Készült: 2024.05.08.06:33:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

47. ülésnap (2023.02.27.), 72. felszólalás
Felszólalás oka Döntés kivételességi javaslatról
Felszólalás ideje 9:07


Felszólalások:   70-72  72   72      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy az előterjesztést 4 órás időkeretben tárgyaljuk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés időkeretben történő tárgyalását 130 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/3065. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy módosító javaslat benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő 3 órán belül legyen lehetőség, az összevont vitára 2023. február 28-án, kedden, a holnapi ülésnapunkon első napirendi pontként kerüljön sor, az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra pedig 2023. február 28-án, szintén kedden kerüljön sor. A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz 100 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Tisztelt Országgyűlés! Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadjáke a T/3065. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 129 igen szavazattal, 52 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 20 óra 15 percig van lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend módosítására tett indítványokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a kivételességi javaslatban szereplő javaslat határozathozatalára az Országgyűlés 2023. február 28-ai, azaz keddi ülésnapján, 15 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy ez látható többség, azaz az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/637. számú törvényjavaslat és a Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/638. számú törvényjavaslat általános vitájára ezen az ülésen ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Ez szemmel látható kisebbség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot nem fogadta el.

(Dr. Tóth Bertalan jelentkezik.) Ügyrendben csak akkor lehet jelentkezni, ha már elfogadtuk a napirendet. Ez a határozati házszabály egy sarkalatos pontja.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában az elnöki jogkörben előterjesztett indítvány alapján most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Gazdasági Bizottságot a „Jelentés az atomenergia 2021. évi hazai alkalmazásának biztonságáról” címmel benyújtott B/2225. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 127 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Gazdasági Bizottságot a „Jelentés az atomenergia 2020. évi hazai alkalmazásának biztonságáról” címmel benyújtott B/2274. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 125 igen szavazattal, 52 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Kulturális Bizottságot „A Magyar Művészeti Akadémia elnökének beszámolója Magyarország Országgyűlése számára 2020-2021” címmel benyújtott B/2357. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 127 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte.

(17.20)

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Honvédelmi és Rendészeti Bizottságot „A Honvédelmi feladatok 2021. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS)” címmel benyújtott B/2358. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 126 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Igazságügyi Bizottságot az „Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2021. évi tevékenységéről” címmel benyújtott B/2388. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 126 igen szavazattal, 51 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkérie a kijelölt Gazdasági Bizottságot „Az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2021. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól” címmel benyújtott B/2790. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: Az Országgyűlés a kijelölt bizottságot a határozathozatalra 125 igen szavazattal, 51 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most van lehetőség az ügyrendi javaslat elhangzására (Dr. Tóth Bertalan jelzésére:), amit már közben a képviselő úr éppen visszavont. Köszönöm szépen.

Most kettő perc technikai szünetet tartunk.

(Szünet: 17.22  17.25

Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső)




Felszólalások:   70-72  72   72      Ülésnap adatai