Készült: 2024.05.08.13:27:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

18. ülésnap (2022.06.28.),  13-16. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 9:50


Felszólalások:   9-12   13-16   17-20      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportjából Komjáthi Imre képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy először innen is gratuláljak az MSZP két újabb, sikeresen megválasztott politikusának, Vasvári Lászlónak, Újpest és Sári Istvánnak, Gyöngyös önkormányzati képviselőinek. Jó munkát, jó egészséget (Moraj a kormánypártok soraiban.), a helybéliek további tisztességes szolgálatát kívánom nekik.

De akkor a tárgyra térek: végigsöpört a médiában, hogy még a tavalyinál is gigantikusabb, Európa legnagyobb tűzijátéka lesz augusztus 20-án Budapesten. A 24.hu számolt be róla, hogy akár nettó 6,5 milliárd forintot is elvihet az államalapítást ünneplő háromnapos rendezvénysorozat, úgy, hogy ebben a tűzijáték ára nincs benne, arra ugyanis egy külön közbeszerzésben kerestek szervezőt.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát tervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint 4 kilométeres szakaszán lesz látható. Az ára is ehhez mérhető: az elektronikus közbeszerzési rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számol.

A HVG azt írja, hogy maga a tűzijáték 2021-ben legalább 910 millió, de az is lehet, hogy 1,2 milliárd forintba került, ugyanis a róla szóló szerződés minimuma és maximuma ennyi volt. Összehasonlításképpen: 2019-ben „csak” 212 milliót költöttek a tűzijátékra. Tény, hogy tavaly a két évvel korábbinál jóval többet, nyolcszor annyit, 40 ezer rakétát lőttek fel.

Én még emlékszem rá, amikor fiatalon a televízióban néztem a hagyományos augusztus 20-ai államalapítási ünnepeket, programokat, a tisztavatást, a légiparádét, a zászlófelvonást. Emlékszem, mennyire lenyűgöztek a Parlament fölött áthúzó vadászgépek és az ejtőernyősök színes kupolái. Emlékszem arra is, amikor az én gyermekeim életükben először, első alkalommal, élőben tudták megnézni a budapesti tűzijátékot, és hatalmas élmény volt számukra.

Éppen ezért kifejezetten hangsúlyozom, egyetlenegy családtól, egyetlenegy gyermektől sem szeretném elvenni ezt az élményt, viszont azt gondolom, hogy a jelen helyzetben nem ártana megfontolni, hogy egy ennél sokkal szerényebb, „csak”  idézőjelben csak  212 milliós tűzijátékkal is tisztességgel meg tudnánke ünnepelni az államalapítást.

A szomszédos országban háború zajlik, ott egészen másfajta rakéták szelik át az eget  ott a rakéták hangja nem az ünneplésé, hanem a halálé. Országunkban megélhetési és létbiztonsági válság van, az irgalmatlanul elszabadult árak, a tomboló infláció miatt családok, nyugdíjasok, de sok esetben dolgozó emberek számára is az számít ünnepnek, amikor friss zöldség, gyümölcs és hús kerül az asztalra.

Augusztus 20-án a tűzijáték durrogása egy időre el tudja nyomni a korgó gyomor hangját, a fénye el tudja homályosítani a sárga csekkeket. De mi lesz utána? Azon szerencsés emberek, családok számára, akik biztosan csodálatos élménnyel térhetnek haza a tűzijátékról, ez nagy élmény lesz, csodálatos lesz, de az egész ország boldogabb lehetne, hogyha ezen a gigantikus tűzijátékon megspórolt pénzt a válságkezelésre, a bajba jutott családok megsegítésére fordítanánk. Válságmentes időszakban talán könnyebben emészthető lenne egy egymilliárdos tűzijáték, de egy súlyos létbiztonsági válságban van jobb helye is ennek a hatalmas összegnek.

Én azt gondolom, hogy több kenyeret, kevesebb cirkuszt, biztos megélhetést, értékálló nyugdíjakat, munkát, kenyeret és tisztességes béreket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány részéről Dömötör Csaba államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, miniszterhelyettes úr!

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hogy ha jól értem a felszólalását, akkor ön kiragadott egyetlenegy rendezvényt, és jóformán helyteleníti, hogy a kormány ezt támogatja, vagy ilyen mértékű erőforrásokat biztosít a megrendezéséhez.

Ezt tágabb összefüggésben annak a részének tekintem, hogy az ön pártjának és tágabb értelemben a baloldalnak mindig is ellentmondásos volt a viszonya a nemzeti ünnepekhez. Mindig volt egy tépelődésük azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene megünnepelni október 23-át  ennek az előzményeit értjük , akár március 15-ét és az államalapításunkat, Szent István ünnepét is. Úgyhogy ezt a felvetést valójában ennek a részének is tekinthetjük.

A kormány célja az, hogy ezeken a nemzeti ünnepeken, akár nehezebb időszakokban, akár napfényesebb időszakokban, méltóképpen tudjuk ünnepelni nagyjainkat, az államalapítást, október 23-át vagy éppen a ’48-as hősöket.

(9.40)

Ennek az augusztus 20-ai ünnepségnek a tűzijáték egy, de nagyon fontos eleme, ráadásul nagyon komoly hagyományokkal rendelkezik és rendkívül népszerű. Tehát ha a tépelődésükön túlmutatva döntést hoznak ebben a kérdésben, akkor álljanak ki a magyarok elé, és mondják azt, hogy ne is legyen ilyen formában tűzijáték. (Komjáthi Imre: Nem, nem mondunk ilyet!) Arra kérem, azt azért vegye figyelembe, hogy egy ilyen tűzijátéknak, ha szeretnénk méltó színvonalon megünnepelni augusztus 20-át, költségei vannak.

Ha ön azt mondja, hogy másra is kellene költeni, jelentős erőforrásokat biztosítani, azzal én egyetértek. De még mielőtt erre kitérek, azt hozzátenném, hogy ez a turisztikai stratégiába is illeszkedik, ahol is a turizmus egy húzóágazat Magyarországon; nemcsak azért, mert a gazdaságot erősíti, a gazdasági növekedéshez hozzájárul, hanem azért is, mert munkahelyeket teremt és őriz meg  nem mellékesen, és a tűzijáték itt ugyanígy szerepet játszik , az országmárka erősítésében is nagy-nagy szerepet játszik.

Ha ön megnyitja azt a kérdést, hogy ilyen rendezvényekre ne költsünk (Komjáthi Imre: Költsünk!), vagy ne költsünk annyit (Komjáthi Imre: Így van!), akkor hol a vége? Akkor legközelebb azt javasolják, hogy ne legyen Operaház-felújítás, álljon le a Liget-beruházás. (Komjáthi Imre rázza a fejét.) Ön most próbálja ezt tagadni, de erre javaslatot tettek. A Liget-beruházást önök akadályozták volna. Vagy éppen egy következő lépés lehetne az önök részéről, hogy a gyorsforgalmi beruházásokat állítsuk le. Tehát az ilyen felvetéseknek, ha elkezdik, akkor nem tudni, hogy hol a vége.

Ha azt a kérdést nézzük, hogy mely területekre milyen források jutnak, akkor a tűzijátékkal együtt is elmondhatjuk, hogy a kiemelt területekre egyre nagyobb erőforrásokat biztosítunk. Engedje meg, hogy pár példát idehozzak az önök kormányzásához képest: védelemre 224 milliárd helyett 1375 milliárdot fogunk biztosítani; oktatási tevékenységekre  önök gyakran foglalkoznak ezzel a témával  1444 milliárd helyett 2378 milliárdot; egészségügyi kiadásokra 1197 milliárd helyett 2669 milliárdot; kulturális tevékenységekre 171 milliárd helyett 572 milliárdot. Azért mondom ezeket az összegeket, mert ehhez képest a tűzijáték költsége egy kicsi léptékű dolog ezekhez a többletekhez képest. Szociális intézkedések, ön is gyakran felveti ezt a témát: 325 milliárdot költött 2010-ben a kormány erre, a 2023-as benyújtott költségvetésben 964 milliárdot. Ezek jelentős növekedések. Tehát minden egyes területre többet költünk, és ha minden egyes kiemelt területre többet költünk, az azt is jelenti, hogy a nemzeti ünnepeinket is méltóképpen tudjuk megünnepelni.

Egyébként, ha ön a megélhetési kérdések iránt érdeklődik, akkor ajánlom figyelmébe az árstopokról szóló döntéseket. (Komjáthi Imre hüvelykujjával felfelé mutat.) Négyféle árstopot vezetett be ez a kormány, fenn is tartjuk őket. Csak hát, miközben ön ezt mutatja (Hüvelykujjával felfelé mutat.), amikor a nyilvánosságban meg kellett volna ezeket támogatni, akkor nem támogatták. Volt egy miniszterelnök-jelöltjük, ön is az ő listáján indult. Ő azt mondta, hogy nem lehet megállítani az árakat a határnál  ezt mondta. Tehát az árstopokat, amikor kellett, önök nem támogatták. Támogatják a globális minimumadót, ráadásul olyan szankciókat támogatnak az uniós színtéren, amelyek súlyos megélhetési kockázatot jelentenek nemcsak a magyar emberek, hanem az európai emberek számára.

Tehát ha tenni szeretne valamit a magyarok megélhetése érdekében, akkor arra kérem önöket, hogy legalább ezeket a kormányzati intézkedéseket támogassák. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.  Vajda Zoltán nevet.)




Felszólalások:   9-12   13-16   17-20      Ülésnap adatai