Készült: 2024.05.09.06:47:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

8. ülésnap (2022.06.07.),  60-65. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:11


Felszólalások:   54-59   60-65   66-71      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel a képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tóth Endre képviselő úr, a Momentum képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: „Miért nem tiszteli a pedagógusokat a kormány?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Rétvári Bence miniszterhelyettes úr fog önnek válaszolni. Tóth Endre képviselő úr, önt illeti a szó, parancsoljon!

TÓTH ENDRE (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Most vasárnap volt pedagógusnap. Ilyenkor a diákok, a szülők és jó esetben az oktatási szektor vezetői is tiszteletüket fejezik ki a pedagógusoknak. Hiszen ahogy tiszteljük a szüleinket, úgy tiszteljük a tanárainkat is, megbecsüljük azokat, akik nevelnek minket, akik formálják a jellemünket, akik új dolgokra tanítanak, és tehetségünk kibontakoztatására inspirálnak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Lehet, hogy régen volt már, de önnek is voltak tanárai. Ha visszaemlékszik a diákéveire, biztosan eszébe jutnak olyan pedagógusok, akik nagy hatással voltak a pályájára, és akik nélkül talán nem ért volna el bizonyos sikereket az életében. Idézze fel a nevüket és arcukat! Nekem például Nikáné Wild Ágnes és Sebestyén Zsuzsa alsós tanítóim vagy Wolf Krisztina, a középiskolás némettanárom jutnak eszembe. Mindhárman nagyszerű pedagógusok.

Önnek is bizonyára eszébe jutott néhány név. Vajon megérdemelnéke ezek a kiváló szakemberek, hogy ilyen méltatlan körülmények között kelljen dolgozniuk, mint ahogy a most tanítóknak kell?

Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök kormánya 12 év alatt nem tudott méltó körülményeket teremteni a pedagógus hivatás gyakorlásához. Ma egy kezdő pedagógusnak havonta alig 50 ezer forintja marad a fizetéséből egy átlagos budapesti albérlet kifizetése után. Ma egy pedagógus nem számíthat a bérének emelkedésére a karrierje első nyolc évében. Ma egy egész életet végigtanító középiskolai tanár annyit keres, mint a magánszférában bármely pályakezdő. Hol marad a tisztelet és a megbecsülés?

Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön minisztere kijelentette, hogy rendet akar. Ne elégedetlenkedjenek annyit a pedagógusok!  gondolhatta. Tudnia kellene azonban, hogy a rend tisztelet és megbecsülés nélkül nem más, mint puszta elnyomás.

(15.30)

Egyébként, ha már ilyen adósságuk van a pedagógusokkal szemben, akkor legalább pedagógusnapon lehetnének bőkezűek. Sajnos azonban nem sikerül, idén sem sikerült. Ezerforintos egységáron kell egy iskolában méltó ünnepséget szervezni, érdemi jutalmazás nincsen, idén is maradnak a szép szavak. De akármilyen ékesszóló levelet is írt Maruzsa államtitkár, sajnos a hó végén, amikor elfogy a pedagógusfizetés, nem lehet vele fizetni a kasszákban. Bezzeg a tavalyi év végén a tankerületi vezetők milliós jutalomban részesültek. Erre volt keret.

Kérdezem tehát államtitkár urat: miért nem tiszteli a pedagógusokat a kormány? Hogyan történhet meg, hogy a tankerületi vezetők milliós jutalmakban részesülnek, míg a pedagógusok nem kapnak érdemi anyagi elismerést még pedagógusnap alkalmából sem? Mikor fognak végre tisztes megélhetést teremteni a pedagógusok számára?

Válaszolhat politikai vagdalkozással, ahogy szokta, de ha a következő hónapokban nem kap ezekre a kérdésekre érdemi választ az ország, akkor a nyári szünetben nagyon sok tanár fogja elhagyni a pályát olyan állásokért, ahol a munkáltatójuk valóban megbecsüli őket. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ, mint említettem, Rétvári Bence államtitkár úrtól, miniszterhelyettestől fogjuk hallani. Parancsoljon, öné a szó.

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, pedagógusnap előtt, pedagógusnapon és azután is meg kell köszönjük azoknak a tanároknak, akik az elmúlt években is és most is tanítanak, akik a magyar diákokból igyekeznek a legtöbbet kihozni, akik kiváló embereket képeztek, hiszen ha a magyar oktatás teljesítményét nézzük az elmúlt generációkban, láthatjuk, hogy mégiscsak nálunk van lakosságarányosan az egyik legtöbb Nobel-díjas, ami többek között az általános iskolai, középiskolai tanítóknak, tanároknak, egyetemi tanároknak is köszönhető. Tehát Magyarország valóban az oktatásra és a tudásra tudta alapozni mindig is a jövőjét, és nincs ez másként most sem. Ezért a múltban is és a jelenben is mindenkit tisztelet és megbecsülés illet meg, aki azzal foglalkozik, arra teszi föl az életét, hogy más gyerekekből hozza ki a legjobbat, iskolákban tanítson.

