Készült: 2024.05.09.19:14:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

2. ülésnap (2022.05.09.),  37-40. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:35


Felszólalások:   33-36   37-40   41-44      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Z. Kárpát Dániel képviselő úr következik. Megadom a szót.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A választási időszak talán most már elhagyottnak tekinthető a tekintetben, hogy a véleménybuborékok csatája lezajlott, nagyon sokszor a valóságtól teljesen idegen érvek, hazugságok, támadások hangzottak el, láttak napvilágot, de az egészen biztos, hogy a megélhetési kérdésekről és valódi emberek valódi problémáiról ennek a Háznak végre el kellene kezdenie beszélnie. Beszélhetnék én is nagyon sok ilyenről, például arról, hogy a kenyér ára miért több mint a másfélszerese a tavalyi évben mért, egy bizonyos ponthoz képest, hogy az amúgy is brutálisan magas, 150-160 ezres fővárosi albérletárak hogy tudtak egy év alatt megint csak 15 százalékkal növekedni anélkül, hogy az érintettek számára ez a magát családbarátnak nevező és most is röhögcsélő kormány, annak tagjai bármiféle segítséget nyújtottak volna.

A helyzet az, hogy ha lemegyünk tényleg valódi emberek valódi problémáihoz, egy átlagos szekrénysor ára a két évvel ezelőttihez képest 150 ezer forinttal magasabb. Önök nagyon sokszor elmondják, hogy önök szerint félmilliós átlagfizetéseket visznek haza az emberek Magyarországon, elmondják, hogy a magyar emberek átlagosan jobban élnek; látom, Nacsa Lőrinc most is bólogat. A helyzet az, hogy nem mondja el Nacsa képviselőtársam, de Hollik István sem, hogy 1,7 millió embert önök kihagynak a statisztikából, és azt követően kezdenek félmilliós átlagbérről beszélni. Kihagyják az öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknél tevékenykedő, brutálisan sokat és jól dolgozó magyar embereket, akik a hátukon cipelik ezt az országot, akik egyébként a munkahelyek kétharmadát biztosítják, nem a multi cégek adják a legtöbb munkahelyet Magyarországon.

Azt látjuk ugyanakkor, hogy ezeket a jellemzően keveset kereső honfitársainkat kihagyják a statisztikából, kijön valami „statisztikai Frankenstein” vagy szörnyeteg, aminek sok köze nincs a valósághoz, önök kiállnak a híradóba és a köztévébe, elmondják, ezzel nyugtatgatják magukat, ez végigsöpör a véleménybuborékon, mégis azt látjuk, hogy a rekordméretű infláció, az alapvető élelmiszerek árának brutális elszabadulása mellett a családi pótlék összege ugyanannyi  ezt mi családi kártyán emelnénk a duplájára , a nyugdíjminimum összege ugyanannyi, a nyugdíjemeléseket, az éves nyugdíjemelést lényegében az első hónapokban felzabálja az infláció, a magyar dolgozókat pedig egész egyszerűen kifelejtik a statisztikából.

Azt látjuk, hogy alapvető szükség lenne egy kibontakozó válságidőszak hajnalán arra, hogy a családosokat, munkavállalókat, jelesül a gyermeket nevelőket támogassuk, és szerintem a fideszes röhögcsélés addig tarthat, amíg szóba nem kerül az adórendszer, ezen belül az áfarendszer. Képviselőtársaim, sokat beszéltünk erről. Magyarázzák meg nekem  túl vagyunk egy választáson, most már lehet szakmai kérdésre szakmai választ adni -: egész Európában miért adóztatják itt a legbrutálisabban a gyermeknevelést, gyermekgondozást? Egész Európában miért itt a legmagasabb a büntetőadó egy bébiételen, egy babakocsin vagy a gyerekruhán? Hogyan képzelik önök azt, hogy a néhány tízezer forintos családi adókedvezményre fogják majd azt, hogy kedveznek a családoknak, miközben a másik zsebükből ezen összeg többszörösét engedik ki a 27 százalékos világrekorder, de biztos, hogy uniós rekorder áfával, a gyermeknevelési cikkek áfájával, a tudatosan gyengén tartott forinttal, ami különadóként ezermilliárdos nagyságrendet ver le a magyar munkavállalókon, családosokon évente?

Éppen ezért javasoljuk azt önöknek, hogy előzzük meg ezt a válságidőszakot azzal, hogy segítsünk a családokon. Ez az önök szlogenje. Mi most az önök pályáján szeretnénk egy olyan javaslatot benyújtani és letenni, ami egyébként több mint tízéves jobbikos javaslat, de ha van szociális vagy keresztényszociális érzékenység önökben, akkor megfontolják a javaslatunkat.

