Készült: 2024.05.13.01:25:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

8. ülésnap (2022.06.07.),  29-32. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:11


Felszólalások:   25-28   29-32   33-36      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István képviselő úr következik. Megadom a szót.

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A haza védelme, a honvédelem nemzeti ügy. Kossuth Lajos egyenesen úgy fogalmazott, hogy a haza védelme, a honvédelem mindennapos szolgálat kell hogy legyen. Különösen akkor fontos ez, amikor egy szomorú háború zajlik a szomszédságunkban. A magyar kormány meghozta a felelős döntéseket annak érdekében, hogy ebből a háborúból Magyarország kimaradjon, ugyanakkor nagyon komoly döntéseket hozott szintén a Honvédelmi Alap létrehozásával, hogy a Magyar Honvédséget meg kell erősíteni.

Természetesen emellett meg kell maradnunk, és látnunk kell a humanizmus jegyében, hogy segítséget kell nyújtanunk  és ezt teszi a magyar kormány  a bajba jutott embereknek, ukránoknak, ruszinoknak és a kárpátaljai magyaroknak is. Példaértékű szerintem ez a hozzáállás. Ahogyan az ókori görögök fogalmaztak a háborúról, Hérakleitosz mindennek atyjának nevezte, mindennek királyává tette a háborút, egyeseket királyokká tesz, mondta, másokat emberekké, egyeseket rabszolgává, másokat szabadokká tett. Igen, nekünk ekkor is, ebből is tanulni kell, és embernek kell maradnunk, és ezért is hajtja végre Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtását. Fontos, hogy érezzék, Magyarország mindig a bajbajutottakon képes és akar is segíteni.

Kisfaludy Károly egyik versében, „Az élet korai” című versében úgy fogalmaz, hogy „a honvéd”. Első alkalom, amikor ezt a kifejezést  a magyar nyelv szépségét látva  használni kezdtük, és használni kezdték elődeink. A hazát védő katonáról van szó, és bizony most is ezt kell tenni. Ezért azok a döntések, amelyeket a magyar kormány a Magyar Honvédség életében meghozott 2010-ben, egy soha nem látott mélyrepülés után, amikor átvettük a kormányzás lehetőségét…  számos problémával találkoztunk, 17 fős volt a tartalékos állomány, fegyvernemi kultúrákat számoltak fel, rossz élet- és szolgálati körülmények jellemezték a Magyar Honvédséget.

Örülök annak, hogy amikor volt lehetőségem miniszterként a Zrínyi 2026-os haderőfejlesztési és honvédelmi programot kitalálni és elindítani  ezen lehet nevetni, kedves Vadai képviselő asszony, de ez így volt, és hát, tudjuk Deutsch Tamás óta, hogy önmagunk dicsérete sokkal fontosabb annál, mintsem hogy másra bízzuk, nyilván öntől csak kritikát kaptam, de ez nem probléma , a lényeg az, hogy azt a történelmi bűnt, amit az általános hadkötelezettség felszámolásával is elkövettek, nekünk helyre kellett hozni.

Területvédelmi elven újjászerveztük a tartalékos rendszert, kadétprogramot indítottunk el a fiatalok számára, honvédelmi sportszövetséget hoztunk létre, új egyenruhát, gyakorló-egyenruhát kaptak a katonáink, új egyéni felszerelésben részesültek, és igen, a haderőfejlesztési részét is elindította a kormány, örömteli látni, hogy ez is jó ütemben halad előre. Carl Gustaf gránátvetőket kaptak a katonák, megérkeztek az új helikopterek is, a H145M, illetve hamarosan a H225M-esek is megérkeznek, ez a típus is, a Leopard 2-es és az A4-es harckocsik is, önjáró tüzérségi eszközöket szerzett be a Magyar Honvédség, a PzH 2000-eseket, Gidrán- és Lynx-harcjárművek érkeztek a Magyar Honvédséghez, és egy nagyon fontos fejlesztés, a légvédelmi rakétarendszer, a NASAMS-rendszer is el fogja látni Magyarország védelmét és biztonságát. Az a cél, amit kitűztünk, hogy 2024-re a bruttó hazai össztermék, a GDP 2 százalékát a honvédelemre költjük, ez jó ütemben halad előre, és látszik, hogy hasznosulnak ezek a fejlesztések.

Egy elhúzódó háborúban vagyunk. Ilyenkor szükségünk van a biztonságra és a békére, szükségünk van arra, hogy a magyar emberek életét megóvjuk mindenféle veszélytől és bajtól, és szükség van arra, hogy a gazdaságot is védelmezzük és segítsük mindenféle kormányzati intézkedéssel. Meg kell tehát erősíteni a Magyar Honvédséget, a Honvédelmi Alap létrehozása szükségszerű. A KDNP frakciója támogatja ennek az alapnak a működését és a hasznos célokra való elköltését.

