Készült: 2024.05.09.21:48:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

8. ülésnap (2022.06.07.),  2-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:33


Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Induljunk ki abból, hogy mi az állam feladata. A mi álláspontunk szerint a magyar államnak az lenne a feladata, hogy megvédje a magyar munkavállalókat. Többek között ugyanis azért tartjuk fenn a magyar államot, hogy az felügyelje és fegyelmezze a profitmaximalizáló nagyvállalatokat, hogy azok ne tudják kizsákmányolni a magyar embereket és a természetet. Sajnos ma Magyarországon ennek az ellenkezője érvényesül, és 12 év fideszes kormányzás után az is kijelenthető, hogy a magyar állam a legrosszabb munkáltató hazánkban. De miért mondom ezt? Nézzük meg, hogy mi a helyzet a közszférában!

Először egy olyan tételmondatot kell kimondanunk, hogy szerintünk, zöldpolitikusok szerint a politikának az a célja, hogy az emberek, a családok és a közösségek jóllétét és életminőségét szolgálja. A jólléthez és az életminőséghez pedig minőségi közszolgáltatásokra van szükség, ezen belül az oktatásnak és a pedagógusok munkájának kulcsszerepe van, hiszen az oktatás foglalkozik a magyar gyermekek jövőjével, az egész ország jövőjével.

Ebből a szempontból kiemelt fontosságú, hogy a pedagógusok hogyan keresnek Magyarországon, megbecsülést, támogatást kell nekik adni, hogy munkájukat minél jobb körülmények között tudják ellátni. Csakhogy sajnos a Fidesz-kormány ehhez képest, tudjuk nagyon jól, az európai uniós átlaghoz képest évről évre kevesebbet költ az oktatásra. Tudjuk azt is, hogy az oktatás az önök számára csupán egy minisztériumok között ide-oda pakolható államtitkárság, most éppen a Belügyminisztériumnál landolt. De a legrosszabb az összes közül, hogy a Fidesz-kormány úgy viselkedik a pedagógusokkal, ahogy egy nagyvállalat igazgatója viselkedik a gyártósor mellett robotoló, izzadó munkásaival.

Mert hogyan is viselkedik egy kizsákmányoló nagytőkés? A kizsákmányoló nagytőkés éhbérért dolgoztatja a munkavállalókat, ahogy a Fidesz-kormány dolgoztatja a pedagógusokat. Egy kezdő pedagógus bére ma Magyarországon nettó 207 ezer forint. Milyen szerencse, hogy Lázár János régi-új miniszternek egyébként van egy álma: az ő álma szerint 2030-ig el kell érnünk Ausztria színvonalát. Nagy kérdés, hogy ezt a pedagógusbérek terén el fogjuke tudni érni. Nem tudom, tudjáke, hogy ott egy kezdő pedagógus 2358 eurót keres. Ugye, a rekordinfláció mellett rekordgyenge a magyar forint is, ez azt jelenti, hogy közel bruttó egymillió forint ott egy kezdő pedagógus bére. Három-négyszeres a különbség a magyar és az osztrák pedagógusbérek között. De menjünk tovább!

A kizsákmányoló nagytőkés agyondolgoztatja a munkavállalóit, ahogy a Fidesz-kormány teszi a pedagógusokkal, a pedagógusok jóval többet dolgoznak, mint heti 40 óra, ez az 50-60 órát is elérheti, ezt mindenféle felmérés, tapasztalat alapján tudhatjuk. És a kizsákmányoló nagytőkés az érdekérvényesítés eszközeit, lehetőségeit is elveszi a munkavállalóitól, pontosan, ahogy önök tették akkor, amikor az elmúlt napokban, hetekben a sztrájkjogot is elvették a pedagógusoktól, tényleg az alapvető munkavállalói jogokat sem biztosítják számukra.

