Készült: 2024.05.09.02:11:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

103. ülésnap (2024.03.04.),  175-182. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 7:46


Felszólalások:   167-174   175-182   183-192      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Rétvári Bence államtitkár úr.

Tisztelt Országgyűlés! Dunai Mónika, a Fidesz képviselő asszonya, azonnali kérdést kíván feltenni az igazságügyi miniszter úrnak: „Vane következménye a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek?” címmel. A miniszter úr jelen van, tehát ő fog válaszolni. Most hallgatjuk Dunai Mónika kérdését.

DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ahogy az már mindenki számára ismeretes, Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak miatti ügyében elítélte a bíróság. Másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték a Momentum korábbi elnökét, egy 2018-as demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő erőszakos lökdösődés miatt.

Fekete-Győr András a baloldal jó szokásához híven megkezdte önmaga szerecsenmosdatását. Szerinte ugyanis cselekedete csupán annyit jelent, hogy élt a véleménynyilvánítás szabadságával. Nos, a tüntetéseken való részvétel valóban az, hiszen demokrácia van Magyarországon, a füstgránátdobálás, valamint a rendőrökre való támadás azonban már nem a véleménynyilvánítás szabadsága és a jogszabályoknak megfelelő cselekedet. Hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem áll távol a baloldaltól az erőszak. Emlékezzünk csak Gyurcsány Ferenc rendőrterrorjára, amikor is 2006. október 23-án 167-en sérültek meg a gyurcsányi rendőrterrorban. A szemkilövetéseknek nem lett akkor semmilyen következménye. Sőt, Gyurcsány Ferenc egy interjúban sete-sutának nevezte a rendőrség 2006-os fellépését. Hát, nem vagyunk egyformák. (Sebián-Petrovszki László: Nem, hála istennek!) Nem vagyunk egyformák, mert a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon pedig a bűnöknek sincs.

Továbbra is szeretnénk nyomatékosan kérni, hogy akit a bíróság elítélt, haladéktalanul mondjon le, még akkor is, ha tanítómesterük, Gyurcsány Ferenc azt tanította nekik, hogy soha semmiért nem kell vállalni a felelősséget. (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.  Varju László: Na, itt a vége!) Tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a baloldalon ez a szokás (Varju László: Ott a vége!), ezért kérem tisztelt miniszter urat, hogy válaszoljon arra, vane következménye a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek. (Varju László: Még egy perc!) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.  Sebián-Petrovszki László: És a Varju?)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tuzson Bence miniszter úr válaszát várjuk.

TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, egy nagyon fontos kérdés, hogy mi az, amit megtehet egy országgyűlési képviselő, mi az, amit nem, és milyen következményei vannak annak, ha egy országgyűlési képviselő bűncselekményt követ el. Ennek egyébként megvannak a maga szabályai, van olyan, hogy méltatlansági eljárás, a bűntett elkövetése esetén van lehetőség erre.

De amellett, hogy az országgyűlési képviselő, amikor először bejön a parlamentbe, bizony esküt is tesz, és esküje szerint Magyarország jogszabályait megtartja, és másokkal is megtartatja, más szempontból is jelentősége van annak, hogy mi az, amit egy országgyűlési képviselő elkövet, és mi az, amit elkövethet, hiszen az Országgyűlés tekintélyét minden országgyűlési képviselőnek őriznie kell. Nem hiszem, hogy azzal, hogy valaki bűncselekményt követ el, az Országgyűlés tekintélyét megőrzi, különösen akkor, ha egyébként köztörvényes bűncselekményekről van szó, mint ebben az esetben is, és hogy Varju László se maradjon ki a sorból, bizony Varju László esetében is erről van szó. Köztörvényes bűncselekményt követett el az ön által említett országgyűlési képviselő (Varju László: Úgy alakítjátok a játékszabályokat!), a köztörvényes bűncselekményeknek pedig valamiféle következményüknek kell lenni, már csak azért is, hogy az Országgyűlés tekintélyét megőrizzük.

Valóban, az már egy elvi kérdés, hogy melyik oldal mit engedhet meg magának és mit enged meg magának. Valahogy úgy van, hogy abban az esetben, ha a baloldal úgy érzi, az érdekeinek nem tud érvényt szerezni, akkor bizony elég messze el tud menni. Valóban a 2006-os események ilyen események voltak, Varju László esete is ilyen eset volt, és az ön által előbb említett országgyűlési képviselő esete is ugyanez az eset volt.

Ez ellen a leghatározottabban fel kell lépni, nem szabad, hogy a politikában az erőszak uralkodjon el, és ezért a felelősség azokat az országgyűlési képviselőket terheli, akik egyébként bűncselekményt követtek el. Valóban az lenne a helyes, ha lemondanának a mandátumukról. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(15.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Tuzson Bence miniszter úr. Egyperces viszonválaszra van lehetősége Dunai Mónika képviselő asszonynak.

DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát, azt elfogadom, de továbbra is elfogadhatatlan a baloldali szerecsenmosdató politika, az, hogy a bűnöknek nincs következménye a baloldalon; ezt látjuk ebből az esetből is.

Az erőszakos, tettlegességig fajuló magatartásnak, tisztelt képviselőtársaim, nincs helye sem az életben, sem a politikában. A baloldal háza tájékán látjuk, hogy a bűnnek nincs következménye, és ők még a történtek után is ott akarnak ülni a parlamenti helyeiken. Egyértelmű, hogy Fekete-Győr Andrásnak morálisan méltatlanná vált az itt maradása a parlamentben, és a politikában való részvétele erősen megkérdőjelezhető, sőt felszólítjuk arra, hogy mondjon le. Várjuk a lemondását. Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen, Dunai Mónika képviselő asszony. Egyperces viszonválaszra van lehetősége miniszter úrnak.

TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, teljesen igaza van, a politikában, ahogy az életben sincs helye semmilyen erőszaknak, és az erőszaktól távol is kell tartani a politikai közéletet, sőt az is nagyon fontos, hogy semmilyen erőszakos cselekményt országgyűlési képviselő ne támogasson, és határolódjon el azoktól a szervezetektől, amelyek erőszakot követnek el. Így van ez egyébként nemcsak ennek a két országgyűlési képviselőnek az esetében, hanem Jámbor András esetében is (Rétvári Bence: Így van!), aki a Szikra Mozgalom alapítója, az egyik legfontosabb személye, és abban bizony olyan személy is van aktivistaként, aki súlyos bűncselekményt követett el; akik embereket támadtak meg az utcán, vertek meg úgy, hogy szinte csoda, hogy ezek az emberek életben maradtak.

Nagyon fontos, hogy semmilyen erőszakot ne engedjünk meg, sem a parlament keretei között, a politikához kapcsolódóan különösen, és a parlament keretein kívül sem. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   167-174   175-182   183-192      Ülésnap adatai