Összességében pedig támogatjuk azt, hogy egy megerősített, új védelmi kultúrát építsünk ki, hiszen a mostani világunk tele van kihívással, tele van fenyegetéssel, veszélyekkel, és természetesen mindent meg kell tenni a béke visszaállítása érdekében. Reméljük, hogy mihamarabb ez is elkövetkezik, de jól látható, hogy ezeket a védelmi alapokat létre kell hozni és működtetni kell Magyarország biztonsága és békéje szempontjából. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Most Vargha Tamás államtitkár úrnak adom meg a szót.

VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ahogy frakcióvezető úr is megfogalmazta, Magyarország békéje és biztonsága számunkra a legfontosabb, és a magyar kormánynak ma a legfontosabb, kiemelkedő célja, hogy megőrizze Magyarország békéjét és biztonságát, hogy megvédje a családokat, megvédje a magyar családokat, megvédje a nyugdíjakat az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt is egyre súlyosbodó energiaválság hatásaitól, és megvédje a magyar családokat a magas inflációtól. Ahogy az már itt a Házban ma elhangzott, az Európai Unió országaiban többszörösére emelkedtek a benzinárak és a rezsiköltségek, növekszik az infláció.

A magyar kormány álláspontja nem változott, nem engedjük, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát. Magyarország energiaellátásának a biztonságát a magyar kormány soha nem fogja feladni mint legfőbb célt. Kiemelkedő célunk, a magyar kormány célja, hogy a lakosság energiaellátását biztosítsa, és fenntartsa azt a rezsicsökkentést, amely a magyar emberek biztonságos életét lehetővé teszi. Ennek feltétele az energiahordozók, a kőolaj és a földgáz hozzáférésének biztosítása is.

Az elhúzódó háborús helyzet miatt, ahogy ezt már ma is hallottuk a Házban, a magyar kormány Rezsivédelmi Alapot és Honvédelmi Alapot hoz létre, amelybe azoknak a szektoroknak kell különadót fizetni, amelyek extraprofitra tesznek szert most és az elkövetkezendő időkben. Ezeknek az alapoknak a fő célja, hogy a továbbiakban is meg tudjuk védeni a magyar embereket a drasztikusan emelkedő energiaáraktól és az ország biztonságának a megerősítéséhez folytathassuk a haderőfejlesztést. Vannak olyan szektorok, amelyek ebben a háborús helyzetben extraprofitra tesznek szert. Őket arra kérjük, hogy segítsenek a magyar embereken, járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez. A legnagyobb extraprofit-különadót a háború gazdasági következményeiből nagy profithoz jutó bankoknak és multi cégeknek kell fizetni, a háború és a brüsszeli szankciós politika árát tehát nem a magyar embereknek kell megfizetniük.

A honvédelem ügye nemzeti ügy. Egyetértünk frakcióvezető úrral ebben. Nincsen erős ország erős hadsereg nélkül. Bár Magyarország biztonságának egyik sarokköve a NATO keretében biztosított kollektív védelem, nem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a szövetségesi együttműködésnek a nemzeti haderő az egyik alapfeltétele. A kitűzött célunk a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek és a mostani nehézségek ellenére is változatlan. A magyar kormány elkötelezett a honvédség modernizációja mellett, aminek köszönhetően már 2023-ra elérhetjük az eredetileg 2024-re tervezett GDP-arányos, 2 százalékos honvédelmi költségvetési arányt.

(14.30)

A NATO egy szövetség, a szövetséges országok adják meg a NATO erejét. Nincsen erős NATO erős szövetségesek nélkül, tehát a magyar haderőt is fejlesztenünk kell, a magyar haderő fejlesztése a NATO erejének biztosítéka, és a NATO haderejét is így tudjuk biztosítani. A haderőfejlesztési programmal számos érdemi, alkalmazható és bevethető képességet szerez meg a Magyar Honvédség, amivel regionális szinten is meghatározó és a kor színvonalán alkalmazható haderővé válik.

Mindösszességében elmondhatjuk, hogy a védelmi költségvetés növelésével megkezdett haderőfejlesztési programok elengedhetetlen feltételt jelentenek a honvédség nemzeti feladatainak ellátásához, valamint a szövetségi kötelezettségek teljesítéséhez. A fejlesztések nyomán olyan véderő jön létre, amely az előttünk álló és bizonytalanságokkal terhes időszakban képes lesz betölteni szerepét, és megvédi a magyar emberek biztonságát. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   25-28   29-32   33-36      Ülésnap adatai