Készült: 2024.05.10.18:44:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2022.12.05.),  39-42. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 9:54


Felszólalások:   33-38   39-42   43-46      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezetője, Simicskó István képviselő úr következik.

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az őszi ülésszak vége felé közeledik, ilyenkor mindig érdemes egy rövid visszatekintést, összegzést, akár helyzetértékelést tennünk. Pál apostol a thesszalonikaiakhoz írt levelében úgy fogalmaz: vizsgáljatok felül mindent, és a jót tartsátok meg. Szerintem ez mindig helyes és mérvadó, főleg egy visszatekintés vonatkozásában.

Kezdjük onnan talán, hogy a nemzetközi környezet hogyan alakult, hogyan változott az elmúlt időszakban. Látjuk azt, hogy egyfajta felerősödő globalizációs folyamatok vannak mögöttünk, felgyorsuló technikai, technológiai fejlődés, változás; háború, azzal a veszéllyel, hogy eszkalálódik, azzal a veszéllyel, hogy nap mint nap ki vagyunk téve egy esetleges provokációnak, amely valóban az eszkalációt hozhatja, amit semmiképpen sem szeretnénk.

(14.20)

Lokális háborút láthatunk Donyeck és Luhanszk megye térségében, Ukrajna és Oroszország között, azonban ennek láthatóak és érzékelhetőek a globális hatásai, káros folyamatai. Energiaválság van Európában. Azt is láthatjuk, hogy elhibázott szankciók hatására történik sok-sok minden ma Magyarországon és Európa számos országában. Infláció van soha nem látott mértékben, ennek hatására felerősödő migrációs folyamatokat tapasztalhatunk, és kiszámíthatatlan jövőt érzékelnek nagyon-nagyon sokan. Semmiképpen sem kedvezőek a nemzetközi körülmények.

Milyen válaszokat adnak az Európai Unió tagországai, Brüsszel milyen válaszokat ad, és milyen választ ad, adott a magyar kormány az elmúlt időszakban ezekre a kihívásokra? Következetesen és egyértelműen a magyar kormány, a Fidesz-KDNP-kormány a béke mellett állt ki és áll ki napjainkban is. A béketárgyalások forszírozása mellett tette le a voksát, és nyilatkozik nap mint nap. Humanitárius segítséget nyújt a bajbajutottak és a háború elől menekülők számára. A rezsicsökkentés védelmét garantálja a magyar családok részére. A vállalkozásokat és a családokat támogatja és védelmezi különböző programokon. Gyármentő programot hirdetett meg, amellyel igyekszik a nagy munkáltatókat és a munkavállalókat segíteni. 11 intézkedésből álló akciócsomagot hozott létre, amely az infláció letörésére törekszik, és nyilván a családok megvédésére. Ugyanakkor erőteljesen és határozottan fellépett az elmúlt időszakban és fellép most is az elhibázott brüsszeli szankciós politikával szemben. Ha Pál apostolra visszatekinthetünk, akkor igen, ezek a helyes és jó döntések, ezeket kell megtartani nehéz körülmények közepette is.

Tisztelt Országgyűlés! Egyértelmű, hogy a brüsszeli szankciók eddig sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, azt hiszem, ezt mindenki jól látja. Nem vetettek véget a háborúnak, jól látható, hogy a szankciók már veszélyeztetik az üzemanyagok árára vonatkozó felső határ tartásának a lehetőségét is. A magyarok világosan látják, hogy ez a szankciós politika kudarc, egyértelmű kudarc, tisztelt képviselőtársaim.

A nemzeti konzultáció során  amely egy sajátos hungarikum, így is nevezhetnénk, hiszen sehol máshol ilyet Európában és a világon nem alkalmaznak  a magyar kormány most már sokadik alkalommal kérdezi meg az emberek véleményét és álláspontját fontos kérdésekről, így a brüsszeli szankciós politikáról is. Több mint egymillióan írták alá. Ezúton is köszönjük azoknak a magyar állampolgároknak, magyar családoknak, akik kitöltötték, és arra biztatunk, hogy még többen töltsék ki a konzultációs íveket, és küldjék vissza.

Tisztelt Országgyűlés! A valódi várakozás időszakába léptünk, hiszen advent időszakát éljük, ahogyan Pilinszky János fogalmazott, napjainkban mindez különösen fontos. Megtapasztalhattuk, hogy nehéz időszakban talán jobban Isten felé fordulnak az emberek, hiszen tőle is várják a segítséget. XVI. Benedek úgy fogalmazott, hogy az advent csodás feladata, hogy felélesszük magunkban a jóság emlékeit, és kinyissuk a remény kapuit.

Tisztelt Képviselőtársaim! A remény tartja életben a hit, a szeretet és az öröm gyertyájának lángjait. Én áldott adventet kívánok mindenkinek, minden magyar családnak és minden képviselőtársamnak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Ismét Fürjes Balázs államtitkár úrnak adom meg a szót.

DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok mindennel egyetértettem, de különös örömmel csatlakozom ahhoz, amivel befejezte képviselő úr: természetesen mind a kormány, mind a magam nevében én is áldott ünnepeket és készülődést kívánok minden képviselőnek, minden képviselőcsoport tagjának.

Hozzászólása középpontjában a szankció kérdése volt. Beszéljünk akkor egy kicsit a szankciókról! Először is a szankció fogalma: szankciónak azt szokták nevezni, ha valaki kilátásba helyez egy negatív következményt azért, hogy másvalakinek a magatartását befolyásolja, valamire rávegye vagy épp hogy valamitől eltiltsa, azt érje el, hogy tegyen valamit vagy éppen hogy ne tegyen valamit.

Azt is talán könnyű belátni a szankciókkal kapcsolatban, hogy legalább két feltételnek észszerűen teljesülnie kéne, hogy egy szankció bevezetése értelmes legyen akár személyek, akár intézmények között. Ez a két feltétel: az alkalmasság és az arányosság. Tehát a szankciónak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a befolyásolni kívánt személyt rávegye a megcélzott magatartásra, és arányosnak is kell lennie amellett, hogy alkalmas: nem okozhat nagyobb kárt annak, aki kiszabja a szankciót, mint annak, akit megcéloznak vele, különben az egésznek nincs értelme.

Most azt látjuk az uniós energiaszankcióknál, hogy sem nem alkalmasak, sem nem arányosak. Először, még a háború kitörésekor azt mondták a brüsszeli vezetők, hogy nem lesznek energiaszankciók, majd amikor mégis előálltak vele a nyáron, tehát a választás után jóval, azt mondták, hogy majd a szankciók megállítják Putyint. Hát, látjuk, mennyire állították meg a szankciók az agresszort: Oroszország köszöni szépen, a helyzethez képest megvan, a nyersanyag-értékesítésből származó bevételei rekordot döntenek, ellenben Európában energiaválság van. Tehát látjuk, hogy a szankciók nem voltak alkalmasak arra, hogy megállítsák az agresszort.

Azt is látjuk, hogy az arányosság próbáját sem állják ki a szankciók, hiszen nagyobb kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak. Miért van ez? Egy viszonylag egyszerű közgazdasági jelenség a magyarázata: nem működik a dolog, ha a gyengébb helyzetben, a kiszolgáltatott helyzetben lévő vevő akarja megregulázni az erőfölényben lévő eladót. Oroszország az olajat és a gázt vidáman eladja Keletre, elsősorban Kínának és Indiának, mi pedig, mármint Európa nem tudunk vagy csak sokkal drágábban tudunk helyette máshonnan gázt és olajat venni. Jól látszik, hogy a dolog közgazdaságilag sem működhet.

Ezért van az, hogy mi az energiaszankciók ellen vagyunk, ugyanakkor egyedül Európában  ez volt a másik kérdés, amit érintett képviselő úr  megkérdezzük saját hazánk polgárait. Európában úgy vezették be a szankciókat, hogy senki nem kérdezte meg az európai embereket. Mi úgy döntöttünk, hogy a magyar demokratikus diskurzus részévé vált nemzeti konzultáció keretében immáron többedik alkalommal megkérdezzük Magyarország polgárait, hogy most mit gondolnak erről a nem lényegtelen kérdésről.

Azt gondoljuk, hogy a nemzeti egység nemcsak egy emelkedett dolog, de hasznos is. Számtalanszor megláttuk vagy tapasztaltuk azt, hogy ha egységben vagyunk, az felhatalmazást jelent, erőt jelent, egységben könnyebb dolgokat megvalósítani és dolgokat kivédeni. Felmerül persze a kérdés, hogy beszélhetünke nemzeti egységről, ha a baloldal és a jobboldal között éles vita van. Mi azt gondoljuk, azért beszélhetünk nemzeti egységről, mert az igazi nemzeti egység nem a pártok egysége, hanem Magyarország polgárainak az egyetértése, Magyarország polgárainak az akaratmegegyezése. Ezért jobb lenne, ha a baloldal nem vonná ki magát immár sokadik alkalommal a nemzeti egyetértésből, de az a helyzet, hogy mivel az emberek szava és az emberek egyetértése számít, a baloldal akár pénzért, amerikai dollárokért, akár kedvtelésből tótágast is állhat, nem az a lényeg, hogy ők mit tesznek a szankciók ügyében, bár kétségtelenül megkönnyíthetnék, segíthetnék Magyarország dolgát. Hátha lesz ez másképp!

Az ajtót nyitva kell tartanunk, mert csak az erősebb lehet nagyvonalú, és a kiengesztelődés a politikában is gyümölcsöt terem. Bátorítom önöket saját politikájuk felülvizsgálatára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   33-38   39-42   43-46      Ülésnap adatai