Készült: 2024.05.10.22:28:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

79. ülésnap (2023.09.25.),  32-35. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:24


Felszólalások:   26-31   32-35   36-39      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Igen, köszönöm szépen. Most Apáti István következik a Mi Hazánk tagjaként. Parancsoljon!

DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a nyár vége felé közeledve első szándékkal ki akarta véreztetni, tönkre akarta tenni a háztartási napelemes rendszerek tulajdonosait: a miniszter úr egy számára jópofának tűnő, de azért a külvilág nagy része számára igenis sértő, sőt megalázó stílusú videóban, fesztiváli hangulatban, sajátos öltözékben közölte, hogy az éves elszámolás lehetőségét mindenkitől egységesen elveszik.

A Mi Hazánk Mozgalom reagált erre a leghamarabb az összes ellenzéki párt közül, és bejelentettük, hogy amennyiben ettől a szándékuktól nem térnek el, nem változtatnak ezen a vérlázító döntésükön, akkor arra biztatjuk a több mint 200 ezer tulajdonost, akik több mint 2 ezer megawattnyi kapacitással rendelkeznek egyébként jelen állapot szerint, hogy tömörüljenek pertársaságba, és biztatási kár címén pereljék be a magyar államot, hiszen amikor ők szerződést kötöttek, nem erről volt szó, sőt egyébként akkor még a tíz évig tartó éves szaldóról sem volt szó, de arról, hogy végképp elveszik akár a tíz évig tartó éves elszámolás lehetőségét, aztán meg különösen nem.

Majd jött egy pozitív fordulat, de jelzem, hogy egyelőre azt a több ezer jelentkezőt, akik a pertársaság létrehozása érdekében hozzánk jelentkeztek, még nem tudjuk teljes mértékben megnyugtatni, megvárjuk, hogy ennek a jogbizonytalanságnak, ennek a drámai kapkodásnak mi lesz a vége. Ugyanis tekintettel arra, hogy teljes és totális a káosz, és a maradék bizalma sem maradt meg az embereknek az önök ilyen jellegű szabályozása kapcsán sem, nem tudjuk teljesen megnyugtatni azokat, akik perelni szeretnének, és nehogy az legyen a történet vége, hogy valamilyen adóval, járulékkal vagy bármilyen jogcímmel még megsarcolják majd valami kreatív módon az önök jogászai ezeknek a napelemes rendszereknek a tulajdonosait.

Érthetetlen a kormány lépése, hiszen az orosz gáztól, sőt általában a földgáztól való függéseket meg kellene szüntetni, ez össznemzeti energetikai érdek lenne. Nem kell hozzá egyetemi diploma, hogy meg tudjuk állapítani, ennek két módja van: vagy a fafűtés, vagy ha korszerű fűtési módot akarunk, akkor az áramalapú fűtés, ami egyébként  csak jelzem azoknak, akik kevésbé merültek el ebben a témakörben  nem annyira olcsó, hiszen azok a hőszivattyús technikák, amelyeket önök oly nagy hévvel reklámoznak, azért 70 forintos árammal finoman szólva sem gazdaságosak; gazdaságosabbak, mint a 750 forint/köbméter árú gáz, de legfeljebb ilyen összehasonlításban tekinthetőek csak észszerűnek. A legtöbb magyar embernek pedig nincs elég pénze, hogy kiépítse ezeket a rendkívül modern rendszereket.

Éppen ezért az igazi hadtápútvonal, az igazi megmenekülés azoknak, akik áramalapú fűtésre állították át az ingatlanukat, nem más, mint a háztartási napelemes rendszerek üzemeltetése. Örvendetes, hogy most már esély mutatkozik arra, hogy legalább tíz évre megtarthatják az éves elszámolást. Jelzem, hogy a kapkodásuk most ott tart, hogy havi elszámolást nem is akarnak, marad az éves elszámolás, illetve a 2023. szeptember 7e után benyújtott kérelmekre pedig a bruttó elszámolás, amely a legkedvezőtlenebb az összes közül.

Ugyanakkor ebben a nagy kapkodásban több dologra nem készültek fel, erre szeretném még időben felhívni az önök szíves figyelmét a legteljesebb konstruktivitással és jóindulattal. Több mint százezer kérelmet nyújtottak be a tavalyi bejelentésük után 2022. október 31-éig. Ezeknek a kérelmeknek a feldolgozása talán mostanra véget ért, megkapták az engedélyeket az érintettek, viszont ezek az engedélyek egy évre szólnak, ezek 2024. szeptember 30-án vagy október 31e környékén lejárnak. Tehát az, hogy a 2025. december 31-éig tartó határidőig kettő év türelmi idő van, egész egyszerűen nem felel meg a valóságnak, államtitkár asszony.

Éppen ezért nagy tisztelettel azt javasolja önöknek a Mi Hazánk Mozgalom, hogy jogszabályban rögzítsék, hogy valamennyi, 2023. szeptember 7-éig benyújtott kérelem alapján megadott engedély érvényességi ideje 2025. december 31-éig tart.

(15.40)

Hiszen ezzel elkerülik azt, hogy egy óriási dömping alakul ki, amely hatalmas áremelkedést fog generálni a következő egy évben. Ráadásul nem arról volt szó, hogy egy évig, vagy 15 hónapig, arról volt szó, hogy még több mint két évig van lehetősége annak a több mint százezer embernek, aki tavaly október végéig és idén beadta a kérelmeit, megvalósítani a háztartási napelemes rendszert, különben önhibájukon kívül kerülnek rendkívül hátrányos helyzetbe.

Egyértelmű az is, hogy az, amit önök előadtak ebben a történetben, azt vetíti előre, hogy az jár jól, aki körülbelül nullás rendszert alakít ki, tehát nem érdemes túltermelni. Azonban ehhez nemcsak napelemekre, hanem akkumulátoros rendszerekre és korszerű épületautomatikai rendszerekre is van szükség, tehát egy támogatási, pályázati rendszert kellene létrehozni, ugyanakkor az árszabályozás eszközeivel vigyázni arra, hogy ez ne az építőiparnak nyújtott közvetett támogatássá váljon.

Várom ezekre a mi hazánkos ötletekre az önök érdemi válaszait. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)

ELNÖK: Ismét államtitkár asszonynak adom meg a szót. Parancsoljon!

DR. KONCZ ZSÓFIA energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sok mindent elmondott azzal kapcsolatban, hogy hogyan állunk ebben a pillanatban. Talán amit még érdemes kiemelni, az az, hogy az elmúlt időszakban a napelem-kapacitás és a napenergia térnyerése milyen kiemelkedő volt. Ezzel kapcsolatban vannak olyan számok, amelyeket érdemes kiemelni.

2030-ra szerettük volna elérni a hatezer megawattot. Ez már gyakorlatilag 2025-23-ra megvalósulhat. Csak a tavalyi évben 1100 megawattal növekedtek a kapacitások. Ez mindenféle szempontból kiemelkedő eredmény. A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv 2030-ra már 12 ezer megawatt beépült naperőművi kapacitással számol. Ez azt mutatja, hogy a magyar kormány a jövőben is elkötelezett a napenergia térnyerésével kapcsolatban. Itt a jelenlegi számokat tekintve azt tudjuk megállapítani, hogy összesen 5207 megawatt napelem van. Ebből 3121 megawatt ipari méretű, ez 50 kilowatt feletti, és 2083 megawatt háztartási méretű, amely 231 ezer darabot jelent.

Itt a képviselő úr utalt a bruttó elszámolásra. Ezt mi nem magunktól találtuk ki, ez egyértelmű brüsszeli elvárás, hogy 2024. január 1-jétől változtassuk meg az elszámolási rendszert, és vezessük be ezt a bruttó elszámolást. Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy egy méltányosabb helyzet álljon elő, és a minisztérium ezért arra kérte a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálja meg a kapcsolódó szabályozás módosításának a lehetőségét. Itt a képviselő úr végül is összefoglalta a döntést, amely szerint a kedvezőbb éves szaldóelszámolást alkalmazzuk a már üzemelők mellett azokra a háztartási erőművekre is, amelyek működtetői 2023. szeptember 7-ig jelezték fejlesztési igényüket. Utóbbiak esetében a rendeletmódosítás megállapította a 2026. január 1-jéig történő beruházások megvalósulásának a feltételét.

Ez azt jelenti, hogy a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha 2026. január 1-jéig bezárul, lezárul a beruházás. 2024-től is ebben az értelemben fenntartjuk az éves elszámolást a háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át.

Szeretném képviselő urat arról tájékoztatni, hogy a minisztérium az elmúlt időszakban folyamatosan tárgyal és egyeztet a szakmai szervezetekkel, és gyakorlatilag ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog. Nyilván nekünk egyértelműen az az érdekünk, hogy a napelemre a jövőben is nagyon nagy mértékben tudjunk támaszkodni az energiamixünket tekintve, azonban megkerülhetetlen szakmai feladat, hogy a térnyeréshez folyamatosan alkalmazkodó szabályozási, műszaki, hálózatbiztonsági, hálózatfejlesztési és gazdasági kereteket megteremtsük, éppen ezért az elmúlt időszakban is már elindult egy nagyon nagy mértékű hálózatfejlesztés, amire a jövőben is szükség van.

A magyar energiamixet tekintve  illetve a hazai termelést áram esetében  el tudjuk mondani, hogy amikor az időjárás olyan, akkor gyakorlatilag Pakssal együtt a megújuló energia, kiemelten a napenergia termelését tekintve teljesen szén-dioxid-mentesen tudjuk előállítani az energiát. Azt gondolom, hogy ez mindenféle szempontból egy fontos célkitűzése a kormánynak.

Én arra szeretném kérni képviselő urat, hogy ezekben a témákban  mert már többször felszólalt napelemes ügyekben  a jövőben támogassa mind az idei költségvetés módosítását, a jövő évi költségvetést, amiket nem szavazott meg. Tehát ezeket az ügyeket kellene ilyen értelemben is mindenféle szempontból támogatni, mert azt gondolom, hogy a rezsicsökkentés megvédése mindemellett ugyanúgy egy közös ügyünk, illetve a magyar kormánynak az energetikai célkitűzései fontos szerepet alkotnak a magyar költségvetésben, úgyhogy én arra biztatnám képviselő urat, hogy azon kívül, amit nagyon szépen köszönök, hogy ezeket a témákat idehozza, de ilyen döntési helyzetekben is támogassa a magyar kormány célkitűzéseit. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:   26-31   32-35   36-39      Ülésnap adatai