomást gyakorolni egy háborús agresszorra, hanem azzal, hogy Putyin területszerző háborút indított egy szuverén állam ellen. Itt sem azzal kezdődtek a bajok, hogy a Bundestag arra kérte az Európai Bizottságot, hogy a német adófizetők pénzének felhasználása során legyen alapos és hatékony, hogy érvényesítse az Unió érdekeit a felhasználás során, hanem azzal, hogy a fideszes elit az elmúlt 12 évben rengeteg fejlesztési, felzárkóztatási célú uniós pénzt egyszerűen ellopott, mert olyanok lettek a feltételek, hogy ezt büntetlenül, sőt a kormány segítségével megtehették.

Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért azt gondolom, ha valaminek az elutasításáról el kellene fogadnunk egy politikai nyilatkozatot, akkor az a Magyarország érdekeivel ellentétes kormányzati politika. Erről szól az általam benyújtott módosító javaslat is  amelyet természetesen leszavaztak , mert Magyarország érdekeivel ellentétes, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz az elmúlt évben, években leépítette a jogállamot és a demokráciát. Magyarország érdekeivel ellentétes, hogy továbbra is veszélyben van 5300 milliárd forintnyi, magyar embereknek szánt felzárkóztatási pénz. Magyarország érdekeivel ellentétes az a különleges jogrend, amivel az Orbán-kormány és a Fidesz kénye-kedve szerint térhet el rendeletekkel az elfogadott törvényi szabályoktól, így lényegében a jogállamisági eljárás lezárásával kapcsolatos megállapodások is kijátszhatók.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország érdeke a jelenlegi helyzetben egyfelől az, hogy veszteség nélkül hozzáférjünk az ország felzárkózását, fejlődését segítő uniós pénzekhez, akár az önkormányzatok és civil szervezetek közvetlen brüsszeli pályáztatásának lehetőségével, másfelől pedig az, hogy az EU kikényszerítse a jogrend demokratizálását és a korrupciós kockázatok csökkentését. Mivel az Orbán-kormány előszeretettel tesz egyenlőségjelet önmaga és az ország közé, szögezzük le, az, hogy idejutottunk, a Fidesz kormány szégyene és felelőssége. Orbánék 12 éven át tartó lopásai, a demokratikus intézmények, a fékek és egyensúlyok (sic!) rendszerének szisztematikus lebontása, a közmédia uralásán és a KESMA-n keresztül történő totális médiafölény megszerzése, illetve az egykor független intézmények elfoglalása, ezek vezettek oda, hogy az Európai Parlament  a Fidesz korábbi európai pártcsaládját is magába foglaló  többsége, háromnegyedes többsége Magyarországot ma már nem demokráciának tartja, hanem választásos önkényuralom hibrid rezsimjének.

A jogalkotás és a közpénzek felhasználásának átláthatósága, a korrupció visszaszorítása, az uniós költségvetési érdekek nagyobb védelme, a médiaszabadság megteremtése és a formálisan létező jogállami intézmények rendeltetésszerű, valódi működésének megkezdése mind fontos eleme lenne annak, hogy Magyarország visszatérjen az európai értelemben vett jogállamok közé. Ám a legfontosabb tétel a kormány igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyásának megszüntetése, mert a Fidesz kormányzati korrupciójához az önök miniszterelnökének kell a kézivezérelt igazságszolgáltatási rendszer. Egyetlen kleptokrácia sem működik a büntetlenség ígérete nélkül, ezt pedig a Fidesz-kormány az egyes ügyekbe való kormányzati beavatkozás kiépített mechanizmusával garantálja.

