Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Keresztes László Lóránt képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője: „Meddig még?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 15 óra után vagyunk néhány perccel, a legtöbben talán azok közül is, akik ezt a felszólalást majd megnézik a világhálón keresztül, még javában a munkaidejüket töltik. Itt egy relatíve üres ülésterem előtt kell beszélnünk arról, hogy Magyarországon óriási bajok vannak, jelesül a Fidesz háza táján, hiszen a családok megvédéséről beszél, viszont ha megvizsgáljuk, hogy mennyire viselkedik nemzeti érzelmű, a családokat védő erőként a Fidesz, akkor azt látjuk, hogy a valóság próbáján bizony komolyan elvérzik.

Mi tiszteletben tartjuk azt, hogy a baloldali pártok alapvetően az egyén érdekérvényesítése felől közelítik meg a világ dolgait. Mi nem ilyenek vagyunk, én nem ilyen vagyok, jobboldali emberként mindig a társadalom legfontosabb alapegysége, a család érdekérvényesítése felől közelítek, és az érdekel, hogy aki akar a szülőföldjén boldogulni, akar gyermeket vállalni, akar Magyarországon építkezni, gyarapodni, az megtehetie ezt vagy sem. És azt látjuk, hogy a családok zsebéből sokkal több pénzt szivattyúznak ki a kormányzó pártok intézkedései, mint amennyit más intézkedései benne hagynak.

Nem vitattuk sohasem a családtámogatási intézkedések közül azt az egy-kettő értelmeset, ami valóban mértani pontossággal kiváltott valamilyen hatást, de azt is látjuk, hogy olyan tragikus demográfiai viszonyok közé lavírozta Magyarországot a Fidesz-KDNP, amely az írott magyar történelemben példátlan. Nagyon sokáig a Covidra, a különböző vírushelyzet okozta korlátozásokra fogta a kormányzat azt, hogy még az eddigi rettenetesen kevésnél is kevesebb gyermek születik, de most már talán ezzel sem takarózhat. Azt látjuk, hogy ha ennek az esztendőnek az első három hónapját vizsgáljuk, és eljátszunk a gondolattal, hogy egész évben hasonló számban születnek gyerekek, mint az év első negyedében, akkor az év végén 78 600-nál is kevesebb magyar gyermek látja meg a napvilágot ebben az országban. Ez olyan történelmi mélypont, amely szó szerint az ország kiürülésével fenyeget, s ha ezek a demográfiai viszonyok folytatódnak, akkor az évszázad végére egy 6 milliós hazában fogunk élni. De ne legyenek illúzióink, üresen Európában hosszú távon nem maradnak országok.

A helyzet az, hogy a mi alapvető és létérdekünk, hogy azok a magyar emberek, akik a szülőföldjükön akarnak boldogulni, minden létező támogatást megkapjanak ahhoz, hogy ezt meg is tudják tenni, és ne vegye el a kedvüket  mondjuk  egy kilakoltatás attól, hogy a következő vágyott gyermeket is vállalják; ne vegye el a kedvüket a végrehajtók folyamatos vegzatúrája attól, hogy adott esetben tovább bővítsék a családjukat. S mindig az érhető tetten a Fidesz politikájában, hogy amikor ezt célzó javaslatokat nyújtottunk be a Ház elé, rendre nem támogatta ezt. Így jártunk akkor is, amikor javasoltam, hogy a végrehajtói letiltások legalább a minimálbéresek és a kisnyugdíjasok tekintetében ne érvényesülhessenek egy bizonyos jövedelmi szint alatt, mert ezeknek az embereknek szó szerint a létfenntartását veszélyezteti az, hogy sajtpapírokon, kézzel kitöltött papírokon vagy éppen egyenleget sem biztosítva éveken keresztül vonják le tőlük azokat a kétes hátterű összegeket, amelyeket nem tudnak tisztázni az érintett társaságok.

De ebbe a sorba tartozik a szülőtámogatási járadék koncepciója is. Ennek szellemében azt javasoltuk, hogy minden magyar dolgozó, adófizető személy, tehát azok a munkavállalók, akik amúgy is befizették a személyi jövedelemadójukat, ezen befizetett adó 10 százalékáról rendelkezhessenek úgy, hogy az ne az államot, ne a kormányt támogassa, hanem jusson el a saját szüleihez, vagy életben maradt szülőjéhez. Egy egyszerű átvezetéssel tehát azt szeretnénk, hogyha minden magyar közvetlenül rendelkezhetne a befizetett adója 10 százalékáról, ez kerülhessen a szülők irányába, ily módon a generációk közötti szolidaritás gyönyörű szép szimbólumát tudnánk megvalósítani.

(15.10)

Igen, mindez egy felvetés egy jobboldali párttól, amely családvédő lépés, amely demográfusok körében is egyértelműen egyetértésre talált, és amely a generációk közötti említett szolidaritást nemcsak erősíti, de talán a kultúráját is segít sokkal mélyebben meghonosítani, mint ahogy az egész Európában jellemző volt mostanában. Kiszámoltuk, mindez távolról sem feszíti szét a költségvetési kereteket.

Elvárjuk tehát a kormánytól, hogy minden tekintetben foglaljon állást, belefére az ő világképébe a családok valódi támogatása, a most kibontakozó válsághelyzetben egyedül maradó, nehéz helyzetbe kerülő idős honfitársaink támogatása, vagy pedig sokkal fontosabb számára az adóbevételek realizálása és annak nagyon sok esetben kétes célokra való elköltése.

Szakadéknyi a különbség tehát a Fidesz retorikailag, verbálisan előadott családvédelme és a valódi ezzel foglalkozó javaslatok magyar rögvalósága között. Mi azt szeretnénk, hogyha minden magyar tudna a szülőföldjén boldogulni, ehhez mindenfajta támogatást megkapna. Ettől sajnos nagyon-nagyon messze vagyunk, de úgy gondoljuk, hogy ezzel a szimbolikus javaslattal egy öles lépéssel és érdemben közelebb kerülhetünk az általunk vágyott célhoz. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Felszólalások:   55-56   57-58   59-60      Ülésnap adatai