Felszólalás adatai

Felszólalások:   1   1-22   23-51      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai munkánkat. Mai munkánk során Aradszki András és Dócs Dávid képviselő urak mint jegyzők lesznek a segítségemre. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 20. ülésnapját megnyitom.

Soron következik a magyar kultúra napjáról szóló előterjesztés összevont vitája. A Hoppál Péter fideszes képviselőtársunk által benyújtott előterjesztés H/2227. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető. Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott házszabálytól való eltérés szerint a nyitóbeszéd és a zárszó elhangzására összesen 20 perc; a kormány képviselőjének nyilatkozatára szintén 20 perc; a Törvényalkotási Bizottság felszólalására 10 perc, ebből a kisebbségi vélemény ismertetésére 5 perc; a képviselőcsoportok felszólalására összesen 20-20 perc; a független képviselők felszólalására pedig 5 perc áll rendelkezésre.

Most megadom a szót Hoppál Péter úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének, aki felszólalását az emelvény szószékén fogja elmondani, és tisztelettel felhívom figyelmét, hogy a vitában történő nyitóbeszéd és esetleges zárszó ismertetésére összesen 20 perces időkeret áll rendelkezésre. Parancsoljon, képviselő úr  ez képviselői előterjesztés , öné a szó.

DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Nemzeti imádságunk, a Kölcsey Ferenc által jegyzett Himnusz a világon egyedülálló módon képviseli a magyar néplelket; önvizsgálat, remény, hit, erkölcsi tanítás és alázat emelkedett és szakrális megjelenítése.

Mint mindannyiunk előtt ismeretes, a szerző 1823. január 22-én, Szatmárcsekén tisztázta le, fejezte be a Himnusz kéziratát, országgyűlési határozat vagy bármiféle törvényi aktus azonban a mai napig nem rendezte a Himnusz kéziratának keletkezésnapját, nem iktattuk be országgyűlési határozattal a nemzeti emléknapok sorába a magyar kultúra napját. Mind ez idáig a Hazafias Népfront 1988-as határozata alapján, 1989 óta mintegy szokásjogként ezen a napon, január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Áttekintettük tehát a jogalkotást, a jogszabályok sorát a rendszerváltástól napjainkig a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakértőivel és munkatársaival, és így jutottunk arra az elhatározásra, hogy egyéni képviselői indítvány formájában az Országgyűlés elé terjesztjük ezt a határozati javaslatot, amelyben ezen aktussal a Himnusz születésének 200. évfordulójára, tehát a jövő év, 2023. január 22-ére immár rendezzük a jogi státuszát ennek a nemzeti emléknapnak, így az önök támogatásával, segítségével a magyar kultúra napja is bevonulhat a nemzeti emléknapok országgyűlési határozattal megerősített aktusainak sorába.

Fontosnak tartom, hogy a 200. jubileumtól, tehát ezen évfordulótól kezdődően ezen jogi aktussal megerősített formában, méltó módon emlékezhessünk itt, az anyaországban, a határon túl és a diaszpórában élő magyarok, mi mindnyájan az identitásunkat meghatározó jelentőségű Himnuszunk keletkezéséről.

Napjainkban, a ránk nehezedő globális ideológiai fenyegetettség közepette rég nem tapasztalt szükségünk van arra, hogy megújult és megerősített kultúrpolitikai lépésekkel határozott és adekvát válaszokat adjunk arra, hogy mi is fontos a számunkra a XXI. századi Európában, mely értékek azok, amelyek mellett kiállunk. A Himnusz nemzeti közösségünk minden tagja számára az egyik legfontosabb és legalapvetőbb identitásképző erővel bíró költemény, szerzemény, zenemű. Rögzítenünk kell, hogy léteznek örök érvényű, megmásíthatatlan alapvetéseink, amelyek meghatározzák nemzeti identitásunkat; ezek azok, amik nem változnak a korszellemmel, amiket nem foghat az idő vasfoga, ahogy az újabb és újabb ideológiai irányzatok sem.

Az országgyűlési határozati formában történő megjelenítéssel meg kívánjuk erősíteni azt a meggyőződésünket, hogy a magyar kultúra napján nem megkövült pillanatképet, nem érinthetetlen emlékművet, nem csupán egy évfordulót, nem valami élettelen és lezárt dolgot ünneplünk, hanem élettel teli, lüktető, erős és megtartó egyetemes nemzeti örökségünket.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy nagyon rövid áttekintést tegyek a Himnusz keletkezése óta eltelt történetről, és egy kicsikét talán elé is menjek; mi volt az, ami az elmúlt évezredben a magyarság számára himnikus erővel bírt a Himnusz keletkezése előtt. Jól tudjuk, hogy úgynevezett néphimnuszok töltötték be ezt a szerepet nagyjából a XVI. századi magyar anyanyelvűségi, magyar irodalmi törekvések kibontakozása után; és így az elmúlt öt évszázadnak a zömében, tehát nagyjából 300 évig a katolikus országrészekben úgynevezett katolikus néphimnuszok, kiemelten a Boldogasszony Anyánk nevű Mária-ének, valamint az „Ah, hol vagy, magyarok” kezdetű Szent István-fohász töltötte be a himnusz szerepét, a református vidékeken pedig a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” kezdetű, Szenczi Molnár Albert költeményeként himnikus magasságokba emelkedett XC. zsoltár verses parafrázisa töltötte be ugyanezt a szerepet.

A reformkor hajnalán jött el annak az ideje, hogy Kölcsey, összegezve mindazon irodalmi értékeket, saját lírájának tetőfokán, egészen a XVI. századi gyökerekig visszamenően megírta azt az egységes, az egész nemzet számára közös értékként felfogható himnuszkölteményt, amelyet ma tehát himnuszunkként tartunk számon és szeretünk. Csak az 1823. január 22-ei dátum után hét évvel, Kisfaludy Károlynak az összefoglaló gyűjteményében jelent meg először nyomtatásban a Himnusz a „A magyar nép zivataros századaiból” kezdeti felirat nélkül, majd 1832-ben Kölcsey gyűjteményes kötete hozta a teljes eredeti formát nyomtatott kiadásban.

Azt is jól tudjuk, hogy a Himnusz megzenésítésére 1844-ben pályázatot írtak ki, ezen a pályázaton nagyon rangos zeneszerzők szerepeltek, és 13 pályamű érkezett be, ezen 13 pályaműből a magas presztízsű zsűri Erkel Ferenc megzenésítését emelte ki, és így a Himnuszunk ma ismert formáját tehát Erkel 1844-es megzenésítésével érhette el. Az első bemutatás egyébként 1844. július 2-án, a pesti Nemzeti Színházban történt, ekkor szólalt meg először az általunk is ismert Himnusz-forma.

(8.10)

Azonban semmiféle törvényi megerősítése a Himnusznak utána sok-sok évtizedig nem történt. Az első országgyűlési cselekmény 1903-ból jelentkezik. Rátkay László, akkori ellenzéki képviselő egy országgyűlési indítványt nyújtott be a Himnusz hivatalossá tételéről. Az Országgyűlés ezt az indítványt el is fogadta, azonban Ferenc József császár és magyar király mint államfő nem szentesítette a törvényt, így tehát országgyűlési törvényi megerősítés, határozat nélkül maradt a Himnusz. Azonban az utolsó magyar király koronázásakor, 1916. december 30-án a Mátyás-templomba a koronázási szertartásra érkezett vendégsereg a Himnusz éneklésével vonult be a templomba, így azt a hagyományt, hogy a császári himnusz szólalt meg évszázadokon keresztül, végre felülírta az utolsó koronázás eseménye.