A szülőtámogatási életjáradék vagy járadék koncepciójának lényege, hogy a magyar munkavállaló, ha befizeti a személyi jövedelemadóját, már amúgy sincs a kezében, már befizette, akkor ne a magyar állam, ne a magyar kormány költse el ezt kizárólagosan, hanem a befizetett adó nem több mint 10 százalékáról szabadon rendelkezhessen a munkavállaló. Mondhassa azt: ha már befizettem ezt az adót, abból a szüleimet, a családomat szeretném gazdagítani. Gyönyörű szimbóluma lenne ez a generációkon átívelő szolidaritásnak, még egyszer hangsúlyozom, egy kibontakozó válsághelyzetben.

(14.20)

És látható az is, hogy ez a válsághelyzet itt van rajtunk, a demográfiai viszonyok is borzalmasak, az élveszületések száma egészen katasztrofális. Sokan még mindig a kivándorlás gondolatával kacérkodnak. Hasonló szimbolikus gesztusok tömegére van szükség annak érdekében, hogy a magyar fiataloknak kedvük és hajlandóságuk legyen a szülőföldjükön boldogulni, de képességük is. Ehhez a képességhez tudjuk őket hozzásegíteni, amennyiben a javaslatunkra érdemi válasz születik.

Ismerem az önök politikai működését. Tudom, hogy milyen vagdalkozásra és milyen válaszokra számíthatunk, de ha van önökben bármifajta keresztényszociális véna és érzékenység, akkor komolyan veszik ezt a javaslatot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és érdemi reakciót foganatosítanak vele kapcsolatban. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Ismét Dömötör Csaba államtitkár úré a szó.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértek azzal, hogy a gazdasági kérdésekről beszélni kell, annál is inkább, mert a háborúnak nagyon súlyos gazdasági következményei vannak az egész európai gazdaságra nézve. Éppen ezért olyan döntéseket kell hozni, amelyek erősödő védelmet jelentenek a magyar családoknak. Ezt szolgálja a kamatstop, erről ön nem beszélt, az élelmiszerárstop, a benzinárstop, az évek óta fenntartott rezsicsökkentés. Szeretném önnek megerősíteni, hogy a kormány ezeket minden erejével fenntartja.

Azt azért hozzáteszem  ha már megélhetési kérdésekről van szó , hogy ha a Jobbikon múlt volna, akkor nem lett volna többek között családi adó-visszatérítés, adócsökkentés és 13. havi nyugdíj sem. Amikor szavazni kellett a költségvetésről, ezeket nem támogatták, majd utána szokás szerint idejönnek a Házba, és követelnek megélhetést javító intézkedéseket. Támadták egyébként az árstopokat is.

Az is furcsa dolog, hogy miközben ön azonnali lépéseket sürget, fő külpolitikusuk az ország gazdaságát gyengítő terveket támogat. Gyöngyösi Márton egyértelműen támogatja az új uniós szankciós csomagot, benne az olajembargóval, és emellé a paksi beruházást is felfüggesztené. Önnek is tudnia kell, hogy ezek elfogadása drasztikus áremelkedéseket jelentene azonnal és hosszú távon is.

Tudomásul vesszük, tisztelt képviselő úr, hogy a külföldi elvárásokhoz igazítják a politikájukat, csak ezek után ne hivatkozzanak a magyarok megélhetésére.

Ami a béreket illeti, abban egyetérthetünk, hogy ezeket tovább kell emelni. Ezért emeltük idén is a minimálbért. Ezért nőtt több mint 70 százalékkal a reálbér a mi kormányzásunk alatt, szemben azzal a tizen-egynéhány százalékkal, ami a baloldali kormányzás idején volt jellemző, azon baloldal kormányzása idején, amelyhez önök nemrég csatlakoztak. Ezért, ezen meggyőződés mentén tettük adómentessé a fiatalok bérét, ezért van folyamatban az orvosi- és ápolóibér-emelés, mint ahogy sok minden más is. Sajnálom, hogy ezeket ön kihagyta.

Ha pedig a családtámogatásokat említi, akkor el tudom önnek mondani, hogy soha nem volt a családtámogatási rendszer annyira sokszínű, mint ezekben az években, és szeretnénk tovább bővíteni.