A kormánytól független igazságszolgáltatás azonban nemcsak a büntetőjogi vonatkozása miatt fontos, hanem azért is, mert pozitívan hat a gazdaság teljesítményére. Az Európai Bizottság által is képviselt álláspont szerint az igazságszolgáltatási rendszerbe vetett társadalmi bizalom kihat a vállalkozói bizalomra, a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedésre. A belső piac nem lehet sikeres, ha nem áll fenn közös megértés és bizalom az Európai Unió tagállamainak igazságszolgáltatási rendszerei között. Ez a közös megértés és bizalom ad alapot a szükséges vállalkozói bizalom kialakulásához, hogy azok határokon átívelő módon tevékenykedjenek, alkalmazzanak munkavállalókat és kereskedjenek, valamint ahhoz, hogy az emberekben meglegyen a határon túlra költözéshez, az ottani munkavállaláshoz és vásárláshoz szükséges bizalom.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor tehát a jogállamiságról és a bírói függetlenségről beszélünk, nem csupán a korrupció megszüntetéséről van szó, hanem a saját személyes szabadságunkról és biztonságunkról, a gazdaság fejlődéséről és a saját jólétünkről is. Éppen ezért ellentétes Magyarország érdekeivel a Fidesz-kormány politikája, mert mindezt aláássa. Természetesen mi is szeretnénk, hogy az Európai Uniótól minél előbb megkapjuk a forrásokat, de ez csak úgy lehetséges, ha ehhez a magyar feltételek is biztosítottak, Európa pedig végre kezdi felismerni, hogy a legfontosabb változás, a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása fölött nem lehet átsiklani.

Tisztelt fideszes képviselőtársaim, az önkritika felismerése sohasem késő. Sepregessenek először egy kicsit a saját házuk táján, mielőtt máshová mennek port felverni. Tiszteljük az európai értékrendet, legyen Magyarország újra jogállam közös jövőnkért, Magyarországért! Köszönöm szépen.

ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt országgyűlés! Felszólalásra következik Bedő Dávid képviselő úr, Momentum képviselőcsoport. Parancsoljon!

BEDŐ DÁVID (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Ígérem, hogy nem leszek hosszú, nem ér nagyon-nagyon sok vitát, sajnos, ez a politikai nyilatkozat. Én azt szeretném megkérdezni, hogy mi az értelme ennek az egész politikai nyilatkozatnak, mert azt elmondták, hogy önök hogy gondolják ezt. De milyen célt kívánnak elérni, milyen hatást kívánnak elérni? Ettől remélik azt, hogy az európai uniós pénzek majd megjönnek Magyarországra, vagy elérik azt, hogy a kormány majd még hevesebben harcol az európai uniós pénzekért?  mert számomra ez nem tiszta, számomra nem érthető. Ha valami kontraproduktív, akkor ez a jelenlegi politikai nyilatkozat az, mert ha valóban van egy értelmes, vagy önök által értelmesnek nevezett politikai beszélgetés az Európai Bizottsággal, akkor az ilyenfajta megszólalások, meg gyarmatosítóknak nevezni ezeket az országokat, valószínűleg nem annyira nagyon produktív.

Mi úgy gondoljuk, és én is úgy gondolom, hogy egyetlenegy dolog segítené és mozdítaná előre azt, hogy az Európai Uniótól megérkezzenek Magyarország felé ezek a pénzek, amivel mi is maximálisan egyetértünk  mi is úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak, a magyar embereknek járnak ezek az uniós források , szóval, egyetlenegy dolog mozdítaná előre ezt az ügyet, ha önök befejeznék azt a politikát, azt a lopásra épülő politikát, amit az elmúlt 12 évben folytattak. Mert tisztázzuk, ez az egyetlen oka annak, hogy Magyarország nem kapja meg jelenleg az európai uniós forrásokat, az, hogy folyamatosan visszaéltek az európai uniós forrásokkal. Ez a fő oka, nincs más oka. És nem akarja senki eltiporni Magyarországot, senkinek nincs semmi baja az önök kereszténydemokrata kormányzásával  ahogy Hollik képviselőtársam említette , nincs.