1938-ban Dohnányi Ernő zeneszerző a verbunkos stílusú, eredeti erkeli megzenésítést modern formába öntötte, s a mostani feldolgozások minőségét és a mostani prozódiai kifejezésmodort tulajdonképpen ő írta át, így az általunk énekelt és az általunk hangfelvételekben ismert Himnusz-feldolgozás valójában már Dohnányi Ernő 1938-as munkája.

1945 után a Himnusz egy kicsikét búvópatakként élt a magyar néplélekben, hiszen voltak évtizedek a kommunista diktatúra időszakában, amikor énekszóval nem volt szabad a Himnuszt megszólaltatni. Bizonyos ünnepeken csak a zenét magát, az erkeli alapvetést hangszórókból játszották el. Azt is jól tudjuk, hogy a határon túli magyar területeken az ottani nemzettársaink számára bizonyos diktatúrák viszont kifejezetten tiltották és üldözték a Himnusz eléneklését vagy megszólaltatását. Ez ellen erőteljes kurucos lépésekkel az egyházi énekeskönyveik sorszámai közé iktatták be például az erdélyi magyarok, és így tudták egyházi énekként a Himnuszt énekelni.

Aztán fordulat következett be. Az említett 1988. évben a Hazafias Népfront érezte elérkezettnek az időt, hogy a Himnuszt megpecsételje a keletkezés napjával, és így  ahogy említettem  1989. január 22e óta közszokásjogként a magyar kultúra napjaként ünnepeljük, és emlékezünk a Himnusz keletkezéséről. Az 1989-es módosított alkotmány pedig az első olyan jogi objektum, amely a Himnusz szövegét és zenéjét beemeli a magyar törvénytárba, és alkotmányos rangra emelte. Ezt erősíti meg a 2012-ben, tíz évvel ezelőtt január 1-jével hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, amely a Himnuszt a nemzeti jelképek sorában  a ’89-es alkotmánymódosításnak megfelelően  bemutatja. Azt is tudjuk, hogy a Himnusz kezdő szavai lettek Magyarország Alaptörvényének nyitó szavai a Nemzeti hitvallás bevezetéseképpen.

Ma a Himnusz eredeti kézirata a Kölcsey-család tulajdonaként az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében van, ott őrzik, s minden évben a magyar kultúra napján és a naphoz közeledve az OSZK kiállítja, közszemlére teszi, és az eredeti kézirat megtekintését lehetővé teszi. Így lesz ez a következő hetekben, majd 2023. január 22-éhez közeledve is.

Jól tudjuk, hogy a Himnusz identitásképző szerepe és jelentősége az általunk is ismert külhoni közösségekben különösen erős és különösen nagy hatású. Amerikától Kanadáig mindenhol a nemzeti összetartozást, a magyar nemzethez való kötődést szimbolizálja, fejezi ki, minden ünnepen megszólaltatják az anyaországtól távol élő magyar közösségeink.

Nem feledhetem, ahogy székelyföldi magyarok éneklik tele torokból, megfeszült inakkal, utalva a százéves szétszakítottságra, a trianoni békediktátum utáni életérzés kifejezéseképpen a negyven év eltiltása ellenére is nemzeti himnuszunkat. És nem feledhetem azt a pillanatot sem, amikor Kanadában egy winnipegi nemzeti ünnep alkalmával egy magyaros ruhába öltözött fiatalasszony, aki már harmadik-negyedik generációs kint született kanadaiként ott volt az ünnepségen, a magyar nyelvet már nem birtokolta, de szívére tett kézzel, sírva énekelte a 2010-es években a Himnuszt. Ilyen emocionális kötődéseket, ilyen hatásokat gyakorol a hazájuktól távol élők, esetleg már az anyanyelvet nem birtoklók körében is a Himnusz mint összetartozásunk elementáris és legfontosabb szimbóluma.

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Országgyűlés, hogy köszönetet mondjak munkatársaimnak, a Kulturális és Innovációs Minisztérium munkatársainak, hogy áttekintették a jogi aktusok sorát, és a 200. évfordulóhoz közeledve rábukkantunk arra, hogy mind ez idáig hiányzott a ma elfogadásra javasolt országgyűlési határozat, így nagy hiányt törlesztünk. Valójában egy jogtechnikai jellegű beadvánnyal érkeztem tehát az Országgyűlés elé. Szeretnénk, ha ezt a hiányt pótolnánk. Egyben engedjék meg, hogy megköszönjem, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottsága hétfői ülésén, valamint a Törvényalkotási Bizottság szintén hétfői ülésén mind a kormánypárti képviselők, mind pedig az ellenzék minden képviselője egyhangú szavazatával támogatta az előterjesztést.

Nagyon örülhetünk mindannyian, hogy nehéz politikai korokban, nehéz globális politikai környezetben van olyan kincsünk, van olyan közös nemzeti értékünk, amire itt az Országgyűlésben is közös összefogással tekinthetünk. Ünnepeljük tehát a Himnuszt, a magyar kultúra napját, és kérem, hogy támogassák az előterjesztésemet.

Záró szavaimat a tíz éve hatályba lépett Magyarország Alaptörvényének kezdő és záró, nagyon-nagyon aktuális szavaival fejezem be: „Isten, áldd meg a magyart!” „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom önt, tisztelt államtitkár úr, hogy a felhasznált időkeretből önnek még megmaradt 5 perc és 15 másodperce. Köszönöm szépen.

Megkérdezem Vitályos Eszter államtitkár asszonyt, hogy kíváne felszólalni. (Vitályos Eszter: Igen.) Parancsoljon, államtitkár asszony, öné a szó.

VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormányzat számára a kultúra kezdetektől fogva kiemelt stratégiai jelentőséggel bír, ennek pedig minden lehetséges módon igyekszünk érvényt szerezni. A világban tomboló, egymást érő válsághelyzetek megerősítenek bennünket abban a felismerésben, hogy a megtartó erő, amelyet nemzeti kultúránk képvisel, identitásunk megőrzésének egyik legfontosabb záloga. Csakis ez az önazonosság lehet alapja a jövőnknek, a nemzetépítésnek. Ez az, amit örökül kell hagynunk gyermekeink, unokáink és az utánunk jövő nemzedékek számára.

Mindezt felismerve meggyőződéssel valljuk, hogy a kulturális identitás megőrzéséhez elengedhetetlenül szükséges a pontos sarokkövek, ünnepek méltó deklarálása, hiszen a múlt ismerete és tisztelete nélkül nincs reményteljes jövő. Az a nemzet, az az ország, amely nem fordít figyelmet múltjára, nem tiszteli elődeit és nem tartja életben hagyományait, azt gondoljuk, hogy elveszett.

(8.20)

A Himnusz születésének megünneplésére tett kezdeményezésektől elvárható, hogy azok deklarálása méltó és maradandó módon történjen. A magyar kultúra napja de facto eddig is kitüntetett szerepet játszott anyaországi és határainkon túli nemzeti kulturális életünkben, hiszen számos kulturális és oktatási intézmény, közösség emlékezett meg róla évről évre.

Magyarország himnusza a nemzeti összetartozás egyik fontos alappillére, a több mint ezeréves magyar államiság nemzeti jelképe, örök érvényű viszonyítási pont minden generáció számára. A jeles ünnep, a Himnusz születésének 200. évfordulója kínálkozó alkalom arra, hogy megerősítsük: a magyar kultúra napja kiemelt és jogi aktussal megerősített ünnepeink sorában kell hogy elhelyezkedjen. Fontosnak tartjuk, hogy e jeles napot az ország, a nemzet évről évre méltó módon ünnepelje meg, kinyilvánítva ezzel a magyarság összetartozását, múltunk tiszteletét és a jövőbe vetett töretlen bizalmunkat.

