Készült: 2024.05.09.18:35:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (2023.06.12.),  329-330. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:08


Felszólalások:   327-328   329-330   331-332      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: A napirend utáni felszólalások sorát Varga Zoltán képviselő úr folytatja, a Demokratikus Koalícióból. Parancsoljon, öné a szó.

VARGA ZOLTÁN (DK): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miközben Orbán százmilliárdos hatvanpusztai dácsájának az építése lassan befejezéséhez közeledik, és  maradjunk az Orbán családnál  az Orbán család is egy vadregényes május végi napon átlépte a százmilliárdos küszöböt, amivel be tudott ő is szállni a NER-bagázs tisztességes vagy tisztességtelen csapatába, miközben a NER kegyeltjeinek a gazdagodása erőltetett ütemben folyik, már alapvető beruházásokra sem ad pénzt a kormány.

És ez így igaz sajnos Debrecenben is, gyakorlatilag szinte már minden beharangozott, Debrecen számára fontos, a debreceniek életét javító, segítő nagyberuházást leállított Orbán, csak akkugyárak épülhetnek  de azok legalább rogyásig. Nos hát, ennyit az orbáni ígéretekről, ennyit arról, hogy Debrecen egy kiemelt, a Fidesz számára fontos város, a fideszes őrváros lenne, de ennyit az Orbán-vazallus, Debrecen-ellenes polgármester vagy a szebb napokat is látott Kósa Lajos lobbierejéről, kormányzati befolyásáról. Gyakorlatilag mind a kettő nulla, mind nulla.

Így még csak ábránd szintjén sem létezik már rengeteg olyan beruházás, nagyberuházás terve, melyre évtizedek óta várnak a debreceniek. Nem lesz többek között a Debrecen-Józsa közötti 35-ös számú útszakasz négysávosítva, de nem lesz megépítve például a Debrecen-Józsa északi tehermentesítő út sem. Nem baj, a józsaiak majd állnak órákat a dugóban.

Nem lesz a Debreceni Egyetem két kari épülete felújítva. Ötven éve várnak nagyjából a felújításra. De elmarad a 4-es főút debreceni belvárosi szakaszának átalakítása vagy a felújítása is.

A keleti elkerülő út tervei meg egyszerűen már az előkészítési szakaszban mennek a kukába, pedig ez az útszakasz lenne az, ami Debrecen közlekedését egyáltalán valamilyen módon élhetővé tudná tenni, hiszen Románia felől ott dübörögnek be most a kamionok Debrecen belvárosába, és nyilvánvaló módon a debreceniek tudják, hogy e nélkül az útszakasz nélkül reménytelenül az állandósult dugók városa marad majd Debrecen.

És nem lesz felújítva Debrecenben a Vágóhíd utcai vasúti felüljáró sem, az az egysávos út, ahol már rengeteg sok halálos baleset történt. Mint ahogyan a múlt ködébe vész, hiába a kézilabda egyik fővárosa volt Debrecen nem is olyan régen még, a kézilabda-munkacsarnok építésének még a lehetősége is.

És ami igazán fájni tud majd a fentiek mellett minden debreceninek, az az ország egyik legforgalmasabb vasútvonalának, tudják, a 100-as vasútvonal felújításának az elmaradása. Egy picit beszéljünk erről, ugyanis ez az a vasúti pár, ahol átlag ötpercente dübörög át egy-egy szerelvény, és ez az a vasúti sínpár, amely gyakorlatilag, írd és mondd, keresztülvágja a várost. Ez már önmagában is hatalmas nagy környezet- és zajterhelést jelent az ott élők számára. Az viszont, hogy a vasút számos szintbeli kereszteződéssel szeli ketté Debrecent, nemcsak környezet- és zajterhelést okoz, hanem szó szerint és gyakorlatilag is megbénítja a város közlekedését azzal, hogy ötpercente zárják le folyamatosan a sorompókat. Emiatt hosszú, időnként kilométeres gépjárműsorok ontják a füstöt a sorompók előtt; a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban mindez pedig hatványozottan jelentkezik.

Mindez, hölgyeim és uraim, tisztelt Ház, történik a XXI. században, Európa közepén, egy elvileg európai nagyváros szívében nap mint nap, nagyjából minden ötödik percben. Orbán tervei szerint ráadásul mindez így is fog maradni, hiába minden ígéret, és hiába a kormánypárti képviselők melldöngető fogadkozásai, különösen a választási kampányok időszakában, hogy márpedig most ezt meg fogjuk építeni. Nem fogják megépíteni! Így aztán marad a szálló por, az üzemanyagbűz, a végeláthatatlan dugók fővárosa Debrecen. Marad, mondom, egészen addig, míg a Dobrev-kormány rövidesen vissza nem adja majd a városunknak és a benne élőknek is a hitet.

A propaganda és az üres ígéretek, a visszavont tervek helyett bizony lehet európai nagyvárost építeni, csak erős akarat, jó kormányzás, józan ész és egy városát szerető, a debrecenieket képviselő városvezetés kell hozzá. Ezt mi Dobrev Klárával meg fogjuk adni Debrecennek, ezt meg tudom ígérni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)




Felszólalások:   327-328   329-330   331-332      Ülésnap adatai