Ugyanakkor mégsem a tisztelet hangja az ön mellett ülő pártelnökének, volt pártelnökének az a mondata, amikor azt mondja, hogy nagyon ramaty a magyar iskolák minősége. Ez lenne a tisztelet hangja, hogy ramaty? Ennyi a Momentum véleménye a kampány időszakában a magyar oktatásról, a tanítókról, a tanárokról, azokról, akik tényleg sokszor a lehető legtöbb kreatív energiájukat beleteszik abba, hogy a diákokat oktassák, neveljék? Ráadásul, az elmúlt két esztendőben teljesen új körülmények között, a járvány időszakában is helyt kellett állni, nagyon sokan nagyon sokféle innovatív módszert alkalmaztak és dolgoztak ki arra, hogy akár távoktatásban is a diákok ne maradjanak le. Nekik köszönhető, hogy sem az érettségi eredmények, sem az évismétlési eredmények nem mutatnak nagy különbséget a járvány előtti időkhöz képest, tehát sikerült áthidalni ezt a korszakot. És erre önöknek annyi a véleményük: ramaty.

Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem érdemes lenne valóban a tisztelet hangján beszélni a magyar pedagógusokról, és nem azokkal szövetkezni, akikkel önök tették. Azért mégiscsak tandíjassá tenni a pedagógusképzést, elbocsátani 15 ezer pedagógust, százmilliárdokat kivonni az oktatásból, ez az, amit azok tettek, akikkel önök nem akarták összegyurcsányozni magukat. Azt mondták, hogy nem gyurcsányozzák össze, azért, mert érzik, hogy mi ez a magukat összegyurcsányozás. Pontosan ezek az intézkedések, hogy amikor jött az IMF, akkor az IMF receptjére rögtön elvettek mindent a magyar tanároktól, ami korábban nekik adatott, és önök ezekkel az emberekkel álltak össze. Ha nem értenek egyet ezekkel az intézkedésekkel, akkor ne álljanak össze olyanokkal, akik a magyar pedagógusoktól csak elvettek, és nem adtak nekik akár bérben, akár presztízsben, akár a pedagóguspálya méltóságában!

Az önök korábbi miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely ilyeneket mondott, hogy a 2010 előtti oktatási rendszerünk is egyébként nagyon rosszul teljesített, és hasonlók, akkor, amikor a baloldal volt Magyarországon hatalmon. De ön is mondott azért ijesztőket, tisztelt képviselő úr: a minősítési rendszert úgy, ahogy van, megszüntetné. Ez 30-40 ezer forintot vesz ki sok-sok tízezer pedagógus zsebéből, akik minősíttették magukat, akik időt, energiát fordítottak rá, és mondjuk, Ped I-nek vagy Ped II-nek minősíttették magukat. Ez bizony 30-40 ezer forint mínusz, önöknek ez egy tollvonás. Megszüntetnék a tankerületi rendszert, márpedig jól tudjuk, hogy a kistelepülések nem tudják fenntartani az iskoláikat, adósságba keveredtek, fizetési gondjaik voltak, de önök egy tollvonással ezt megszüntetnék, a kistelepülési iskolák gazdálkodási stabilitása ezzel megszűnt. Bírálta ön még azt is, hogy több százezer laptopot kapnak az iskolákban a diákok és sok tízezret a tanárok. Ezt ön csak krumpliosztogatásnak minősítette.

Aztán szintén a nehezebb sorsú gyermekek esetében az, hogy ön a kötelező kerettanterveket is a múltba tenné vagy a tankönyvrendszert visszaállítaná, a korábbit, amikor 70 százalékkal nőttek a tankönyvárak pár év alatt, ez azért eléggé riasztó sok mindenki számára. Úgyhogy elég sok mindent mondtak önök, ami riasztó, például azt, hogy a 150-nél kevesebb diákkal rendelkező iskolákat fenntartani pazarlás. Azért ez elég sok iskolást érint. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, képviselő úr, nagyon sok riasztó dolog van a Momentum programjában, amitől inkább megrettennek a tanárok, mintsem hogy a tisztelet és elismerés hangjának éreznék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most tisztelettel kérdezem Tóth Endre képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon!

TÓTH ENDRE (Momentum): Tisztelt Államtitkár Úr! Egyvalamire szeretném figyelmeztetni: önök nem egy ellenzéki párt. Tehát mutogathatnak ránk, a szövetségeseinkre, visszarévedezhetnek a régi múltba, de ennek semmi értelme, hiszen önöknek nem másokra kellene mutogatniuk, nem beszélniük kellene, hanem tenniük kellene végre azért, hogy a pedagógusok valódi megbecsülést élvezzenek Magyarországon. Ez annál is inkább fontos, mert az egész pedagógustársadalom most önökre vár, önöket figyeli, hogy vajon milyen ígérettel tudják őket a pályán tartani.

Az ellenzéknek volt választási programja, mi 50 százalékos béremelést ígértünk. Önöknek nem volt választási programjuk, ezért gőzük sincs a pedagógusoknak és senkinek az országban, hogy önök mit akarnak kezdeni a pedagógusbérekkel. Itt van egy nyár előttünk, ilyenkor szokták a pedagógusok átgondolni, hogy hogyan tovább, folytatjáke a szakmájukat. Attól tartok, ha önök nem hajlandók semmilyen konkrét vállalást tenni, akkor rengeteg pedagógus fogja elhagyni ezen a nyáron is a szakmát.

Úgyhogy nem tudom elfogadni az ön válaszát, amíg konkrétumot nem tud mondani a pedagógusok számára. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)




Felszólalások:   54-59   60-65   66-71      Ülésnap adatai