Külön köszönet illeti előterjesztő képviselőtársamat, Hoppál Pétert a magyar kultúra napját érintő jogtechnikai hiányosságok felkutatásáért, és azért, hogy mindezt pótolva a tisztelt Ház elé terjesztette a határozati javaslatot. A kormány támogatja a kezdeményezést, és arra kérem a tisztelt Házat, hogy a zárószavazáskor mutassuk meg, hogy közös nemzeti ügyünk érdekében párthovatartozástól függetlenül képesek vagyunk egységesen fellépni. Tegyük ezt úgy meg, ahogy a bizottsági üléseken is! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Erre megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon!

DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. december 5-én tartott ülésén megtárgyalta a magyar kultúra napjáról szóló H/2227. számú határozati javaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján egyhangúlag elfogadta.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarország himnusza nemzeti összetartozásunk egyik legfontosabb sarokköve, több mint ezeréves szent magyar államiságunknak pedig központi nemzeti jelképe. A magyar kultúra napja eddig is fontos szerepet játszott anyaországi és határainkon túli nemzeti kulturális életünkben, hiszen számos kulturális és oktatási intézmény, közösség emlékezett meg róla évről évre. Éppen ezért az Országgyűlés az előttünk fekvő határozati javaslattal a hazai kulturális élet régi adósságát törleszti a hivatalos állami emléknappá nyilvánítással, amire megfelelő alkalmat jelent Magyarország himnusza befejezésének 2023. január 22-én esedékes 200. évfordulója.

Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a határozati javaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Most a képviselői felszólalások következnek. Ismételten tájékoztatom önöket, hogy a frakcióknak 20-20 perc, a független képviselőknek pedig összesen 5 perc áll rendelkezésükre.

Elsőként megadom a szót Bartos Mónika képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon!

BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Mindenekelőtt nagyon szépen köszönöm Hoppál Péter képviselőtársamnak, államtitkár úrnak, hogy elénk hozta a magyar kultúra napja hivatalos állami emléknappá nyilvánításának ügyét. Mondhatnánk azt is, hogy csupán jogtechnikai megközelítéséről van szó, hiszen a Hazafias Népfront Országos Tanácsának döntése 1988-ban már nyugvópontra helyezte ezt a kérdést, ráadásul a Himnuszt a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvényünk is megerősítette nemzeti jelkép státuszában. Így azt gondolhatnánk, hogy nemzeti imádságunk, a Himnusz kézirata befejezésének, így a magyar kultúra napjának tisztelete és megünneplése rendben van  de ez nincsen így.

Egyéni életünkben és nemzetünk életében is fontos, hogy milyen alapokra helyezzük az életünket, milyen alapokon építkezünk. Keresztény kultúránk egyik legismertebb példázata a homokra, illetve a sziklára épített ház. Mindannyian ismerjük a Bibliából Jézus azon példázatát, példabeszédét, amely arról szól, hogy nem mindegy, hogy homokra vagy sziklára építkezünk, hiszen ha jön a vihar, akkor a homokra épített ház összedől, a sziklára épített épület viszont megmenekül. Nemzetünk összetartozásának egyik megjelenítője és fontos alapja a Himnusz és az annak befejezését megünneplő magyar kultúra napja. Nem mindegy, hogy milyen alapokon nyugszik ez a kiemelkedő, jeles nap, hiszen fejlődni csak előre és felfelé tekintve lehet.

Nemzetünk újjászületésének egyik kifejeződése, hogy alkotmány helyett új Alaptörvény foglalja össze értékeinket, ad megerősítést nemzeti identitásunknak. Ehhez kapcsolódóan jelentős, hogy nemzeti összetartozásunk jelképét, a magyar kultúra napját ne a Hazafias Népfront Országos Tanácsának döntése szabályozza, hanem azt az Országgyűlés nyilvánítsa hivatalos állami emléknappá.

Köszönöm szépen képviselőtársamnak, hogy gondolt erre, és hogy ezen lépéssel is megerősíthetjük azokat a nemzetmegtartó, új fundamentumokat, amelyekre a közös jelenünket és jövőnket építeni tudjuk. Jómagam és a Fidesz-frakció nevében mondhatom, hogy támogatjuk a javaslatát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő felszólaló a DK képviseletében Kálmán Olga képviselő asszony, aki felszólalását az emelvény szószékén mondja el. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó; persze megvárjuk, amíg felérkezik képviselő asszony. Parancsoljon!

KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Minden történelmi esemény, minden nemzeti ünnep, nemzeti emléknap lehetőséget ad arra, hogy a történelmi események kapcsán a máról beszéljünk, a régmúlt máig ható eszméiről, elveiről, hogy meghalljuk az üzeneteket. Minden nemzeti kultúra arra törekszik, hogy az egyéneknek legyen világos történeti tudatuk, közös kulturális viselkedésformáik, egyértelmű összetartozás-érzésük. Igen, ehhez kulcsszimbólumokra is szükség van, és igen, persze hogy kiváló szimbólum a nemzeti himnusz.

A Demokratikus Koalíció támogatja, hogy a magyar kultúra napja legyen a magyar kultúra napja, de önökkel ellentétben nekünk a többi napon is fontos a kultúra. Pontosan tudjuk, hogy egy-egy szimbólum önmagában semmit nem ér, a nemzeti kultúra fenntartásához és átadásához sok minden kell: kell a család, a rádió, a televízió, az újság, de kellenek intézmények is, leginkább az iskola.

„A nemzet kultúrája nem lehet senkinek a személyes tulajdona, hanem közös tulajdon. Rontani, rombolni, pusztítani lehet, de építeni csak olyan állam képes, amelynek polgárai szabadon beszélik meg egymás között, hogy mit helyes és mit helytelen gondolniuk és cselekedniük, és a versmértéket nem a süket önkény, hanem az én hallásom szabja meg. Ahol az én, te, ő, mi, ti, ők rendje egyszerre, de nem egymás ellenében uralkodik.”  írja Nádas Péter.

Örök érvényű mondás, hogy egy nemzetnek olyan vezetőt kell választania, aki hidakba fektet, nem falakba, könyvekbe, nem fegyverekbe, erkölcsbe, nem korrupcióba, az oktatást nem lerombolja, hanem építi. Önök merenghetnek a múltban, eljátszhatják, hogy önöknek fontos a haza, a nemzet, bizonygathatják, hogy minden magyar érdekében cselekednek, de akkor sem leplezhetik tovább, hogy az egész kormányzásuk egy szemfényvesztés, hogy a múltba merengéssel próbálják a jelenben elkövetett bűneiket elfedni.

(8.30)

Nemzeti Emlékezet Bizottság-ostul, összetartozásostul, állami emléknapostul, Aranybullástul, ez mind-mind az önök részéről a történelmünk igazából meggyalázása, mert arra használják a nemzeti összetartozást, a történelmi ünnepeinket, emlékeinket, hogy eltereljék a figyelmet a máról.

Most éppen a nemzeti Himnuszt használják fel erre a célra, most éppen a kultúrát áldozzák fel a hatalmuk oltárán. Ha egy szempillantásig komolyan gondolnák, hogy önöknek számít valamit a nemzet, a nemzeti kultúra, akkor azt is tudniuk kellene, hogy minden kultúrának az oktatás az alapja.

