Felszólalás adatai

Felszólalások:   101-120   121-150   151-159      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.

Most soron következik a 2023. év Madách Imre-emlékévvé nyilvánításáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig. A Balla Mihály és Becsó Zsolt fideszes képviselőtársaink által benyújtott előterjesztés H/3004. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető.

(16.10)

Most az előterjesztői nyitóbeszédekre kerül sor, összesen 30 perces időkeretben. Mint azt már a többes számból észrevehették, az következik, hogy ketten fogják ezt előterjeszteni szóban, Balla Mihály és Becsó Zsolt képviselő urak. Elsőként megadom a szót Becsó Zsolt képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

BECSÓ ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! 1823 különleges év volt a magyar irodalomtörténetben. Kétszáz évvel ezelőtt a januári napokban olyan események történtek, amelyek hatással vannak napjainkra is.

Ha szimbolikusan úgy fogalmazunk, hogy Jézus születésekor lángos csillag állt az égen, mely égi jel segítette a három királyok eljövetelét, akkor ugyanígy elképzelhetjük, hogy a ’48-as forradalom kitörése előtt 25 évvel magyar hazánk felett elhúzott egy üstökös.

Kiskőrösön, Petrovicséknál megszületett az a gyenge virágszál, akit Alexandernek kereszteltek január 1-jén, és aki a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja lett. Megszületett a „Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból” költemény Kölcsey Ferenc tollából. A költő a legnagyobb hatású versét a nemzeti ébredés hajnalán írta szatmárcsekei magányában.

1823. január 20-án pedig egy törékeny újszülött jött a világra a Nógrád vármegyei Alsósztregován, a nemesi kastélyban, vagyis megszületik sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre.

Tisztelt Ház! Magyarország méltán büszke minden szülöttére, de kiváltképpen azokra, akik valamiért kiemelkedtek életük, munkásságuk, teljesítményük által. Magyarország nemcsak a saját népének, hanem a világnak is számos értéket adott, amely értékeket nem szabad a feledés homályába veszni hagyni, hanem őrizni és ápolni kell, mert ez a közös feladatunk és kötelességünk. Szükségünk van arra az erőre, hitre, bátorságra és reményteli bizakodásra, amelyet jelenkorunk és múltunk példaképeiből merítünk, és melyből merítkezni fog a jövő nemzedéke is.

Horusitzky Zoltánnak a magyar Himnusz és kora bemutatásáról szóló gondolatait idézve: „A történelmet szenvedélyek formálják, a korok levegőjét nagy érzések teszik forróvá. És minél jobban áthatja egy-egy nagy szenvedély, vagy valamely eszme sugárzása a népek szélesebb rétegeit, annál izzóbb lesz az élet lehelete. És minél keményebb bilincsek láncolják le a történelemalakító indulatokat, annál feszültebbek és fenyegetőbbek lesznek az erők. Minden elmúlik. Az idő nem áll meg, minden csak emlék marad. Új életek fakadnak a régiek sírhantjain, melyekre új napok és viharok várnak. Van azonban valami, mely magába hordja az időt, mely a múltat élő, lüktető jelenné varázsolja, mely nemcsak felidézi a múlt emlékeit, hanem életre kelti azt, mert benne él annak minden rezdülése és villámlása  és ez a művészet. Az alkotóművész átéli korának minden érzését és azt, mint a kor lényegét, életkristályokban, művészeti alkotásokban hagyja az utókorra. A művészet a történelmet jelenti, annak tiszta extraktumát adja, s teszi az örök múltat örök jelenné.”

Mindez jól kifejezi, mit is jelent egy nemzet életében a művészet. Az elmúlt évek világjárványa és a szomszédunkban zajló háború is ráirányítja figyelmünket a kultúránk iránti alázat, a partneri együttműködés fontosságára. Meggyőződésünk, hogy  mint történelmünk során oly sokszor  e nehézségen is túl leszünk. A járvány megjelenése óta mindennapjaink megváltoztak, mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kultúra színei, ízei, fényei halványabbá kell hogy váljanak. Véleményünk szerint éppen ellenkezőleg, e nehéz időszakban különösen szükségünk van a lelki feltöltődésre, a művészet által nyújtott élményekre.

Tisztelt Ház! Az alsósztregovai kastély, ahol megszületett Madách, az alkotás és önművelés színtere volt. Nógrád vármegye szülötte évszázadokra visszatekintő családi gyökerekkel kötődik az anyaföldhöz, ahol nemcsak fő művével, az oroszlánbarlangnak nevezett dolgozószobájában megírt Az ember tragédiája alkotásával vagy egyéb irodalmi munkásságával alkotott maradandót, de a reformkori közéletben is fontos szerepet vállalt. Madách Imrének szülei nem a költői halhatatlanságot, hanem a megyei és esetleg az országos politikai életben való aktív részvételt, a családi tradíciók továbbvitelét, a család súlyának, rangjának további növelését szánták osztályrészül. A szülői házban és a környezetben elsajátított magyar és szlovák nyelv mellett szinte gyermekként tökéletesen megtanult németül és franciául, további tanulmányai során latinul és egy kissé ógörögül, továbbá angolul is.

Félénk, magányos és törékeny alkat volt, aki élete végéig sokat betegeskedett. Tanulmányait magánúton végezte, vizsgáit a Váci Piarista Gimnáziumban tette le. 1837 őszén került a Pesti Egyetemre, ahol az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Itt ismerkedett meg a kor nagyjaival, baráti köréhez elsősorban fiatal liberális arisztokraták és nagyvonalú középbirtokosok tartoztak, mint Lónyay Menyhért, a későbbi miniszterelnök, akinek a húgába is beleszeretett, vagy gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés utáni korszak első miniszterelnöke, majd a Monarchia külügyminisztere.

Madách Imre 1841-ben, 18 éves korában kezdte meg közéleti tevékenységét Nógrád vármegyében, mint majd végzett ügyvéd. 1848-ban betegsége miatt nem tudott fegyveresen részt venni a nemzet küzdelmében, de szolgálatra jelentkezett, és civil tisztviselőként szolgálta a nagy ügyet. A Madách család ettől függetlenül óriási veszteségeket élt át a nemesek számára nem éppen kedvező időszakban. Nővérét, Madách Máriát, annak második férjét és első házasságából származó fiát román parasztok ölték meg, öccse Kossuth futárszolgálatában kapott tüdőgyulladást és halt meg, öccse menyasszonyának apját pedig Haynau felakasztatta.

1852-ben Kossuth halálra ítélt titkárát, Rákóczy Jánost bújtatta a Nógrád vármegyei Csesztvén, Parócán álnéven, erdőkerülőként alkalmazva. Ez kiderült és az amúgy is gyanús költőt bíróság elé állították. Egyévi börtönre ítélték, amit le is töltött, kezdetben Pozsonyban, majd Pesten. Mindeközben irodalmi tevékenységével sem hagyott fel. A költő a magyar líra egyik legfényesebb korszakában élt és alkotott. Kortársai s részben pályatársai közé tartozik Vörösmarty, Petőfi és Arany, akinek 1861-ben mutatta meg a művét, és aki háromszor is felkereste őt személyesen Csesztvén és Alsósztregován.

Feleségét, Fráter Erzsébetet egy losonci bálon ismerte meg, majd Csécsén házasodtak össze, és hogy milyen a sors, egy losonci megyebál pecsételte meg sorsukat. Házassága felesége hűtlensége miatt ment tönkre, mely örökre megviselte az írót, aki élete hátralévő részét leginkább anyjával és a mama társaságában töltötte.

Madách számára a kor nagy élményei mégsem a lírai formákban fogalmazódtak meg, noha verses és lírai műveinek száma nem csekély. Úgy tűnik, maga Madách sem tulajdonított verseinek nagyobb esztétikai jelentőséget, hiszen a költő életében mindössze tíz verse jelent meg, nem számítva azt a néhány zsengét, mely 1840-ben a költő saját kiadású füzetében látott napvilágot kis példányszámban. Ezért is készült élete végén Madách versei kiadására, de alkotásait nem időrendben, hanem tematikus egységbe szedte, mintegy maga is érzékeltetve a változás, a fejlődés helyett az érzelmi, hangulati és műfaji szempontok elsődlegességét életműve lírai részében.

