Készült: 2024.05.08.05:46:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

40. ülésnap (2022.11.21.),  74-79. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:12


Felszólalások:   68-73   74-79   80-85      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor.

(15.40)

Tisztelt Országgyűlés! Jámbor András Imre, a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez: „Szelektív rezsiszabályok  az út szélén hagyott családok” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Az elmúlt napokban több polgármester, köztük Baranyi Krisztina a IX. kerületből és Pikó András a VIII. kerületből, hívta fel a figyelmet arra, hogy sok ezer önkormányzati bérlakásban élő család egzisztenciális biztonsága került veszélybe, mert rájuk nem vonatkoznak a lakosságra érvényes rezsivédelmi szabályok.

A mostani tömeges veszélyhelyzetnek több oka is van, de a legjellemzőbb, hogy az érintett épületekben a fűtést és a meleg vizet biztosító központi gázkazánhoz egyetlen közös gázóra tartozik, az állami MVM pedig a számlázáskor nem vette figyelembe az önálló lakások számát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az itt élő családoknak nyolcszoros árat kell fizetniük a gázért, amit az ő jövedelmi szintjükön fizikailag lehetetlen kigazdálkodni. 2012-ben, a rezsicsökkentés bevezetésekor már megtörtént ugyanez, akkor három évbe telt kijavítani a hibát, most azonban, hogy már ismerős a probléma és a megoldás is, el kellene érni, hogy minderre három hét is elegendő legyen.

Korábban ebben az ügyben azt kértem a kormánytól, állítsa helyre az igazságosságot elsősorban a szociális bérlakásban élők körében. Aztán kiderült, hogy a probléma ennél sokkal szélesebb körű, a választókörzetben, Józsefvárosban több olyan társasház van, ahol az önkormányzat a tulajdonos, mégsem lakossági, hanem piaci árat fizettet az MVM a lakókkal a rezsiért. Több olyan lakás van, ahol azért nem kapják meg az átlag alatti fogyasztással csökkentett energiaárat, mert a feltöltőkártyás óra a szabályoknak megfelelően a vagyonkezelő és nem a lakások tulajdonában van. Azt kérem önöktől, aminek az alapnak kellene lennie egy jogállamban: oldjuk meg, hogy átlag alatti fogyasztással egyetlen lakos se fizessen átlag feletti energiaárat.

Magyarországon minden lakosra közel 19 ezer dollárnyi, azaz csaknem 8 millió forintnyi megtermelt GDP jut. Másrészt ez egy rettentően pazarló működésű ország. Ebben az országban 57 milliárd forintot tud a kormány elkölteni nulla információtartalmú, viszont maximális hazugságtartalmú konzultációra. Ebben az országban a rezsinövelés előtt egy héttel módosítják a jövő évi költségvetést úgy, hogy százmilliárdot adnak propagandára, élsportra és a belföldi titkosszolgálatoknak. Ebben az országban a miniszterelnök és a külügyminiszter megengedheti magának, hogy két különböző állami különgéppel utazzon egy ázsiai gazdasági találkozóra. Ebben az országban van pénz a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok száz százalék feletti fizetésemelésére és van pénz a jegybankelnök fizetésének brutális növelésére is. Ebben az országban a négy leggazdagabb magyar cég negyedéves profitja 550 milliárd forint volt. Így tehát a kormányzat nem hivatkozhat arra, hogy nem telik néhány száz család fűtésének finanszírozására.

Közép-Európában élünk, ahol a telek hidegek, a házfalak pedig, elsődlegesen az erre kapott uniós támogatásokat másra költő Orbán-kormány hibájából, jellemzően nincsenek szigetelve. Úgyhogy azt kérném, oldjuk meg végre ezt a problémát, és átlag alatti fogyasztással ne történhessen meg az, hogy valaki átlag fölött fizet. Láttuk már több esetben is, hogy ilyen korrekciót tud tenni a kormány. Azt kérem, hogy ebben az esetben is tegyék meg ezt, ne az így is sanyargatott önkormányzatoknak kelljen kifizetniük azt, hogy ezek az emberek ne kerüljenek az utcára vagy ezek a lakosok lényegében ne kerüljenek csődbe. Köszönöm. (Taps a Párbeszéd és az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra a miniszter úr felkérésére Koncz Zsófia államtitkár asszony válaszol. Öné a szó.

DR. KONCZ ZSÓFIA technológiai és ipari minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációját hallgatva  mielőtt a konkrét kérdésre térek  két dolog nagyon megütötte a fülemet. Az egyik a nemzeti konzultációval kapcsolatos. Azt gondolom, nagyon fontos dolog, hogy a magyar kormány Európán belül először kéri ki az emberek véleményét a szankciókról. Ez egy olyan dolog, ami nagyon fontos azzal kapcsolatban, hogy lássuk, hogyan gondolkodnak a magyar emberek.