A nemzeti Himnusz összeköt minket? Igen. Összeköti múltat és jövőt? Igen. Összeköti a múlt és jövő generációját? Igen.

Szó szerinti idézeteket fogok most önöknek felolvasni, kérem, hogy türelmesen hallgassák végig! Beszéljünk a kultúra napján és a kultúra napja alkalmából a kultúra alapköveiről, a jövő generációiról!

„Ma, az ötödik óra utáni szünetben Berta Beát hívta a Telex és megkérdezték, hogy kirúgták-e. Azt sem tudta, hogy miről van szó. Akkor derült ki számunkra, hogy megjelent egy belügyminisztériumi közlemény, amiben az állt, hogy három fővárosi gimnáziumból nyolc tanárt kirúgnak. Nem tudtuk még a gimik nevét és természetesen a tanárokét sem. Így mentem be a hatodik órát megtartani. Nem voltam ezzel egyedül, sokunknak így kellett megtartaniuk a következő órájukat. Az óra után már sok üzenet várt, hívtak is, éppen az egyik szülővel beszéltem, amikor jött Bea és szólt, hogy én vagyok az egyik kirúgott. Az osztályomnak volt hetedik órája, vártam egy ideig, de elkezdtek kiszivárogni a neveink online, ezért úgy döntöttem, hogy jobb ha én mondom meg nekik. Bementem hozzájuk. Nekik a Karinthy volt az álomsuli, évek óta ide készültek és a karanténos online tanulás nehézségeit leküzdve sikerült a felvételijük. Szeretnek bejárni, szeretnek itt tanulni. És szeretnek. Tudom. És én is szeretem őket. Senkinek nem kívánom azt az érzést. Bemenni az osztályodhoz és megmondani nekik, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, de kirúgtak. Nem bírtam ki sírás nélkül, és ezt nagyon sajnálom. Nem a könnyeimet, hanem azt, hogy így kellett látniuk az osztályfőnöküket. De még jobban sajnálom azt, hogy ők sírtak. Az én könnyeim lenyelhetőek, de a diákjaim könnyei sebhelyként maradnak meg. Gyalázat. Vádolom...! Ide annyi nevet írhatnék. Ha ezt olvasod és nem teszel semmit, akkor a te neved is ott van. Nem miattam, nem a kirúgottak miatt. A jövőnket rúgják ki éppen alólunk.”  Nemes Mária, a Karinthy Frigyes Gimnázium volt tanára.

„Berti, Blanka, Lili és Panka vagyunk, karinthys diákok. Tanulmányainkat ebben az iskolában ugyan még csak idén kezdtük, nagyon megszerettük a tanárainkat, most mégis búcsút kellett vennünk néhányuktól. Nemcsak négyünk, de az egész osztályunk, mind a 30 fő nevében mondhatjuk, hogy mindannyian nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, mikor megtudtuk, hogy Nemes Mária tanárnő lesz az osztályfőnökünk. Mikor egy iskolai csoportban megtudtuk, hogy ő lesz az osztályunk vezetője, felsőbbévesek is írták, mennyire szerencsések vagyunk, mi pedig tényleg annak is éreztük magunkat. Az első pillanattól kezdve nagyon szerettük őt, mert attól a pillanattól kezdve, hogy együtt látott minket, szeretett minket, mindannyiunkat egyaránt. Programokra vitt minket, és ez alatt a 3 röpke hónap alatt igazi összetartó osztályt kovácsolt belőlünk.

Rábai tanár úrral az első találkozásunk a Csibetáborban volt, amikor megismerhettünk a személyében egy vicces, diákközpontú tanárt. Akkor még nem is tudtuk, hogy az osztályunk egyik felét tanítani is fogja. Amikor pedig bejött az első órájára velünk, ami egy hétfői első óra volt, mindannyiunk arcán őszinte volt a mosoly. Az első médiaóránkon mindannyian megmutattuk a telefonunk háttérképét, és meséltünk róla. Ezzel mutatkoztunk be a tanár úrnak és talán egymásnak is. Azóta minden hétfőn reggel mosolyogva érkeztünk a 207-es terembe, mert Médiarábai tanár úrral az egész hetünk jó kezdést kapott. A tanár úrral kötetlenül tudtunk beszélgetni, néha eltérve akár az óra anyagától is, de ő sem, és mi sem bántuk, mert szerettünk vele beszélgetni.

Aztán 2022. november 30-án minden megváltozott. Reggel ugyanúgy jöttünk iskolába, ahogy szoktunk. A szünetekben ugyanúgy nevettünk és szórakoztunk, aztán a hetedik óra előtti szünetben csoportbontásban voltunk, két haladós pedig a kezdősök osztályában volt, amikor az iskolai csoportban elkezdtek megjelenni a hírek. Többen linkelték a Telex-cikket, tanárok nevei repkedtek, hogy kiket rúgtak ki, de mindenki mást mondott, aztán valaki végre tisztázta: Rábai, Pfeiffer, Nemes, Ősi, Velényi, Horváth Brigitta. Ez volt a végleges névsor. Felolvastuk hangosan többen, többször, valahogy mégsem nyert értelmet az egész. Nem, nem! A Rábait nem, az ofőt főleg nem, biztos, hogy nem!  hangzott az osztályból. Nem tudtuk, nem is akartuk feldolgozni. Csöngettek. A haladósok visszamentek a termükbe. Srácok, kirúgták az ofőt! Panka közölte a haladósokkal, onnantól pedig mindenki csak értetlenkedett. Anyanyelvi tanárral volt óránk, ő nem értette, miért beszélünk magyarul, miért vagyunk ki, csak próbálta tartani az órát, amikor aztán valakitől és valakiből kiszakadt, hogy talán el kéne magyarázni, hogy mi is történt.

Épp csak elmondtuk, amikor az ofő benyitott az osztályba. Sírt. A kezében egy papírt szorongatott, mi pedig, amint belépett, realizáltuk, hogy ez tényleg így van, kirúgták. Csak állt ott egy percig csendben, aztán három szót mondott: sajnálom, gyerekek, kirúgtak. Mi pedig sírtunk, és nem bírtunk a könnyeinkkel. A mosdó és az osztályterem között ingáztunk, a folyosókon síró diákokat láttunk, mindenhol, bennünk pedig csak épült az üresség. Az pedig nem múlt el a mai napig, eddig a pillanatig sem.

Azóta megírtunk egy beszédet, amit egy osztálytárs a tankerület épülete előtt fog felolvasni majd, meg persze ezer könnyet hullajtottunk, volt, aki nem aludt, alig evett, és akit felemészt a szituáció, miközben nem nekünk a legrosszabb. Mindenki egyaránt szenved. Mi pedig csak hálásak vagyunk, mert ha csak 3 hónapig is, de a világ legjobb osztályfőnöke volt a miénk, aki elvitt minket sulin kívül a szabadidejéből programokra, aki mindünket szeretett, aki osztályt kovácsolt belőlünk. Lehet, hogy papíron ő már nem a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, papíron már nem az ofőnk, de az ofő mindig ofő marad. A Karinthy Gimnázium…”

ELNÖK: Képviselő asszony, tisztelettel arra kérem, szíveskedjék a felszólalását a magyar kultúra napjáról szóló határozati javaslat témájához illeszteni, mert különben nem tudom tovább engedélyezni, hogy ön itt felszólaljon. Parancsoljon, öné a szó. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm a karinthys diákok és tanárok nevében a tapsot. Már rövid leszek, elnök úr, kérem, még ennyit bírjon ki! „Tudjátok, milyen érzés kirúgott osztályfőnökötöket ölelni egy értük tartott tüntetés után? Tudjátok, milyen érzés az, amikor az az ember, aki megszépítette a mindennapjaitokat, most a sírástól remegve ölel titeket? Tudjátok, milyen érzés tanárnak lenni, diáknak lenni, tudjátok, milyen érzés, hogy nem lehet tudni, mi lesz holnap? Tudjátok, milyen érzés ezt leírni nekem? Valaki ebben az országban az okosok és a döntéshozók közül tudja, hogy milyen érzés, amikor összetörik a szívünket? Azért jöttem ebbe az iskolába, azért felvételiztem ide, mert vannak céljaim, és van egy jövőképem, vagyis volt, és elvették tőlem.”