Az ember tragédiája  amelyet a költő életének utolsó éveiben írt  fő életműve, amely halhatatlanná tette az irodalomban, tükrözi Madách Imre életének ars poeticáját is: hitt a küzdés fontosságában, az emberi lélek halálát a végzetbe, a megváltoztathatatlanba való belenyugvásban látta, amelyet a mű zárómondatában fogalmazott meg.

Madách Imre szavait idézve: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” Örök érvényű, gyönyörű, megrendíthetetlen igazság, mely kősziklaként, útmutatóként, a hit és a remény bástyájaként szövi át mindennapjainkat. A mi kötelességünk pedig az, hogy e csodálatos hagyatékot a legnagyobb tisztelettel és alázattal ápoljuk, őrizzük. Az irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja, Madách Imre előtti főhajtás és tisztelet jegyében és Madách szűkebb pátriájának képviseletében kötelességünknek érezzük és örömmel kezdeményezzük a 2023-ban esedékes Madách-bicentenárium méltó megünneplését.

Azzal az indítvánnyal fordulunk a tisztelt Országgyűléshez, hogy országos szintre emelje a bicentenáriumi évet, az arról való megemlékezést.

(16.20)

A Madách-örökség nemcsak Nógrád vármegyén mutat túl, hanem az ország jelenlegi határait is átlépi, súlya és értéke össznemzeti, sőt európai és egyetemes. Bízunk benne, hogy büszkén és emelkedetten ünnepelhetjük meg Madách Imre születésének 200. évfordulóját.

Mindezeket figyelembe véve kérjük, hogy támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, ezt a mély pátosszal átitatott, komoly irodalmi elemzést is tartalmazó ismertetést. Most megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak. Parancsoljon!

BALLA MIHÁLY (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, / Magadnak munka. Az egyén szabad / Érvényre hozni mind, mi benne van. / Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”  Hatodik, római szín, Péter apostol gondolatai.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Madách Imre 1823. január 20-án született Alsósztregován, alig három héttel később, mint a költőóriás Petőfi Sándor. Fő műve Az ember tragédiája, továbbá politikai tevékenysége a különböző társadalmi rendszerek politikai, kultúrpolitikai irányzatainak visszatérően meghatározó eleme. Nógrád vármegye szülötteként, régi családból származva mélyen kötődött szülőföldjéhez, magyarságához. Irodalmi munkássága mellett polihisztorként beleásta magát a nyelvek, a nyelvészet, az irodalom, a természettudományok, a filozófia, a történelem és az eszmetörténetek világába. Ismerte a történelmi korokat és a korabeli filozófiai irányzatokat, és alkotott így maradandót. Hat nyelvet sajátított el, és egyetemista éveiben vívott, úszott, zongorázni tanult, és aktív társadalmi életet élt.

Mindezek mellett a reformkori közéletben is fontos szerepet vállalt. Beteges fizikuma miatt ugyan nem tudott fegyveresen részt venni a nemzet küzdelmében 1848-49 idején, de segítette a Nemzetőrség szervezését. A forradalom és szabadságharc tükröződik vissza a Mózes című drámájában. A szabadságharc leverése után több szabadságharcost is bújtatott otthonában, emiatt, ahogy képviselőtársam is mondta, egy év vizsgálati fogságba került.

Kortársai és pályatársai között Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Vajda János és Tompa Mihály mind olyan nevek, akik nagy formátumú személyiségei a magyar irodalomnak és a magyar kultúrtörténetnek. Verseket, drámákat, szatírákat írt, melyekben a mívességre törekedett. Bár az olvasmányain keresztül bejárta a régmúlt időket, bejárta a világot, mégis a családi birtokon, Alsósztregován és a csesztvei kúriájukban érezte igazán jól magát. Az előbbiben, az „oroszlánbarlangban” születtek híres művei, köztük Az ember tragédiája.

Tragédiájában Madách úgy vet fel magyar, nemzeti sorskérdéseket, hogy eközben mégis mindenkihez aktuálisan tud szólni, éljen bárhol és bármikor a világban. Feltehetjük a kérdést, hogy a ma emberének mit mutat meg Az ember tragédiája, mely korszakot látja bele a mai, XXI. századi világba. Újabb kérdésekhez és értelmezésekhez jutunk olvasása közben: a hatodik, római szín, ahol az erkölcsi züllés válik úrrá, vagy a tizenegyedik, londoni szín, ahol a tudomány és az ipar fejlődése minden értéket fölülír, vagy a tizenkettedik, falanszter szín, ahol a ,,mindenki egyenlő” utópisztikus mítosza és a materialista tudomány emberfelettisége gúzsba köti a tehetséget, vagy a tizennegyedik színben az eszkimóvilág, ahol a természet győz az ember felett?

És hol vagyunk mi, a ma embere az ádámi útkeresésben? Megtalálhatjuke mi magunk a helyes irányt és egyensúlyt ebben a sok szempontból értékvesztett világban, ahol háború dúl és válságok sújtják közösségeinket? Mindenki végiggondolhatja magában. Ahogy az alig két hónapja elhunyt Andor Csaba Madách-kutató írta: „Ám éppen azért, mert oly sok az értelmezés, s nyilván jóval több, mint amennyit a szöveg megenged, talán érdemes magát a művet is tüzetesebben szemügyre vennünk. Elvileg elképzelhető volna, hogy minden lényeges kérdésre megszületett már a helyes válasz, s elegendő, ha jó helyre nyúlunk, mert újat mondani már úgysem lehet. Ám Az ember tragédiájánál, úgy gondolom, még nagyon messze vagyunk ettől.” Talán ezért is elmondható, hogy Madách egyetemes gondolatai ma is érvényesek.

Tisztelt Ház! Az ember tragédiája halhatatlanná tette őt a magyar és az egyetemes irodalomban, egyben a mű tükrözi életének ars poeticáját is: a „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” örök érvényű, megrendíthetetlen igazsága a hit és a remény erejét adja mindennapjainkhoz. Hagyatékot hagyott ezzel ránk, és nekünk ezt a hagyatékot alázattal ápolnunk és őriznünk kell. Ezért fontos ez a főhajtás is a tisztelet jegyében Madách szűkebb világában, Nógrád megyében, és mi ezért kezdeményeztük a 2023-ban esedékes Madách-bicentenárium méltó megünneplését.

Nekünk, Nógrád megyeieknek identitáskérdés a Mikszáth-örökség mellett Madách kulturális öröksége. Csesztve, Balassagyarmat, Csécse vagy a felvidéki Alsósztregova települések, egyáltalán Nógrád vármegye helyi kulturális közösségi élete elképzelhetetlen a Madách-kultusz nélkül. Ezért nekünk, előterjesztőknek fontos, hogy országos szintre emelkedjen ez az év és a róla való megemlékezés. A Madách-örökség Nógrád megyén túl az ország jelenlegi határait is átlépi, súlya és értéke össznemzeti, és mivel negyven nyelvre lefordították a tragédiát, úgy gondolom, ezért európai és egyetemes érték is egyben.

Bízunk benne, hogy büszkén és méltón tudjuk ünnepelni Madách születésének 200. évfordulóját. Kérem képviselőtársaimat, a határozati javaslatunkat támogassák, hogy a Ház elfogadhassa. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem Závogyán Magdolna államtitkár asszonyt, hogy kíváne felszólalni. (Závogyán Magdolna jelzésére:) Igen, köszönöm szépen. Parancsoljon, öné a szó.

ZÁVOGYÁN MAGDOLNA kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Balla Mihály és Becsó Zsolt képviselő urak által benyújtott javaslatot, miszerint a 2023. esztendőt az Országgyűlés nyilvánítsa Madách Imre-emlékévvé, indokoltnak és támogatandónak tartom.

Madách a világtörténelmet az igazi filozófus mély gondolkodásával vizsgálta, s nem kisebb lélektani tudással járt el az emberi természet bemutatásában is. Madách nemcsak mély gondolkodó, hanem igazi költő is. Érzésekből fakadt gondolatokra milliók lelkébe ható, halhatatlan képeket alkotott, költői ereje kétségbevonhatatlan. Remekművében a magyar költészet legmagasabb fejlődését érte el. Az ember tragédiája az erkölcsi nevelés szempontjából elsőrangú klasszikus mű, az isteni gondviselés igazolója.

