Készült: 2024.05.08.19:26:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (2023.11.27.),  197-200. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 4:51


Felszólalások:   193-196   197-200   201-204      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Koncz Zsófia államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Dudás Róbert, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: „Mit tesz a Kormány a védőnői szolgálat leépülése ellen?” címmel. Dudás Róbert képviselő urat illeti a szó.

DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A védőnői szolgálatok államosítása óta egyre nagyobb a káosz a rendszerben, pedig jelezték előre a szakmai szervezetek és maguk a védőnők, és jelezték ezt egyébként az önkormányzatok is.

Romlottak a munkakörülmények, nőttek a terhek, és ennek köszönhetően sorra hagyják el a pályát a védőnők. Jelen állás szerint 5 ezer védőnői körzetből 650-ben nincs védőnő. Ezt úgy tudják megoldani, hogy helyettesítéssel látják el ezekben a körzetekben a munkát. Viszont ezeknek a helyettesítéseknek köszönhetően az országban nagyjából 2500-3000 olyan körzet alakul ki, ahol létrejön az osztott figyelem, tehát egyik körzetre sem jut megfelelő figyelem a védőnők részéről, és ez az önök által kialakított helyzet nagyon nagy probléma, mert ennek a védőnők mellett  akik, nyugodtan mondjuk ki: megérdemlik a normális anyagi és erkölcsi megbecsülést, és meg kellene hogy kapják  a gyermekek, a csecsemők és a szülők látják a kárát.

De még ez a helyettesítés sem hoz megoldást, hiszen a helyettesítésért járó pluszdíjazást önök drasztikusan lecsökkentették, tehát egyre kevesebben vállalnak helyettesítést. Ez azt fogja előidézni, hogy körzetek maradnak szolgálat nélkül, ellátás nélkül, a gyermekek kárára.

Államtitkár Úr! Mit tesznek önök a szülők és a gyermekek megfelelő ellátása érdekében, és milyen lépéseket terveznek a védőnői szolgálat összeomlása ellen? Tisztelettel kérem, hogy kíméljen meg a 2010 előtti állapotok felsorolásától, mert annak se részese nem voltam, se nem releváns 2023-ban. Illetve fontos, hogy mind a szülők, mind a védőnők számára a jelen helyzet a fontos, illetve hogy mit hoz a jövő. Várom érdemi válaszát. (Taps a DK padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Dudás Róbert képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úrnak.

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ezt a fajta elkötelezettségét hiányoltuk akkor, amikor az önök miniszterelnök-jelöltje ismertette az önök kormányának a védőnőkkel kapcsolatos jövőbeli elképzeléseit. Azt mondta Márki-Zay Péter: nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum. Ennyit mondott a védőnői szolgálatról Márki-Zay Péter, önök pedig mélyen hallgattak és bólogattak a háttérben, ahelyett, hogy felháborodtak volna és elmondták volna, hogy dehogy felszámolni kell, hát, fejleszteni kell a védőnői szolgálatot, mint ahogy azt mi 2010 óta megtettük.

És annak a fejlesztésnek pontosan egy fontos része volt az, hogy igyekeztünk integrálni a védőnői szolgálatot, egységes munkakörülményeket biztosítani mindenki számára, egységes védőnői, kollegiális mentorrendszert létrehozni és a széttagolt munkáltatói irányítást megszüntetni. Korábban 2200 munkáltatója volt a védőnőknek. Most, pontosan azért, hogy még inkább integráltak legyenek az egészségügyi ellátórendszerben, 22 vármegyei irányító kórház az, amelyik segíti a védőnők munkáját és irányítja a védőnők munkáját.

Fontos volt az anyagi elismerés növelése is. Most július 1-jén 18 százalékkal emeltük a védőnők juttatásait. Egységes díjazás is van. Azok a számok, amiket ön a körzetszámokról mondott, természetesen rettenetesen túlzók; egy nullával eltévesztette, tisztelt képviselő úr, a nagyságrendet.

És ha megnézzük, hogy hány helyen van helyettesítés, azért az elmúlt 20 évben jóval magasabb helyettesítési arányok is voltak; pontosan azért, mert ez a kormányzat nem úgy beszél a védőnőkről és nem úgy lép a védőnők kapcsán, mint ahogy önök tették, hiszen önök egyértelműen leépítettek volna, szándékosan leépítették volna a védőnői szolgálatot. Mi tudjuk, hogy ahhoz, hogy családbarát országot építsünk, ahhoz a védőnőket is meg kell becsüljük, hiszen sok családban ők olyan segítséget jelentenek, amely tudást, információt, segítséget a családok máshonnan nem tudnak megkapni, ezért fontos az ő jelenlétük.

Fontos, hogy a védőnőket akár a gyermektervezés kapcsán (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), a kisgyermeknevelés kapcsán is segítségül hívjuk, sőt most már a szűrővizsgálatok kapcsán is, úgyhogy fontos feladatuk van, és lesz is a jövőben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:   193-196   197-200   201-204      Ülésnap adatai