A másik, amit a titkosszolgálatokkal kapcsolatban említett. A múlt heti nemzetbiztonsági bizottsági ülés pontosan mutatja, hogy sajnos erre abszolút szükség van, mert az, hogy külföldi pénzekből finanszírozzák a kampányukat, szerintem nagyon szomorú, és egyébként azon kívül, hogy törvényellenes, morálisan is megkérdőjelezhető dolog. Azt pedig nem tudjuk, hogy mit ígértek cserébe.

Amikor az energiaárakról beszélünk és arról, hogy mennyire növekednek a költségek, a kiadások a magyar családok számára, tegyük hozzá, hogy ha ezek a szankciók, illetve energetikával kapcsolatos kérdések az önök által tett ígéretek szerint alakulnának, lehet, hogy nem is lenne energia. Szerintem ezekről érdemes beszélni, ha az ember valóban aggódik a családokért.

A rezsicsökkentésről is önök nagyon különbözően nyilatkoztak az elmúlt időszakban. Korábbi frakcióvezető-helyettesük, Kocsis-Cake Olivio az orosz gáz elzárását követelte, szerinte ezt a forrást „el kell tekerni, el kell zárni”. A főpolgármester, akinek ön korábban tanácsadója volt, azt mondta: „Örülök annak, hogy létrejött a szankciós csomag, és Magyarország végül is nem tudta megakadályozni.” Volt EP-képviselőjük, Jávor Benedek szerint „a mostani szankciók elégtelenek, kiterjedtebb, átfogóbb gazdasági nyomás kell, amely az energiapiacokat is érinti”. Az említett Ferencváros polgármestere 2016-ban pedig egyszerűen csak rezsihazugságnak nevezte a rezsicsökkentést, amelyre ön most az interpellációja első felét szánta. Azt gondolom, hogy ha a rezsicsökkentés önök szerint hazugság, akkor nagyon érdekes, ha ezzel kapcsolatban kérnek minket számon.

Azt gondolom, azt is fontos kiemelni, hogy az önök által lelkesen támogatott brüsszeli szankciós politika mibe kerül Magyarországnak. Évente 10 milliárd euróba, a magyar költségvetésnek pedig közvetlenül 4 milliárd euróba, körülbelül 1600 milliárd forintba. Ekkora hiányt okoznak a magyar gazdaságnak a szankciók miatt egekbe szökött energiaárak, amit az országnak ki kell fizetnie. Ezt az összeget Magyarország nem tudja társadalmi célokra, például béremelésekre és adócsökkentésre költeni.

Ennek fényében remélem, ön is belátja, hogy a rezsicsökkentés fenntartása igenis komoly eredmény. Magyarország Európában az első helyen van a családoknak nyújtott rezsitámogatás kapcsán, hiszen mi az átlagjövedelem 30 százalékát adjuk, az osztrákoknál ez 6 százalék. A rezsicsökkentés fenntartása a nehezebb anyagi helyzetben élő embereknek is rendkívül komoly segítség.

Ahogy már korábban is említettem önnek, bár ön a felszólalásában ezt nem annyira elegánsan idézte, folyamatban vannak tárgyalások az önkormányzatokkal energetikai kérdésekben. A fővárossal, illetve a kerületi önkormányzatokkal kormánybiztosként Láng Zsolt képviselőtársunk tárgyal, az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs is folyamatosan vizsgálja a felmerülő kérdéseket, ideértve az ön által felvetett önkormányzati bérlakások helyzetét is.

Talán képviselő úr is egyetért azzal, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a kormányzatnak, az önkormányzatoknak és a civil szférának az összefogására van szükség. Ebben szeretném kérni képviselő úrnak is a támogatását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár asszony válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae a választ.

JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Nem tudom elfogadni a választ. Csodálatos gyöngyszemek voltak ebben a válaszban. Nekem a kedvencem talán az, hogy nem lenne energia, ha az ellenzék jutott volna kormányra. Szerintem ez a fizika törvényeivel kicsit ellentétes talán.

De ha magát a szankciós politikát nézzük, vezessük már végig, hogy mi történt az energiapiacon az elmúlt években. Az az európai tőzsdei liberalizáció, amit a Bizottság csinált, és amit önök mindig kihagynak, pedig egyébként, ha valamit lehetne támadni, akkor ezt kéne támadni, az vitte fel az energiaárakat tavaly novemberben. Ha a holland gáztőzsde árfolyamát megnézzük, attól függetlenül, hogy hogyan változtak a szankciók, így ugrál föl, aztán így ugrál le. (Kezével mutatja.) Tehát ha csak a szankciókon múlna, hogy milyen az energiaár jelenleg a világban, akkor nem ingadozhatna ez a dolog. Számos tényező járul hozzá ezekhez.

Én egyébként a rezsicsökkentést soha nem elleneztem, ilyen mondatot tőlem nem fog találni, úgyhogy talán jogos a kérdésem. Végtére is az lenne a kérdésem: meg tudjáke ígérni azt, hogy megoldják ezt a problémát? Mert ez volt a kérdésem, és szerintem egy felelős kormánynak erre a kérdésre tudnia kellene válaszolni. (Taps a Párbeszéd padsoraiból.)




Felszólalások:   68-73   74-79   80-85      Ülésnap adatai