Nem azzal van baj, hogy önöket hatalmazta fel a magyar nép a kormányzásra, azzal van a gond, hogy önök 12 éve folyamatosan ellopják a Magyarországnak járó, a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Ezzel van itt a legnagyobb gond, és az ilyenfajta politikai nyilatkozatok nem fogják előremozdítani ezt a vitát, ezt a beszélgetést se a Bizottsággal, se a Tanáccsal, hanem az kellene, ha tényleg érdemi vállalásokat tennének arra, hogy hogyan szorítják vissza ebben az országban a korrupciót. Ehhez egyszerűen ez a politikai nyilatkozat egy teljes pótcselekvés. És ebből is látszik az, hogy amikor önök igazán be akarnak hozni valamilyen törvényjavaslatot, határozati javaslatot a parlamentbe, és azt elég gyorsan átvinni, akkor azt meg tudják tenni két nap alatt  ugye, ehhez két napra van szükség tulajdonképpen , míg, ha megnézzük, mondjuk, Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának a ratifikációját, akkor arra gyakorlatilag majdnem közel két hónapja várunk, mivel ott két hónap szükséges arra, hogy társadalmi egyeztetést folytassanak a magyar emberekkel.

Nyilván az is felmerül, hogy nem lennee fontosabb dolgunk itt a parlamentben. Például az előbb említett ratifikációt is be lehetne hozni, vagy akár, mondjuk, a 2023-as költségvetés módosítását, ami teljesen nyilvánvaló, hogy nem állja meg a helyét, mert olyan számok szerepelnek benne, amik biztosan nem lesznek igazak a jövőre nézve.

(10.10)

Azt külön nevetségesnek tartom, és külön érdekes, hogy önök beszélnek itt politikai nyomásgyakorlásról, önök beszélnek itt zsarolásról, amikor mást sem csinálnak az elmúlt fél-egy évben, mint a különböző vétókkal és a különböző politikai nyilatkozatokkal zsarolják a különböző európai tagállamokat, valamint az Európai Uniót összességében. Külön szórakoztató önöktől hallgatni azt, hogy nem fogadjuk el a politikai nyomásgyakorlást, amikor mást sem csinálnak, csak zsarolják az Európai Uniót.

A felelősségvállalás kérdése mindig-mindig visszaköszön. Itt most az elmúlt hónapokban ez különösen meglátszott, hogy mennyire képtelenek arra, hogy felelősséget vállaljanak a saját tetteikért. Most is 3000 milliárd forintot fagyasztottak be, amit a magyar embereknek kéne ebben a válságos időszakban eljuttatni. 3000 milliárdot fagyasztottak be. És önök is csak keresik azokat az okokat, amire lehet fogni, hogy miért nem kaptuk meg az európai uniós pénzeket. Miközben, ahogy már elmondtam, és még egyszer el fogom mondani, az egyetlen oka, hogy ezeket a pénzeket nem kapjuk meg, az az, hogy önök az elmúlt 12 évben folyamatosan visszaéltek az európai uniós forrásokkal. Loptak, ez történt! Ezért nem kapjuk meg ezeket a pénzeket.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Brenner Koloman képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport. Öné a szó.

DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik hazánk felelős konzervatív pártjaként alapvető európai értékként tekint a jog uralmára, a kiegyensúlyozott polgári demokráciára, amelynek alapvető feltétele a kiegyensúlyozott média, az igazságszolgáltatás függetlensége, hiszen a mi meggyőződésünk szerint a szociális piacgazdaság az, amely a magyar polgárok számára biztosítja azt a jólétet és szabadságot, amelyet a XXI. században egy európai uniós tagállamban a magyar polgárok megérdemelnének.

Az Európai Unió atyái, Konrad Adenauer, de Gasperi, Schuman, ugyanolyan keresztény és Európa-párti politikát képviseltek, mint mi. Mi hiszünk abban az Európában, amelyet az alapító atyái elképzeltek. Az alapító atyái, biztosan gondolom, hogy ezt a jelenlegi politikai határozatot nagy megrökönyödéssel olvasnák.

Azt gondolom, hogy mi felelős konzervatív pártként elutasítjuk a szélsőségeket, legyen az az a szélsőség, aki az európai egyesült államok eszméjében hisz, legyen az az a szélsőség, amely a fideszes egypárti túlhatalom jelen politikai határozatának szövege; ez Európa-ellenes és az alapvető, az európai nemzetek jó szövetségére alapuló együttműködést veszélyezteti, a mi véleményünk szerint. Ez veszélyes, nagyon veszélyes a hazánk nemzeti érdeke szempontjából. Elutasítjuk ezeket a szélsőséges álláspontokat.

