Készült: 2024.05.09.02:18:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

22. ülésnap (2022.07.12.),  200-201. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 4:23


Felszólalások:   182-199   200-201   202-203      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására a vita lezárásáig volt lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek.

Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt, az LMP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Július 10-én, vasárnap volt Tass Olga olimpiai bajnok tornász és edző halálának második évfordulója. Ezen a napon Pécs első olimpiai bajnokára emlékeztünk, és egyúttal egy kezdeményezést is útjára indítottunk.

Tass Olga Pécsett született 1929. március 28-án. A városban végezte alapfokú és középfokú tanulmányait, 1945-ben itt kezdte meg versenyzői karrierjét a PEAC-ban, majd a pécsi BTC-ben, tehát a bőrgyár csapatában folytatta, mielőtt Budapestre költözött. A tornával 14 évesen ismerkedett meg, majd öt évvel később a londoni olimpián a magyar csapattal összetett ezüstérmet szerzett. Az 1952-es helsinki olimpián bronzérmet, az 1954-es római világbajnokságon aranyat nyert kéziszercsapattal, amit még egy összetett ezüsttel is megtoldottak. Ugyanebben az évben három aranyat nyert a főiskolai világbajnokságon, majd elkövetkezett az 1956-os olimpia Melbourne-ben, ami pályafutása csúcsát jelentette, hiszen három érmet nyert. Ezen az olimpián a kéziszercsapat tagjaként olimpiai aranyérmet is nyert. Ezt követően az 1960-as római olimpiáig versenyezett, ahol a csapattal hetedikek lettek. Négy olimpián vett részt Tass Olga, összesen hat érmet szerzett, egy aranyat, három ezüstöt, kettő bronzérmet.

1951-ben a Testnevelési Főiskolán tanári, 1978-ban tornaszakedzői, 1981-ben mesteredzői oklevelet szerzett. 1960-tól 1961-ig az Újpesti Dózsa, majd ’61-től ’68-ig a francia tornászválogatott edzője volt. Később a Testnevelési Főiskola tanára, a magyar női tornászválogatott és a Vasas, majd a Budapesti Honvéd edzője lett. 1979-1989-ig nemzetközi pontozóbíró volt.

Tass Olga 1953-ban kötött házasságot Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázóval, ötven boldog évet töltöttek együtt. Lemhényiné Tass Olga 2020. július 10-én hunyt el.

(17.10)

Tass Olga ezer szállal kötődött városához, különböző interjúkból tudhatjuk azt, hogy az akkori Sallai, ma Ferencesek utcájában lakott, ott édesapjának egy asztalosüzeme volt, és arról is mesélt az interjúkban, hogy kerékpárral járt edzésekre, és hogy milyen sokat jelentett számára a város. Tudjuk azt, hogy Pécsre visszaköltözött a felsőfokú tanulmányai után, és a kereskedelmi szakközépiskolában még oktatott, és igen nehezen vált meg Pécs városától.

Emléke előtt tisztelegve mi azt indítványozzuk, hogy a Pécsett 2018-ban felavatott Verseny utcai tornacsarnok a jövőben viselje Tass Olga, Pécs első olimpiai bajnokának a nevét. Mi azt gondoljuk, hogy ezzel a lépéssel egy méltó emléket állíthatunk e nagyszerű pécsi sportember emlékének.

Mi erről a kezdeményezésről természetesen tájékoztattuk a Magyar Torna Szövetséget, tájékoztattuk a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetőségét, levelet írtam a tornacsarnok állami fenntartójának, levélben kértem az ügy támogatását Pécs város polgármesterétől, és természetesen levélben keresem meg a sportért felelős államtitkárságot. Egyértelmű, hogy ezt a döntést állami, országos szinten lehet meghozni, de én azt gondolom, hogy ebben nemcsak Pécsett, hanem országos szinten is egyetérthetünk, hogy ez egy méltó lépés lenne, és így méltóképpen tudnánk megőrizni Pécs első olimpiai bajnokának, Tass Olgának, egy nagyszerű sportembernek, nagyszerű edzőnek az emlékét. Úgyhogy nagyon bízunk benne, hogy kezdeményezésünk mielőbb célba ér. Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Kovács Zoltán tapsol.)




Felszólalások:   182-199   200-201   202-203      Ülésnap adatai