Készült: 2024.05.09.20:15:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

17. ülésnap (2022.06.27.),  66-71. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:19


Felszólalások:   60-65   66-71   72-77      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Tájékoztatom önöket, az elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a mai ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Apáti István, a Mi Hazánk képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: „Miért akarnak véget vetni egy sikertörténetnek?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kisadózó vállalkozások tételes adója egyike az elmúlt 12 év nagyon kevés sikertörténetének. Minden évben jóval több adóbevétel származott belőle, mint amennyit előzetesen beterveztek, és a sikeresség másik bizonyítéka, hogy jelenleg 460 ezer magyar ember adózik a kata szabályai szerint, ebből 426 ezren vannak egyéni vállalkozók, 108 ezer honfitársunk mellékállásban katázik, és ez egyben azt is jelenti, hogy átlagosan négy fővel számolva, egy családot átlagosan négy fővel számolva 400 ezer és 1 millió 800 ezer közötti lélekszámú magyar ember megélhetését biztosítja teljes mértékben a katás tevékenység vagy járul hozzá jelentős mértékben a családi kassza bevételi oldalához. Önök most, az elmúlt hetekben mégis előidéztek egy teljesen bizonytalan helyzetet, a megszűnéstől a megszűnés nélküli jelentős módosításig bezárólag rendkívül nagy bizonytalanság és bizalmatlanság alakult ki ezzel kapcsolatban a Pénzügyminisztérium iránt.

Szeretném azt jelezni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom teljes mellszélességgel a katás vállalkozók mellett áll, és természetesen nemcsak összevissza beszélünk a levegőbe, handabandázunk, hanem konkrét javaslataink is vannak. A jelenlegi 12 millió forintos éves árbevételi felső határt nem 18, hanem legalább 24 millióra kellene egy lépésben felemelni. Továbbra is tartjuk azt a véleményünket, hogy az egy kifizetőtől származó megbízási díj, munkadíj vagy bevétel 3 milliós határát legalább 6 millió forintra kellene fölemelni, és az e fölötti adó mértékét 40 százalékról legalább 15 százalékra kellene csökkenteni, bár a legokosabb az lenne, ha ezt a bevételi korlátozást megszüntetnék, hiszen a jelenlegi válságos körülmények között értelmetlen korlátozást jelent ez, és különben is, 250 ezer forint/hó összeget jelent az éves 3 milliós határ, úgy hiszem, a mai viszonyok között ez már rendkívül alacsony, és emiatt indokolatlan is ezzel korlátozni a katás vállalkozókat.

Aztán nem tisztázott, hogy önök mit terveznek azokkal a katás vállalkozókkal  108 ezren vannak ilyenek, az előbb is jeleztem , akik egy főállású munkaviszony mellett folytatnak katás vállalkozói tevékenységet. Nem tudjuk, hogy mit terveznek a tevékenységi körökkel, az ilyen jellegű áttekintéseknél rendkívül gyakori, hogy az észszerűségi szempontok szerint aminek benne kellene maradni, azt kiveszik, ami pedig valójában nem oda tartozik, azt pedig majd benne hagyják a tevékenységi körben.

Úgyhogy a következő kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban, tisztelt államtitkár úr. Pontosan mely, milyen tevékenységi körök szerinti korlátozásokat terveznek? Egyáltalán a megszüntetését tervezik ennek az adónemnek vagy csak egy jelentős átalakítását? Az észszerű valorizáció mértékén túlmenően tervezneke adóemelést? És egyáltalán milyen irányba akarják elvinni a katás szabályozást?

Mi kiterítettük a lapjainkat, tisztelt államtitkár úr, kérem, hogy önök is tegyék ezt meg, és tájékoztassa a széles közvéleményt, az adózó állampolgárokat, hogy mi a tervük ezzel a valóban sikeres adónemmel kapcsolatban. Várom érdemi válaszait. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Tállai András miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó.

TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tegyük helyre a számokat! Tehát főállású katás jelenleg tudomásunk szerint 248 ezer, mellékállású 144 ezer és katás szüneteltető vállalkozás 69 ezer van  és hogyha így nézzük a számokat, akkor, ugye, az ön által felvetett probléma rögtön megfeleződik, mert hát valójában az előttünk álló változás a 248 ezer főállású katázót illeti. Ez az egyik része a dolognak.

