Készült: 2024.05.08.10:57:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

96. ülésnap (2023.11.30.),  21-28. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 11:06


Felszólalások:   17-20   21-28   29-32      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Az MSZP képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra Kunhalmi Ágnes képviselő asszony jelentkezett. Parancsoljon, képviselő asszony! Öné a szó.

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretettel üdvözlöm ügyvéd urat én is, és engedje meg, hogy a közösségem nevében szolidaritásomat fejezzem ki.

Személy szerint, mint Kunhalmi Ágnes egyetértek egyébként a harcával, és azt gondolom, államtitkár úr, az előző válaszából, hogy ő, ügyvéd úr nemcsak a saját érdekében harcol, hanem társai érdekében is harcol. Tehát ez közös ügyünk, azoknak is az ügye, akik ellenzéki padsorokban ülnek, és ezt felkarolják.

De mégiscsak egy rendkívüli ülésen vagyunk ma. És szeretnék erre reagálni, mert az ellenzéki padsorokból kevesen, esetleg Szabó Rebeka volt az, aki ezt említette, és mégiscsak van apropó felszólalni, hiszen rendkívüli ülés van.

A miniszterelnök nindzsának vallja magát, és nindzsakormányzásról beszél. Hát, az a véleményem, hogy a mai nap és ez a rendkívüli ülés is azt mutatja, hogy valójában elég sunyi és gyáva nindzsák maguk, mindahányan vannak. Sunyi, mert az utolsó pillanatban… (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)

ELNÖK: Képviselő Asszony! Arra kérem önt, legyen szíves a jelzős szerkezeteit átgondolni. Köszönöm szépen.

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm. Ha beszámítja az időmbe!

ELNÖK: Természetes.

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon sunyinak tartom, mert az utolsó pillanatban, a választások előtt pár hónappal akarnak változtatni a játékszabályokon, és ezzel próbálják az ellenzéket még inkább ellehetetleníteni. És gyávának is tartom, mert most sem vállalta a fővárosi önkormányzati választási rendszer átalakításának javaslatát, hanem azt a szatellitpártjára, a Mi Hazánkra bízta. Tette ezt korábban is másokon keresztül, mint például Volner Jánoson keresztül.

A most benyújtott törvényjavaslat alapvető indoka  már ha így marad , hogy a fővárosban, Budapesten is igazságosabb és arányosabb választási rendszert kell alkalmazni. Érdekes, 2014-ben még nem így látta a Fidesz. Akkor is nem sokkal az önkormányzati választások előtt szüntette meg azt a listát választást, melyet most vissza akar hozni. Kilenc évvel ezelőtt a Fidesz úgy ítélte meg, hogy a számára jóval előnyösebb egy közvetett választás, amelyet többek között azzal az érvvel támasztott alá, hogy ily módon a kerületek és a polgármesterek nagyobb szerepet kapnak a főváros politikájában.

Most viszont, pont ellenkezőleg, úgy ítéli meg, hogy a szavazatmaximalizálásuknak mégis a 2014-ben megszüntetett arányosabb választási rendszer felel meg, és a változtatást természetesen ismét alig több mint fél évvel a választás előtt akarják végrehajtani.

Tudjuk, hogy a Fidesz rendszerének fenntartásában döntő jelentőségű a választási rendszer jellege, hiszen például az országgyűlési képviselők esetében olyan rendkívüli mértékben aránytalan szisztémát alkottak, melynek révén 2014-ben 564 ezer szavazat elvesztése ellenére újra kétharmaduk lett.

(12.50)

De mégis mi lehet az a konkrét érdek, amely a Fideszt a mostani lépésére ösztönözte? Véleményem szerint az a feltételezése, hogy az ellenzéki pártok közötti viták miatt a fővárosban sem jön majd létre közös ellenzéki lista, és így a Fidesz, többséget szerezve a Fővárosi Közgyűlésben, megbéníthatja a főpolgármester tevékenységét. Vagyis egyrészt vérszemet kaptak az ellenzéki viták és versengés láttán, másrészt a Fidesz beismerte, hogy jelenleg nem látja esélyét sem a főpolgármester-választás, sem a közgyűlési többség megnyerésének.

