Készült: 2024.05.09.18:33:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

3. ülésnap (2022.05.10.),  2-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:43


Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr, és köszönöm szépen Bakos Bernadett frakciótársamnak, hogy beugrásával lehetővé tette, hogy elinduljon az ülés és ez a megemlékezés megtörténhessen. Ebből is látszik, hogy az LMP-re, Magyarország Zöld Pártjára mindig minden helyzetben lehet számítani.

(9.10)

Köszönöm szépen elnök úrnak a megemlékező gondolatait. Azt gondolom, hogy mindannyian átérezzük és tudjuk, hogy ez a nap, a madarak és fák napja az egyik legfontosabb és legszimbolikusabb természetvédelmi, jeles nap, és ez arra int minket, hogy a mai napon, a mai viták során kiemelten nagy hangsúlyt helyezzünk a környezeti ügyek, a környezeti kihívások megtárgyalására. Mi magunk ilyen módon fogunk eljárni nemcsak napirend előtt, hanem a mai ülésnapon.

Az teljesen világos mindenki számára, ezt megtapasztalhattuk mindannyian, hogy a válságok korát éljük, és igen nehéz évtized áll előttünk, ahogy azt miniszterelnök úr is megfogalmazta. Ilyen időszakban, ilyen válságos időszakban kiemelten fontos az, hogy minden lépésünkkel, minden döntésünkkel a nemzeti érdekeket szolgáljuk. De nagyon fontos, hogy képesek legyünk felismerni az eddig elkövetett hibákat, képesek legyünk korrigálni, és képesek legyünk hosszú távon gondolkodni; mindezt annak érdekében, hogy a magyar emberek számára a biztonságot szavatolni lehessen.

Mi ilyen helyzetben nagyon-nagyon fontosnak tartjuk elmondani azt, hogy nem támogatunk semmiféle olyan lépést, amely térdre kényszeríti a magyar gazdaságot  ugye, ezzel kapcsolatban aktuálisan viták vannak , tehát olyan rövid távú lépéseket, amelyek lehetetlenné teszik a magyar gazdaság működését, az LMP, Magyarország zöldpártja nem támogatja. Ugyanakkor azt is ki kell mondanunk, hogy a kormány az elmúlt ciklusokban az energiafüggetlenség megteremtése érdekében vagy éppen azért, hogy az oroszokhoz való vagy az oroszokhoz viszonyított kiszolgáltatottság tekintetében javítson a helyzetünkön, hát, nem tett érdemi lépéseket, sőt elmondhatjuk, hogy az elmúlt ciklusokban ezzel ellentétes lépések történtek.

És azt is nagyon határozottan ki kell mondanunk, hogy az LMP nem támogat semmilyen olyan lépést, ami jelen helyzetben növeli Magyarország kiszolgáltatottságát az energiaellátás tekintetében, növeli Magyarország kiszolgáltatottságát Oroszország irányába, és nem támogatunk semmit, ami környezeti, nemzetbiztonsági és gazdasági kockázatot jelent a magyar embereknek.

Itt az elmúlt ciklusokban sok vitát folytattunk az atomenergiáról, amiben nyilván soha nem fogunk egyetérteni, nekünk nagyon határozott álláspontunk, hogy az atomenergia nem zöld, nem olcsó és nem biztonságos, ugye, ebben vitánk van a kormányoldallal, és vitánk van egyébként sok ellenzéki párttal is. Mi ebben következetesek vagyunk, ugyanakkor itt most van egy konkrét projekt, amivel kapcsolatban nagyon sok komoly problémát lehet felismerni, illetve nagyon súlyos ellentmondásokat láthatunk a kormányoldal részéről. Én azt gondolom  most már, ugye, véget ért egy választási kampány, véget ért a választás , hogy ideje ezekről a kérdésekről olyan módon kommunikálni a kormányoldalnak is, hogy félreteszik a kommunikációs paneleket, és őszintén beszélnek, őszintén beszélnek ezekről a problémákról és a mögöttük látható kihívásokról és mindazokról a lehetséges megoldási javaslatokról, amikről esetleg, mondjuk, nem publikus dokumentumok vannak a kormány előtt.

Nagyon fontos kimondani, hogy milyen problémák terhelik a Paks II.-beruházást, az új atomerőmű építését. Ugye, tényszerűen megállapítható, hogy szeptemberben kiderült, hogy az orosz partner nem volt alkalmas arra, hogy a magyar és az EU-szabványok szerinti terveket elkészítse, az Országos Atomenergia Hivatal 500 különböző súlyú problémát talált a beruházással kapcsolatban. A mai napig nincs engedélye, nincs meg a létesítési engedélye ennek a projektnek. Olyan alapvető kérdésekre nincs megnyugtató válasz, mint a földrengésbiztonságnak az ügye, a földrengésbiztonság kérdése. De itt az elmúlt hónapokban a szomszédunkban látható súlyos krízis, háborús konfliktus kapcsán megdöbbentő fejleményeket tapasztalhattunk mindannyian.

Láthattuk, hogy az orosz hadsereg támadást indított Európa legnagyobb atomerőműve ellen. Azt is megtapasztaltuk, hogy a csernobili atomerőművet is elfoglalták, és az ottani katonai mozgások súlyos környezeti problémákat okoztak, és az is látható volt, hogy rakétatámadás ért radioaktívhulladék-tárolót. Nemcsak mi mondtuk ki, és nemcsak a nemzetközi szervezetek, de Aszódi Attila, az önök volt kormánybiztosa is elmondta, hogy az oroszok az atomenergiával kapcsolatos mindennemű írott és íratlan szabályt megsértettek, semmibe vették a nemzetközi jogot, és kimondta azt is Aszódi Attila, a korábbi, bővítésért felelős kormánybiztos, hogy az oroszok morálisan immár alkalmatlanok arra, hogy befejezzék, megvalósítsák a paksi bővítést.

Ugye, látható, hogy a finn kormány a hasonló projektet már felmondta, illetve az önök európai parlamenti delegációja, tehát a Fidesz EP-képviselői megszavazták azt a javaslatot, azt az indítványt, ami Paks II. leállítását szorgalmazza. Itt a kérdés az, hogy mi ez a súlyos ellentmondás. Ugye, a magyar kormány továbbra is előre akar menni a Paks II.-vel, miközben a Fidesz EP-delegációja már világosan állást foglalt, hogy ezt le kell állítani. Miként értékelik Aszódi Attila súlyos kijelentéseit, amivel egyébként egyet lehet, csak egyet lehet érteni, én azt gondolom, és milyen módon gondolják, hogy az ilyenfajta paksi bővítés az oroszok által biztosítani fogja Magyarország energiaellátását, amikor függővé válunk az orosz fűtőelemektől?

Azt remélem, hogy nem pártpolitikai, hanem szakmai jellegű válaszokat kapunk, hiszen nem nekünk, hanem a magyar embereknek tartoznak azzal, hogy választ adjanak ezen fontos és súlyos kérdésekre. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr imént elhangzott napirend előtti felszólalására a választ Süli János miniszter úr fogja megadni. Parancsoljon!

SÜLI JÁNOS tárca nélküli miniszter: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, hisz egyértelmű, az önök véleménye az, hogy ne épüljön meg Paks II., a mienk pedig egyértelműen az, hogy meg kell építeni. Az elmúlt időszakban véleményünk szerint nem változott az ezzel kapcsolatos magyar energetikai helyzet semmit, sőt alapvetően az európai energiahelyzet és a várható gáz- és kőolajszankciók is azt indokolják, hogy haladjunk ezen az úton, hiszen beláthatatlan következményei lesznek, ha nem tudjuk megépíteni ezt a két blokkot.

