Felszólalás adatai
104. ülésnap (2024.03.18.), 78-83. felszólalás | |
---|---|
Felszólalás oka | Interpelláció megtárgyalása |
Felszólalás ideje | 8:11
|
Felszólalások: 72-77 78-83 84-89 Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Berki Sándor, a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszter úrhoz: „Mit kívánnak tenni az anyagi helyzet miatti kiemelések ellen?” címmel. Berki Sándor képviselő urat illeti a szó. Ezt követően majd Rétvári Bence fog válaszolni az interpellációs kérdésre.
BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mivel a múltkor nem adott nekem értékelhető választ korábbi kérdésemre, melyben azt kérdeztem, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, hogy ne emeljenek ki gyereket a családjukból csupán a család anyagi helyzete miatt, ezért újra nekifutok.
Szeretném ismét hangsúlyozni, jelenleg ez egy bevett, ismétlődő gyakorlat, a kormány pedig nem tesz érdemi lépéseket ennek visszaszorítására. Ön szerint a CSOK és a babaváró támogatások segítenék a probléma megoldását. Ugyanakkor nem ejtett szót a valós és célzott megelőzésről, nevezetesen a gyermekjóléti alapellátás és átmeneti gondozás megerősítéséről, valamint a nélkülözhetetlen szociálpolitikai intézkedésekről.
Mindenki tudja ebben a teremben, hogy a CSOK és a babaváró támogatások a közép- és felső osztályoknak kedveznek. Bár a kívánt hatást még ott sem érték el; lényegében csak az ingatlanárak emelkedésével jártak. Több gyermek nem született, a leginkább rászorulóknak pedig semmilyen segítséget nem jelentett, hiszen nem tudták igénybe venni.
A kérdésem tehát: milyen olyan, a problémát valóban kezelni tudó intézkedéseket terveznek, amelyek célzottan a legnehezebb helyzetben lévő családok anyagi helyzetét, gyermeknevelési lehetőségeiket javítják, valamint amelyek a helyi önkormányzatok szociális és gyermekjóléti szolgálatainak segítenek?
A társadalmi igazságosság, az egyenlőtlenségek csökkentése a legalapvetőbb közcél. A kormány társadalompolitikájának ez kellene a középpontjában álljon.
(15.30)
Önöknek kiemelten kellene foglalkozniuk a szegénységgel, a leginkább rászorulókkal, azokkal, akik nem tudják a saját érdekeiket képviselni. Én úgy látom, hogy az önök szociálpolitikája nem ezt célozza.
Bízom benne, hogy a kérdésemre most érdemi választ kapok, és nem a jól ismert kormánypropagandát. Kérdezem tehát: mit kívánnak tenni az anyagi helyzet miatti, családból való kiemelések ellen? Várom válaszát.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Berki képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A törvényekben is, alapelv és a józan ész alapján is úgy gondoljuk, hogy az a legfontosabb, hogy a gyerek minél tovább a saját vér szerinti családjában tudjon felnőni. Úgyhogy alapelv, hogy csak a legszükségesebb helyzetben, a törvény által meghatározott okból szabad elválasztani valakit a saját családjától.
A gyermekvédelmi törvényben szerepel is az a garanciális szabály, hogy senkit sem lehet kizárólag anyagi okokból fennálló veszélyeztetettség miatt a családjától elválasztani. A gyermek családból való kiemelése csak a legeslegeslegvégső eszköz. Természetesen a fokozatosság elvét kell betartani itt is, és ha a segítségnyújtás ellenére nem nevelkedhet a gyermek a családi környezetében, csak akkor kerülhet erre sor.
Nagyon sok általános és nagyon sok speciális lépés is van, ami segít abban, hogy a gyermek ott tudjon a saját családjában, a saját szüleivel nevelkedni. Ebben azért fontos az, amit akár az Eurostat kimutatásaiból is láthat, tisztelt képviselő úr, hogy az anyagi nélkülözésnek kitett gyermekek száma, aránya a felére csökkent egy évtized alatt, tehát sokkal kevesebb gyermek van, akinek a szülei olyan rossz anyagi helyzetben vannak, hogy veszélybe kerülhet a gyermek eltartása. Ez egy nagyon fontos előrelépés. Ebben sok minden van: a minimálbér emelésétől kezdve a családi típusú adózáson keresztül az otthonteremtési programok és otthoni támogatások is, és még sok minden más, ami a családoknál több pénzt hagy vagy a családoknak segítséget nyújt.
Ezen túlmenően vannak azok a különböző gyermekjóléti, természetbeni szolgáltatások vagy helyi segítségek, amelyek speciálisan tudnak segíteni. Úgyhogy megerősítettük a gyermekvédelmi-gyermekjóléti rendszert igyekeztünk tényleg egységes közigazgatási szerkezetet is adni neki , és a korábbi forrásokat is megtöbbszöröztük. Ugye, itt valahogy bő 320 milliárd forint állt erre rendelkezésre a kormányzásunk kezdetén, most pedig 1400 milliárd, tehát több mint négyszeresére emeltük a különböző gyermekjóléti, szociális gyermekvédelmi kiadásokat, pontosan azért, hogy minél többeknek tudjunk úgy segíteni, hogy a gyerek a szüleivel nevelkedhessen, és csak abban az esetben kerüljön sor arra, hogy el kell őket választani, ha ezen segítség ellenére vagy azért, mert nincs szándékuk, vagy valami más probléma van a szülők még így sem tudják a gyermeket nevelni.
De fontos, és a gyermeknek az az elsődleges érdeke, hogy ilyenkor is biztonságban legyen, ezért vezettük be 2014-ben, hogy valamennyi gyermekvédelmi szakellátásban élő, 12 év alatti gyermeket nevelőszülőknél kell elhelyezni, kivéve, ha a gyermek érdekét valamilyen intézményes elhelyezés szolgálja. Nyilván azok, akiknek többféle nehézséggel kell megküzdeni, lehet, hogy intézményben nagyobb segítséget tudnak kapni.
Ennek megfelelően javultak a gyermekek nevelőszülőnél való elhelyezésének lehetőségei, és 2022. december 31-ére már 68,6 százalékra emelkedett a gyermekvédelmi szakellátáson belül a nevelőszülői ellátásban részesülők száma, hogy aki mégsem tud a saját szüleinél élni, az legalább olyasmi környezetben tudjon élni, nevelkedni, minthogyha családban élne, a szülők között élne.
Ezekkel a lépésekkel igyekeztünk segíteni azoknak, akik nehéz körülmények között élnek, hiszen tényleg az a jó, ha nem egy nagy intézményben, valamelyest személytelenül nő föl a gyermek úgy értem, hogy személyes gondoskodás nélkül , hanem minél családiasabb körülmények között, akár a saját családjában, akár nevelőszülőknél.
A nevelőszülői rendszert is segítettük azzal, hogy többféle új kedvezmény lépett életbe, amik akár a nevelőszülők jövedelmét vagy a gyermek után járó juttatásait bővítik. Így lett több nevelőszülő is ez fontos, hiszen több gyermeket csak több nevelőszülőnél tudunk elhelyezni , úgyhogy ezért fontos, hogy ezen az úton továbbhaladjunk.
A legfontosabb a gyermekek védelme, és hogy nyilvánvalóan, amíg lehet, a szülőknek segítsünk, de ha a szülők valamilyen okból, hiszen sajnos ilyenre is sor kerül, nem foglalkoznak a gyermekükkel, akkor is biztos jövőjük legyen, és biztonságban éljenek a gyermekek.
Bízom benne, hogy bármi ilyesfajta javító szándékú javaslata van önnek, hiszen ön ezzel már évek óta foglalkozik és sokféle szervezetet ismer, akkor a gyermekvédelmi törvény vitájában a tavaszi ülésszakon akár (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) azokat a javaslatokat is meg tudjuk vitatni, amiket ön javasol a gyermekvédelmi jogszabálycsomaghoz. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Rétvári Bence államtitkár úr. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ.
BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Most először úgy érzem, hogy államtitkár úr tényleg felkészült a válasszal, és mondjuk úgy, hogy nagy vonalakban válaszolt. Én ezt értékelem, és köszönöm szépen, hogy megpróbált válaszolni.
Természetesen azért még sok dolgot hiányolok a válaszból, de ahogy ön is mondta, a tavaszi ülésszakban ezt tudjuk folytatni javaslatokkal. Én egyet most is el tudok mondani, ez pedig az, hogy ha a szavakat olyan formába tudjuk önteni, amikor ez a valósában működik, végrehajtó ereje is van és működik, és ebben van szükség szerintem javulásra, akkor tudunk eredményeket elérni vagy jó irányba folytatni ezt a történetet.
Addig, amíg ezt a vitát nem zártuk le, és amíg ez nincs biztosítva, hogy ezen az úton tovább tudunk járni, addig nem tudom elfogadni a válaszát, de köszönöm szépen.
Felszólalások: 72-77 78-83 84-89 Ülésnap adatai