Készült: 2024.05.09.09:01:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

62. ülésnap (2023.05.02.), 1. felszólalás
Felszólalás oka Ülésnap megnyitása
Felszólalás ideje 4:04


Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 16. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.

Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, elhunyt Bajkai István képviselőtársunk. Bajkai István, a Fidesz alapító tagja és országgyűlési képviselője először a 2018. évi, majd a 2022. évi választásokon a párt országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot. Megbízatása alatt az Igazságügyi Bizottság tagja és a Törvényalkotási Bizottság alelnöke volt. Országos tisztsége mellett 1990-től négy éven át volt Budapest VI. kerületében önkormányzati képviselő, később, 2014-től 2018-ig Budapest VII. kerületében önkormányzati képviselő, illetve a kerület alpolgármestere. Politikai tevékenysége mellett közéleti és szakmai munkája során ügyvédként praktizált, 2019-től 2023-ig a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke volt. Életének 59. évében hunyt el.

Ismételten szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban három volt képviselőtársunk is elhunyt.

Páris András a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon, az SZDSZ jelöltjeként Somogy megye 3. számú választókerületében szerzett mandátumot, és két cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. Megbízatása alatt a Honvédelmi Bizottság és a Környezetvédelmi Bizottság munkáját segítette. Politikai pályája mellett ügyvédként dolgozott. 68 évet élt.

Götzinger István az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként a párt Pest megyei területi listájáról szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt a Szociális és Egészségügyi Bizottság munkáját segítette. Országos tisztsége mellett 12 évig a Pest Megyei Közgyűlés, illetve 16 évig a százhalombattai képviselő-testület tagja volt. Életének 85. évében hunyt el.

Pásztor Gyula az 1990. évi választásokon a Független Kisgazdapárt egyéni jelöltjeként Békés megye 3. számú választókerületében szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. 1992-ig a Független Kisgazdapárt, majd 1994-ig az Egyesült Kisgazdapárt parlamenti frakciójában foglalt helyet. Megbízatása alatt a Környezetvédelmi Bizottság és az Ügyrendi Bizottság tagja volt, illetve az Országgyűlés jegyzői tisztségét is betöltötte. Országgyűlési megbízatása mellett 1994-től 2010-ig Ibrányban önkormányzati képviselő, 1998-2006 között pedig a település alpolgármestere volt. Életének 74. évében érte a halál.

Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP részéről Keresztes László Lóránt képviselő úr. Megadom a szót. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai