Készült: 2024.05.11.16:18:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

27. ülésnap (2022.10.03.), 1. felszólalás
Felszólalás oka Ülésnap megnyitása
Felszólalás ideje 2:43


Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 2. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Ház! Újólag is szomorú kötelességemnek kell eleget tegyek azzal, hogy bejelentem: Koltai Imre volt képviselőtársunk életének 85. évében elhunyt. Koltai Imre az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjeként Pest megye 2. számú választókerületében szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt a Környezetvédelmi Bizottság munkáját segítette. Politikai pályája mellett a magyar iparban tevékenykedett, 1980-tól 1995-ig a Cement- és Mészművek vezérigazgatója, 1990-től a Magyar Cementipari Szövetség elnöke és ügyvezetője volt.

Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A jelenlévők felállva tisztelegnek az elhunyt emléke előtt.) Köszönöm.

Tisztelt Ház! A napirend előtti felszólalások következnek. Elsőként Kanász-Nagy Máté képviselő úrnak adom meg a szót.




Felszólalások:  Előző  1   2-4      Ülésnap adatai