(15.30)

A másik, hogy azért engedjen meg egy politikai megjegyzést is, hogy amikor bevezettük a katát, önök még jobbikosként nem támogatták ennek az adófajtának a bevezetését, most, amikor ki akarjuk vezetni, illetve módosítani akarjuk, most pedig már Mi Hazánk-osként akkor támogatják. Ez a dolog rendben van politikailag részünkről, örülünk, hogy beismerték  tíz év kellett hozzá igaz , hogy végül is a kormány csinált valami jót az adózás terén.

Nézzük az érdemi részét! A katával kapcsolatos módosításokról konkrétan nem tudok tájékoztatást adni, mert erről döntés még nem született. Zajlik egy szakmai vita az érdekképviseletekkel, a kamarákkal, a vállalkozásokkal arról, hogy hogyan és miként történjen az átalakítás. Az átalakítás meg kell hogy őrizze a vívmányait, az alacsony adminisztrációt, a gazdaságfehérítő hatását, és méltányos adóteher kell hogy maradjon az ebben a rendszerben maradóknak. De az is tény, hogy számos probléma merült fel a katát választókkal kapcsolatosan, hiszen az utóbbi időben már olyan csoportok is választották ezt az adózási formát, amelyek számára leginkább egy jelentős köztehercsökkenést eredményezett, és ez volt az egyetlen szempont.

A cél a kata bevezetésekor az volt, hogy jellemzően magánszemélyek részére szolgáltatást nyújtó vállalkozások és önfoglalkoztatók alkalmazzák és választják ezt a módszert. Azonban az utóbbi időben munkaviszony-tevékenység kiváltására is használták sokan, többen. Ez bizony versenyképességi hátrányt jelent a munkáltatóknak, hiszen kevesebb közterhet viselnek az állam felé. A 2021-es szigorításoknál bár megnehezült, de nem érte el a szükséges eredményt.

Azt is figyelembe kell venni, hogy ezeknek az embereknek az alacsony közteher fizetése mellett bizony alacsony lesz a nyugdíjuk. Vagy ne adj’ isten, éri valami, és táppénzre kell mennie, akkor alacsony táppénzben fog részesülni. Ezeket a szempontokat is figyelembe véve szükséges módosítani a kata rendszerét. Megszüntetni nem szeretnénk. Azoknak a vállalkozásoknak, akik az eredeti cél szerint végzik tevékenységüket, továbbra is meg kell hogy maradjon a már említett adózási forma.

Ahogy mondtam, az egyeztetések folyamatban vannak, szívesen vesszük mindenkinek a javaslatát a kata észszerű megváltoztatásához, így természetesen az ön vagy az önök javaslatát is szívesen elfogadjuk, és amennyiben lehetséges, azt beépítjük a jövendőbeli változásokba. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm miniszterhelyettes úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae a miniszterhelyettesi választ. Öné a szó.

DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Bár az utolsó mondat egész barátságosra sikeredett, amit ezúton is köszönök, de ezzel együtt sem tudom elfogadni a választ, ugyanis én az érdekképviseletektől kapott adatokból dolgoztam, az az ön által említettekhez képest pont kétszeres számokat mutat. De ha esetleg önnek lenne igaza, akkor, mondjuk, 200 ezer és 900 ezer közötti létszámú magyar ember megélhetését befolyásolja jelentősen. Azért az esetleges megfelezéssel együtt sem jelentéktelen még ilyen létszámú vállalkozó sorsa sem.

Másrészt pedig, ahogy az előbb is említettem, egy bizonyos mértékű, a valorizáció elvén alapuló emelést lehet, hogy el tud fogadni egy bizonyos vállalkozói kör, azok a problémák pedig, amelyeket ön említett, ha akarják, kezelhetőek. Több sávban lehetséges, mondjuk, a nyugdíj előtt álló adóalanyok esetében magasabb tételű adót fizetni, akár önkéntesen, akár kötelezően előírt módon; a tevékenységi körök megrostálásával, a valóban nem ide illő tevékenységi körök kilövésével pedig meg lehet szüntetni a valódi visszaéléseket. De nehogy a fürdővízzel együtt nemhogy a gyereket, hanem az egész óvodát kiöntsék majd, és gyakorlatilag mindenkit legéppuskázzanak, azokat is, akiknek az egyedüli reménye a kata (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ha ezt nem kapják meg, akkor meg el fogják ők is hagyni az országot. Ez nem lehet céljuk, úgyhogy nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)




Felszólalások:   60-65   66-71   72-77      Ülésnap adatai