Készült: 2024.05.10.01:55:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

23. ülésnap (2022.07.18.),  71-76. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:45


Felszólalások:   65-70   71-76   77-82      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.

Tisztelt Ház, Képviselőtársaim! Berki Sándor képviselő úr, a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: „A kormány a megélhetési válság közepén megfosztja a szegényebb vidékeken élőket a közmunka lehetőségétől?” címmel. (Ungár Péter a padsorok mellett egyeztető Toroczkai László és Novák Előd felé: Nagy a verseny!) Tisztelt képviselő úr, tájékoztatom önt, hogy a választ Rétvári Bence államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, öné a szó.

BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sajtóhírek szerint drasztikusan csökkenhet a közmunkaprogram kere-tében foglalkoztatottak létszáma a kistelepüléseken, szeptembertől sokkal kevesebben kaphatnak majd így munkát. Tájékozódtam az ügyben, és kiderült, hogy a probléma nem csak a kistelepüléseket érinti, például információm szerint Salgótarjánban is drasztikusan visszavágnák a keretszámokat.

Vannak ma Magyarországon olyan vidékek, ahol a közmunka a túlélés egyetlen lehetősége, hiszen a közelben nincs piaci alapú munkahely. Olyan segély sincs már, ami segítene a családoknak a túlélésben, így valóban csak a közmunka maradt egyetlen lehetőségként a nélkülöző embereknek. Ha a közmunkát is elveszik tőlük, mi marad nekik? A foglalkoztatást helyettesítő támogatást az Orbán-kormány még 2012-ben 28 500 forintról 22 800 forintra csökkentette, éppen azért, hogy úgymond vonzóbbá tegye a közmunkát. Ez azóta is, tehát tíz éve már 22 800 forint. Ez már akkor is nagyon szerény támogatás volt, mostanra szinte semmit nem ér. Így vált  különösen a szegényebb régiókban, ahol az iparosodottság szintje alacsonyabb  a közmunka az egyetlen lehetőséggé, sajnos.

Lássunk világosan! A közmunkabér is csak havi nettó 66 500 forint, nem lehet belőle megélni, de mégiscsak valamiféle segítség a megélhetéshez. Sajtóhírek szerint ezt venné el a kormány sokaktól. Ebből költségvetési megtakarítás alig származna, viszont az érintett családoktól a munkaalapú megélhetést venné el. Különösen megdöbbentő, hogy a kormány egy olyan időszakban vonná meg sokaktól a közmunka lehetőségét, amikor súlyos, mélyülő válság előtt állunk, és munkahelyek fognak megszűnni.

A kormány július 11-én határozatot, illetve rendeletet hozott arról, hogy a Start-munka-program kiadási előirányzata 7 milliárd forinttal túlléphető, illetve a veszélyhelyzet alatt felfüggesztik azt a rendelkezést, mely szerint tíz évnél hosszabb ideig nem lehet részt venni a közmunkában. Nem tudható viszont, hogy ez a határozat, illetve rendelet milyen konkrét következményekkel jár majd. A kormány ezen friss intézkedései vajon azt jelentik, hogy a polgármesterek hamarosan újabb levelet kapnak, amelyek már egy magasabb közmunkakeretről szólnak? S ha igen, akkor ezek a számok elérik majd a jelenlegi keretszámokat? Egyébként is jó lenne konkrétan tudnunk, hogy a kormánynak mi a rövid és hosszú távú célja a közmunkaprogrammal. Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a DK és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Rétvári Bence államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr, miniszterhelyettes úr, öné a szó.

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Forráshiány vagy státuszhiány miatt egyetlen álláskereső sem esett el a közfoglalkoztatás lehetőségétől, ez így volt a múltban, így van most és így lesz a jövőben is, minden forrást biztosítani fog ehhez a kormány, mint az előző években is így tette, legutóbb is még többletforrás biztosításáról döntött a kormány pontosan azért, hogy mindig mindenhol biztosítani tudjuk ezt a lehetőséget.

(15.30)

Sőt, egy olyan jogszabályváltozást is elfogadtunk, amelynek révén azok, akik tíz éve közfoglalkoztatásban vannak, az eredeti jogszabály szerint tíz év után kieshettek volna ebből a rendszerből, elfogadtuk azt a módosítást, hogy bent maradhassanak a 10. év letelte után is; pontosan azért, hogy ne segélyből, hanem a közfoglalkoztatotti munkabérből tudjanak megélni, ami magasabb is, mint a segélyek szintje, másrészről mégiscsak fontos, hogy ha egy munkaerő-alapú társadalmat építünk, akkor ne segélyből, hanem legalább közfoglalkoztatotti bérből tudjon valaki megélni. Az elmúlt években is sok-sok száz milliárd forint értékben biztosítottuk a közfoglalkoztatás kereteit, és most is megtesszük ezt, a jövőben is így fogunk tenni, és nem fog senki soha elesni forráshiány miatt ettől a lehetőségtől.