Madách a formai puritánság klasszikusa. Ősei protestánsok voltak, és mintha benne is volna valami protestáns. Költeménye a puritán templomra emlékeztet nemes formákkal, de minden dísz nélkül. Szigorú, sehol egy felesleges szó, sehol egy, a szükségesnél jobban és a maga kedvéért alkotott jelenet. Madáchnál az eszméken mutatkozik meg az élet és a líra, így lesz az eszme formává, a gondolat puritán meztelensége gazdag költészetté, és éppen ebben rejlik e mű klasszikus volta és maradandósága. A szobor nincs kifestve, anyaga a szikla és színe a szikla, semmiféle eső le nem mossa. A gondolat ereje őrzi meg sorait. Nincs költemény, mely a modern gondolatot olyan egyszerűséggel és pontossággal rögzítené. Az ember tragédiája Faust-féle drámai kompozíció, de teljesen a maga lábán jár, hatalmas gondolatokkal teljes. Első tehetség Petőfi óta, aki egészen önálló irányt mutat.

(16.30)

Tisztelt Országgyűlési Képviselők! A kormány támogatja, hogy nagyszerű klasszikusunk születésének 200. évfordulójáról emlékév keretében emlékezzünk meg. A Kulturális és Innovációs Minisztérium a maga eszközeivel mindent megtesz majd azért, hogy az emlékév méltó legyen Madách Imre emlékéhez és nagyságához. Arra kérem önöket, hogy pártállástól függetlenül önök is támogassák a kezdeményezést, tegyünk hitet közös nemzeti ügyünk mellett. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Herczeg Tamás képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Asszony! A régi nemesi család sarjaként született Madách Imre ifjúkorában az ország félig még a középkorban toporgott, de mint történelmi tanulmányainkból tudjuk, a „haza és haladás” ideája a legjobb kezekben, a legjobb fejekben volt már ekkor.

Madách tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, és élénken figyelte a reformkor folyamatait, egyre erősödő történelmi sodrását, egyre intenzívebbé váló társadalomátalakító hatását. Ennek is köszönhetően jogi tanulmányait elvégezvén Nógrád vármegye szolgálatába lépett. Madách Imre filozófiát és jogot tanult, és amikor róla beszélünk, általában el szoktuk mondani, és így történt ez most is, hogy hat idegen nyelvet beszélt, köztük az ógörögöt és a latint is. Táblabíró, novellista, költő, ügyvéd, drámaíró volt, részt vett a Nemzetőrség felállításában, egy évre a ’48-49-es szabadságharc után börtönbe csukják, majd a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként közéleti szereplő, és sokan nem tudják róla, de országgyűlési képviselő is volt.

Munkásságával kapcsolatban vitathatatlan tény, hogy Az ember tragédiája teszi fel a magyar irodalom térképére. Sok idő kellett, amíg a kezdeti szárnypróbálgatásai beértek. Gondoljunk csak bele, hogy Petőfivel egy időben született, de a Nemzeti dal írója már 12 éve halott volt, mire ő a fő művével, a Tragédiával elkészült, és hatalmas sikert aratott. Eléri hát az áhított sikert, sőt a máig tartó megbecsülést, aminek jele az is, hogy több mint 40 nyelvre lefordították. A sors kegyetlen fordulata, hogy innen, a Tragédia megszületésétől számítva már csak három év adatott meg neki ebben a földi világban.

Néhány évtizeddel később Babits Mihály így méltatja a 42. évében fiatalon elhunyt költő munkásságát: „Az ő remeke máshogyan friss, mint egyéb momentumai az irodalomnak. Nála a tartalom örök; s az eszme nem csupán téma és anyag, hanem maga a hímzés és bűvölet.” Madách Imrét filozofikus költőnek tartja az irodalomtörténet, joggal, és ennek az sem mond ellent, hogy Az ember tragédiája nem filozófiai mű, nem egy akármilyen formába öntött gazdag gondolati tartalom, hanem zárt formavilág, ritmusban és kompozícióban beteljesedő bámulatos művészi alkotás, ahogyan Szerb Antal, a kiváló irodalomtudós fogalmazott.

A drámaíró helye tehát a halhatatlanok között van, remek gondolat, hogy életművét nemcsak a kötelező irodalom szintjén, hanem egy emlékév keretei között méltó és sokoldalú módon is megismerhetjük, megismerheti az irodalomkedvelő közönségen túl a szélesebb magyar közvélemény. Munkája nemzeti összetartozásunk fontos eleme, ezért jó, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottsága tárgyalta az előterjesztést, és örömmel mondhatom, egyhangú támogatásáról biztosította a javaslatot, mint ahogy, remélem, a plenáris ülésen is egyöntető támogatást kap.

Tisztelt Országgyűlés! Madách Imre munkássága a magyar irodalomtörténet mérföldköve, fontos alkotója kultúránknak, amely nemzetünk megmaradásának egyik legfontosabb záloga. A kultúrának értékmegőrző és identitásteremtő ereje van. Magyarnak lenni tudatos sors- és kultúravállalás. Alapvetés, hogy a múlt értékei nélkül nincs magyar jövő. Madách Imre a szellemi gyökereink egyik ágát, nemzeti önazonosságunk egyik erős pillérét hozta létre írásaival. Ez az emlékév komoly lehetőséget biztosít arra, hogy a kötelező olvasmányon túl a költő teljes életművét közelebb hozza a nemzethez. Egy olyan gondolkodásmódot őrzött meg ugyanis, amely a XIX. századi magyar élet meghatározója és építője volt. Ebből az értékszemléletből bátran meríthet a ma embere is. Az ember tragédiája így tehát, mondhatjuk, egy sorba tartozik a Himnusszal és a Szózattal.

Tisztelt Országgyűlés! A globalista értékviszonyok terjedése idején, amikor Európa épp abban az önmaga kreálta kényszerben él, hogy újra kell fogalmaznia identitását, világlátását, életbevágó, hogy szilárdan védelmezzük és emlékezetpolitikánk erős fundamentumaként kezeljük a ránk hagyott kulturális örökséget.

Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy köszönöm szépen nógrádi képviselőtársainknak az elkötelezettséget, hogy a magyar nemzet figyelmét határon innen és határon túl 2023-ban Petőfi Sándor mellett Madách Imrére is felhívják. Reményeim szerint a határozati javaslat elfogadása esetén össznemzeti szinten egy méltó emlékév veszi kezdetét, mélyítve és emberközelibbé téve ezzel tudásunkat a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Barkóczi Balázs képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2023-as év elég erős lesz a kulturális emlékezet szempontjából. Itt már többször is elhangzott, hogy 200 éve született Petőfi Sándor, Madách Imre és 200 éve volt az, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta a nemzeti imánk, vagyis a Himnusz kéziratát.

A most előttünk fekvő előterjesztés nem kisebb feladatot vállal magára az előterjesztők szándékai szerint, mint, idézem: „Országos szintre emelje a bicentenáriumi évet, az arról való emlékezést. A Madách-örökség nemcsak Nógrád megyén mutat túl, hanem az ország jelenlegi határait is átlépi, súlya és értéke össznemzeti, sőt európai és egyetemes. Bízunk benne, hogy büszkén és emelkedetten ünnepelhetjük meg Madách Imre születésének 200. évfordulóját.”  idézet vége.

Tisztelt Ház! Nincs olyan magyar honfitársunk, aki ezekkel a célokkal és vállalásokkal, Madách Imre szellemi örökségének ápolásával és a Madách-emlékév gondolatával ne értene egyet. De én mégiscsak azt javaslom önöknek, hogy egyet most lépjünk hátra, és nézzük meg kicsit tágabb összefüggéseiben a magyar kultúra mai helyzetét, önök ugyanis, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezt az emlékévet úgy ünnepelnék meg, hogy közben kivéreztetik a kultúrát. Megszállták az intézményeket, a maradék függetlenek előtt elzárták a csapokat, hiszen akkor legalább nincs gond a színészekkel, a múzeumi és közművelődési szakemberekkel, a zenészekkel, a zenekarokkal, a táncművészekkel, az írókkal és más alkotókkal, csakhogy a kultúra ellehetetlenítése több mint hiba, ez bűn.