Nos, elnök úr, akkor szót fogadva önnek, még egyszer elmondom: a Demokratikus Koalíció támogatja, hogy nyilvánítsuk január 22-ét, ahogy eddig is volt, a magyar kultúra napjának. De önökkel ellentétben nekünk a többi napon is fontos a kultúra, fontos a nemzet, a nemzet jövője, fontos az oktatás.

Maguk beszélnek kultúráról? Maguk beszélnek magyarságról, a nemzet jövőjéről?! Maguk, akik ha éppen úgy tartja kedvük, ellopják a pénzünket, ellopják a jövőnket?! Ellopják a gyermekeink jövőjét? Köszönöm szépen.

(8.40)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő felszólaló a KDNP képviselőcsoportjából Hollik István képviselő úr. (Vitályos Eszter közbeszól.)

HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönjük szépen ezt az érzékletes bemutatót a Demokratikus Koalíció részéről, ahol bemutatta, hogyan kell egy nemes ügyet lehúzni a sárba; hogyan kell egy nemes ügyet, a magyar kultúrát felhasználni aktuálpolitikai érdekeik számára; és köszönjük szépen, hogy ezzel tisztázta a Demokratikus Koalíció és a magyar kultúra viszonyát. Sokatmondó: talán ezért tartanak ott, ahol tartanak.

Azt gondolom, hogy a magyar kultúra tart meg bennünket, ez kovácsolja egységbe a nemzetünket, és amikor ilyen nehéz időket élünk, mint amiben ma részünk kell legyen itt, Magyarországon és Európában is, akkor kell valami, amire támaszkodhatunk.

Pszichológusok megvizsgálták a mai fiatalokat, a Z generációt, és azt találták, hogy ez egy válságtudatú generáció. És éppen emiatt elkezdték azt is vizsgálni, hogy mi tesz egy fiatalt vagy általában egy embert válságállóvá. A válasz egyértelműen az volt, hogy az erős identitás, ez tehet válságállóvá egy embert, és hogyha ez egyéni szinten igaz, akkor, azt gondolom, hogy közösségi szinten is igaz kell hogy legyen.

Azt gondolom, hogy nemzeti identitás nemzeti kultúra nélkül nem lehetséges. Ez foglalja össze, hogy kik vagyunk mi, és minél inkább elmerül a magyar ember a magyar nemzeti kultúra kincseiben, annál inkább igaznak érzi azt az állítást, hogy a magyar kultúra nélkül, a magyarság nélkül, a magyar identitás nélkül szegényebb lenne ez az ország.

A magyar Himnusz szövegét, ahogy képviselőtársam is elmondta, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta. Ez a dátum tehát nemcsak nemzeti imánkra, hanem hazánk egyik kimagasló elméjére, Kölcsey Ferencre is emlékeztet bennünket, aki számos tanítást hagyott hátra nekünk.

Én egy Kölcsey-idézettel szeretném befejezni a mondandómat, megköszönve Hoppál Péter képviselőtársamnak, államtitkár úrnak, hogy ezt a régi adósságot ezzel a határozati javaslattal rendezte. Szóval, Kölcsey ezt mondja: „Az ember egyedül gondolva nem több a magányos vadállatnál, mely élte fenntartásáért zsákmányt keresve bolyong. Emberi ész és erő csak társaságban fejlik ki; s amint valamely embertársaság szerencsésb, szebb, dicsőbb hazává alkotta magát: polgárai minden szépben és jóban aszerént haladhatnának. Ezért kell minden mívelt embernek a hazát legfőbb gondjává tennie; s ez mindenekfelett oly hazákról értetik, hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van.”

Azt gondolom, hogy tanulságos és ma is aktuális szavak ezek, ezért erősítsük meg a kultúránkat, hogy a nehéz időket, amiben ma is vagyunk, át tudjuk együtt, vállt vállnak vetve vészelni. A KDNP természetesen ezt a javaslatot támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjából Hiller István képviselő úr következik felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! E tekintetben képviselőként kell megszólítanom, hiszen így terjesztette be a javaslatát.

Ez a javaslat szimbolikus, hiszen első ránézésre valójában nem változtat azon, ami eddig is több évtizedes gyakorlat volt. Önök felelevenítették ennek a történetét; helyesen tették. Az elmúlt évtizedekben, a rendszerváltás hajnalán, alatta, majd utána, egymást követő kormányok időszakában a magyar kultúra napját, január 22-ét ünnepeltük, történetesen a Himnuszunk megszületésének, egészen pontosan letisztázásának napját.

E tekintetben tehát ez az előterjesztés szimbolikus, hiszen nem valami újat hoz létre, hanem egy meglévőt foglal egy másfajta jogi keretbe, nemzeti emléknappá nyilvánítva. Ezért azt kell fölvetni, hogy milyen erejük van a szimbólumoknak. Szívesen fölhívom a figyelmüket arra, hogy a himnusz eredendően egy görög, latin eredetű közszó  dicsőítő ének , a mi anyanyelvünkben azonban, éppen Kölcsey művének köszönhetően, amelynek a Himnusz címet adta, ez a műfaj egy konkrétummá vált.

Nem kétséges, hogy a megzenésítés, maga a vers alkalmas arra, hogy a múltat áttekintve leginkább a jövőről szóljon. Érdekes azt felvetni, hogy a Himnusz szövege  miközben egy történeti áttekintés  sokkal inkább szól a minden aktualitását tekintő jövőre, semmint arról, hogy mi volt. E tekintetben alkalmassá tette önmagát a költeményt arra, hogy egy közösséget, egy nemzetet összekössön.

Más tekintetben érdemes fölvetni azt is, hogy persze más nemzeteknek is vannak himnuszaik, és a nemzetek nem egy időben jöttek létre. Kérem, nézzék meg azokat az országokat, amelyek függetlenségüket, szabadságukat, nemzeti identitásukat a közelmúltban alakították ki, az ’50-es, ’60-as vagy akár a ’70-es években, nincsen olyan ország, nemzet, amely ne tartaná fontosnak, hogy legyen egy olyan dal  mi úgy mondjuk, himnusz , amely azonosítja önnönmagát és meghatározza a közösséget. Ezért feltétlenül meg kell emlékezni arról is, hogy mi is az az identitás, az az önazonosság, aminek a szimbolikus kifejeződése nálunk többek között a Himnusz. Az identitás egybefogja a múltat, a hagyományt, a tradíciót és a jövőt, a jövőképet, az innovációt, ezért a kultúra ennek az egységnek, tradíciónak és innovációnak, hagyománynak és jövőnek a közössége.