De ha már itt vagyunk, akkor hadd tegyek fel még egy kérdést: hol van Jakab Péter azon kívül, hogy ott ül ön mellett, de miért nem szólal fel?! (Derültség és zaj az ellenzéki pártok padsoraiban.  Jakab Péter: Nyisd ki a szemed! És a te főnököd?!) Miért nem szólal fel? (Jakab Péter: Móka Miki!)

Gyurcsány Ferenc tegnap bátorságpróbán volt. Azt mondja, hogy ő átment, de ezek szerint Jakab Péter nem ment át a bátorságpróbán: megválasztották frakcióvezetőnek, megválasztották újra a Jobbik elnökének, de nem volt bátorsága ahhoz, hogy itt most felszólaljon. (Jakab Péter: Hol van a főnököd? Hol van az ügyvezető bűnös?) Ezen azért annyira nem lepődünk meg  hiába kiabál , mert mégiscsak el kellene azzal számolni, hogy a legutóbbi választáson megbukott az elmúlt évtizedek legelvtelenebb politikai kezdeményezése, aminek a lényege az, hogy a baloldalba beolvasztottak egy egykor volt nemzeti mozgalmat.

Ön, Jakab Péter pár év alatt leszalámizta  bocsánat, leparizerezte  a saját pártját; ez történt. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Vezetése alatt a Jobbik-frakció mintegy harmadára csökkent, és mivel ezen elvtelenség egyfajta következményeként létrejött egy új szélsőséges frakció a Jobbik helyén, az is eldőlt, hogy önöknek nem lesz már visszaút oda, ahonnan elindultak.

Önöket az új szélsőséges képviselők politikai értelemben saját halottaiknak tekintik. (Z. Kárpát Dániel: Ti írtátok a panelt neki!) Én ennél azért megengedőbb vagyok, mert kicsit azért még léteznek, egész pontosan addig fognak létezni, amíg az új politikai szövetségeseik  hogy a „gazda” szót ne használjam  megengedik maguknak. (Jakab Péter: Ezt már nem lehet követni, hallod?!  Folyamatos zaj.) És lehet, hogy már nincs messze az a pillanat, amikor azt fogják mondani önöknek, hogy kész, ennyi volt, magukra már nincsen szükség, és hogyha ez be fog következni, akkor magukat és csakis magukat okolhatják mindezért. (Moraj a Jobbik padsoraiban.)

Önök az elmúlt években mindenféle élelmiszereket, mindenféle portékákat hoztak ide, az ülésterembe. Nem tudom egyébként, hogy ezután is ezt fogjáke csinálni, de azt tudom, hogy nincsen annyi deka párizsi, nincsen annyi kiló száraztészta, és nincsen annyi bőrkabát, ami el tudná azt fedni, hogy azzal az emberrel kötöttek szövetséget, aki majdnem térdre kényszerítette ezt az országot. (Jakab Péter: Hogy milyen drágán…)

És van itt még valami, tisztelt képviselő úr: sajtóhírek szerint egy összejövetelen meg akartak erőszakolni egy jobbikos munkatársat. (Zaj a Jobbik padsoraiban.  Jakab Péter: Ez sajtó, te?!  Z. Kárpát Dániel: Folyamatosan válaszolj a szülőtámogatásra!) A hírek szerint eljárás is folyamatban lehet. Rendkívül furcsa, hogy azok, akik minden hasonló esetben akcióznak, petícióznak, tiltakoznak, most csendben vannak.

Tisztelt Baloldali Képviselő Hölgyek és Urak! Hol vannak most? Hol van Gurmai Zita? Hol van Vadai Ágnes, hogy felszólaljon? Hol van az újonnan megválasztott Kálmán Olga, hogy felemelje a szavát akkor, amikor valakit megerőszakolhattak? (Folyamatos zaj az ellenzéki pártok padsoraiban.- Kálmán Olga jelentkezik.  Arató Gergely: Itt van Kálmán Olga!  Az elnök csenget.  Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Névsorolvasás! Orbán Viktor nincs jelen!  Z. Kárpát Dániel közbeszól.)

Szóval, jó lenne, hogyha a Jobbik elnöke tájékoztatást adna arról (Folyamatos nagy zaj.), hogy mit tud arról, hogy meg akartak erőszakolni egy munkatársat. Hogyha esetleg azt mondaná, hogy annyira részeg volt, hogy nem emlékszik az egészre, akkor mindenki látni fogja, hogy milyen emberek akarták vezetni ezt az országot. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!  Jakab Péter: Szívesen!  Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   33-36   37-40   41-44      Ülésnap adatai