Persze nincs min csodálkozni, hiszen minden, ami 2010 után a magyar kulturális életben lezajlott, valójában a miniszterelnök 2009-es kötcsei beszédének megvalósulása. Akkor a miniszterelnök arról beszélt, hogy a nem jobboldali, tehát baloldali liberális alkotók elitként a 2000-es évtized végére megbuktak, szerinte ráadásul nem egyszerűen arról volt szó, hogy egyfajta kormányzati leszereplés következett be a baloldalon, hanem a kormányzati leszerepléssel együtt egyúttal a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget is leértékelte akkor Orbán Viktor.

Hadd idézzem a miniszterelnök akkori szavait: „Az igazi probléma ma Magyarországon tehát az, hogy semmifajta közösség által elfogadott értékelési rend nincs, amely kiválaszthatná a teljes magyar nemzetből azt az elitet,”  tehát a politika választhatná ki, jól értették  „amelytől azt várjuk, hogy mintákat és példákat adjon a számunkra. Ez az a pont, ahol meg kell értenünk és el kell fogadnunk, hogy politika és kultúra elkerülhetetlenül kapcsolódik egymáshoz.”

Pont egy olyan vitán vagyunk túl, ahol önök, kormánypárti képviselőtársaim azt bizonygatták, hogy az egyház és az állam elkerülhetetlenül kapcsolódik egymáshoz, meghazudtolva mindent, amit a felvilágosodás óta az európai kultúráról tudunk. A miniszterelnök 2009-ben kimondta, hogy igenis a politika által kreált és irányított kultúrát szeretne.

Ebből következik az, ismét hadd idézzek: „A kultúrpolitikának pedig az a feladata, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket hoznak létre, megbecsülje, elismerje és alkotásra sarkallja, az így megszületett mintákat pedig a megfelelő formák és csatornák megtalálásával eljuttassa az emberekhez, ha úgy tetszik, a tömegkultúra részévé tegye.” Nem 1937-ből származik az idézet és a Szovjetunióból, hanem 2009-ből Magyarországról. Vagyis a politika szerepe a kultúrában akkor a miniszterelnök szerint az, hogy megmondja, melyek azok az értékek, amelyek számítanak, és majd megmondja, hogy kik azok a művészek, akik értékeket hoznak létre. Ehhez természetesen új kulturális elitre volt szükség. Ennek felépítése 2010-től elkezdve meg is indult.

(16.40)

Ennek főbb mérföldköveire hadd emlékeztessem önöket! 2013-ban a Nemzeti Színház igazgatójának nevezték ki Vidnyánszky Attilát, de több fővárosi és vidéki színház élére is vállaltan fideszes embereket választottak, például a szolnoki Szigligeti Színház élére Balázs Pétert, a József Attila Színház élére Nemcsák Károlyt, de színházi területfoglalás történt a kaposvári, majd a fővárosi színészképzés… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

ELNÖK: Ne haragudjon, ez nem tartozik a témához! (Barkóczi Balázs: Igenis a témához tartozik!) Ön kiterjesztette a témát, és úgy gondolom, egy nemzeti szempontból és magyar szempontból is fontos eseményt és az irodalom szempontjából is fontosat teljes egészében átpolitizál. (Barkóczi Balázs: A kultúra nemzeti ügy!) Nem tartoznak ezek az események a Madách-emlékév fogalmához. (Barkóczi Balázs: A kultúra nemzeti ügy, elnök úr! Ezzel kezdtem a hozzászólásomat. Szorosan a Madách-emlékévhez tartozik!) Képviselő úr, én mint levezető elnök, ezt így ítélem meg, és amennyiben továbbra is ehhez ragaszkodik, akkor kénytelen vagyok öntől megvonni a szót.

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Rendben, elnök úr, értettem!

ELNÖK: Köszönöm.

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Tehát mindannyian emlékezhetünk rá, hogy annak idején a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban milyen kormányzati lejárató kampány indult meg. Az Operaház igazgatójának ’13-ban kinevezték Ókovács Szilvesztert. Most az ő főigazgatói megbízatása ugyan lejár, de mivel az új pályázatot érvénytelenné nyilvánította Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, ezért nem tudjuk, hogy ott mi lesz.

Az irodalompolitika területén nagyon fontos mérföldkő volt, ha már irodalomról beszélünk, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. megalakulása. Ez 150 milliós összköltséggel indult el, amely messzemenőkig túlszárnyalta az összes létező… (Az elnök ismét kikapcsolja a mikrofont.)

ELNÖK: Amennyiben ezt folytatja, innentől tovább nincs türelmem ezt végighallgatni (Barkóczi Balázs: Irodalomról beszélek, elnök úr!), mert nem tartozik, úgy ítélem meg, semmiféleképpen ahhoz, amit a Madách-emlékév bárkinek Magyarországon sugall.

BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Hadd beszéljek Madách Imréről és szűkebb pátriájáról! A képviselő urak itt vannak mostanában, nem tudom, hogy jártake saját választókerületükben, feltételezem, hogy igen. Akkor látták, hogy hogyan élnek, dolgoznak és küzdenek azok az emberek, akár a falusi kisiskolák pedagógusai, akár a közművelődési intézmények dolgozói, akiknek önök nem emelték meg a fizetését hosszú-hosszú ideje.

Madách Imre egyébként magát egész életében köztársaságpártinak és liberálisnak vallotta. Ez is már itt elhangzott. Az igazságos vagyonelosztás híve volt. Ezt arra visszacsatolva mondom el, hogy mennyivel nőtt a miniszterelnök fizetése, és hány kultúrház zárt be vidéken, mert nem tudja kigazdálkodni a hétszeresére emelkedett rezsiárakat.

Megvetette a kényurakat. Írásait és drámáit az 1844-ben született vallomásos „Csak tréfa” című színművétől elkezdve élete fő művéig, vagyis a Tragédiáig a humánum, az elesettekkel való szolidaritás, a minden szélsőségtől, a politikai szélsőségtől is való tartózkodás hatotta át. Hitt a népek közötti egyenlőségben, a testvérnépek szellemi és történelmi egymásrautaltságában.

Korának igazi progresszív gondolkodója volt, aki annak idején barátjának, Szontagh Pálnak az önök által most újra feléleszteni kívánt vármegyerendszerről például a következőket írta: „...mit tudok én írni ezen parlagon tengődő, juh- és marhanyájnál alig egyebet láttató homoki legelő alakú, régen elvénült copffal hadonázó bunkókraticus megyei élet nyomorúságos állapotának mivoltjából”  írta ezt Szontagh Pálnak.

Egyébként nem volt kibékülve a vármegyerendszerrel. Előttünk pedig ez a kritikusan gondolkodó Madách áll eszményként, aki a megyei és most már újra vármegyei romlott, korrupt, ispánok által vezetett adminisztráció megreformálását kívánta, és azt, hogy a demokrácia és a jog álljon mindenekelőtt. Szellemisége és törekvései tehát ma aktuálisabbak, mint valaha. A mi feladatunk, én úgy gondolom, hogy ezt a Madáchot őrizzük meg az unokáinknak, az ő szellemiségét adjuk tovább gyermekeinknek.

A Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja természetesen a Madách-év megrendezését támogatja, azonban reméljük, hogy most az egyszer valóban sikerül méltóképpen megünnepelni ezt, és ezt a Madách-emlékévet nem az újabb lopásra fogják felhasználni önök, kormánypárti képviselőtársaim… (Az elnök ismét kikapcsolja a mikrofont.)

ELNÖK: Képviselő úr, köszönöm szépen, ön befejezte, úgyhogy megyünk tovább.

A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Vejkey Imre képviselő úr. (Taps a DK soraiból.)

DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2023. évben a Himnusz születésének napján kívül Madách Imrét is ünnepeljük, aki 1823. január 20-án a Nógrád vármegyei Alsósztregován született. Kiskorától fogva tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködött, ezért magánúton tanult, vizsgáit a piaristák váci gimnáziumában tette le. Madách Imre megtanult több nyelven, németül, franciául, szlovákul, angolul, latinul, sőt még ógörögül is, és betekintést nyert a klasszikus és modern irodalom világába, nemcsak magyarul, hanem ezeken a nyelveken is közvetlenül. A szabadságharcban jelentkezett a Nemzetőrségbe, de effektíve a harcokban egészségi állapota miatt nem vehetett részt.

