Készült: 2024.05.08.19:53:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

107. ülésnap (2024.03.25.),  2-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:10


Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Két ember támadja Vitézy Dávidot: Karácsony Gergely  értjük  és Tarlós István. Ami érdekessé teszi ezt a dolgot, az igazándiból az elhangzott tartalom, mert az, hogy támadások történnek, érthető, hiszen elkezdődött a kampány.

Tarlós István egykori főpolgármesterként az elmúlt héten úgy nyilatkozott, hogy ő nem számít változásra a Fővárosi Közgyűlésben, ezért kár harcba indulni. Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy igenis lehet és kell olyan alternatívát biztosítani a Budapesten élők számára, ami egy biztos, kiszámítható és fejlődő várost eredményez.

Sokkal érdekesebb, amit Tarlós István az egészségügyi ellátórendszerről mondott, mert ő azt mondta, hogy a főpolgármesternek nem feladata a budapestiek egészségügyi ellátásáért küzdeni. Hát, ez döbbenetes, mert azt gondolom, hogy ez egyértelműen feladata a mindenkori főpolgármesternek, de egyelőre ma ennyit tudunk a Fidesz Budapest-programjáról. Szerintünk igenis dolga és felelőssége a mindenkori főpolgármesternek, hogy beszéljen a Budapesten található vagy tapasztalható kórházi állapotokról, és hogy felemelje a hangját az ellen, amit tapasztalni lehet a hétköznapokban.

Azt gondolom, hogy beszélnünk kell arról, hogy ilyen egészségügyi ellátást érdemelneke a Budapesten élők. Beszélnünk kell arról, hogy szükségese felújítani budapesti kórházakat. És igenis beszélnünk kell arról, hogy elkészüle valaha a dél-budai centrumkórház, vagy egy örök ígéret marad, mert ígérgetni, azt tudnak, tisztelt hölgyeim és uraim.

Mint ahogy azt gondolom, hogy kellene beszélnünk Budapest kapcsán a HÉV-ek helyzetéről is. A HÉV-ek nyolc éve kerültek állami üzemeltetésbe, akkor elhangzott nagyon sok ígéret, hogy mennyivel jobb gazdája lesz a HÉV-eknek a magyar állam. Mit tapasztalunk egyértelműen: hogy a beígért és szükséges járműcsere tolódik, hol van, hol nincs, de leginkább nincs, gyakorlatilag egyetlenegy új HÉV-szerelvényt sem sikerült megvásárolniuk nyolc év alatt. Jól látjuk, hogy a HÉV-es fejlesztések folyamatosan tolódnak, mint ahogy azt is látjuk, hogy még ötletszinten sem jutott az önök eszébe, hogy egy kamerarendszert telepítsenek a HÉV-szerelvényekre, amivel egyébként biztosíthatnák az utazóközönség, tehát a budapestiek biztonságát.

Azt gondolom, hogy ezekből is következik, hogy beszélnünk kell arról, hogy szükség vane főpolgármesteri vitára. Azt gondolom, hogy minden arra mutat  minden vektor egy irányban találkozik , hogy igenis szükség van ilyen vitára, és ugyan tudjuk, hogy a Fidesz hosszú évek óta kétségbeesetten menekül a vita elől, és azt is tudjuk, hogy Karácsony Gergely először megpróbált kitérni a vita elől, majd később persze meggondolta magát, azt gondolom, hogy érdemes azt végiggondolni, hogy akarunke nyíltan a budapesti állampolgárok szemébe nézni, és elmondani azt, hogy mi a Budapest-víziónk, hogyan képzeljük el Budapestet működésben, hogyan képzeljük el, hogy hogyan lehet jól élni Budapesten.

Azzal a reménnyel fejezem be a mai felszólalásomat, hogy Karácsony Gergely és Szentkirályi Alexandra is vigyáz magára a következő hetekben, hónapokban, és egyikük sem lép véletlenül villamos elé. Ebben az esetben, azt gondolom, hogy lehetővé válhat az, hogy legyen főpolgármesteri vita. Én csak remélem, hogy a fideszes jelöltnek is lesz elég bátorsága kiállni vitatkozni nyilvánosan a budapesti állampolgárok elé. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Soltész Miklós államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen frakcióvezető-helyettes úrnak a hozzászólását, mert ezzel lehetőséget biztosít arra, hogy megmutassuk azt, hogy mi történt az elmúlt évtizedekben Budapesten, mi várható akkor, ha a baloldal és többek között önök is kormányzáshoz jutnak, illetve maradnak Budapesten, illetve milyen lehetőség előtt áll Budapest akkor, ha újra jól dönt hamarosan, június 9-én. (Tordai Bence: ’19-ben jól döntött, igen!)

Nemcsak kormányon, hanem Budapesten is bizonyított egyébként Tarlós István főpolgármester úr vezetésével, és hozzáteszem, egyébként főpolgármester-helyettes volt akkor Szentkirályi Alexandra, aki ismeri a várost, és aki nemcsak ismeri, hanem jól vezette abban az időszakban a várost, jól segítette azt a munkát, amely akkor, amikor befejezték 2019-ben tevékenységüket, tiszta volt, rendes volt, rendezett volt, anyagilag jól állt.

Konkrét kérdésére én annyit tudok mondani, hogy Budapest egészségügyi programjának keretében közel 130 milliárd forinttal támogattuk a fővárost. Ha ez nem látszik, ez nem a mi bűnünk, hanem azoké, akik vezetik ezt a várost most. Emellett 17 kórház felújítása történt meg az elmúlt évek során. Ha erre valaki azt mondja, hogy az nem számít, akkor azt kell mondanom, hogy nem mond igazat vagy hazudik. 32 szakrendelő újult meg a fővárosban. 2010 előtt, addig, míg Demszky Gábor vezette a fővárost, illetve Gyurcsány Ferenc vezette a kormányt, mindez nem történt meg. Tehát olyat ne kérjen számon rajtunk, amit ők nem tettek meg, viszont mi ennyi mindent megtettünk. (Tordai Bence: Ti hősök vagytok!)

S azért hozzáteszem azt is, tisztelt képviselő úr, hogy azért érdemes beszélni az elmúlt évek baloldali városvezetéséről is, aminél egyértelmű, hogy van egy báb, úgy hívják, hogy Karácsony Gergely. Valóban ő mondta, hogy azért nem lesz miniszterelnök-jelölt, merthogy elütötte a villamos. Ez sajátos hasonlat és szerintem elég durva, de azért jellemzi az ő politikájukat, hogy ki diktál és hogyan, hogyan tűnnek el pénzek a fővárosban. Ugyanis amikor Tarlós István átadta a főváros vezetését, akkor a gazdálkodása rendben volt a fővárosnak: 214 milliárdos megtakarítás volt.

(11.10)

Azóta a főváros számlája mit mutat? Négymilliárd mínuszt (Tordai Bence: … loptatok el a fővárostól!), 154,1 milliárd forint adósságállománya van. Jobb, ha nem óbégat, képviselő úr, ott szemben (Tordai Bence: Tényeket mondok!  Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mindjárt te következel!), hiszen az ön koalíciós partnerei lopták el, tüntették el a pénzeket, az ön koalíciós partnerei és barátai között osztották ki azokat a pénzeket, amelyek hol úgymond mikroadományban érkeztek, majd utána tűntek el, hol pedig városházi mindenféle kifizetéseken keresztül, különböző cégvezetőkön keresztül tűntek el. (Rétvári Bence: Így van!)

De ha továbbra is még ilyet szeretne kérdezni, drága momentumos képviselő úr (Tordai Bence és Szabó Rebeka: Párbeszéd-Zöldek!), hogy mit tüntettek el az önök barátai a fővárosban (Tordai Bence: Nagyon buta vagy sajnos!), akkor gondoljon bele a Lánchíd-botrányba; gondoljon bele, hogy volt egy olyan elképzelés, illetve már megvalósítandó terv, miszerint nemcsak a Lánchidat, hanem az alagutat is és a teret is felújítják. Ehhez képest mi történt? Ötmilliárd forinttal többe kerül a Lánchíd felújítása (Közbeszólások a Párbeszéd soraiból.  Az elnök csenget.); az alagút felújítása nincs benne, a Széchenyi tér felújítása nincs benne. Ellenben egy dolgot lehet tudni: láncreakció szerint ellopták a pénzt, mert megkapta a főváros; a főváros továbbadta egy másik társaságnak, az A-Híd Zrt.-nek; utána ők továbbadták egy Sunstrike Kft.-nek; majd Vig Mór ügyvédi letéti számlájára kerültek a pénzek, aki néhány nap alatt már tovább is utalta.

Tehát amikor a főváros vezetéséről kérdez az LMP képviselője, jogos a kérdés, hogy mit lehet tenni. Rendet kell tenni a közlekedésben is, rendet kell tenni a gazdálkodásban is; és a főváros tisztaságáról is lehetne sok-sok szót ejteni. De amikor a baloldal azon képviselői kiabálnak be, mint mondjuk, egy ilyen momentumos ember, akkor pedig én sokkal inkább körülnéznék, hogy mit tettek ők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vagy mit rontottak el az elmúlt öt év során. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai