Készült: 2024.05.08.11:37:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

74. ülésnap (2023.06.16.), 41. felszólalás
Felszólalás oka Az ülés napirendjének megállapítása
Felszólalás ideje 8:18


Felszólalások:   39-41  41   42-63      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk.

Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy napirend utáni felszólalásra senki sem jelentkezett.

Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

Arra kérem képviselőtársaimat, ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyeztéke a szavazógépben. (Jelzésre:) Kocsis Máté frakcióvezető úrnak nem működik a kártyája. Fognak hozni egy tartalék kártyát. Megnézzük, hogy azzal működike, de számításba veszi a kormánypárti jegyző úr, hogy az ön esetében nem működik a kártya, és ha a szavazásnál sem működik, akkor magától értetődően meg fogom kérdezni, hogy hogyan szavazott.

Most a napirend módosítására tett indítványokról döntünk.

A Mi Hazánk képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés ma kezdődő ülésének napirendi javaslata akként módosuljon, hogy a pedagógusok új életpályájáról szóló T/4255. számú törvényjavaslat általános vitájára ne kerüljön sor. Bejelentem, hogy Toroczkai László frakcióvezető úr kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre tekintettel a kézfelemeléses szavazást nem tartom indokoltnak, hanem rögtön szavazógépes szavazást fogok kérni önöktől. Kérem, a szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a napirend módosítására tett javaslatot 0 igen szavazattal… (Moraj a Mi Hazánk soraiban.  Dr. Apáti István: Nem nullák vagyunk!  Jelzésre:) Bocsánat, elnézést, javítom! Az Országgyűlés a javaslatot 9 igen szavazattal, 114 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a DK képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amely a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján visszautasításra került, tekintettel arra, hogy azt nem a határozati házszabály 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, továbbá arra is figyelemmel, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdése, valamint a határozati házszabály 16. § (3) bekezdése alapján a rendkívüli ülés napirendjére csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak, jelen esetben az országgyűlési képviselők egyötöde kéri.

A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés erről vita nélkül, kézfelemeléssel határoz. De Gyurcsány Ferenc frakcióvezető úr kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. (Rétvári Bence: Nincs itt!  Balla György: Itt sincs!) Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazás helyett szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg a szavazást. (Balla György: Még el se jött!)

Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartjae az OE-42/410-1/2023. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: megállapítom, hogy az Országgyűlés a házelnöki döntést 120 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül hatályában fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amely a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján visszautasításra került, tekintettel arra, hogy azt nem a határozati házszabály 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, továbbá arra is figyelemmel, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdése, valamint a határozati házszabály 16. § (3) bekezdése alapján a rendkívüli ülés napirendjére csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak, jelen esetben az országgyűlési képviselők egyötöde kéri.

(10.50)

A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés erről vita nélkül, kézfelemeléssel határoz. Bejelentem azonban, hogy Tóth Bertalan frakcióvezető úr kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazást szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg.

Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartjae az OE-42/416-1/2023. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a házelnöki döntést 119 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül hatályában fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Az Országgyűlés erről kézfelemeléssel határoz.

Bejelentem, hogy Szabó Timea frakcióvezető asszony kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazás helyett szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg a szavazást.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a napirendet 115 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most általános vitákkal folytatjuk munkánkat, és kétperces technikai szünetet is tartunk.

(Szünet: 10.52-10.57

Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: dr. Vinnai Győző és Z. Kárpát Dániel)




Felszólalások:   39-41  41   42-63      Ülésnap adatai