Hiába tart főpolgármesteri castingot élsportolótól, Szentkirályi Alexandrán, Fürjes Balázson és Németh Balázs egykori televíziós bemondón át, már talán az űrben is a főpolgármester és a fővárosi ellenzéki szavazótábor kihívóját keresik, de a mai napig nem talált olyan érdemi fideszes jelöltet, akivel vissza tudná szerezni a számukra mégiscsak bűnös várost, Budapestet. Amennyiben úgy dönt a Fidesz, hogy megszünteti a közvetlen főpolgármester-választást, akkor az beismerése lesz annak, hogy nem tud a fővárosban valós többséget szerezni, és ismét a játékszabályok megváltoztatását hívja segítségül. Bármilyen szabályozásokat is alkosson a Fidesz, a demokratikus ellenzék keresztbe fogja húzni a számítását.

Az MSZP egyértelműen a közös budapesti listát támogatja. Örömmel látjuk, hogy végre a többi ellenzéki párt is érti már, hogy addig, amíg a Fidesz tetszőlegesen alakítgatja a játékszabályokat, addig az ellenzéken belüli verseny csak a Fidesz érdeke, és a Fidesz mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az ellenzéket és az ellenzéki szavazótábort megossza, egymásnak ugrassza.

Tisztelt Országgyűlés! Bármit is tegyen a Fidesz, az ellenzék egészének megvan a fegyver a kezében. Az MSZP ajánlata továbbra is az, hogy az egész ellenzék ne csak Budapesten hozzon létre közös listát, hanem akkor már minden megyében alakítsunk közös megyei listát. A Závecz Research legutóbbi kutatása pedig azt is mutatja, hogy az ellenzéki szavazók ma az európai parlamenti listán is meg tudnák verni együttes fellépéssel a Fideszt. Az MSZP továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellenzéki szavazók akarata érvényesülni tudjon, és a Fidesz galádságai ne érjenek célba. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a DK és a Párbeszéd soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Röviden szeretnék reagálni, mindenekelőtt azért, mert az a téma, amelyet ön érint, nem a kormány hatásköre, az Országgyűlés majd erről dönt.

Egy furcsaságra azért szeretném felhívni a figyelmet. Tehát ami a Mi Hazánk javaslatában szerepel, azt pár éve a baloldal követelte. Sőt, amikor változás volt a fővárosi választási rendszerben, akkor önök beadvánnyal éltek, a listás rendszer mellett érveltek, és a beadványon az ön aláírása is szerepelt. (Kunhalmi Ágnes: Bizony! Naná!) Most azt mondja, hogy bizony. Akkor kérem, arra adjon választ, hogy miért érvel egy olyan dolog ellen, amit korábban, nem olyan rég ön is követelt. (Kunhalmi Ágnes: Fél évvel a választások előtt!) Ön is követelt.

Egyébiránt meg szeretném felhívni a figyelmét arra (Kunhalmi Ágnes: Elegáns!  Az elnök csenget.), hogy az önök jelöltje, Karácsony Gergely azt mondja, hogy így is, úgy is győzni fog. Tehát az, amit ön állít, az még a saját jelöltjük szerint sincs így. Tehát bármilyen változás is lesz vagy nem lesz, az nem befolyásolja azt, hogy végső soron a budapestiek fognak arról dönteni, hogy ki vezetheti ezt a várost.

Arra nem szeretnék reagálni, hogy hogyan üzen ön más baloldali pártoknak, hogy hogyan kellene listát állítaniuk, közös listát állítaniuk, mert ez egy hatalompolitikai megfontolás, és nem gondolom, hogy a baloldal hatalompolitikai manőverezésébe, egyeztetésébe a kormánynak bele kellene szólnia, vagy egyáltalán állást kellene foglalnunk. (Kunhalmi Ágnes: A kormányzati többség, az a parlamenti többség!)