De ha ez nem lenne elég, akkor ott van a kizsákmányoló nagytőkés gőgje, lenézése, gúnyolódása, ami szintén megérkezett az elmúlt hetekben. Parragh László tolmácsolta a kormány álláspontját. Ugye, Magyarországon nincs oktatási miniszter, de van egy oktatási árnyékminiszter, őt Parragh Lászlónak hívják, aki folyamatosan elmondja a véleményét a magyar oktatással kapcsolatban. Legutóbb arról beszélt, hogy miért is gondolkodnak a pedagógusok béremelésben, amikor délután négy óra után hazamehetnek, vagy ott van számukra a nyári szünet, miért nem elégednek meg azzal; de egy olyan utópisztikus gondolatot is kifejezett Parragh László, miszerint a pedagógusbér-emelés gyakorlatilag olyan, mint az ingyen sör, ezt meg lehet ígérni, ezt mindenki szeretné, csakhogy nincs rá pénz. Kérdezem, hogy ez valóban így vane a pedagógusbér-emeléssel kapcsolatban.

Tehát tényleg olyanok, mint a leggonoszabb nagytőkés a kapitalizmus hajnalán, aki kizsákmányolta, elnyomta és elhallgattatta a munkavállalóit. Ezek után mégis szeretném föltenni a következő kérdéseket.

Legalább az elmúlt időszak rekordinflációját kompenzáljáke a pedagógusbérekben? Biztosítjáke az automatikus béremelést, végre-valahára betartjáke eredeti ígéretüket, miszerint a pedagógusbér-táblát a minimálbér folyamatos emeléséhez kötik? És Lázár János álma valóra foge válni, el fogjuke érni 2030-ig az osztrák pedagógusbér-színvonalat?  ehhez minden évben százezer forinttal kell emelni a pedagógusbéreket. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Válaszadásra Rétvári Bence államtitkár úré a szó.

(13.10)

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Van annak egy diszkrét bája, amikor a Soros György pénzéből kampányoló baloldal kizsákmányoló nagytőkésekről beszél (Derültség az MSZP padsoraiból.), és hogy milyen távol áll tőlük ez az attitűd, majd elmennek a pénztárhoz, és felveszik Soros Györgytől a támogatást. Nagyon szép beszéd volt, tisztelt képviselő úr, csak a torka véres, mert bizony-bizony, önök ebből a pénzből vannak itt a parlamentben (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: És ez nem a Fidesz?), neki fognak a mandátumukkal elszámolni, és tőle várják az utasítást.

De fordítsuk komolyra a szót, tisztelt képviselő úr, mert a pedagógusok, így pedagógusnap után is, mindig és mindenkor elismerést érdemelnek, azt, hogy a munkájukat elismerjék, ahogy ön is mondta, anyagilag is, erkölcsileg is; ezt meg kell tennünk, akkor is, amikor pedagógusnap van, és akkor is, amikor nincsen. Mert valóban, az, hogy az országunknak milyen jövője lesz, jórészt a családokon és a pedagógusokon múlik, ők tudják Magyarországot naggyá, nagyobbá tenni, hogy minél jobb és minél boldogabb országban élhessünk, tisztelt képviselő úr.

Ugyanakkor ön azzal a mondattal kezdte a felszólalását, amit itt az SZDSZ-től már nagyon sokszor hallhattak, hogy az állam a legrosszabb gazda. (Ungár Péter: Legrosszabb munkáltató…) Hát, ez az, amit itt éveken keresztül ismételgetett az SZDSZ! És hogy az államtól szervezzenek ki mindent, még a Nemzeti alaptanterv készítését is kiszervezték, hiszen hogy, hogy nem, véletlenül pont egy Soros György által támogatott civil szervezettel íratták meg a Nemzeti alaptantervet, ilyen véletlen egybeesés valahogy rengeteg adódik a magyar baloldal történetében; nos, akkor még a NAT-ot is kiszervezték, nem beszélve a pedagógus-továbbképzésekről és sok minden másról, ugyanerre hivatkozva, hogy az állam a legrosszabb gazda, majd  idézőjelben  a szakértők ezt megoldják.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön nem elégedett azzal, amit a kormány tett a pedagógusok érdekében az elmúlt 12 esztendőben. Hát, nem tudom, akkor mit gondol a saját szövetségeseiről, akikkel együtt indult a választáson; akiknek kampányolt; akiknek a neve mellé odaírta a saját nevét; akiknek a pártlogóit felvette a saját neve alá a szavazólapra, hogy ők mit tettek a magyar pedagógusokkal.

Ön azt mondta, hogy voltak pedagógusbér-emelések, de kellett volna nagyobb léptékű béremelés. Én azzal egyetértek, hogy a jövőben, ahogy a gazdaság teljesítménye erre lehetőséget kínál, az idei 10, a jövő évi 10 és az azutáni 10 százalékon, tehát a 30 százalékon túl, ha van a gazdaságban még erre fedezet, akkor legyen nagyobb értékű a pedagógusbér-emelés, ezzel egyetértek. Na, de akiknek a logója ott volt az ön szavazólapján, az ön neve mellett, azok mit is csináltak a pedagógusbérrel? Fel tud ön sorolni az ön szövetségesein kívül, akikkel együtt indult a választáson, akikkel együtt szavaz itt a parlamentben, akiknek megtapsolja a felszólalásait, rajtuk kívül fel tud sorolni olyan politikusokat, akik csökkentették Magyarországon a pedagógusbért? (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Nem!  Tordai Bence közbeszól.) Az önök szövetségesein kívül bárki Magyarországon csökkentett pedagógusbért? Nem! Csak az ön szövetségesei.

És ön az egyik első felszólalásában azt mondja, hogy önök nagyobb pedagógusbér-emelést követelnek, önök, akiken kívül senki, a magyar demokrácia történetében biztosan nem…  nem tudom, hogy az azelőtti korszakban volte, aki csökkentett pedagógusbért vagy sem, általában azért a kommunista hatalomátvétel után az értelmiségi béreket igyekeztek az akkoriak csökkenteni, de most nézzük csak az utolsó 32 évet , az utolsó 32 évben csak és kizárólag önök voltak azok, akik pedagógusbért csökkentettek. És ez nem önmagában volt, mert nem álltak meg itt, hogy csökkentik a bért. Emlékszik arra, emlékszik, mennyi pedagógust bocsátottak el azok, akikkel ön együtt indult a választáson? (Kálmán Olga: Mennyit?) 15 ezret!

Emlékszik rá, hogy mennyi helyen zárták be az iskolát, ahonnan elbocsátották utána a pedagógusokat? Nagy megbecsülés, tudás értéke, ilyenekről beszél, de önök voltak kormányon! Hány helyen? (Ungár Péter: Mi még nem voltunk kormányon…) Több mint 300 helyen, tisztelt képviselő úr! Tehát fel lehet állni, és nyilván lehet sok mindent mondani, csak hogyha ön kevésnek tartja azt, hogy 2013 után volt egy 50 százalékos béremelés, ha kevésnek tartja azt, hogy a koronavírus-járvány alatt volt összességében egy 20 százaléknyi béremelésről döntés a pedagógusoknál, és kevésnek tartja azt, hogy még a következő években nő  én is egyetértek azzal, hogy ha a gazdaság teljesítménye engedi, akkor nagyobb mértékű béremelés kellene hogy legyen , de akkor miért azokkal szövetkezik, akik, nemhogy azt mondhatni, hogy kicsi mértékben emeltek, hanem csökkentettek pedagógusbért, tisztelt képviselő úr!? Legalább ennyiben legyen egy icipicit következetes!

Talán, hogyha minket kritizál, aminek az irányában van némi igazság, hogy lehet több bér, hiszen ezt követelik a pedagógusok, és mi ezzel egyetértünk, akkor esetleg nézzen már önmagától, ha jól látom, jobbra (Kezével mutatja.), itt a parlamenti patkóban balra, és esetleg ott is fogalmazza meg, hogy mivel nem értett egyet. Ezeket kihagyja, mert be akart jutni a parlamentbe. Ezért nem szólt arról, hogy a pedagógusbér-csökkentőkkel jön be a parlamentbe; ezért hallgat arról, hogy olyan emberekkel politizál együtt, akik elvettek a magyar pedagógusoktól presztízst is, meg ilyeneket mondtak a kampányban, ez mondjuk, Fekete-Győr András (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy: mérhetetlenül sok az iskolánk, és ezeknek nagyon ramaty a minősége. Kikérte magának a ramaty minőséget a pedagógusok nevében? Visszautasította a pedagógusbér-csökkentéseket? Utána lesz miről folytassuk a beszélgetést! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból, szórványos taps az MSZP padsoraiból.)




Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai