Készült: 2024.05.09.20:51:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

24. ülésnap (2022.07.19.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:45


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szabadi István képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője. Öné a szó.

SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A dél-alföldi régió lakosságát két folyamatban lévő vasútfejlesztés érinti, az egyik a Budapest-Belgrád, a másik pedig a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása. A két vasútfejlesztést együtt kell értelmezni, ugyanis összefüggenek egymással, mert a 150. számú Budapest-Kelebia vasútvonal kivitelezési munkáinak idejére az utóbbinak kell Budapesttől Szabadkáig kerülő útvonalat biztosítani a teherforgalom számára. Ezért is rendkívül fontos az, hogy az augusztusban tervezett munkálatok befejezése valóban megtörténjen, hiszen addig a kelebiai útvonalfejlesztést, a felújítást nem lehet elkezdeni.

A téma aktualitása több szempontból lényeges és fontos, mert a Szeged rendező-Röszke és a Röszke-országhatár vasúti pálya fejlesztését a szerb szakaszhoz hasonlóan  ahogy említettem  2022 augusztusára tervezték befejezni, ekkortól ugyanis a teherforgalom Kelebia helyett Röszkénél lépné át a határt. A határidő tartását azonban sürgeti az, hogy egy hét múlva, azaz július 26-án lejár az építési engedély. A kérdésem csak az, hogy történte valamilyen intézkedés a hatályos építési engedély meghosszabbítására, hiszen egy állami beruházás esetében mégiscsak furán venné ki magát, hogy már nem működik egy építési engedély, és még tart a felújítás.

A Budapest-Kelebia teljes vonalon május 1-jétől szünetel a személyforgalom, a Kelebia-Kiskunhalas közti pályafelújítási munkálatok azonban  ahogy említettem  nem tudnak megkezdődni addig, amíg a Szeged-Röszke közötti felújítás nem készül el.

Mindkét vasútfejlesztés előzményei hosszú évekre nyúlnak vissza. A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról a szándéknyilatkozatot Magyarország, a Szerb Köztársaság és a Kínai Népköztársaság képviselői még 2014. január 17-én írták alá, az ünnepélyes alapkőletétel azonban több mint hét évet váratott magára.

A Szeged-Szabadka vasútfejlesztés fejlesztése még ennél is korábban, 2011 novemberében indult, ekkor készítette el ugyanis egy dán cég a vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányát, 2014 januárjában pedig az engedélyezési terveket. Ezekért a dokumentumokért egyébként Magyarország és Szerbia az uniós forrás felhasználásával összesen csaknem félmilliárd forintnak megfelelő eurót fizetett ki. Az előkészítő dokumentumok alapján a Szeged-Röszke vasúti fejlesztéshez az építési engedélyt 2017. július 26-án adták ki, ami öt évig hatályos. Na, ez jár le egy hét múlva. A felújítás azonban csak egy hónappal a kiskunhalasi alapkőletétel után, 2021. november 15-én indult meg. Tehát egy csomó idő, hét év eltelt, amikor valamire vártunk vagy valamire várt ez a beruházás, illetve ez a fejlesztés.

Ilyen előzmények után érthetetlen, hogy a Budapest-Kelebia vasútvonal fejlesztésére előbb kötötték meg a vállalkozási szerződést  2019 májusában , mint a Szeged-Röszke vasútvonal fejlesztésére, az utóbbiról ugyanis a kormány csak 2019 augusztusában döntött, a beruházó MÁV Zrt. pedig 2020 decemberében kötötte meg a vállalkozási szerződést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Építő Zrt.-vel.

A másik érdekesség már egy kicsit fiskálisabb. A Budapest-Belgrád vasútfejlesztés szerb szakaszának felújítása kínai és orosz hitelből, a magyar szakasz felújítása 85 százalékban kínai hitelből és 15 százalékban költségvetési forrásból valósul meg. A különbség az, hogy amíg a szerbek a 183 kilométeres szakaszt 610 milliárd forintból tervezik megvalósítani, addig a Soroksár-Kelebia közti 160 kilométer hosszú vasútvonal fejlesztésének becsült összköltsége 750 milliárd forint. Az is egy hungarikum, hogy nálunk az állami beruházás jóval többe kerül. Szerbiában ugyanis a fővállalkozóként eljáró orosz állami vasút kilométerenként 1,4 milliárd forinttal olcsóbban dolgozik, mint a kínai vasúttársaság magyarországi képviseletéből és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó RM International Zrt.-ből álló konzorcium. Közben gyengül a forint és emelkedik a dollár árfolyama.