Fő műve Az ember tragédiája. Az ember tragédiájának első változata már fogsága alatt készült Lucifer címmel. Az ember tragédiája  melyet a költő írt, fő életműve, mely halhatatlanná tette az irodalomban  tükrözi Madách Imre életének és ars poeticájának központi elemét is, a hitet és a küzdést, ennek a fontosságát.

Hadd idézzek fő művéből egy mondatot! „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Madách Imre nagy filozófus költő volt, magasztos szellemben óhajtotta a hazafiságot szolgálni. A profán világban általánossá akarta tenni az egységesítő filozofikus gondolkodást. Hármas szenvedélye bevilágította Madách embert próbáló életútját. Ez a hármas szenvedély, mely áthatotta életét, az istenkeresés és a hitre való vágyódás, a szerelemre történő áhítozás és a hazaszeretet megélése volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mi kötelességünk az, hogy e csodálatos hagyatékot a legnagyobb tisztelettel és alázattal ápoljuk és őrizzük, ezért különösen fontos a Madách-bicentenárium méltó megünneplése. A KDNP frakciója támogatja ezt a határozati javaslatot. Kérem, támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Hiller István képviselő úr, volt alelnöktársam. Parancsoljon!

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! A Madách-emlékév kapcsán érdemes és fontos valóban megemlékezni erről a nagyszerű személyiségről. Ezt az előterjesztők, felszólalók is megtették.

Én arról szeretnék gondolkodni önökkel együtt, hogy az emlékévek milyen szerepet töltenek be, hogyan érdemes hozzáállni, és ez jelesül és konkrétan a Madách-emlékév kapcsán hogyan lehet a legjobb. Ezzel nyilvánvalóan azt is kijelentem, hogy az előterjesztők javaslatát, tudniillik a határozati javaslatot a mi politikai közösségünk és frakciónk támogatja, és meg fogjuk szavazni.

Vannak olyan ügyek, amelyekben, azt gondolom, ellenzéken és kormánypárton átívelően kell tudni gondolkodni, mert egy országunk van. Egyébként meg az, amit elmondtak Madách életéről, akár a személyes sorsáról, akár a politikai vélekedéséről, mindarról, ahogy a magánélet és a közélet összekapcsolódott ennek az egyébként valóban kivételes tehetségű embernek a sorsában, bemutat egy korszakot. Ezért azt hadd mondjam el, hogy elhangzott az egyik felszólalásban, hogy a jelenlegi Európa újra akarja fogalmazni önmagát. Az európaiság egyik legnagyszerűbb vonása, hogy időről időre újra akarja definiálni önmagát.

(16.50)

Az a korszak, amiben Madách élt, amibe született és amiben tevékenykedett, nagyon is ilyen volt, amikor újrafogalmazta magát. Az, hogy az újrafogalmazás, az újradefiniálás sikeres és hasznose, ezt előre nem lehet tudni. Mindenesetre annak a kornak, a XIX. századnak az öndefiniálása és a mi országunk tekintetében különösképpen az utolsó harmada megérteti velünk, hogy az első fele, második harmada szenvedései és küzdelmei miért is voltak érdemesek, és hozták meg az eredményt.

Na már most, hogyha ezt megpróbáljuk így, együtt keretbe tenni, akkor bizony arra lehetünk figyelmesek, hogy ahogy ebben az évben, úgy az elkövetkező években is szemben találjuk magunkat azzal az esettel, azzal a helyzettel, hogy több kitűnőség, aki a mi nemzetünk életében maradandót alkotott, sőt  és erről majd szeretnék még beszélni  messze túllépett ennek a nemzetnek a látás- és érdekkörén, akkor ezt hogyan kell csinálni. Azért mondom mindezt, mert ebben az évben is emlékszünk, emlékezünk és emlékeztetünk a nagyszerű költőre, Petőfi Sándorra, és az önök javaslata szerint  egyébként helyes  Madách Imrére is. Itt ül a kultúráért felelős államtitkár asszony. Nyilván nem egyszerű dolog, hogy akkor ezt most hogyan értessük meg ezzel az országgal, fiatalabbakkal és idősekkel is.

2003-ban tartottuk az első, valóban az ország és a nemzet egészét keretbe fogó emlékévet  Medgyessy Péter kormánya csinálta ezt , a Deák-emlékév volt, éppen húsz évvel ezelőtt. Azzal találtuk magunkat szemben  én személyesen is , hogy felhívták a figyelmünket már korábban, hogy éppen száz évvel azelőtt, tudniillik 2003-hoz képest száz évvel korábban született Neumann János. Azt meg mindenki, aki Magyarországon iskolába járt, tudja, hogy háromszáz évvel korábban meg a Rákóczi-szabadságharc tört ki, így aztán ott álltunk ezzel a dilemmával, hogy akkor kérem, szabad itt bármiféle fontossági sorrendet fölállítani? Vagy hogyan mondjuk el egy 14 éves fiatalnak, hogy most a Rákóczi-szabadságharcot, Deákot vagy Neumannt jegyezze meg jobban?

Önök hasonlóképpen küzdenek ezzel a dilemmával, hiszen annyira értelmetlen a kérdést föltenni, hogy ki a fontosabb a magyar kultúrtörténetben: Petőfi Sándor vagy Madách Imre? Nagyon is tanácsolom, és kérem, hogy fontolják meg, nehogy bárki, legyen az közösség vagy egyén, ebbe a nem létező dilemmába hajszolja bele a magyar közvélekedést, mert ennek így már a felvetés szintjén sincsen értelme. Na de akkor viszont ott van, hogy mégiscsak két meghatározó, a mi kultúránkban meghatározó személyiséget kell tudni a közvéleményben, a közvélekedésben, és nagyon fontos, hogy nemcsak az értelmiségben megfelelő helyre tenni.

Ezért, minthogy a Petőfi-emlékévet már meghirdették  és itt azért valamennyi kritikával kell hogy éljek; bár kétségkívül a tegnapi nap kezdődött el a tavaszi ülésszak, ebben az értelemben 2023 első parlamenti ülése, de ugyanezeket a javaslatokat és felvetéseket valóban szívesen hallgattam volna inkább tavaly novemberben meg decemberben, egyfajta tudatos rákészüléssel az emlékévre. Mert mégis abban a helyzetben vagyunk, hogy úgy emlékezünk meg Madách 200. születésnapjáról itt a magyar Országgyűlésben, hogy az már megvolt, minthogy január 20-án született. Tisztelettel fölhívom a figyelmüket, hogy Madách Imrére emlékezve igencsak érdemes és értékes rendezvényeken vagyunk már túl. Nem most kezdődik a történet azzal, hogy a magyar Országgyűlésben erről beszélünk. Példának okáért éppen a szülőhelyen, Alsósztregován, a születésnap előtt egy nappal, január 19-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma szervezésében egy kimondottan érdemes rendezvény volt. Arra is szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy a déli határainknál, Lendván is volt megemlékezés, és ez nagyon helyes. Helyes, hogyha nem egyszerűen egy ország, hanem egy nemzet képes erről megemlékezni, de még egyszer, a tisztelt előterjesztők véleményét és javaslatát támogatva: jobb lett volna, hogyha ugyanezeket a szavakat novemberben mondják el; éppen azért, hogy ne alakuljon ki egyfajta hierarchia a Petőfi-emlékév és a Madách-emlékév kapcsán.

Annak az elemzésére egyébként, hogy mi a maradandó, mi az értékes, szerencsére nem a politika jogosult. A politika teremtse meg az alkotáshoz a kereteket! Finanszírozza vagy társfinanszírozza, és főként biztosítsa a szabadságot az alkotás létrejöttének, és mindegyikünk egyénként ezt a részt vagy azt a részt, az életmű ezen fejezetét vagy azon fejezetét tartja vagy tarthatja érdemesebbnek, de szerencsére politikusként nem kell értékítéletbe bocsátkozni, hogy melyik szín vagy melyik munka az, amelyik jobb. Magánemberként Hiller Istvánnak van véleménye, hogy melyiket szereti jobban, még azt is mondanám, hogy melyiket érti talán jobban, mást kevésbé, de az országgyűlési képviselőnek nem kell hogy arról véleménye és osztályzata legyen, hogy egy irodalmi, egy művészeti alkotás egyébként milyen.

