Készült: 2024.05.08.23:53:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

40. ülésnap (2022.11.21.),  13-16. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 9:45


Felszólalások:   9-12   13-16   17-22      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a Jobbik képviselője, Brenner Koloman következik. Parancsoljon!

DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hic Rhodus, hic salta  avagy kevésbé emelkedetten: a puding próbája az evés. Navracsics miniszter úr első nekifutásra ugrott, és azt gondolom, leverte a lécet.

Történt ugyanis, hogy miniszter úr megígérte, hogy az Integritás Hatóság november 19-én megkezdi a munkáját. Felelős konzervatív pártként elnökünk, Gyöngyösi Márton Schwarcz-Kiefer Patrikkal, a Régiók Bizottságának jobbikos képviselőjével egyetemben odamentek az Integritás Hatóság bejegyzett címére, ám zárt ajtókat találtak, pedig vittek egy 180 oldalas dokumentumot egy nagyon érdekes korrupciós ügyről. Az ügy Mohács fideszes polgármesteréhez fűződik, aki több mint egymilliárd forintot kapott családilag EU-forrásokból egy geresdlaki baromfitelepre, a gyanú szerint úgy egyébként, hogy hirtelen megfelezték a telket, hogy kétszer annyi EU-forráshoz jusson a fideszes polgármester úr. Erre mondják pestiesen, hogy ügyes.

Na most, az ügyészség ebben az ügyben elrendelte a nyomozást, majd az Agrárminisztérium felügyelő hatósága meg elmondta egy fél oldalban, hogy nincs itt semmi látnivaló. Száz szónak is egy a vége: a puding próbája az evés, mint már mondtam, és azt gondolom, hogy önök vészesen veszélyeztetik az elmúlt 12 év egypárti túlhatalomra törő politikájukkal a magyar polgároknak járó EU-forrásokat. Tisztelt fideszes képviselőtársaim, az önök hibájából már most a felújítási alap súlyos milliárdjaitól estek el azok a magyar polgárok, akik az önök elhibázott gazdaságpolitikája miatt nagyon súlyos gazdasági és szociális válsággal néznek szembe nap mint nap, mert nekik nap mint nap be kell menni az élelmiszerboltba megvenni az élelmiszert, és majd ki kell fizetniük az önök által megemelt rezsit is.

Tehát önök nagyon-nagyon komoly felelősséggel tartoznak aziránt, hogy a magyar polgárok megkapják a nekik járó EU-forrásokat. A Jobbik felelős konzervatív pártként ezért szavazta meg az összes törvényjavaslatukat, amit ennek az érdekében nyújtott be a fideszes kormány. De elvárjuk, hogy önök ne csak elbábozzák azt, hogy van egy hatóság, ahol zárt ajtókat találunk, hanem igenis kezdjék el a munkát. Bizonyítsák be, bizonyítsák be, hogy valóban korrupcióellenes ez a hatóság, és valóban el fog járni azokban az esetekben, amelyek teljesen látványosan bizonyított módon korrupciós esetek!

Ráadásul azt lássuk be, hogy itt az év vége mindjárt és a felújítási alap 70 százalékát el fogja veszíteni hazánk, ha önök nem tudnak megegyezni az Európai Unióval. Jelzem, a többi miniszterelnökkel kellene Orbán Viktor miniszterelnök úrnak dűlőre jutnia, mert senki más nem dönt ebben az ügyben, bármit is állítanak Önök minden másról, hogy ki mit szavaz meg.

Egy másik esetet is hadd hozzak fel, hiszen már be is nyújtotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a minisztériumok átrendezéséről szól. Ennek kapcsán emlékezzünk meg Palkovics miniszter úr tevékenységéről, már csak azért is, mert épp most hozott az Alkotmánybíróság egy olyan döntést, amelyben elítéli a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának leválasztását. Kezdettől fogva elmondtuk, hogy a kutatás és az egyetemi autonómia egy nagyon régi európai konzervatív érték. Mi ezért álltunk ki annak idején is ezek ellen a tervek ellen. Palkovics miniszter úr  és ezt nagyon őszintén sajnálom, mert a Magyar Tudományos Akadémia tagja, jómagam csak a köztestületének vagyok tagja  ehhez adta a nevét. Szégyen és gyalázat! Nem akkor mond le, amikor ilyen terveket kell végrehajtania, és nem akkor mond le, amikor az egyetemi világ 80 százalékát átforgatják fideszes alapítványi formába, nem akkor mond le, hanem akkor, amikor egy átrendezés miatt, amit az önök politikai kommunikációs kormányzásának hívunk, kap egy olyan minisztériumot, amely Palkovics úrnak-elvtársnak már nem felel meg. Na, akkor mond le.

Hát, ez az igazi szegénységi bizonyítvány, azt gondolom, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a magyar polgárok energiabiztonsága tényleg nagyon fontos kérdés volna, kiemelkedően fontos kérdés. Ha emlékeznek, tisztelt képviselőtársaim, néhány héttel ezelőtt önök megint leszavazták a bizottságban azt a javaslatomat, hogy ismét lehessen például szélerőműveket telepíteni hazánkban. Ebben a nagyon nehéz helyzetben önök tehát csak azt tudják bizonyítani, hogy nem, nem tudnak kormányozni. Nekünk pedig nagy felelősségünk van abban, hogy legyen tisztességes jobboldali és konzervatív alternatívája az önök fideszes egypárti túlhatalmának. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Válaszadásra Latorcai Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!