Nagyon sajnálom, hogy az ötperces felszólalásában egyetlenegy mondatot nem szánt arra, hogy milyen helyzetben van ez a város, mert szerintem beszéljünk erről. (Kunhalmi Ágnes: A kormánynak köszönhetően!) Beszéljünk arról, hogy állandósult a közlekedési káosz ebben a városban. Észszerűtlenül kialakított biciklisávok, állandósult dugók, a szakemberek mellőzésével hozott döntések, aminek a következménye nem egy zöldebb város, hanem egy sokkal súlyosabb légszennyezés által sújtott város. Önök nem erről beszéltek. Önök arról beszéltek, hogy majd zöldebb lesz a város, ehelyett rostokolnak az autók a dugóban, nincsen olyan városrész, ahol ne állandósultak volna a dugók. Abba már bele sem megyek, hogy miközben az ön főpolgármestere szelfizik az Andrássy úton  mert ezek szerint nem volt jobb dolga , beállt a város, a baloldali portálok szerint is elesett, és nem voltak felkészülve arra, amit mindenki tudott, hogy havazni fog. Pár nap híján itt a tél, és esik a hó. Ez nem túl meglepő. (Kunhalmi Ágnes: Vegyetek több hókotrót a városnak!  Az elnök csenget.) Ehhez képest a felkészültség semmilyen jelét nem mutatták.

Ez a város piszkosabb is ahhoz képest, amikor Tarlós István távozott a hivatalból. (Arató Gergely: Dehogyis! Nem jártál az utcán azóta!) Mielőtt azt kiabálná, hogy dehogyis, felhívnám a figyelmét arra, hogy több ezer kukát leszereltek. Ha több ezer kukát leszerelnek, akkor sokkal piszkosabb lesz ez a város. Elég világos az összefüggés. Persze arra volt energiájuk, hogy sokmilliós jutalommal díjazzák az ezért felelős városvezetőt, aki egyébként is rendkívüli mértékben fényűző, hogy ne mondjam, grófi életet él. (Kunhalmi Ágnes: Az urizálók mondják!)

Vissza-visszatérő érvük az is, hogy nehéz költségvetési helyzetben van Budapest. Ha megnézzük például az iparűzésiadó-bevételeket 2010-ben és most, azt fogják látni, hogy bármilyen változás is történt közben az adózásban, sokkal-sokkal magasabb a város iparűzésiadó-bevétele, mint volt 2010-ben. (Arató Gergely: Azt elveszitek szolidaritási adóban!  Kálmán Olga: Ne vegyétek el!) Tehát ennek az állításnak, miszerint szűkebb lenne a mozgástér Budapesten, semmilyen valóságalapja nincs, és az önök számai szerint sincsen ennek valóságalapja.

Hogy mást ne mondjak, ha valóban szűkebb lenne a mozgástér, akkor miért van százmilliós nagyságrendben forrás arra, hogy jutalmakat osztogassanak, vagy éppen tanácsadókat tartsanak fenn óriási számban (Arató Gergely: Kevesebbet, mint a Tarlós idejében!), mint amilyen tanácsadó volt milliós fizetésért Kálmán Olga képviselőtársunk is. (Kálmán Olga: Köszönöm, hogy megemlékezett rólam!)

S hogy még egy fontos vonatkozást említsek  röviden mégis utalnék itt a jelöltállítás folyamatára , történt egy fontos dolog az elmúlt napokban: a DK döntött arról, hogy Karácsony Gergely lesz a jelöltjük. Tehát, amit mi mindig is mondtunk, Karácsony Gergely a DK jelöltje, és Karácsony Gergely egyenlő DK, egyenlő Gyurcsány-korszak visszahozatala, az, tessék, itt van. A DK döntött, a DK jelöltje, tehát Gyurcsány Ferenc jelöltje Karácsony Gergely. (Kunhalmi Ágnes: Nektek még jelöltetek sincs!) Azt is látjuk, hogy mi ennek az ellentételezése: ott vannak a közös polgármester-jelöltek, azt látjuk, hogy a kerületek túlnyomó többségében melyik párt adja majd a jelöltet: a DK (Kunhalmi Ágnes: Indulj főpolgármester-jelöltnek!), tehát Gyurcsány Ferenc.

Ebből egy dolog következik: minden, Karácsony Gergelyre leadott szavazat a DK-ra leadott szavazat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.  Kálmán Olga: Az következik, hogy bukni fogtok Pesten!)




Felszólalások:   17-20   21-28   29-32      Ülésnap adatai