Tehát pillanatnyilag  ugye, ön is volt Pakson a vendégünk, láthatta  lehet vitatkozni, hogy ez környezetileg milyen, de a madarak és fák napján majd ismételten hozunk önöknek egy olyan könyvet, amiben be van mutatva, hogy az erőművet körbevevő élőlények, élettér a legkulturáltabb, és a leginkább környezetkímélő módon élhetnek ott a növények, az állatok. Tehát ezek tények.

Az is tény, hogy ha Magyarországon a zöldenergiára akarunk csak koncentrálni, a napra és a szélre, akkor január 25-én volt a valaha mért legnagyobb magyarországi fogyasztás. Ez 7396 megawatt teljesítmény volt délután 5 órai időpontban, ekkor a beépített megújulókapacitásból, ez 3700 megawatt, ami rendelkezésre áll Magyarországon, 100 megawatt állt summában rendelkezésre. Tehát ha viszonyítok, akkor tulajdonképpen alig mérhető százalékban tudjuk kifejezni, amit képes volt produkálni a megújuló, míg az atomerőmű teljes, 100 százalékos teljesítménnyel működött.

A kitettségünk Európában az egyik legnagyobb, 30 százalék fölötti átlagimportra szorulunk, ha pedig a szankciók, a földgáz-, olajszankciók kiteljesednek, akkor még behozni sem fogunk tudni sehonnan, tehát ez az egy járható út van előttünk, hogy meg kell építeni.

Aszódi Attila úr, volt államtitkár véleményét én nem is akarom minősíteni, ő sem volt kinn a területen, én sem voltam, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója, Grossi úr volt a helyszínen, az ő beszámolójából tudjuk, hogy a blokkot nem érte támadás. A mellette lévő oktatási központból volt  ki kezdte, ki nem kezdte, ott sem voltunk  tűzpárbaj, ami 600 méterre van az erőműtől. Tehát a sajtóhírekben, tudjuk, hogy mindenki kozmetikázik, mindenki úgy mondja, ahogy neki tetszik, mi a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség véleményére hallgatunk, illetve a nemzetközi atomenergia-üzemeltető szervezet információira támaszkodunk. Ez alapján az együttműködés az atomenergiai szektorban mindig kifogástalan volt, az ukrán erőművek, a 15 erőmű is nagyrészt orosz üzemanyaggal üzemel a mai napig is, hiszen nem tud mással, gyártanak, hoznak be amerikai üzemanyagot, ami drágább, rosszabb minőségű. Nekünk nem is alternatíva pillanatnyilag az amerikai üzemanyag, hisz mi a blokk teljesítményét növeltük, kampányhosszát megnöveltük, tehát másfajta üzemanyaggal. Az üzemanyag-szállítás a napokban is gördülékeny volt, két repülőjárattal érkezett Magyarországra, de ugyanez a helyzet Szlovákiában is, tehát az atomenergetikai együttműködést soha nem befolyásolta semmilyen komoly konfliktus, persze a pillanatnyi helyzetig.

Mi abban bízunk, hogy tudjuk folytatni az építkezést, persze naponta oda kell figyelnünk a szankciós intézkedésekre. A nyertes pályázatok között van amerikai vállalkozó, a GE, francia Alstom, francia irányítástechnika, a német Siemens cég. Tehát ezek a cégek is kinyilvánították, hogy mindenféleképpen a projektnek részeként akarnak dolgozni, és nemcsak Magyarországon épít a Roszatom, hanem Törökországban négy erőművet, Egyiptomban szintén, Bangladesben.

A finneknél teljesen más helyzet volt, az egy magánberuházás keretében történő beruházás, ott a társult tagok elálltak, az is egy magándöntés volt, a többségi tulajdonos, aki a Roszatom, 34 százalékban ebben a döntésben nem vett részt. Tehát nem a finn parlament hozta meg a döntést, hanem a befektetők. De azért is egyszerű a helyzet, mert ott 13 év csúszás után, ami francia blokk, elkészült Olkiluotóban az 1650 megawattos blokk, az nekik ad egy lehetőséget, hogy pótolják a hiányzó villamos energiát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

(9.20)




Felszólalások:   1   2-4   5-8      Ülésnap adatai