S van még egy dolog, amire érdemes felhívni a figyelmet  s most látom, hogy nem is sok időm van , hogy a vasútfejlesztéshez a kínai Eximbankkal a hitelszerződést 2020 áprilisában dollárban kötötték, és 1,9 milliárd dollár összegű hitel esetén most 95 milliárd forinttal több tőkét kell visszafizetni, ennyivel több az árfolyamkülönbség Ez azért elképesztően nagy összeg. Köszönöm szépen.

(9.30)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A napirend előtti felszólalásra a kormány nevében Koncz Zsófia államtitkár asszony fog válaszolni.

DR. KONCZ ZSÓFIA technológiai és ipari minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy éppen ma vetette fel az elhangzott kérdéseket, hiszen az Országgyűlés éppen ma fogadja el majd a Magyarország 2023. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor a 2023-as költségvetésből a közlekedési ágazat fejlesztésére több mint 168 milliárd forint többletforrás biztosítására kerül sor. Ebből a közúthálózat fenntartására és működtetésére több mint 86 milliárd forint, az országos közúthálózat felújítására több mint 1 milliárd forint szerepel, de jelentős forrást kívánunk biztosítani a vasúti ágazat fejlesztésére is a 2023. évi költségvetésben. A jövő évi büdzsé tehát lehetőséget biztosít arra, hogy mind az országos közúthálózat, mind a vasút fejlesztése terén folytassuk a megkezdett munkát.

2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítottunk a kötöttpályás infrastruktúra és járműállomány korszerűsítése érdekében. Az elvégzett infrastruktúra-, jármű- és szolgáltatásfejlesztések szilárd alapot teremtenek a közösségi közlekedés lendületesebb, a városi és vidéki életminőséget egyaránt javító korszerűsítéséhez. A kormány határozott és kiemelt célja a magas színvonalú közösségi közlekedés, közszolgáltatások biztosítása és folyamatos fejlesztése. Célunk, hogy az utazási igényekhez rugalmasan igazodó, versenyképes, tiszta és csendes járművekből álló szolgáltatási paletta álljon a bármilyen módon közlekedők rendelkezésére.

A szakpolitikai erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben is egyértelműen a környezetkímélő és energiahatékony vasút áll majd. A tiszta közlekedési mód térnyerését a természet védelme és az elsők között vállalt klímasemlegességi célunk elérése érdekében is támogatjuk. Magyarország központi költségvetése pedig évről évre több forrást biztosít ennek az ágazatnak, 2018-ban 93 milliárd forintot, ’22-ben már 130 milliárd forintot, 2023-ban pedig 181 milliárd forintot fordít a hazai vasúti pályahálózat felújítást és karbantartást is magában foglaló működtetésére. Az elmúlt évtizedben 600 kilométer vasúti pályát korszerűsítettünk, közel 350 kilométer villamosítása történt meg, több szakaszon kiépült a KÖFI, a központi forgalomirányító rendszer, emellett hidakat, állomásokat, megállóhelyeket újítottunk fel.

Ahogy képviselő úr kérdezte, szeretnék kitérni a 150-es vasútvonal rekonstrukciójára is. A felújítás meg fog valósulni, hiszen a vasúti árufuvarozás terén kiemelt stratégiai célunk, hogy Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztóközpontjává váljon Magyarország. E cél elérése érdekében kiemelt feladatunk a korszerű, versenyképes vasúti közlekedés megvalósítása. Vitathatatlan, hogy a hazai közlekedés gerincét a vasúti közlekedés teszi ki, melynek utasbarátnak, innovatívnak és fenntarthatónak kell lennie.

Szintén szóba került a Budapest-Belgrád vasútvonal. A fentiekre tekintettel is kiemelten fontos beruházásnak tekintjük a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának, Soroksár-Kelebia jelenleg folyamatban lévő fejlesztését. Másrészt a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakasza a TEN-T törzshálózatnak is része, ezért Magyarországnak a rendeletben előírt teljesítési kötelezettségeit is figyelembe kell venni.

Szintén szóba került a Szeged-Röszke-Szabadka vasútvonal. Ennek fejlesztése során a szakemberek minden jogszabályi előírást megtartva és a helybeli lakosok érdekeit szem előtt tartva, körültekintően járnak el. Vitézy Dávid államtitkár úr nem olyan régen bejelentette, hogy augusztustól megindul a tehervonat-forgalom Szeged és Szabadka között is.

Tisztelt Képviselő Úr! A tervezett fejlesztések megvalósításának legfontosabb célkitűzései a környezetkímélő közlekedési formák népszerűsítése és a vasúthálózat fejlesztése. A kormány azon dolgozik, hogy az európai színvonalú hálózatok és szolgáltatások egyre szélesebb körben Magyarországon a közlekedők rendelkezésére álljanak. Bízunk benne, hogy ezt a munkát tudjuk folytatni. Ebben kérjük a támogatását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai