Készült: 2024.05.31.16:57:35 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

69. ülésnap, 100. felszólalás
Felszólaló Nagy Bálint (Fidesz)
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Beosztás Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 2:05

Felszólalások:  <<  100  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

NAGY BÁLINT építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy azzal kezdjem, hogy Magyarország Kormánya számára kiemelten fontos a kötöttpályás közlekedés működtetése és fejlesztése. Talán mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2010 és 2022 között 655 kilométer vasúti vonalhossz újult meg, 253 kilométer vasúti szakasz villamosítása valósult meg, illetve 217 peron és 141 darab vasútállomás, illetve megállóhely fejlesztésére került sor, összesen 1500 milliárd forint értékben.

Az ön által is említett veszprémi fejlesztés, ahogy ön is mondta, több mint 1,1 milliárd forint, ha az összértékét tekintjük, és kettő ütemben fog megvalósulni. Az első június 30-ára fog elkészülni, amely elsődlegesen az utasvárót, illetve a belső tereket foglalja magába. Ez azt jelenti, hogy június 30-át követően már teljes egészében igénybe veheti a veszprémi, illetve a Veszprémből oda-vissza utazó közönség ennek az első ütemnek az újítását. A második ütem pedig, amely elsődlegesen a külsőket, a homlokzatot jelenti, szep-tember 30-áig fog teljes egészében elkészülni.

Engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy megemlítsem még azt, hogy Magyarország Kormánya további segítséget is nyújtott Veszprém városának, illetve a térségnek, hiszen több új szolgáltatás is bevezetésre került. Ilyen az, hogy új járatként jelent meg a Bakony InterCity, Budapest és Ajka között egész nap óránként lehet utazni Veszprémbe, illetve Veszprém környéki településekre, ezen felül a Veszprémből Budapestre tartó utolsó vonat 23 óra 41 perckor indul, ezáltal is segítve a programokon még inkább való ott maradás lehetőségét a tömegközlekedést választóknak, illetve a vármegye- és országbérlet mellett pedig a kiemelt rendezvényekre „Veszprém-Balaton 2023 EKF” menetjegyet lehet megvásárolni, amely szimbolikusan 2023 forintba kerül, és az ország bármely vasútállomásáról el lehet jutni ezért a pénzért Veszprémbe.

Képviselő úrnak további jó munkát és nagyon sikeres szezont kívánok Veszprémben. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:  <<  100  >>    Ülésnap adatai