Ez az álláspont, amit önök képviselnek, egyébként egybecseng annak a politikai határozatnak a szövegével, amelyet az önök fideszes egypárti túlhatalma nemrég szavazott meg a tisztelt Országgyűlésben, amelyben önök javasolták azt, hogy forgassuk vissza a történelem kerekét, ne legyenek közvetlenül megválasztott európai parlamenti képviselők. Azt gondolom, hogy ez mutatja azt, hogy önök letértek a Szent István-i útról, amelyben hazánk nyugati és keresztény elköteleződése mellett tettük le a voksunkat.

Jómagam a Külügyi Bizottság alelnökeként most már hosszú évek óta figyelem azt a folyamatot, ahogy önök kibillentették hazánkat a tisztes külpolitikai egyensúlyából, és túl szoros kapcsolatot ápolnak olyan egypárti autokráciákkal, mint Oroszország, mint Törökország vagy akár a kommunista vezetésű Kína. Azt gondolom, hogy ez veszélyezteti igazán a magyar polgárok jólétét és szabadságát.

Azt gondolom, hogy ráadásul felelős konzervatív erőként mi mindig leszögeztük, hogy az európai uniós források járnak a magyar polgároknak. No de nem a fideszes oligarcháknak, hanem a magyar polgároknak járnak ezek az összegek. Mindettől függetlenül mi felelős konzervatív pártként mind a 17 javaslatukat megszavaztuk; mind azt, hogy rendkívüli eljárásban kerüljenek a tisztelt Ház elé, mind magukat az intézményeket. Azért szavaztuk meg, hogy bizonyítsák be azt, hogy önök ezt komolyan gondolják, önök komolyan gondolják az Integritás Hatóság működését. Persze, az egy kicsit levon ennek az értékéből, hogy amikor mi odamentünk az első munkanapján ennek az Integritás Hatóságnak, hogy egy 180 oldalas anyagot lerakjunk az asztalra a mohácsi fideszes polgármester korrupciógyanús ügyletéről, akkor zárt ajtókat találtunk, és azóta kiderült, hogy itt személyes ügyintézésre nincs is mód.

Azt gondolom, hogy ezek a pontok, amelyekre önök itt is hivatkoznak, messze nem elegendőek ahhoz, hogy végre visszaálljon a jog uralma és a kiegyensúlyozott polgári demokrácia hazánkban. Mert erre lenne szükség ahhoz, hogy végre visszaálljon az a normalitás, amelyet mi képviselünk, szélsőségektől mentesen. Mert a magyar polgárok ebben a kiemelkedően nehéz gazdasági helyzetben minden egyes nap egyre jobban érzik a következményét, amikor bevásárolnak, amikor üres benzinkutak előtt állnak, egyre jobban érzik az önök elhibázott gazdaság- és egyéb politikájának az eredményeit  idézőjelben.

Ahogy ezt egyébként a Fidesz őszödi beszédében Matolcsy jegybankelnök úr is nagyon nyilvánvalóan elmondta, önök 2010 óta nem hozták meg azokat a döntéseket, amelyeket kellett volna, 2021 után pedig rossz döntéseket hoztak. Ezt nem én mondom, ezt az önök által és az önök kormányában gazdasági miniszterként tevékenykedő Matolcsy György mondja. Késő bánat, eb gondolat egyébiránt, és ettől Matolcsy György még ugyanolyan felelősséggel tartozik a politikája iránt, mert ő volt az egyik legnagyobb kiszolgálója a fideszes egypárti túlhatalomnak  mellékes megjegyzés.

Tehát azt gondolom, hogy önök ahelyett, hogy egy ilyen, a hazánk nemzeti érdeke szempontjából káros politikai javaslattal élnek, sokkal jobban tennék, ha a német adófizető polgárok és a többi európai nemzet adófizető polgárai számára hitelesen bizonyítanák azt, hogy komolyan gondolják a korrupcióellenes fellépést. Csatlakozzunk végre az Európai Ügyészséghez! Ja, hogy azt Laura Kövesi vezeti, aki román minisztereket elvezetett vezetőszáron korrupció miatt? Hát, ezt én értem, hogy ez egy problémát jelent önöknek. Ezt nagyon jól értem.

