Készült: 2024.05.10.01:34:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

2. ülésnap (2022.05.09.),  61-62. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:27


Felszólalások:   59-60   61-62   63-64      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga Ferenc képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György, a Jobbik képviselője: „1754. május 6.” címmel. (Sic!) Öné a szó, képviselő úr.

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Helyesen 1745. május 6-a ez a dátum, ez egy szót, egy latin szót jelent, mégpedig a redemptiót, a redemptio pedig azt jelenti, hogy megváltás. Minden bizonnyal a levezető elnök úr is ismeri ezt a szót, illetve ismerős lehet, hiszen mindenkinek, aki a Nagykunságban, a Kiskunságban vagy a Jászságban él, a történelme szempontjából igenis fontos, ez a jászkun kerületeknek az önmegváltását jelenti, azaz 1745-ben pénzért megvásárolták a török háború után, 1702-ben elvesztett korábbi kiváltságaikat.

Az előzményhez hozzátartozik, hogy a XIII-XIV. században Magyarországra érkező kunok, illetve jász betelepülők jelentős kiváltságokat kaptak az uralkodótól, nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a jászkunok földjén nem alakult ki jobbágy-földesúri viszony, a területére még az volt a jellemző, hogy koronabirtoknak minősült még a török hódoltság idején is, a tulajdonosa az uralkodó volt, aki a jogait a mindenkori nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán a földesúri adók alól mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám-, a harmincadmentesség és előjogok is megillették őket.

A jogok mellé természetesen komoly kötelezettségek is társultak, ez pedig a katonai szolgálat volt: a jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatt hadba vonulni, ők biztosították a nádor fizetését, aki a főbírájuk volt.

A török hódoltság után a bécsi udvar komoly pénzügyi zavarban volt, anyagi gondokkal küzdött, pénzre volt szüksége, ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy a Jászkunságot, benne a Jászságot, a Nagykunságot, a Kiskunságot áruba bocsátja, és ezt el is adja. 1702-ben született az a tragikus döntés, amelyben az uralkodó 500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság területét a német lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is jogtalan volt, a kiváltságos területeket ugyanis nem lehetett elidegeníteni.

A kerületben évtizedeket átívelő mozgalom alakult ki a jogainak visszaszerzése érdekében, több éves gyűjtés volt. Évtizednyi munkának az eredménye volt, hogy kölcsönökből és a gyűjtésből sikerült összeszedni mindazt az 575 ezer, majdnem 576 ezer forintra nőtt összeget, amely az akkori források szerint Magyarország költségvetésével összemérhető nagyságú volt, amelyet sikerült megfizetni.

1745. május 6-a tehát Mária Terézia redemptióról szóló diplomájának aláírása okán mindannyiunk számára egy jeles nap volt, amely visszaállította a szabad jászok és a kunok örökös kiváltságát, azaz szabad tisztviselő-, lelkészválasztást, pallosjogot, révtől, vámoktól és földesúri szolgálatoktól való mentességet.

2014-ben az Országgyűlés az itt lévő Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőknek a kezdeményezésére május 6-át nemzeti jászkun emléknappá nyilvánította, amikor is a jászkun hármas kerület, a Jászság, Kiskunság és Nagykunság önmegváltására emlékezünk.

Az évforduló alkalmat ad, hogy kifejezzük az elődök iránt érzett tiszteletünket, erősítve a jelenbeli összetartozásunkat, és egy újabb megemlékezésre ad lehetőséget. De lehetőséget ad arra is, hogy átnézzük, illetve áttekintsük, hogy milyen üzenete van a mára vonatkozóan a redemptiónak. Ez mutatja azt a ragaszkodást, mutatja azt a szabadsághoz fűzött vágyat, amely egy országot és egy országrészt irányított, és amelynek most is vezetnie kell a magyarokat.

Nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok megyében  ahogy a neve is kifejezi, ennek nagyobb része e terület , nemcsak a Jászságban és a Nagykunságban, hanem az ország területén meg tudja mutatni, hogy hiába tartozik valaki pénzügyileg valakihez, hiába adják el a királynak vagy a kastélyban élő személynek a területeit, adják oda jogait, a népnek azért mégiscsak a saját kezében van az ereje. Klasszikusokat idézve: a hatalom a népé; erre hívja fel a figyelmet a jászok, a nagykunok, illetve a kiskunok évszázadokkal ezelőtti függetlenségért vívott saját küzdelme.

Az egyik fő kérdés még természetesen az lehet, hogy a jelen jogszabályok között vane lehetőség vagy vane bármilyen olyan mód, amely valamilyen módon az autonómia irányába mutat. Nagyon sok olyan modern kezdeményezést láttunk országokon belül, amely egyes területeknek, egyes népcsoportoknak külön kiváltságot adott, legyen szó akár kulturális, akár gazdasági önállóságról.

(15.20)

Gondoltunk arra is, hogy a megyén belüli vagy a megyéken átívelő egyes területeknek a saját autonóm vagy a saját döntéshozatali jogainak a visszakapása feletti gondolkodás elindulhat. Én úgy gondolom, a modern Magyarországon, egy európai Magyarországon indulhat arról diskurzus, hogy milyen pluszjogosítványok és milyen önálló, autonóm lehetőségei vannak a Jászságnak, a Nagykunságnak, a Kiskunságnak, és miként tudnak a jövőben ebbe az irányba elmozdulni. Én örömmel fejezem ki a hálámat, hogy a mai napom felszólalhattam ezen jeles nap alkalmából. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a DK soraiban.)




Felszólalások:   59-60   61-62   63-64      Ülésnap adatai