Készült: 2024.05.13.00:36:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

36. ülésnap (2022.11.08.),  29-32. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:07


Felszólalások:   25-28   29-32   33-38      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének, Simicskó István képviselő úrnak adom meg a szót.

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több mint nyolc hónapja tart a szomszédságunkban ez a szomorú és szörnyű testvérháború, amely valóban egy lokális háború, katonai értelemben mindenképpen, azonban gazdasági értelemben már-már a világ egészét érinti, és egyfajta sajátos világháború gazdasági értelemben.

Az Európai Unió is érzi ennek káros hatásait, sőt az elhibázott szankciós politikájával  és ennek köszönhetően  még tovább súlyosbítja saját állampolgárainak helyzetét is. Szerintem ez még az árnyékból is jól látható és érzékelhető.

Mély és elhúzódó válságra kell felkészülni Európának, úgy tűnik. Henry Kissingernek gyakorta idézzük a Világrend című művét, amelyben egyfajta előrevetítését hozta és írta meg a mostani helyzetnek, mégpedig röviden úgy összefoglalva, hogy káosz fenyegeti a világunkat, miközben a soha nem látott együttműködés igénye érkezne meg, hiszen olyan globális kihívásokkal kell szembesülnie az emberiségnek, ennek a közel most már 8 milliárd embernek itt, a Föld bolygón, amelyre csak az együttműködésre való késztetés alapján lehet megfelelő válaszokat találni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Látjuk, hogy máshol is milyen konfliktusok vannak. Gyakorta mondom el, hogy a második világháború óta a világban mindösszesen 26 nap telt el békében, tehát valahol a világon mindig valamilyen fegyveres összeütközés, konfliktus van. Most is ilyen összeütközések előtt is állhatunk, hiszen számos olyan térség van, akár csak a Közel-Keletre utalhatnék, vagy hogy Észak-Korea folyamatosan rakétákat lő ki, most még Japán fölött is rakétát lőtt el; az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktus veszélye jelentős; Azerbajdzsán és Örményország között is régóta elhúzódó konfliktusok dúlnak, ismét a háború küszöbére érkeztek; és Szerbia és Koszovó esetét is említhetnénk, és számos ilyen van, több tucatnyi a világunkban. Tehát, bár a második világháború után létrejött az ENSZ, amely kimondja, hogy egyetlenegy törvényes állapot van, az a béke állapota, mégis azt látjuk, hogy folyamatos küzdelmek és háborúk jellemzik a világunkat. De valóban, azt reméltük a XXI. századra ráfordulva, hogy ha nem a világbéke, de egyfajta megértés és együttműködés kényszere okán mégiscsak egymásra találnak a nemzetek, és valamilyen közös jövőt megpróbálnak értelmesen felvázolni. Ehelyett, úgy látszik, hogy valóban a kihívások, veszélyek, háborúk, fenyegetések évszázadába léptünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a zűrzavaros, gyorsan változó világban látni kell, mi az, ami fontos. A biztonság garantálása mellett az idősek tisztelete és megbecsülése igenis fontos. Egyrészt azért, mert a tisztelet kultúráját nem szabad elfelejtenünk, szükségünk van ennek a megerősítésére a tiszteletlenséggel szemben; másodszor viszont az idősek bölcsessége, az az élettapasztalat, az a tudás, amely felhalmozódott. Óriási luxus lenne, hogyha azok a nemzetek, azok a társadalmak nem becsülnék meg az idősek tudását, felkészültségét, élettapasztalatát, és az a helyes, hogyha ezt tesszük.

(14.20)

Akkor tudunk előrehaladni, ha a fiatal nemzedékek építenek és támaszkodnak az idősek bölcsességére, és természetesen, ha helyzetben vannak, kormányzati pozícióban, lehetőségük van arra, hogy ezt a megbecsülést, ezt a tiszteletet kifejezzék különböző támogatások formájában, szociális gondoskodás formájában, emberségben és természetesen a nyugdíjak értékében is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy óriási dolog az, amikor ilyen nehéz nemzetközi helyzetben, háborús viszonyok közepette, elhibázott uniós szankciós politika okozta globális energiaválság közepette is a Fidesz-KDNP-kormány odafigyel az idősekre, védi az időseket, a nyugdíjas polgártársainkat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány visszaadta a nyugdíjasoknak a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat. Ez önmagában egy óriási dolog, még ilyen körülmények között meg aztán végképp. Tegyük hozzá, hogy egyetlenegy, nyugdíjasokat segítő kormányzati intézkedést sem támogattak azóta sem a baloldal tisztelt képviselői, még a rezsicsökkentést sem szavazták meg annak idején. A Fidesz-KDNP-kormány úgy döntött, hogy még ebben a hónapban érkezik a megemelt nyugdíj, és az emelés mértéke most 4,5 százalékot fog kitenni. Ezzel idén már harmadszorra nőnek a nyugdíjak, mindösszesen 14 százalékkal. Nyugdíjprémiumot 2017 óta most már ötödik alkalommal kapnak a nyugdíjas polgártársaink.

Végül hadd említsem mega „Nők 40” programot, amely szintén egy sikertörténet, hiszen a 2011-es bevezetése óta mintegy 346 ezer nő vette igénybe ennek a lehetőségét, amit a kormányzat nyújtott, tehát kedvezményesen mehetnek nyugdíjba.

Fontos végezetül, azzal hadd zárjam, hogy a nyugdíjasok még ilyen válságban is számíthatnak a Fidesz-KDNP-kormányra. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Tállai András államtitkár úrnak adom meg ismét a szót.

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A legfontosabb dolgot én is megismételném. November 11-én, pénteken megkezdődik immár a negyedik nyugdíjkifizetés ebben az évben. Igen, a negyedik, és a kormány így teljesíti a 2010-ben tett vállalását, ígéretét, hogy megtartja a nyugdíjak értékét.

De ha megengedik, egy pillanatra visszagondolnánk régebbi időkre, 2010-re, mert ma már olyan természetes mindannyiunknak, a nyugdíjasoknak is, hogy ha úgy alakul a GDP, akkor nyugdíjprémium van, és ha az infláció magasabb, akkor pedig nyugdíj-kiegészítés van év közben. Azért emlékezzünk azokra az időkre, amikor nem volt ez mindig így! Nem volt így, mert 2010 előtt bizony nem volt így. A szocialisták kormányzása alatt, 2006 és 2010 között 4 százalékkal esett vissza a nyugdíjak reálértéke. Igaz, a baloldal akkor nem is ígérte, hogy megtartja a nyugdíjak értékét, mindössze annyit ígért, hogy kiszámíthatók lesznek. Hát igen, kiszámíthatók voltak, mert a nyugdíjak értéke fokozatosan csökkent olyan szinten, hogy végül elvették a 13. havi nyugdíjat is.

A Fidesz-kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a nyugdíjasok becsületét, tiszteletét, a gazdasági nyugdíjak (sic!) összegének értelmében is helyreállítsa. Bizony először a gazdaságpolitikát, a vállalkozásokat kellett rendbe tenni, az államháztartást, az adófizetést, hogy egyensúlyban legyen a költségvetés, és teljesíthető legyen az az ígéret, amit a Fidesz-KDNP-kormány tett. Ez az ígéret úgy néz ki, hogy 2010-ben az összes nyugdíjhoz kapcsolódó kiadások összege évente 2700 milliárd forint volt, ma már ez az összeg 4100 milliárd forint. Ígéretünket betartottuk, és a nyugdíjak vásárlóértékét az elmúlt 12 évben 20 százalékkal sikerült megemelni.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Nyugdíjasok! Mindig, minden évben számíthatnak a polgári kormányra. A polgári kormány akkor is teljesítette ígéretét, amikor a gazdaságnak jól ment, és a többletbevételből visszajuttatott nyugdíjprémiumokkal, egyéb juttatásokkal a nyugdíjasoknak, és teljesíti most is, amikor a helyzet nehezebb, amikor magasabb az infláció, amikor háború van, a háború okán sajnos sokat ártó szankciók vannak.

Az Európai Unió folyamatos szankcióval próbálja a háborút befolyásolni. Ennek az a következménye, hogy az Európai Unió tagországait egyre nehezebb és nehezebb helyzetbe hozza. De ez nem érinti Magyarországon biztosan a nyugdíjak, a nyugdíjasok helyzetét. Egyébként ezt a vállalást a törvény is szavatolja, hiszen törvény mondja ki, hogy a nyugdíjak értékét meg kell tartani. Tehát ebben az évben, ebben a hónapban november 11-én a rendes nyugdíjjal együtt több mint 600 milliárd forint fog a nyugdíjasokhoz kerülni háromféle jogcímen, a rendes nyugdíj, a nyugdíjemelés, a rendkívüli nyugdíjemelés, a 4,5 százalék, és a nyugdíjprémium.

Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fontos megemlíteni azt is, hogy ebben az évben a nyugdíjasok visszakapták a 13. havi nyugdíjukat, mintegy 2,5 ember 370 milliárd forintot kapott vissza ebben az évben, azt a nyugdíjat, amit a szocialisták annak idején elvettek.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Nyugdíjas-társadalom! Továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-kormányra, hiszen az ígéretünket, amit a nyugdíjasoknak tettünk, a jövőben is teljesíteni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:   25-28   29-32   33-38      Ülésnap adatai