Amikor néhány hét múlva, már az új esztendőben Kölcsey munkáját úgy ünnepelhetjük, hogy kétszáz éve annak, hogy bevégezte ezt a művet, akkor helyes dolognak tartom, hogy ezt a szintén szimbolikus dátumot megragadjuk arra, hogy nemzeti emléknappá nyilvánítsuk január 22-ét, a magyar kultúra napját.

A kultúra napja fölhívja a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy éppen hol tartunk, és nem megelőzve január 22-ét, de mégiscsak, minthogy a magyar Országgyűlés 2022-ben, ebben az évben vélhetően utoljára ül össze, és a jövő évi, 2023-as ünnepnap nem parlamenti ülésnap, érdemes ezt a kettőt összekötni.

Ezért miközben a Ház falain kívül lesz arra mód, hogy január 22-én, a jövő évben, tehát kétszáz évvel a Himnusz letisztázásának  nyugodtan nevezzük megszületésének  dátumán ugyanúgy, mint Kölcsey és ugyanúgy mint a Himnusz, fölvessük a múltat, ugyanakkor a jövőről beszéljünk. Vannak  és én azok közé tartozom , akik azt az időszakot, amiben élünk, az energiaválság által kialakított helyzetet a magyar kultúra intézményeire nézve veszélyesnek látjuk.

(8.50)

Ez nem kormánypárti vagy ellenzéki hozzáállás, ez kultúrapárti hozzáállás. Ezért kérem szépen, hogy közösen gondoljuk végig, melyek azok a folyamatok, amelyeket támogatnunk kell, és melyek azok, amelyekkel szemben még akkor érdemes fellépni, és amelyekre még akkor érdemes felhívni a figyelmet, amikor nem következtek be, hogy ne akkor kerüljünk olyan szituációba, amely már majdhogynem változtathatatlan. Mindannyian tapasztaljuk a közösségünk életében, az országunk, sőt a nemzet egészének tekintetében, hogy ez a válság a kultúrára is hat, a kultúra intézményeire is hat. Tucatjával zárják be önkormányzatok, alapítványok, sőt egyházak azokat a kulturális intézményeket, amelyeket kínkeservvel vagy éppenséggel nagy adakozásból  legyen az egy helyi közösség, egy egyház vagy egy alapítvány  hoztak létre.

Az ember érti, amikor fenntartani pillanatnyilag nehéz vagy nem képes egy közösség mindazt, amit értékként felhalmozott vagy magát az intézményt  nem beszélve azokról a társainkról, akik a kultúrát ott ébren tartják, a művelődési házak dolgozóiról, könyvtárak, levéltárak, galériák hozzáértő munkatársairól beszélek most, az ember érti , hogy ez ideiglenes. De kérem szépen, engedjék meg, hogy ezen a napon, amikor 2022-ben a kultúra ügyében a magyar Országgyűlésben, a parlament épületében vélhetően utoljára van módunk beszélni, azt a féltésemet hadd osszam meg önökkel  nyilván nehezen viselve, de megértve, hogy ideiglenesen, külső körülmények miatt sok-sok tucat kulturális intézményünk tart zárva , hogy látok és hallok olyan szándékot, amely azt fejezi ki, hogy igazából ez egy alkalom; e tekintetben kimondottan pejoratív tartalommal használom a szót. Alkalom, amikor kizárólag költségvetésre hivatkozva  most nem feltétlenül a központi költségvetésre, hanem a szó köznapi értelmében vett költségvetésre gondolok  látják néhányan ezt úgy, hogy ezeket a most ideiglenesen bezárt vagy működésüket felfüggesztett intézményeket ne is nyissák, ne is nyissuk újra.

Ebben én veszélyt látok, mert az alkalom világos, de az alkalom nem jelenthet apropót. Ezért most, még 2022 decemberében  őszintén remélve, hogy bár rövid távon nem nagyon látom, hogy a helyzet javulna, de nyilván lesz olyan időszak, amikor ismét inkább a bőségről, mint a szűkösségről kell és lehet beszélni  szeretném felhívni a figyelmüket arra, amit most szükségszerűnek és e tekintetben természetesnek tartunk, hogy ezt ne fogadjuk el állandónak. Mert bármilyen furcsa, szükség van egy kisvárosban a galériára, arra a művelődési házra, amely évtizedek óta ott áll, és igazából majdhogynem az utolsó lehetősége a közösségnek arra, hogy összejöjjön és alkosson, hogy könyvtárainkról, levéltárainkról ne is beszéljek, mert nem hiszem, hogy bárki is lenne közöttünk, aki ezeknek az intézményeknek a létjogosultságát vitatná.

Nagyon remélem, hogy akkor is így lesz, amikor felmerül majd, hogy ha már hónapok vagy hosszabb időn keresztül zárva tart, nem is biztos, hogy ki kell nyitni újra. Akkor valóban együtt politikai és  őszintén remélem , költségvetési szempontból is indokoltnak fogják, fogjuk tartani, hogy azok a megteremtett intézmények, amelyek eddig működtek, a jövőben is működhessenek. Ha ez nem fordul elő, örömmel veszem, ha majd megcáfolnak. Most nem így látom. Ezért a kultúráról beszélve és különösképpen a közművelődésről, ezen belül is a vidéki közművelődésről és ennek a vidéki közművelődésnek az intézményeiről, el kellett mondanom és érdemesnek tartottam elmondani ezt azon a napon, amikor az előterjesztés, illetve a szavazás a magyar kultúra napjáról nemzeti emléknapként megtörténik.

Úgy a Kulturális Bizottságban, mint a Törvényalkotási Bizottságban és itt, a plenáris ülésen is szívesen megerősítem, hogy azt a kezdeményezést és előterjesztést, amely a magyar kultúra napját a Himnusz megszületésének 200. évfordulójára, 2023. január 23-ára nemzeti emléknapnak nyilvánítja, azt én elfogadom, és jelen esetben az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának nevében is mondhatom, hogy elfogadjuk, támogatjuk és meg fogjuk szavazni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Brenner Koloman képviselő úr jelentkezett felszólalásra. Ő is itt, az emelvény szószékén fogja elmondani felszólalását. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kultúra nemzeti alap. Mi ezért is támogatjuk az előttünk fekvő parlamenti határozati javaslatot, és azt, hogy a már eddig is szokásokban lévő magyar kultúra napjának emléknapját hivatalosan nemzeti emléknapjaink sorába emeljük ezzel a jogi aktussal. Ráadásul mi konzervatív politikai közösségként pontosan tudjuk, hogy az anyanyelv mellett a kultúra az, ami a nemzeti közösségeket összefogja, és különös tekintettel arra, hogy a magyar kultúra esetében egyrészt a határon túli magyar közösségeknek is kiemelt szerepük van, másrészt a hazai nemzetiségeknek is kiemelt szerepük van ebben az összmagyar kultúrának nevezhető, nagyon fontos és identitásképző jelenségben, ezért is nagyon fontos számunkra az, hogy egy ilyen szimbolikus jogi aktust támogassunk.

Hazánk kulturális értékekben, művészetben és művészekben igen gazdag európai ország. Az elmúlt évszázadokban óriási szerepünk volt abban, hogy mind Európa, mind a világ kulturális életét gazdagítsuk. Ahogy említettem, mi felelős konzervatív politikai pártként pontosan tudjuk, hogy nagyon komoly feladata az a mindenkori magyar államnak, hogy a magyar polgárok számára biztosítsa a kultúra eredményeihez való hozzáférést, és azt is természetesen, hogy a mi kulturális teljesítményeink megjelenjenek a nemzetközi porondon is. Kimondottan fontos a helyi közösségek számára azoknak a kulturális intézményeknek a fenntartása, amelyek nemcsak arra valók, hogy a helyi közösségben a helyi polgárok szórakozzanak, hanem nagyon hasznos tudást is közvetítenek, amely a XXI. században kiemelten fontos ahhoz, hogy mind az egyéni szinten, mind a közösségek szintjén kiteljesedett és gyarapodó életet élhessenek a magyar polgárok.

A mi véleményünk szerint tehát nemcsak egy napon, hanem az év 365 napján kiemelt fontosságú kötelessége a magyar államnak, hogy támogassa a kultúrát és azt a kiemelten fontos nemzetstratégiai célt, hogy a kulturális örökségünk átöröklődjön a következő generációk számára. Ahogy említettem, a kultúra nemzeti alap, a kultúra mindannyiunké, ezért kell mind a hagyományos eszközökkel, mind a XXI. században egyre fontosabb digitális eszközökkel a kultúra eredményeit nagyon közel hozni a magyar polgárokhoz.

(9.00)

Az államnak a mi véleményünk szerint tehát kötelessége az értékes kortárs művészet támogatása  ideértve a népművészetet, de akár az avantgárd művészetet is  és a nemzeti kulturális intézmények fenntartása. Azt azonban ellenezzük, hogy politikai szempontú szelekció legyen a kultúra támogatásában, és ráadásul azt is gondoljuk, hogy a populáris művészeteket egészen más támogatási rendszerben kellene támogatni, mint ahogy azt a jelenlegi kormányzat teszi.

Nagyon fontos számunkra az, hogy a XXI. században, amikor is a magyar társadalom történelmi okokból és sokfajta okból sajnos az egyik legatomizálódottabb társadalom, ezért nagyon fontos az, hogy a fogyasztói társadalom által rájuk zúdított információk és kihívások keretén belül legyen egy iránytű; legyen egy iránytű, hogy mi az, ami fontos az életben, és mi nem. Erre a kultúra az egyik legfontosabb eszközünk, ezért is fontos az, hogy még a jelenlegi válságos helyzetben is ne az legyen, hogy hosszabb ideig is fennmarad a kulturális intézmények átmeneti bezárása.

Egy személyes példámat is hadd mondjam el. Én a soproni képviselői irodámat felajánlottam a helyi kulturális intézmények számára, hogy ha 40-45 főig rendezvényeket kívánnak tartani, akkor ezt a lehetőséget, természetesen ingyen és bérmentve, nagyon szívesen biztosítani kívánom. A kulturális intézmények vezetői egyébként válaszoltak is a megkeresésemre, és alkalomadtán igénybe is fogják ezt venni.

Azt is gondolom, hogy itt nagyon fontos és valóban közös felelősségünk van abban, hogy a jelenlegi válságos időszakban is jusson arra, amiért harcolunk. Ha itt parafrazeálhatnám a Churchillnek tanúsított idézetet  nagyon sok olyan mondást neki tanúsítanak, ami nem feltétlenül hozzá fűződik , az tény, hogy nagyon fontos az, hogy ebben a kiemelkedően nehéz gazdasági és szociális válságban is jusson a kultúrára és az oktatásra és egyéb olyan területekre, amiért harcolunk.

Néhány olyan konkrétabb elképzelést is szeretnék ennek kapcsán ismertetni, amit mi felelős konzervatív pártként javasolnánk. Először is, nagyon fontos volna az, hogy megemeljük a Nemzeti Kulturális Alap forrásait; átlátható, tiszta és egyenlő feltételeket biztosító pályázati rendszert kellene felállítani. Nagyon fontos források ezek; különösen a kisebb településeken, a kisebb közösségek számára ezek olyan rendkívül fontos támogatások, amelyekben előrelépésre volna szükség a mi véleményünk szerint.

Nagyon fontos számunkra, ahogy említettem, a helyi hagyományok ápolása és támogatása. Ebben az összefüggésben én mindig el szoktam mondani, hogy ezért muszáj, akár az iskolarendszerben is közvetítenünk azt mindenki számára, aki soproni, hogy kik azok a poncichterek, és Szegeden pedig tudni kell, hogy miért Szögedébe megyünk. Ezt a két várost azért szoktam összekapcsolni, mert Szegeden jártam egyetemre és soproni vagyok egyébként, de azt hiszem, ez jól érzékelteti mindenki számára, hogy miért fontos a helyi hagyományok ápolása a XXI. században is, hiszen nem lehetünk egy gyökértelen, atomizálódott társadalom, ahogy az sajnos nagyon sok esetben egyre jobban látszódik.

Nagyon fontos a települési művelődési házak, a könyvtárak, a civil szervezetek kiemelt támogatása, ezért a mi véleményünk szerint gróf Klebelsberg szellemében, különösen válságos időszakban, ez az igazi konzervatív válságkezelés. A kistelepülések közösségi tevékenységének támogatására kiemelt és külön pályázati rendszert javasolnánk ebben az összefüggésben, hiszen tényleg nagyon-nagyon nehéz helyzetben vannak különösen a kistelepülések ebben a válságos időszakban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeket a javaslatokat azért ismertettem a kultúra napjáról szóló előterjesztés kapcsán, mert azt gondolom, hogy a 2022. évben valóban most tárgyalunk utoljára a magyar Országgyűlésben hazánk kultúrájáról és kultúrpolitikájáról, és ezért is tartottam kiemelten fontosnak ismertetni azt, hogy a mi véleményünk szerint hogyan lehetne még jobban támogatni a magyar kultúrát. Természetesen a Jobbik-frakció a határozati javaslatot és a javaslatot támogatni fogja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Mi Hazánk képviselőcsoportjából Szabadi István képviselő úr jelentkezett felszólalásra, aki felszólalását szintén itt az emelvény szószékén fogja elmondani. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Számomra meglepetést okozott, hogy az Országgyűlés a most benyújtott határozati javaslat alapján fogja január 22-ét a magyar kultúra napjának nyilvánítani, miközben 1989 óta ünnepeljük, de természetesen jobb később, mint soha.

A Mi Hazánk Mozgalom a kultúra területén elsődlegesen célnak tekinti nemzeti identitásunk megerősítését. Éppen ezért egyetértünk a határozati javaslatban foglaltakkal, hogy Magyarország Himnusza befejezésének 2023. január 22-én esedékes 200. évfordulója alkalmából a magyar kultúra napját az Országgyűlés hivatalos állami emléknappá nyilvánítsa, a hazai kulturális élet régi adósságát törlesztve ezzel.

Egyetértünk azzal is, hogy az Országgyűlés támogassa és szorgalmazza a magyar kultúra napján kulturális rendezvények szervezését, mivel szükségesnek tartjuk a magyar hagyományokra, valamint a kulturális örökségünkre épülő kulturális események központi támogatását.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Az emléknapon kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak; továbbá átadják a magyar kultúrával kapcsolatos szakmai elismeréseket, ami rendkívül fontos azok számára, akik nem azért dolgoznak a kultúráért, hogy kitüntessék, megbecsüljék őket, hanem mert szeretik és értékesnek tartják ezt a feladatot; de nyilván hozzá kell tenni, hogy örülnek annak, ha valóban megbecsülik ezeket a munkákat.

Üdvözöljük azt, hogy a határozati javaslat kinyilvánítása szerint Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye a nemzeti összetartozás egyik fontos sarokköve. A több mint ezeréves magyar államiság nemzeti jelképe, és erre nagyon büszkék vagyunk.