Azt gondolom, hogy ebben a nagyon nehéz gazdasági és szociális válságban a magyar polgárok pontosan tudják, hogy ki a felelős azért, hogy még mindig nem jutunk hozzá az európai uniós forrásokhoz: az a fideszes egypárti túlhatalom, amely az elmúlt 12 évben módszeresen megszállta a magyar államhatalmat, a magyar kultúrát, a magyar egészségügyet, a magyar oktatást, az egyetemi világot, a kutatás világát. Pontosan látja ezt mindenki.

Ne haragudjanak, én az európai német kisebbségek elnökeként több mint egy órát tárgyaltam annak idején Merkel kancellár asszonnyal. Most úgy elgondolkodnék, hogy amikor mondjuk, ennek a határozati javaslatnak a szövegét ismertetném kancellár asszonnyal német anyanyelvemen, akkor ő mit szólna hozzá. Tudják, az a Merkel kancellár asszony, akihez az önök pártja még nem is olyan régen hozzá tartozott. Nem véletlen, hogy már nem az Európai Néppárt tagja a Fidesz. Azért mindennek van határa, még a nagy Szovjetuniónak is, a régi mondással élve.

Azt gondolom, hogy aki egy kicsit is komolyan venné azt, hogy a magyar polgároknak nagyon-nagyon szüksége van ezekre az európai uniós forrásokra…  az egy más kérdés, hogy cinikus és álságos az az érvelésük, hogy mondjuk, a pedagógusok béremelésére ezért nem futja, hiszen azt a nemzeti költségvetésből bármikor önök ki tudnák fizetni, ahogy ki tudják fizetni, mondjuk, a Vodafone felvásárlását. Tehát ez egy álságos és cinikus érvelés. Azt gondolom, hogy nagyon nagy szükségünk van erre a pénzre. Önöké a felelősség. Tegyék meg azt, hogy állítsák vissza azt az európai konzervatív értéket, amelyet a római jog óta Európában mindenki követ, a jog uralmát, ami nem egy brüsszelita ármány, hanem arról szól, hogy a jog előtti egyenlőséget biztosítania kell egy független igazságszolgáltatásnak, ahol nincsenek fideszes Döbrögik, ahol nincsenek előre leosztott pénzek, ahol nincsenek függésben tartott helyi önkormányzati vezetők, ahogy ezt önök az elmúlt 12 évben kiépítették.

Összefoglalóan tehát, ez a politikai határozat veszélyes, veszélyezteti a magyar és a német nemzet és a magyar és a holland nemzet közötti diplomáciai kapcsolatokat, veszélyes, ne ezzel foglalkozzanak, hanem a rendkívül nehéz gazdasági és szociális válság megoldásával. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Dúró Dóra képviselő asszony, a Ház alelnöke, a Mi Hazánk-képviselőcsoport képviselője.

(10.20)

DÚRÓ DÓRA, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hónapokban kialakult huzavona az Európai Unió és a magyar kormány között valójában két hiteltelen politikai szereplő harca, aminek a vesztesei, és ez a legnagyobb probléma, a magyar emberek. Hallottuk itt a baloldali képviselőktől, hogy nekik az fontos szempont, hogy majd megharagszanak ránk a finnek vagy a svédek, vagy a hollandok meg a németek, sőt még majd az Európai Néppárt képviselői is, de arról vajmi keveset hallottunk, hogy egyébként a magyar embereket hogyan érintik ezek a csatározások.