Ugyanakkor örömmel hallottam az ön szavait, amelyek pozitívak voltak a közfoglalkoztatásról, legalábbis mondott róla elismerő szavakat is. Mert bizony, akik között ön ül, ők itt az elmúlt 10-12 évben ezt nem támogatták, amikor felszólaltak, nem így beszéltek a közfoglalkoztatásról, hanem elítélték, elutasították, hogy fölösleges, nem jó, mindenféle jelzőket mondtak rá, mi pedig azt mondtuk, hogy igenis fontos, mert segít elhelyezkedni utána normál munkahelyen, és ez így is volt az elmúlt években.

De képzelje el, hogy sem az akkori szocialisták, sem az akkori LMP-sek, sem a Jobbik-frakció tagjai nem támogatták igen szavazatukkal, hogy ez a közfoglalkoztatási forma létrejöjjön. Győzze meg őket 12 év után, hogy ez mégiscsak egy hasznos lépés volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma 1 millióval több ember dolgozik, mint egy évtizeddel ezelőtt. 2010-ben valahol 3,7 millió fő alatt volt a foglalkoztatottak száma, most pedig 4,7 millió fő környékén van, tehát 1 millióval többen dolgoznak. Akkor a foglalkoztatási ráta, 2010-ben 57 százalékos volt, és ez mostanra fölkúszott 73 százalék fölé, a munkanélküliség pedig lecsökkent 3,5 százalék környékére. Akkor a 6. legrosszabb volt a szegénységnek és társadalmi kirekesztődésnek kitett magyarok aránya, most pedig a kilencedik legjobb érték.

Ha megnézi az Eurostat kimutatását, akkor megelőzzük Svédországot, Franciaországot, Belgiumot, Máltát, Portugáliát, Írországot, Luxemburgot, Ciprust, Németországot, Horvátországot, Észtországot, Litvániát, Lettországot, Spanyolországot, Görögországot, Romániát és Bulgáriát.

Tehát a közfoglalkoztatásnak is köszönhetően sikerült javítani azt, hogy az emberek létbiztonsága jobb, hiszen a közfoglalkoztatotti bér is érezhetően több, mint a segély, de természetesen a minimálbér, ami aztán jóval magasabb, mint a közfoglalkoztatotti bér, ez az ösztönző ebben a rendszerben, és a segélyekhez képest nagy előrelépés a közfoglalkoztatotti bér, és onnan pedig nagy előrelépés a minimálbér vagy a szakmunkás-minimálbér elérése. 2018-ban még körülbelül 135 ezren vették igénybe ezt a foglalkoztatási formát; 2021-ben körülbelül 88 ezren, napjainkban körülbelül 74 000-74 500-an veszik ezt igénybe.

Ahogy mondtam, tehát nagyon fontos volt a munkaalapú társadalomhoz és a szegénység elleni küzdelem terén is a közfoglalkoztatás megteremtése. Ezt mi minden baloldali támadás ellenére fenntartottuk mind a mai napig. Nyilván a 2010-es évek elején nagyobb igény volt, nagyobb munkanélküliség, nagyobb szegénység volt, mint napjainkban, de ettől függetlenül vannak olyan emberek  75 000-en körülbelül , akik megélhetését ma is ez biztosítja, úgyhogy mi ezt fenntartjuk, és a jövőben is fenn fogjuk tartani azért, hogy minden magyar ember biztonságát tudjuk ezzel szolgálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon!

BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a válaszát. Nagyjából erre számítottam is. Azt gondolom, hogy egy-két dologban egyet tudunk érteni. (Rétvári Bence: Mindig ezt mondja, csak nem fogadja el.)

Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy mi volt a múltban, ezt az egyet nem nagyon értem az ön válaszában. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy az előttünk lévő érában ki kit támogatott vagy ki mit támogatott. (Rétvári Bence: Pedig fontos!) Engem az motivál, hogy ma mi van, és a mai emberek, akik közmunkaprogram keretében szerzik a megélhetésüket, azok biztonságban legyenek. Reményeim szerint a közmunkát előbb-utóbb át lehet váltani valami magasabb szintűre, de jelen pillanatban látjuk, hogy mi vár ránk, ezért ez nagyon szükséges, hogy a közmunkaprogram rendben legyen.

Én csakis azért nem tudom elfogadni a választ, mert a válaszban olyan dolgokra tértünk ki, amelyekről nem gondolom, hogy idetartoznának. Én a jövőben, remélem, hogy olyan kommunikációt folytatunk a mai magyar emberek érdekében, amely a jelenről és a jövőről szól. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Párbeszéd padsoraiban.)




Felszólalások:   65-70   71-76   77-82      Ülésnap adatai