Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elfogadott költségvetést követően a kormánypárti képviselők  nyilván a saját szemszögükből  több irányból meg fogják dicsérni azt a csomagot, amit megszavaztak, ugyanakkor fel kell hívnom rá a figyelmet, hogy számos ponton hiányzik a magyar jövő és hiányzik a jövőkép ebből a költségvetésből, példának okáért a normális béreket megcélzó javaslatok szinte teljes egészében, és a magyar fiataloknak szóló olyan üzenetek, amelyek egy tisztességes, szebb jövő irányába mutatnának. Gondoljunk itt például a lakhatás területére, ahol egy állami hátterű bérlakásprogram évek óta, mondhatnám, lassan évtizedes távlatban hiányzik, de ugyanígy a kényszerből, a magasabb bevétel és a magasabb fizetés kényszere miatt külföldre költözött magyarokat hazacsábító, hazacsalogató programpontok sem jelennek meg ebben a költségvetésben.

Márpedig a lakhatás egy luxuscikk lett Magyarországon, európai összevetésben a fizetésekhez képest talán itt a legdrágább egy albérletet fizetni, Budapesten átlagosan már 225 ezer forint egy albérlet díja. Ha összevetjük ezt a meglehetősen szerény fizetésekkel, amelyek mögött talán már csak a bolgár fizetések lelhetők föl a statisztikában, akkor azt látjuk, hogy szinte kitermelhetetlen egy, az életét kezdő vagy családalapításban gondolkodó fiatal vagy akár fiatal pár számára az, hogy a lakhatáson túl bármi másra gondoljon.

Azt is látjuk, hogy ilyen horrorkerületek is megjelentek a fővárosban, az V. és a II. kerületben 320-330 ezer forintos albérletek is tulajdonképpen hétköznapivá váltak, ami rémisztő.

Sokan gondolhatnánk azt, hogy fővárosi a probléma, de egyáltalán nem így van. A megyeszékhelyek közül, bár jelentős eltérések mutatkoznak, Veszprém, Szombathely, Tatabánya, Székesfehérvár és más városok, akár Debrecen, 150 és 175 ezer forint közötti átlagos albérleti díjak környékén mozognak, és Miskolc, Békéscsaba, Salgótarján tekintetében is nagyon-nagyon ritka a 100 ezer forint alatti albérlet, plusz rezsi.

Láthatjuk, hogy ha a nagyon-nagyon szerény fizetésekkel vetjük össze mindezt, akkor egy magyar fiatal számára a kényszerből külföldre vándorláson kívül talán csak az marad, hogy bankhitelesként töltsön 15 vagy 20 évet. De a kormány már a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását is megszüntette, tehát nagyon sokan már akár bankhitelessé sem tudnak válni, hiszen az önrészt sem tudják összetakarékoskodni.

Eközben az ingatlanárak robbannak: a 2015-ös szintet száznak véve a hazai lakásárindex elérte a 256 százalékot.

Brutális árrobbanáson vagyunk túl, és még mindig nincsen bérlakásprogram. Mi majdnem egy évtizede letettük az asztalra a megoldást. A „Mi Várunk” bérlakásprogram alkalmas lenne arra, hogy évente 5-10 ezer új építésű bérlakást emeljen; ezeket maximum a piaci ár feléért tennénk beköltözhetővé. Néhány év után pedig meg kell vizsgálni, hogy bekerülési költségen hogyan tudnak ezek az ingatlanok az érintett magyar családok tulajdonává válni a szülőföldön való boldogulás reményében, a kényszerből külföldre távozás ellenében.

Azt is le kell szögeznünk, hogy van Magyarországon 600 ezer üres ingatlan. Nyilván épeszű ember a magántulajdonúakhoz nem akar nyúlni, bár vannak próbálkozások, hogy a lakásügynökségeken keresztül ezekből is legyen bérelhető lakás. Ezek még embrionális fázisban vannak. Ugyanakkor az állami és önkormányzati tulajdonúak közül, ha csak az egytizedét fel tudjuk újítani és bérlakás formájában elérhetővé tenni, már 50-60 ezer magyar ember, magyar család számára tesszük elérhető közelségűvé a szülőföldön való boldogulás álmát, gondolatát.

És azt látjuk, hogy ebből nem lehet, nem szabad engedni. Amikor ezt a költségvetést elfogadta a kormány, nem a magyar fiatalok, nem a külföldön dolgozók hazacsalogatására, hazahívására szavazott, márpedig vannak közöttük, mondjuk, volt devizahitelesek, akik a forintra váltott irreális terheiket éppen egy nyugat-európai fizetésből kell hogy nyögjék, de ugyanúgy bankhitelesek, mint korábban; vannak köztük olyan fiatalok, akik itt akartak családot alapítani, itt akartak gyermeket vállalni, de kényszerből ezt külföldön tették meg. Nem kívülről kellene tehát munkaerőt importálni, hanem azokat kellene hazahozni, hazahívni, hazacsábítani, akik ehhez az országhoz tartoznak, akik a hátukon vitték ezt a nemzetgazdaságot, akik nélkül nincsen Magyarország, akik nélkül nem képzelhető el magyar jövő.

A lényeg tehát az, hogy a szülőföldön való boldogulás lehetősége minden magyarnak járna, kellene hogy járjon, ez a költségvetés viszont egyáltalán nem ezt tükrözi. Egyetlen szerencsés körülményről tudok beszámolni: a megoldási csomag készen van a lakhatás frontján, ott van az asztalon, politikai akarat és szándék kell hozzá, azért, hogy a magyar jövő megmaradjon, azért, hogy a szülőföldön való boldogulás lehetősége minden magyarnak járjon. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dócs Dávid képviselő úr, Mi Hazánk-képviselőcsoport: „Aktuális közügyek” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Felszólalások:   19-20   21-22   23      Ülésnap adatai