Miért mondom azt az Európai Unióról, hogy hiteltelen politikai szereplő? Nagyon tisztán emlékszem arra, amikor Morvai Krisztina az Európai Parlamentben az Európai Bizottság akkori elnökét, Barrosót számonkérte a 2006-os őszi események miatt, amelyek Magyarországon történtek, és az Európai Bizottság akkori elnöke nem szégyellte azt mondani az Európai Parlament plenáris ülésén, hogy ezzel az Európai Unió egyik testülete sem foglalkozik, mert ez Magyarország belügye. Nagyon érdekes tehát, hogy amikor baloldali kormány van, és tömeges jogsértés történik az állam erőszakszervezete által, akkor az valahogy az ország belügye, de ha nem baloldali a kormány, akkor mindent vizsgálni szeretne az Európai Unió.

Két narratíva hangzott el arra vonatkozóan, hogy miről is szól ez az egész politikai küzdelem. Az egyik szerint az Európai Unió a megmentője a magyar emberek pénzének, ellenőrzi a korrupciót, és valóban annyira őszintén aggódik az Európai Unió azért, hogy Magyarországon ezek a pénzek tényleg a magyar emberekhez jussanak el, és ne a fideszes oligarchák zsebébe vagy esetleg az óriás multi cégek zsebébe kerüljenek bele. Úgy gondolom, naivitás azt gondolni, hogy az Európai Unió bármelyik vezetőjét is érdeklik a magyar emberek; naivitás azt gondolni, hogy ezt a képmutató, brüsszelita bürokráciát érdekli, hogyan élnek a magyar emberek, milyen gazdasági nehézségeik vannak, és hogy ténylegesen hozzájuk jute el ez a forrás.

Valójában politikai támadás zajlik Magyarország ellen  nem a kormány ellen!  például olyan ügyek miatt, mint amit a migráció ügyében képviselt Magyarország, tehát nem illeszkedett bele abba a baloldali alternatívába, baloldali narratívába, amelyet például a németek is a Willkommenskultur meghirdetésével képviseltek, elveszejtve ezzel a saját nemzeti jellegüket. Egyébként most a labdarúgó-világbajnokság kapcsán is ez aktuális, ha ránézünk az európai válogatottakra, akkor ezek egészen másképpen néztek ki, mondjuk, 30 évvel ezelőtt. (Arató Gergely: Vagy például 70 évvel ezelőtt!  Az elnök csenget.)

Mi a probléma a magyar kormány álláspontjával? Egyrészt arról szól ez az előterjesztés is  amelyet egyébként a Mi Hazánk Mozgalom támogat, hiszen a szabadságharcot tudjuk támogatni, a fegyverletételt már kevésbé , önök azt írják, hogy a politikai nyomásgyakorlást elutasítják, ami Magyarország ellen irányul. Ez helyes, csak önök mindezt csak addig teszik, ameddig ez nem kerül pénzbe adott esetben. És igen, jogos elvárás, hogy ezek a pénzek, amelyekkel most az Európai Unió zsarolja Magyarországot, érkezzenek meg bármiféle politikai nézetkülönbség ellenére is, ugyanakkor önök büszkén hirdetik azt, hogy Brüsszelben a Bizottsággal folytatott tárgyalások során tollba mondtak önöknek magyar törvényeket  17 ilyen előterjesztést már a Ház elé terjesztettek , és ezeket, amelyeket az Európai Bizottság kért egyébként a magyar szuverenitás sértésével, önök vígan beterjesztették. Hát, legyenek következetesek! Vagy van szabadságharc, és akkor sem az Európai Bizottság, sem a német, sem a holland parlament nyomásgyakorlását nem tűrjük, vagy nincs szabadságharc, és akkor besimulunk, és az Európai Bizottság által tollba mondott törvényeket elfogadjuk  önök ezt tették.

De nem kerülhető meg az sem, hogy beszéljünk a pénzről, és itt szintén úgy gondolom, hogy alapvető tévedésben van a magyarországi baloldal. Kihez jut ez a pénz az elmúlt időszak tapasztalatai alapján? Egyrészt nagyon nagy mértékben jut fideszes oligarchákhoz, másrészt nagyon nagy mértékben jut multinacionális óriáscégekhez. Éppen az egyik azonnali kérdésemre válaszul ismerte el Orbán Viktor, hogy az Európai Unióból Magyarországra érkezett multinacionális cégek évente több profitot visznek ki Magyarországról, mint amennyi hozzánk európai uniós támogatásként  és itt a támogatást nagyon idézőjelbe kell tenni  érkezik. Tehát ezeknek az óriás multi cégeknek jobban megéri az, hogy Magyarországra megérkezzenek ezek a pénzek, mint egyébként maguknak a magyar embereknek.

Az szintén fel sem vetődött senkiben a Mi Hazánk Mozgalmon kívül, hogy ha nem fizeti ki az Európai Unió a nekünk jogosan járó forrásokat, akkor ne fizessük be mi se azt az évi 610 milliárd forintot, amivel a magyar költségvetés hozzájárul az Európai Unió fenntartásához, kasszájához. Hát, legalább ezeket a forrásokat akkor tartsuk itthon! Ha az Európai Unió mondhatja azt, hogy különböző okok miatt nem fizeti ki a nekünk jogosan járó pénzeket, akkor mi is mondhatjuk azt, hogy rendben, mi sem szeretnénk akkor az Európai Unióra költeni ezeket a forrásokat, jobb helye lesz annak a magyar embereknél.

Tehát a következetességet rendkívüli mértékben hiányoljuk a kormány politikájából, és hosszú távon az Európai Uniónak ez a fajta politikája és az az irány, amerre az Európai Unió tart mind politikai értelemben, mind a szuverenitásunk megsértésének értelmében, Magyarország számára nem támogatható. Meg kellene teremtenünk mind gazdasági, mind politikai, mind energetikai értelemben azt, hogy az önrendelkezés irányába mozduljunk el, és minél kevésbé függjünk akár ettől a 3000 milliárd forinttól, akár az orosz energiától, bármi mástól, ami nem a saját szuverenitásunk hatáskörébe tartozó kérdés. Ez az, amit elmulasztottak az Európai Unióval szemben is az elmúlt 12 évben, hogy egy magyar nemzetgazdaságot építsenek fel; ha ezt megtették volna, akkor most nem fájna ennyire, hogy vissza akarják tartani ezeket a forrásokat. Mondom ezt azzal együtt, hogy természetesen elfogadhatatlannak tartom azt, amit az Európai Unió művel Magyarországgal szemben.

A konkrét határozati javaslattal kapcsolatban azt a fő kérdést kell feltenni, hogy közelebb visze minket ahhoz, hogy a magyar emberek érdekeit érvényesíteni tudjuk. Erre a válasz a Mi Hazánk részéről egyértelműen igen, ezért tudjuk támogatni annak elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az előre bejelentett felszólalások végére értünk. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretben kíváne valaki szólni. (Jelzésre:) Megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport.

BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Részben mint előterjesztő is szólnék. Meghallgatva a vezérszónoklatokat, két dolgot azért tisztázzunk! Egyrészt azt, hogy ez egy politikai határozati javaslat, amely arról szól, hogy két európai parlamentben politikai határozat született. Lehet azt mondani, hogy a német parlament felhatalmazást ad a kormánynak, csak ne felejtsük el, hogy a német Bundestagban konkrétan a kormánypártok szavaztak igennel, a többiek pedig tartózkodással és nemmel alapvetően. Tehát politikai döntés született, ahogy látjuk több európai intézménynél is.

Másrészt pedig én azt gondolom, hogy amikor egy ország ügyeiben, tárgyalási folyamataiban  amit ráadásul szabályoz az Európai Unió szerződése 17. §-ának (3) bekezdése, hogy semmilyen tagállami nyomásgyakorlás a Bizottság felé nem méltányos dolog, illetve nem jó dolog  konkrétan ilyen döntések is születtek ezekkel a határozatokkal, nekünk Magyarország érdekei miatt ki kell állni annak érdekében, hogy igenis ilyen határozatok ne szülessenek máshol.