A nemzeti imádságunk születése több évszázados múltra tekint vissza. A himnusz eredetileg ünnepélyes vallásos ihletésű költeményt jelent, vallásos jellege azonban a XVIII. század végétől megfakult. A mai nemzeti Himnusz értelme leginkább a nemzeti öntudatra ébredéssel összefüggésben domborodott ki.

A kezdetekben a magyar nép néphimnuszaként a Boldogasszony Anyánkat vagy a Rákóczi-indulót azonosították, a XIX. század elejére azonban megérett a nemzeti himnusz megalkotásának az igénye. Több meddő próbálkozás után Kölcsey Ferenc írt egy csodálatos költeményt, majd Erkel Ferenc megzenésítette, hogy végre valódi himnusza legyen a magyarságnak, és elérzékenyülve énekeljük el minden alkalommal nemzeti imádságunkat.

Kölcsey Ferenc művét a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká. Noha Rátkay László függetlenségi párti országgyűlési képviselő 1903-ban már törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar nemzeti Himnusz intézményes rendezése érdekében, hivatalosan csak az 1989-es alkotmányt módosító ’89. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.

A Himnusz helytállásra buzdít, amely összefogja a magyar népet, az egész magyar nemzetet, bennünket, a magyar anyanyelvet büszkén viselő és beszélő embereket. Egymásra talál benne a magyarság minden tagja, bárhol is éljen a világon. Kölcsey egyidejűleg használja benne a szakrális és a hazafias retorikát, Kölcsey ugyanis a Himnuszban a magyar nép, a magyar nemzet szószólója és védőügyvédje is egyben. Isten áldását kéri az egész magyar nemzetre.

(9.10)

Himnuszunk a keresztényhitűség és a magyar függetlenség hiteles kifejezője.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a magyar kultúra napját ünnepeljük, valóban nem egy élettelen dolgot, hanem az élő, egyetemes magyar kultúránkat ünnepeljük, ami mi magunk vagyunk, a magyar anyanyelvet beszélő emberek, és együtt alakítjuk. Ezen a napon a magyar kultúra névtelen munkatársait is ünnepeljük; azokat az embereket, akik nap mint nap küzdenek a magyar kultúra fennmaradásáért, de az elmúlt 30 évben nem kapták meg a kellő megbecsülést sem erkölcsi, sem anyagi értelemben. Ebben komoly előrelépésre lesz szükség a jövőben, és bízunk abban, hogy nem kerülnek bezárásra kulturális intézmények, hiszen azoknak az embereknek szűnhet meg a munkája, akik hittel, hivatástudattal, szeretettel végzik a mindennapi munkájukat a kultúra területén.

A Mi Hazánk Mozgalom kiemeli annak fontosságát, hogy a kulturális értékek megőrzése nem ismer határokat. A nemzeti imádságunk megünneplése minden magyar ember számára fontos szerte a világon, bárhol, bárhol is éljen. Így ezt a határozati javaslatot természetesen a Mi Hazánk Mozgalom a legnagyobb mértékben támogatja. Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kérdezem tisztelettel képviselőtársaimat, hogy kíváne valaki még felszólalni a vitában. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, az összevont vitát lezárom.

Most megkérdezem Hoppál Péter képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíváne reagálni az elhangzottakra, illetve a saját helyén… (Jelzésre:) Saját helyéről kíván válaszolni. Tájékoztatom képviselő urat, hogy 5 perc 16 másodperc áll az ön rendelkezésére. Parancsoljon!

DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy mindannyiunknak szüksége van időről időre arra, hogy megálljunk egy olyan témakör mentén, amely valóban a nemzeti összetartozást szimbólumrendszerében, üzenetében és jövőformáló képességében ilyen mértékig támogatja, mint a ma tárgyalt előterjesztés. Engedjék meg, hogy megköszönjem, hogy a Fidesz és KDNP képviselőinek támogatása mellett az ellenzék részéről  mint hallhattuk a felszólalásokból  mind a Mi Hazánk, mind a Jobbik, mind az MSZP, mind pedig a Demokratikus Koalíció jelen lévő képviselője támogatásáról biztosította az előterjesztést.

Nyilván az már politikai vérmérséklettől függ, hogy ki-ki milyen hozzáfűzést tett az előterjesztéshez. Köszönöm, hogy ebben a sorban is önmérsékletet tanúsító felszólalásokat hallhattunk, egy kivétellel. Köszönöm azokat a jelzéseket, amelyek hazai jelenvaló kulturális életünkre vonatkozóan feladatokat mutattak fel, ennek felelősségével igyekszünk az új Kulturális és Innovációs Minisztériumban a kultúra felelősségével szembenézni az előttünk álló kihívásokkal. Így köszönöm meg, hogy a Mi Hazánk szónoka, Szabadi István, a Jobbik szónoka, Brenner Koloman és az MSZP szónoka, Hiller István, korábbi kulturális miniszter ezen felelősség jegyében jelölték ki az előttünk álló feladatokat.

Köszönöm a Demokratikus Koalíció képviselőjének, Kálmán Olgának, hogy támogatásáról biztosította az előterjesztést, köszönöm, hogy közös tulajdonként jelölte meg a Himnusz örökségét. Azonban egy megjegyzést az elhangzottakhoz engedje meg, hogy hozzáfűzzek: a „szabadon beszélni” szóösszetétel, amellyel képviselő asszony élt, ennek az aktualitása eléggé szomorú ezen a héten. Ma szabadon beszélni lehet Magyarországon, politikai véleménykülönbségek jegyében is, azonban mivel éppen december 5e hetében vagyunk, ezért sajnos fel kell hogy idézzük, hogy volt idő, amikor a szabadon beszélni 2004-ben és 2006-ban nem ilyen módon állt rendelkezésre Magyarországon, amikor az ön pártelnöke volt Magyarország miniszterelnöke.

Ne menjünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy sajnos a december 5-ei, kettős állampolgárságról szóló népszavazás időszakában az akkori miniszterelnök és az őáltala irányított baloldal ilyen tartalmú röpiratokat terjesztett Magyarországon: „Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi húszezer forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat, ne fizessünk állásunkkal az olcsó, határon túli munkavállalók miatt!”  és a többi, és 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogatták a magyarokat. Azt hiszem, hogyha komolyan gondolkodunk nemzeti összetartozásról, akkor elsősorban ezen 18 éves bűn meghaladását és bocsánatkérését elvárja a nemzeti közösség.

És még egy szomorú aktualitás: sajnos a tegnapi nap hunyt el a 2006-os, 50 éves ünnepségek alkalmával, október 26-án a szemkilövetések egyik áldozata, Nagy László. (Sic!) És a kormánypárti politizálással nem vádolható Schiffer András tegnapi bejegyzésében a következőt írta: „Nagy László tönkretett élete örök mementó a szemkilövetők és a szemkilövetések tagadói számára.” Azt hiszem, hogy a képviselő asszony által a felszólalása második részében elhangzott, ide nem tartozó témakörhöz ez adekvát válasz, ez a két idézet.

Tisztelettel köszönöm meg tehát az Országgyűlés minden jelen lévő szónokának, hogy politikai közösségük támogatásáról biztosította az előterjesztést, azt hiszem, hogy mindannyian közösségben mondhatjuk a Himnusz szavaival zárásképpen, hogy amit mi nem tudunk politikai nézetkülönbségek miatt rendezni, a Himnusz reménysége mégis megadja mindannyiunk számára itt a XXI. században is, 200 év elteltével, hogy „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”. Isten áldja meg Magyarországot és a magyar nemzetet! (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Felszólalások:   1   1-22   23-51      Ülésnap adatai