De az utóéletről is kell beszélni, mert az a nagyszerű és a maradandó, hogy ahogy Petőfi életében…  helyesen mondja egyébként a képviselő úr, hogy amikor Az ember tragédiája megszületett, 12 éve már nem élt Petőfi Sándor. Azért, hogyha belegondolunk a korba, minden időszakra van csapás, de azért Madách, amikor megírta Az ember tragédiáját, 38 éves volt, és 38 évesen kellett azt végiggondolni és tapasztalni, hogy egyébként 12 éve a másik  akit kétségkívül saját kora is már nagyra tartott, és nem csak a Nemzeti dal miatt, nyilván azért is  már nincs. Ezért arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mondjuk, két év múlva, 2025-ben fogunk  biztos vagyok benne, és érdemes is -megemlékezni a Széchenyi-beszédről; az Országgyűléshez forduló Széchenyiről és jelképesen a reformkor nyitásáról. És aztán arról az Országgyűlésről, amelyik valóban elfogadta az első lépéseket, és tette a felajánlásokat, hogy létrejöhessen a Magyar Tudós Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia. Egy évvel később meg, szintén a reformkor egyik meghatározó évében, 1826-ban  most majd, 2026-ban kétszáz éve lesz, hogy erről megemlékezni érdemes  ott találjuk magunkat, hogy az egyébként az 1526-os mohácsi csata emléke. Na, most melyik az, amelyik fontosabb?

Azt szeretném mondani, hogy arra kell önöknek, javaslattevőknek és egyébként a költségvetést elfogadó többségnek, szakmai értelemben pedig a minisztériumnak és az államtitkárságnak figyelmet fordítani, hogy az iskolában  és ne csak iskolában, az egyes szimbolikus helyeken, ahol megszületett, és nem csak ahol megszületett  valóban olyan megemlékezések legyenek, hogy bevésődjön a jelenlegi generáció fejébe, emlékébe és tudatába az, hogy ki volt Madách Imre. Nem egy olyan egyszerű feladat.

(17.00)

Azért nem, mert az a nyelv, amin írtak és gondolkodtak, legyen az Jókai vagy akár Deák, egyre nehezebben érthető egy mai magyar fiatal számára, miközben az életmű, az a tapasztalat és tanulság, azért gondoljanak bele…  kétségkívül egy Nógrád vármegyében született fiatalember a világ dolgairól és a történelem évezredeiről gondolkodva úgy tudta ezt úgy átfogni, hogy ma, 2023 februárjában is emlékezetesnek tartjuk, és egyébként a világirodalomba is komoly műként vonult be. Ez adja meg leginkább az alapot arra, hogy ezt továbbvigyük.

És kérem, van egy másik rész, az utóélet. Érdemes feleleveníteni mindazokat a nagyszerű művészeket, a grafikustól a csodálatos színészig és színésznőig, a remek színházi rendezőt vagy éppen az emlékezetes filmre vitelt, amikor későbbi korok későbbi alkotói a madáchi életműből merítve voltak képesek saját időszakukban aktuálissá és emlékezetessé tenni. Nyilván azért nem sorolok neveket, mert annyian vannak, hogy félek akár csak egyet is kihagyni, de azért a mi generációnk kell hogy emlékezzen arra a csodálatos előadásra, amikor a nagyszerű színésznő társával Ádámot és Évát, a vívódást mutatta, és aztán jelenetről jelenetre emlékezetessé tette egy akkor fiatal, éppen gondolkodni, a világra rácsodálkozni akaró generáció számára, hogy mi az, amit Madách hozott.

Emlékezzünk meg arról a rendezőről és rendezőkről, akik a későbbi évtizedekben, legyen az a két világháború között vagy a második világháború utáni időszakban, voltak képes bemutatni Madáchot, az új technika eszközeit is alkalmazni. Én azt gondolom, hogy akkor járunk el helyesen, ha nem egyszerűen csak az életmű, az egyes évek történéseinek sorát mutatjuk be, hanem azt, hogy hogyan tartotta ébren a legkülönbözőbb politikai berendezkedések időszakában a magyar kultúra ennek a nagyszerű alkotónak az életművét. Ha ezen az úton járunk, akkor 2023-ban együtt tudunk megemlékezni, és emlékezetbe, a fejekbe és a lelkekbe beoltani Petőfi Sándor emlékét és azt továbbvinni, és ezzel együtt hasonlóképpen Madách Imre nevét, alkotását és emlékét.

Azt remélem, hogy a felvetés nem egyszerűen egy elfogadott határozati javaslat, hanem egy olyan évet generál, amely a most felnövekvő és legfiatalabbak számára is emlékezetes lesz. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Ander Balázs képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ritka kegyelmi pillanatok egyike, amikor olyan javaslat kerül a tisztelt Ház színe elé, amit az összes frakció támogatni tud, ráadásul konzervatív közösségünk ezt a támogatást minden „de”-vel, minden „ámbár”-ral kezdődő kiegészítő mellékmondat nélkül meg tudja tenni. Igaza volt Sirató Ildikó irodalomtörténésznek, amikor egyszer úgy nyilatkozott, hogy 1823 januárja csillagokat termett a magyar kultúrában. Ekkor született a Himnusz, ekkor született Petőfi, ekkor született Madách Imre, és éppen ezért igaza volt Babitsnak is, aki gyakorlatilag azt fogalmazta meg, hogy Kölcsey, Petőfi és Madách életműve megtestesíti a magyar szellemiséget, lelki örökségünket, aminek az átadása kötelességünk. A hármas bicentenárium kapcsán erre kiváló alkalom nyílik, az önök kezében van ott, kormánypárti oldalon, ami az előbb is elhangzott képviselőtársam nagyszerű felszólalásában, ennek a tartalommal való kitöltése; a minél gazdagabb tartalommal való kitöltése, amihez a Jobbik teljes támogatását biztosítani tudja. Nyilván sokat nem jelent, ez egy szimbolikus politikai gesztus a részünkről, óriási szükség lenne minél több ilyen közös pontra, és akkor talán azok a feszítő gondok valamelyest enyhülnének, amelyek a magyar társadalmat bizony mindennapjaiban megkeserítik.

Egykötetes szerzőnek tekintik Madáchot, holott nem volt az, de mégis az a mély filozofikus műve, az emberiség végső és nagy kérdéseivel foglalkozó Az ember tragédiája az, ami felülmúlhatatlan volt az ő életművében. Elhangzott itt többek részéről, hogy csaknem 40 nyelvre lefordították. Lefordították észtre is, ahol valóságos kultusza volt, hiszen az európai kultúrához való tartozást jelentette az erőszakos oroszosítással, illetve a szovjet elnyomással szemben.

Kalandos volt a története Az ember tragédiájának olyan szempontból is, hogy hogyan viszonyultak hozzá adott esetben egy szellemi kultúrkörhöz tartozó emberek. Prohászka Ottokár kifejezetten kárhoztatta, hiszen erkölcsileg rombolónak tartotta a luciferi cinizmus középpontba állítása miatt, károsnak gondolta ezt a művet. Ravasz László vette védelmébe, de az igazi vesszőfutás a kommunizmus idején következett be, amikor 1947 után gyakorlatilag betiltották, hiszen a falanszter színben a kommunista utópia kigúnyolását látták.

1954-ben, amikor bekövetkezett a Nagy Imre-féle enyhülés, akkor újra színpadra állíthatták, de aztán jött Rákosi, és a lukácsi kultúrpolitikának megfelelően ismételten népellenesnek ítélték, és csak 1957-ben állíthatták újra színpadra. Azt hiszem, hogy Madách olyasmit adományozott a nemzetnek és az általános kultúrának, amit valóban kutya kötelességünk megbecsülni. Én kívánok önöknek, ott a kormánypárti oldalon is nagyon sok bölcsességet ahhoz, hogy ezt az emlékévet minél nagyobb, ragyogóbb tartalommal lehessen kitölteni. Tehát a Jobbik támogatni fogja. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Mi Hazánk képviselőcsoportjának vezérszónoka Dócs Dávid képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon, öné a szó.

DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Ígérem, rövid leszek, hiszen az előttem szóló képviselőtársaim nagyon részletesen ismertették mind Madách Imrének az életművét, mind pedig az életét. Én azt gondolom, hogy két Nógrád vármegyei képviselőtársam kimaxolta ezt a lehetőséget, és tényleg minden tekintetben kitértek az író jelentőségére az irodalomtörténet folyamán, viszont szomorú, hogy a tragédia most is tetten érhető egyes ellenzéki felszólalásokban, ahelyett, hogy össznemzeti fontosságú ünnepként és emlékévként próbálnánk megélni ezt a 2023-as évet, hiszen az író születésének 200. évfordulóját és a kiemelkedő irodalmi munkásságát is, úgy gondolom, hogy bőven lenne miért ünnepelni.

Madách Imre életművére méltán lehet büszke az egész nemzet. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakjaként tartjuk számon, és ez a határozati javaslat is ennek megerősítésére irányul, melyet természetesen a Mi Hazánk Mozgalom is teljes mellszélességgel, politikától mentesen tud támogatni.

Az ember tragédiája a világirodalom legértékesebb filozófiai költeményének egyike. Mára több mint 40 nyelvre fordították le, portugáltól kezdve a bolgáron át németül is olvasható a drámai költemény. Az erdélyi magyar színjátszással egybefonódik a neve, hiszen a leghíresebb művének, Az ember tragédiájának színházi ősbemutatója Kolozsvárott történt, a kolozsvári származású Paulay Ede rendezte, és nem sokkal később a kincses városban is bemutatták az alkotást 1883-ban, de a kisebbségivé váló erdélyi magyar életben évtizedekkel később is nagyon fontos szerepet töltött be, hiszen a nemzetazonosság-tudat megőrzésének és bizonyításának próbaköve lett.

(17.10)

A Tragédia életében egyedül a kommunizmus korszaka  ahogy már többen is említették  jelentett apróbb törést 1945 után, a diktatúra kiépülésével párhuzamosan valóságos szellemi irtóhadjáratot indítottak ellene, főleg azért, mert a falanszter színt a kommunista utópia kigúnyolásaként, magát a drámát pedig reakciós, vallásos és haladásellenes műként értelmezték és ítélték meg.

Madách személye tősgyökeres nógrádiként különösen közel áll hozzám, hiszen a költő 1823-ban a jelenleg felvidéki Alsósztregován látta meg a napvilágot, és élete nagy részét is itt töltötte. Szülővárosomban, Balassagyarmaton tanult, és a legbátrabb város aljegyzőjeként is tevékenykedett. Vármegyém számára tehát különösen szívmelengető, amikor szülőföldünkről származó nagyokról emlékezik méltán az egész nemzet.

A Mi Hazánk Mozgalom felelős nemzeti pártként fontosnak tartja, hogy a fiataljaink elé olyan, szakmájukban kiemelkedő, kiemelkedőt alkotó példaképeket tárjunk, akik irányt mutatnak a jövő generációi számára életművükkel és hazaszeretetükkel, tenni akarásukkal és az írótól örökül hagyott bízva bízással és a céljainkért való kiállással, az azokért való küzdéssel. A határozati javaslatot tehát természetesen támogatjuk. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kétperces felszólalásra senki nem jelentkezett. Írásban Gréczy Zsolt képviselő úr jelentkezett be. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy a Demokratikus Koalíció számára kiemelten fontos a magyar kulturális örökség védelme, annak ápolása és az, hogy a következő generációk számára ezt az örökséget mindenképpen meg tudjuk mutatni ahhoz méltó módon, ahogyan ez az örökség létrejött. Igaz ez természetesen Madách Imre életművére is, és éppen ezért az a javaslatom van a tisztelt döntéshozók számára, hogy érdemes kiszabadítani Madách munkásságát, életművét, egész életét és üzeneteit a napi politika fogságából.

Gyakran előkerül az a politikában, hogy amikor úgy gondolják egy íróról, egy költőről, hogy éppen beleillik az akkori kurzusnak a mondandójába az illető életműve, akkor természetesen táblára szegezik a fényképét, melldöngetésre teszik alkalmassá a politikai beszédek számára. Én azt gondolnám, hogy Madách Imre életműve ennél sokkal rétegzettebb, bölcsebb, nemesebb, és éppen ezért azt javaslom, hogy az emlékév egész tartalma valóban Madách Imréről szóljon, az ő életművének állítson emléket, és nem érdemes kifejezetten pártpolitikai célokra felhasználni.

Madách ráadásul egyébként valóban liberálisnak tartotta önmagát, irodalomtörténészek szerint egyenesen kozmopolitának, aki valóban nagyon kemény szavakkal bírálta azt a kort, amelyben élt és azt a  mondjuk  vármegyerendszert vagy ispánrendszert, amelyben ő élt, és sajnos nagyon fiatalon elvesztette életét, így igazából meg sem tudta élni azt, hogy fő műve, Az ember tragédiája, amely már megjelenése pillanatában nagy figyelmet kapott, valóban megszerezze azt a dicsőséget és elhozza neki azt az elismerést, amire joggal számított volna.

Egy mondattal azért, miközben sokan idézik az „ember, küzdj és bízva bízzál” című rendkívül fontos mondatot és veretes mondatot, azért én egy mondatot csak szánnék a Mózes című művére is, amelynek alapvető üzenete az, hogy aki rabságban született, az hiába kapja vissza a szabadságát, az a szabadságában is rabnak fogja magát érezni. Szerintem ez is egy rendkívül fontos üzenete Madách Imrének.

Azt is fontosnak tartom, tekintettel arra…  és itt egy kicsit kapcsolódnék Hiller István képviselőtársam szavaihoz, hogy próbáljuk meg átörökíteni azokat a mozgóképes lehetőségeket, amelyek megvannak az adattárakban, mert el kell hogy ismerjük, Madáchot ma nehéz olvasni, ráadásul nagyon oda kell figyelni minden egyes szavára, ha az ember olvassa, tehát olyan tömény esszenciája az életbölcsességnek, és olyan tömény esszenciája annak, hogy hogyan ütköztet érveket, viszonyokat férfi és nő között, lélek és test között, és végigkísérve az egész történelmen, hogy tulajdonképpen egyrészt valóban egészen elképesztő, hogy egy ember, egy magyar nemes a magányában ezzel bíbelődik, és ez kijön a kezei közül, és miután, mondom, ez nehezen olvasható, és a mai fiatalokat, és most nem a mai fiatalokat bírálom, már az én korosztályomat is nagyon nehéz volt rávenni arra, hogy kötelező olvasmány, tessék elolvasni, hát, vagy elolvasták, vagy nem, inkább nem.

Viszont eszembe jutott itt, miközben készültem erre a kis beszédre, két olyan mozgóképes feldolgozás, amelyről azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes megőrizni, megmutatni televízióban, moziban, bárhol. Az egyik egy 1969-es tévéfilm, megvan az archívumokban, Szinetár Miklós rendezte, Huszti Péter, Mensáros László és Moór Marianna játssza a főszerepeket, ez egy 1969-es tévéfilm, a másik pedig Jankovics Marcell rajzfilmje, amelynek az előkészítése már a rendszerváltás előtt elkezdődött, de végül is csak 2011-ben készült el. Mind a két alkotás, azt gondolom, méltó arra, hogy leporoljuk, elővegyük, mind a két mű mögött olyan alkotógárda áll, amely, azt gondolom, érdemes arra, hogy ezt a nemes örökséget továbbvigye, ezért ajánlom a szervezők figyelmébe, hogy erről se feledkezzenek meg.