(10.30)

Még egy dolgot hadd tegyek hozzá, amit itt hallottam, hogy ki hogyan és mit kap ezekből a kohéziós támogatásokból, ugye, alapvetően ezekről a pénzekről beszélünk. Nézzék, engem hét alkalommal választottak meg a saját választókerületemben, aminek az egyik oka az is, hogy az elmúlt időszakban a kohéziós alapoknak köszönhetően a területfejlesztési operatív programokból és az ehhez kapcsolódó EFOP-os és az alapvetően a „Magyar falu” programhoz kapcsolódó önkormányzati és intézményi fejlesztésekből az én térségemben, Nógrádban, Nyugat-Nógrádban, ami nem a legmódosabb térsége az országnak, mégis 85 százalékban sikerült megújítani azokat az intézményeket. Ezeknek a felújítását, fejlesztését, modernizációját alapvetően a területfejlesztési operatív programoknak, illetve az EFOP-os programoknak köszönhettük. Bízom benne, hogy a jövőben is meg fogjuk tudni ezt tenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Arató Gergely képviselő úr következik felszólalásra, 33 másodperce van. Parancsoljon!

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Három rövid reakció ebben a rövid időben. Először is, önök azt mondják, hogy mi a pedagógusok béremelése ellen szavazunk. Ez nem így van. Mi minden költségvetésben benyújtottuk a pedagógusok béremelését  hazai forrásból, mert ez magyar ügy, nemzeti ügy , önök minden alkalommal leszavazták. Mi az ellen szavaztunk, hogy olyan javaslatok szülessenek, amelyek nem törik le a korrupciót, és amelyek nem biztosítják, hogy Magyarországra jussanak az uniós pénzek.

Másodszor: a szankciókat nem az európai baloldal szavazta meg, hanem az Európai Tanács, benne a kormányok, Orbán Viktor kormánya is. Orbán Viktornál tessék reklamálni!

Harmadszor: azt az érvelést, amit Hollik képviselő úrtól hallottunk, utoljára a Szovjetunióban hallottuk, hogy…

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.

ARATÓ GERGELY (DK): …Amerikában sincsen demokrácia. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíváne még valaki élni a hátralévő időkeretek keretében felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az összevont vitát lezárom. Megkérdezem Tessely Zoltán képviselőt mint előterjesztőt, kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) 12 perc 20 másodperc időkeret áll rendelkezésére. Parancsoljon!

TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szeretném mindenekelőtt megköszönni mindenkinek a felszólalását, hogy elmondta véleményét. Minden egyes felszólalás magát minősítette, ezért engedelmükkel én ezt nem tenném meg. Korábban, a vitát megelőzően nem értettem, hogy miért is zaklatja fel annyira a baloldalt ez a téma. A vitának volt ér-telme, mert megértettem. Ha nem veszítjük szem elől, hogy minket, minden tagját a tisztelt Háznak a magyar emberek képviseletére választottak meg, akkor ma is a napnál is világosabbá vált, hogy kik azok, akikre számíthatnak a magyar emberek, és kik azok, akikre nem.

Persze, nem lehet ez önöknek mentség, de mára már nem egyedülálló az a szemléletmód, amelyet önök képviselnek Európában. Ideidézném, hogy mit mondott a német külügyminiszter asszony. Neki nem a német választók véleménye a fontos, hanem az ukrán embereké. Nyilvánvaló, hogy erre nem a német parlament adott felhatalmazást a miniszter asszony számára. Ismét kibújt a szög a zsákból, hogy önök ismert oknál fogva nem a maguk urai.

Nem ez volt persze a célja a mai vitának, de mint egy járulékos termék, ez egyértelműen kiderült. Ha a maguk urai lennének, akkor lenne néhány olyan téma, amely pártpolitikán felül álló módon, a magyar emberek véleményét és érdekeit képviselve összehozhatna bennünket. A szavazásig még van idő és mód változtatni az álláspontjukon, mert azt gondolom, hogy az önök kialakított álláspontja nem egyezik a magyar emberek érdekeivel.

Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a javaslat elfogadását majd szavazataikkal támogassák. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a mai ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most szünetet rendelek el. 16 óra 15 perctől határozathozatalokkal folytatja munkáját az Országgyűlés. Köszönöm jelenlétüket.

(Szünet: 10.33  16.23

Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: Földi László és Dócs Dávid)




Felszólalások:   1-22   23-51   52      Ülésnap adatai