DR. LATORCAI CSABA, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy az Integritás Hatóság a kormánytól független szerv, így a kormányt vagy annak bármely tagját, jelen esetben Navracsics Tibor miniszter urat számonkérni egy tőle független szerv működéséért meglehetősen abszurd, úgyhogy ezt visszautasítom.

Ugyanakkor jogi egyetemi alapozó tananyag, hogy ha bármilyen határidő vagy határnap munkaszüneti napra esik, úgy az a soron következő munkanaptól érvényes, tehát az Integritás Hatóság ugyan november 19-től kezdte meg a működését, ám az konkrétan azt jelenti, hogy a munkatársai a mai naptól érhetők el a székhelyükön. (Dr. Lukács László György: Akkor megyünk!) Minden bizonnyal tudták ezt nemcsak most, hanem szombaton is, amikor az önök pártelnöke, Gyöngyösi Márton, mint ahogy a Momentum is, ott akcióztak, színtisztán provokációs céllal. Megértem Gyöngyösi Mártont, aki új témákkal akar a hírekbe bekerülni, hiszen hevessége és átgondolatlan nyilatkozatai miatt már számos esetben hozta saját magát és a Jobbikot kínos, vállalhatatlan helyzetbe, és nyilván most új megszólalásokkal kívánja feledtetni a korábbi fiaskóit.

Most elsősorban nem is arra gondolok, hogy néhány évvel ezelőtt az Országgyűlés zsidó származású tagjait akarta listázni, amelyet követően nemhogy a Jobbik kizárta volna a tagjai közül, mint tette volna minden tisztességes gondolkodású szervezet (Vitályos Eszter: Így van! Szégyen!), hanem még elnökükké is tették. Jelen esetben inkább arra gondolok, hogy Gyöngyösi Márton nem olyan régen még Magyarország Európai Unióból való kiléptetése mellett kampányolt. Miközben pedig Gyöngyösi Márton az Európai Unióból való kiléptetés mellett kampányolt, aközben a Jobbik európai parlamenti képviselője, Kovács Béla, vagy ahogy a Jobbikban ismert volt, KGBéla épp az Európai Unió intézményei ellen kémkedett. (Dr. Lukács László György: A magyar hatóságok asszisztálásával!) Ezt a bíróság is jogerősen megállapította. (Dr. Lukács László György: A magyar hatóságok asszisztálásával!)

Ehhez képest, tisztelt képviselő úr, Gyöngyösi Márton 180 fokos pálfordulást végrehajtva, az elmúlt hetekben többször kiállt a brüsszeli szankciók mellett  ennyit az energiabiztonságról (Dr. Lukács László György: Orbán meg is szavazta mind a nyolcat!) , mondván, hogy a szankciók szerinte működnek. A szankciók működnek, állítja a Jobbik elnöke, miközben az egész világ látja, hogy Oroszország nem rogyott meg a szankcióktól, Európa ellenben igen, és a háború vége sem jött közelebb a szankcióktól, amit pedig ígértek Brüsszelben késő tavasszal, kora nyáron.

Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Kormányának az az álláspontja, hogy békére van szükség mielőbb az orosz-ukrán háborúban, míg a Jobbik elnöke a múlt héten ismét veszélyes hevességéről tett tanúbizonyságot, amikor a Lengyelországot ért rakétatámadással összefüggésben már a vizsgálatok lezárultát megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az oroszok rakétái csapódtak be Lengyelország területén. A Jobbik elnöke ezzel a felelőtlen nyilatkozatával éppen hogy azon politikusok táborát gyarapította, akik az orosz-ukrán háború eszkalációjában érdekeltek. (Rétvári Bence: Így van!) Kérem, szóljanak az elnöküknek, hogy ne tegyen háborúpárti nyilatkozatokat, mert a magyar emberek békét akarnak.

Tisztelt Képviselő Úr! Kérem tehát, ne provokálják a magyar embereket, mert a magyar emberek átlátnak a Jobbikon. (Dr. Brenner Koloman: Korrupció! Korrupció!) Higgye el, látják az emberek  ahogy az önök egykori alelnöke, Stummer János a múlt héten fogalmazott , hogy a Jobbik nem őszinte hozzájuk. Egyik nap még náci dalokkal üdvözlik a német vendégeiket, mint történt az néhány hete a jelenleg még jobbikos vezetésű jászberényi városházán, máskor pedig provokációs céllal munkaszüneti napon álbejelentéssel akarnak élni egy független hatóságnál.

Döntsék el végre, hogy ragaszkodnake a kisnyilas gyökereikhez, vagy modern, XXI. századi européer pártként akarnak pózolni! A kettő nem megy egyszerre, tisztelt képviselő úr. Nézzenek mélyen magukba, és ami a legfontosabb, a háború helyett álljanak a béke pártjára, támogassák Magyarország Kormányának béketörekvéseit! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(13.50)




Felszólalások:   9-12   13-16   17-22      Ülésnap adatai