És azt gondolom, hogy volt például díszkiadása is 1888-ban  Madách már, ugye, nem élte meg  Az ember tragédiájának, amely könyv Zichy Jenő rajzaival illusztrálva jelent meg. Azt gondolom, ennek is egy reprint kiadását érdemes megfontolni, és esetleg eljuttatni a könyvesboltokba. Ez nyilván nem lesz egy olcsó mulatság, ahogy azt manapság mondani szokták, de azt gondolom, hogy a gyűjtők, vagy akiknek fontos a magyar irodalom vagy a magyar kultúrtörténet, lehet, hogy beáldoznák ezt a pénzt, és megvásárolnák, hogy ott legyen a könyvespolcukon.

Amit még fontosnak tartok ez ügyben megjegyezni, hogy ha keresünk még aktuális mondandókat Madách üzenetei között, akkor a falanszter- és az eszkimójelenet nemcsak arról szól, hogy most akkor kommunizmus vagy nem, hanem ott nagyon-nagyon fontos mondatok és gondolatok fogalmazódnak meg arról, hogy milyen veszélyben van a Földünk, a természeti örökség. Olyan, minthogyha a mai korról beszélnénk. Olyan, mintha azokat az aggodalmakat fogalmazná meg, amelyeket ma, ha úgy tetszik, környezetvédelmi mozgalmak vagy civil mozgalmak jeleznek hatalmas felkiáltójellel a világ számára.

És hadd idézzek még így a beszédem végére néhány mondatot a prágai színből, mert ha mindenféle diktatúrának problémája van Madách Imrével, akkor azt gondolom, hogy az nagyon helyes, legyen is problémája, mert Madách Imre kellően okos és bölcs volt. A prágai színből idézek.

„Egykor nevetni fognak az egészen. / Az államférfit, kit nagynak neveztünk, / Az ortodoxot, akit bámulánk,  / Komédiásnak nézi az utókor, / Ha valódi nagyság lép helyébe, / Az egyszerű és a természetes, / Mely ott ugrat csupán, ahol gödör van, / Ottan hagy útat, ahol nyílt a tér. / S a tant, mely most őrültséghez vezet, / Szövevényes voltával, akkoron, / Bár nem tanulja senki, mindenki érti.”

Legyen ez tanulság mindenki számára, éljen Madách Imre, éljen a madáchi örökség, és éljen a madáchi emlékév! Köszönöm szépen. (Taps.)

(17.20)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom.

Megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. Balla Mihály képviselő úr kér szót. Parancsoljon, öné a szó.

BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A mai általános vitában is kiderült, hogy Madách egyetemes, függetlenül attól, hogy melyik korban és melyik helyszínen vagyunk. Elég sokféle vélemény elhangzott, és ezek között elsősorban támogató vélemények voltak a Madách-évvel kapcsolatban, és ezt nagyon nagy tisztelettel köszönöm.

Madách főhősei közül most Évát nem szeretném ebbe a történetbe belehozni, mert az ő személye a különböző színekben az ádámi csalódásban mindig egyfajta megoldás és feloldás volt. Az a világlátás, amit Madách megmutatott a saját egyéniségéből: egyrészt egy luciferi, másrészt egy ádámi gondolati világ, ahol Ádám mindig naivan belefordul egy új korszakba egy új történelmi színben, és nagy várakozásokkal van iránta, de a színek végére mindig egyfajta csalódás fogalmazódik meg benne, amiben Lucifer továbbviszi, és folyamatosan megpróbálja kétségekbe húzni és kétségekbe vonni. De ahogy Andor Csaba Madách-kutató mondta: a műnek az a zsenialitása, hogy ahány ember elolvassa, annyiféleképpen szokta értelmezni.

Viszont engedjék meg, hogy ne hagyjam szó nélkül azt, amit Barkóczi Balázs képviselőtársam ezzel a témával kapcsolatban elmondott. Azt gondolom, hogy Madáchnál nem volt ilyen messzemenő asszociáció. Madáchot Az ember tragédiáján keresztül nem lehet aktuálpolitikai szempontból feltétlenül úgy értelmezni, ahogy ön gondolta. Ahogy Gréczy képviselő úr is elmondta, Madáchnak van a Mózes-drámája, amit kifejezetten 1848-49-ről írt, a nemzet vezetéséről és arról, hogy egy rabságban a vezetőkkel együtt egy nemzet, egy közösség, egy nép hogyan tud a bajain túllenni. Ezt is többféleképpen lehet értelmezni. Nem tudom, hogy Barkóczi képviselő úr olvastae, de biztos vagyok benne, hogy olvasta, akkor elevenítse fel… (Barkóczi Balázs: Magyar nyelv- és irodalom szakos tanár vagyok, akárcsak ön, képviselő úr!)

ELNÖK: Képviselőtársaim, ez nem párbeszéd!

BALLA MIHÁLY (Fidesz): Akkor javaslom, hogy A civilizátor című szatíráját is olvassa el, amelyben a modernség nevében Stroom, az osztrák hivatalnok elmegy, és István bácsi falusi gazda hagyományokat őrző birtokán próbálja modernizálni a világot, és mindenféle furcsaságokat tesz. Azt gondolom, a szatíra megmutatná azt is, ahogy most ön viszonyult ehhez a kérdéshez, különösen azért, mert azt gondolom, hogy ez madáchi örökség is.

Köszönöm szépen Hiller képviselőtársamnak, hogy felhozta a január 19-ei alsósztregovai megemlékezést, és különösen azt, hogy különböző határ menti együttműködési programokat sikerült megvalósítani a kulturális intézményekben. Egyrészt az alsósztregovai kúriát, kastélyt sikerült felújítani az elmúlt években, sőt sikerült kialakítani egy olyan interaktív bemutatótermet magáról Az ember tragédiájáról, ami szerintem minden korosztály számára élvezetessé tudja tenni és meg tudja értetni a színekben rejlő gondolatokat, illetve azok felvetéseit. Másrészt pedig  ahogy Gréczy képviselő úr mondta  a Zichy-féle illusztrációk mestermunkák, mesterművek, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy igazi korszakbemutatók. Zichy festészete igazi összegzése, szintézise annak a tudásnak, amit Zichy fel tudott mutatni. Ennek a kiállításnak az egy jó gondolata, hogy a kivezető folyosó, amely végigkísér a kiállítótermeken, majd kikísér a kiállítótermekből, pontosan ezekkel a képekkel kíséri ki a látogatót, hagyva meg neki az utolsó élményt, hogy ne csak a mű értelmét, hanem bizonyos látványelemeket is fel tudjon fogni, hiszen Zichynek ezek az alkotásai mintha színpadképekre születtek volna, úgy vannak megörökítve azok a pillanatok, amiket ő fontosnak tartott, a saját módján értelmezve Az ember tragédiáját.

Csesztvén a felesége révén is van egy kúriájuk, és ott is van egy Madách-kiállítás. Ez ma olyan helyszín  de mind a kettő olyan , ahova diákok, tudományos kutatók, egyáltalán az emberek el tudnak menni és meg tudják látogatni. Azt gondolom, hogy ezekben a helyszínekben, közösségekben vagy megyékben mindig megvan annak a lehetősége, hogy emlékezzünk Madáchra.

Minden év január 20-án a Madách-napok során megyei szervezésben, kulturális és önkormányzati szervezésben kiosztanak Madách-díjakat. Itt jegyzem meg, hogy Huszti Péter és Jankovics Marcell is részese ennek a díjnak, amit nagy örömmel vettek át. S ebben benne volt az is, hogy a filmi világban, illetve a képi világban való megfogalmazásaikat örökségként továbbadták az utókor számára.

Akik támogatóan fejezték ki a véleményüket és az előterjesztésről, magáról a határozati javaslatról támogatólag beszéltek, azoknak nagyon nagy tisztelettel köszönjük. S bízom benne, hogy amikor majd szavazni fogunk róla, akkor talán egy kicsit meg tudjuk állítani az időt. Ahogy Dömötör Tekla néprajzkutató a népi szokásokról, a népi ünnepekről írta: amikor ünneplünk valamit, akkor a lelkünkben egy kicsit felfüggesztjük az időt, és ebben a felfüggesztett időben együtt tudunk örülni annak, ami történik körülöttünk.

Köszönöm szépen a támogató megjegyzéseket, a támogató hozzászólásokat, és kérem, hogy ezt majd a szavazataikban is mutassák meg a döntéshozatal napján. Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   101-120   121-150   151-159      Ülésnap adatai