Készült: 2024.06.02.09:19:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

67. ülésnap (2023.05.23.), 72. felszólalás
Felszólaló Gy. Németh Erzsébet (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:45


Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GY. NÉMETH ERZSÉBET (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A két percben nem volt módom mind miniszter úrnak, mind pedig Nacsa képviselő úrnak válaszolni néhány kérdésre.

Azt gondolom, hogy akkor, amikor Nacsa képviselő úr központosításról beszélt, illetve miniszter úr a központosítás egyik fő elemeként határozta meg az egészségügyben, hogy a paraszolvenciát meg lehetett szüntetni, no, azt gondolom, ezt központosítás nélkül is meg lehetett volna tenni. Ahhoz nem kell államosítani a teljes egészségügyet, elvenni az önkormányzatoktól például a fekvőbeteg-ellátást, hogy a paraszolvenciáról lehessen egyébként egy jó döntést hozni.

A képviselő úrnak mondanám, hogy az a központosítás, amire ön most itt ennek a törvénynek a kapcsán hivatkozott, az a DK véleménye szerint sem az oktatásban, sem az egészségügyben nem sikerült jól. Ha ön úgy gondolja, hogy az oktatás, a közoktatás ma sokkal jobb helyzetben van, mint volt 2010 előtt, jobbak a gyermekek tanulmányi eredményei, több tudással, jobb képességekkel, készségekkel kerülnek ki az iskolából, közoktatásból, akkor azt gondolom, hogy nagyon nincs tisztában a mai valós közoktatási helyzettel.

Ugyanezt tudom elmondani az egészségügyről is, tehát ha az az államosítás, az a központosítás, amit önök végrehajtottak, az a betegek érdekét szolgálta, akkor nagyon másképp gondolkodunk arról, hogy mi egy beteg érdeke akkor, amikor egészségügyi ellátásra, kiemelten szakosított vagy fekvőbeteg-ellátásra szorul.

A képviselő úr arról is beszélt, hogy furcsállja azt, hogy egy volt főpolgármester-helyettes, aki még a kultúráért is felelős volt, kifogásolja akár az Opera felújítását, akár a Liget-projektet vagy egyéb más kulturális beruházást. Abból a szempontból kifogásolom, Nacsa képviselő úr, hogy ezek a beruházások nem határidőre és nem eredeti költségkereten belül valósultak meg, ellentétben az ön által negatívként emlegetett Lánchíddal. Ott bizony-bizony, a költségkereten belül és a határidőn belül… (Nacsa Lőrinc: Nem, nem.) De, Nacsa képviselő úr, nézzen utána, szívesen segítek ebben, de szerintem, ha beüti a keresőbe, akkor ezek a konkrét tények ki fognak önnek jönni vagy megjelennek az önök képernyőjén, szóval a Lánchíd beruházása határidőn belül, és ami fontos, költségkereten belül valósul meg. (Nacsa Lőrinc közbeszól.)

(14.20)

Az már megint más kérdés, hogy az Orbán-kormány trükközik azzal, hogy azt a 6 milliárd forintot, amit a Lánchíd-beruházás kapcsán az előző fideszes főpolgármesternek, Tarlós Istvánnak megígért, és amiről megállapodott vele, az új baloldali demokrata vezetésnek már nem kívánja odaadni.

Az önkormányzatok adósságát is szóba hozta. Én azt gondolom, képviselő úr, hogy azok az önkormányzatok, amelyek felelősen gazdálkodtak, nem halmoztak föl akkora nagy adósságot. S még egy dolgot szeretnék mondani  nyilván ön ennek a fontosságával tisztában van , más az, hogy valaki fejlesztési beruházásokra vesz fel hitelt, kvázi adósodik el, és más az, ha működési célú hiteleket vesz fel, és a működésével kapcsolatos finanszírozás miatt adósodik el.

Nem tudom, hogy ön 2010 előtt ilyen szinten a politika közelében volte (Nacsa Lőrinc: Akkor voltam egyetemista.), de szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy akkor én az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságot vezetve itt az Országgyűlésben számtalanszor voltam annak a tanúja, amikor fideszes polgármesterek és megyei közgyűlési elnökök, köztük, ha jól emlékszem, az ön képviselőtársa is, aki akkor a Baranya Megyei Közgyűlésnek volt az elnöke, nagyon nagy dicsőséggel beszélt arról a bizottsági ülésen, hogy hú de jó, most felveszünk egy csomó hitelt, aztán utána majd mindenféle kötvényekbe fektetjük. Szóval, tisztelt képviselő úr, 2010-re a fideszes pártmogulok, illetve a Fidesz hathatós támogatásával vettek föl ezek az önkormányzatok kölcsönöket, és aztán tényleg odáig fajult a helyzet, hogy ezeket az önkormányzatokat 2010-ben jó néhány esetben konszolidálni kellett.

Nota bene, továbbmegyek: ezeknek az önkormányzatoknak ma már minden esetben a kormányzati engedélyt is meg kell kérni akármilyen típusú hitel felvételéhez. Csakhogy önök ezzel az egyébként még akár akceptálható intézkedéssel is nagyon komolyan visszaélnek. Például a nem fideszes vezetésű településeknek nem engedik meg, hogy fejlesztési típusú hiteleket felvegyenek, ezért van az, hogy jó néhány, nem Fidesz által vezetett megyei jogú városban vagy Budapesten egész egyszerűen tömegközlekedési vagy közösségi közlekedési eszközök beszerzését sem engedélyezik.

Még annyit szeretnék önnek mondani, én azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat, még ha miniszter úr pozitív zárszavára vissza is gondolok, megint nem tud annak a próbája lenni, amit szoktunk mondani, hogy ami egy törvényből megvalósul, vagy ahogy majd azt a törvényt alkalmazzák, az fogja megmutatni, hogy az a törvény valójában mit is ér, mennyit is ér. Számtalanszor láttuk azt, hogy önök akár itt, a tisztelt Házban, de még inkább a propagandában, a nyilvánosság előtt nagyon szép szavakat mondanak, időnként úgy érzem már, mintha egy békegalamb szállna át akár itt a teremben, akár a bizottsági üléseken, aztán a véres valóság pedig az, hogy semmiféle oka és indoka nincs annak, hogy támogassa valaki ezeket a javaslatokat, mert önök egész egyszerűen visszaélnek azzal az erőfölénnyel, amit kétségtelen, hogy most már negyedszerre is megkaptak a társadalomtól. Most abba nem megyek bele  de miniszter úrnak szívesen válaszoltam volna erre , hogy hogyan és miként érik el minden alkalommal a kétharmados többséget itt a Házban, amivel a DK véleménye szerint nagyon jelentős módon visszaélnek.

S hogy a felszólalásom végére mondjam azt a néhány mondatot, amit Nacsa képviselő úr hiányolt tőlem: én tényleg őszintén hiszek abban, hogy az árnyékkormány az, amely el fogja hozni ennek az országnak a minél több embert érintő és minél több embernek jobb életminőséget és életlehetőséget biztosító kormányzást. Igen, képviselő úr, én tényleg őszintén hiszek abban, hogy ahova önök ez alatt a 13 év alatt eljuttatták ennek az országnak a nagy részét, az ország lakosainak a nagy részét, az egész egyszerűen nem az az európai Magyarország, amiben én őszintén hiszek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.




Felszólalások:  Előző  72  Következő    Ülésnap adatai