Készült: 2024.06.02.17:38:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (2023.06.12.), 93. felszólalás
Felszólaló Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Belügyminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 3:44


Felszólalások:  Előző  93  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, fontos, hogy mindenhol, az ország minden pontján az emberek azt érezzék, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban részesülhetnek. Ezért is fontos számunkra, hogy míg a baloldal vizitdíjat vezetett be, míg a baloldal kórházakat zárt be, egészségügyi dolgozókat bocsátott el, ezzel szemben minden kórházat igyekszünk megőrizni, és meg is őriztünk, mióta kormányzunk. Ők kórházakat zártak be, sőt, elmondták a 2022-es választási kampányban, hogy a kórházak 45 százalékát bezárnák, mi viszont mindegyik kórházat és mindegyik osztályt fontosnak tartjuk; amíg csak lehet, ezeket fenntartjuk és fejlesztjük. Most már 2800 milliárd forintot költünk éppen ezért az egészségügyi ellátásra, az emberek egészségére. Amikor elkezdtük a kormányzásunkat, akkor ez jóval kevesebb volt, 1198 milliárd forint, ebből lett most 2800.

Az orvosbéreket is a járvány ideje alatt emeltük meg radikálisan, és vezettük ki egyúttal a hálapénzt. A kormányzásunk kezdetén egy kezdő orvos 129 500 forintos bruttó alapbérrel rendelkezett; most ez 687 837 forint. Egy pályája végén lévő orvos 41 éves gyakorlattal a kormányzásunk elején 262 345 forintos bruttó alapbérrel rendelkezett; most nem 262 ezer, hanem 2 380 057 forint ugyanez a bér. Igyekeztünk megbecsülni az orvosokat.

Ami a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház traumatológiáját illeti konkrétan, tisztelt képviselő úr, itt a kettes progresszivitási szinthez, tehát az előrelépéshez szükséges szakmai tudás és tárgyi minimumfeltételek mind rendelkezésre állnak. A személyi feltételek biztosításával kapcsolatban pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, az Országos Kórházi Főigazgatóság és a traumatológiai szakmai kollégium egyeztetése megtörtént.

A rezidensek kapcsán: az osztályon dolgozó szakorvosok és szakdolgozók a feladataikat kiválóan ellátják, és öt rezidens is szakképzését tölti az intézményben. Nem került a szakképzési tervük módosításra, tehát semmifajta csúszás így nincsen. A traumatológiai szakképzésnek kötelező eleme a sürgősségi képzés. Öt rezidens szakképzési tervei közül négy még a régebbi rendszerben, régebbi szakképzési terv alapján hat hónapos sürgősségi gyakorlatot tölt, egy fő pedig két hónapos sürgősségi gyakorlatot tölt, de semmifajta módon, semmilyen formában a traumatológiai képzésük nem sérült.

Éppen azért, hogy minél magasabb színvonalú legyen az ellátás, a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájával közösen került sor a traumatológiai tanszék létrehozására, így került sor a gyermektraumatológiai ellátás bővítésére is, illetve korszerűsítésére, ami megtörtént, illetve így sikerült elérni a minimál invazív technikával történő csípőprotézis-műtétek számának megemelését is, ami, azt hiszem, hogy mindenkinek az érdekét szolgálja.

Úgyhogy, tisztelt képviselő úr, örülök, hogy önt is érdekli ez a kérdéskör, örülök, hogy foglalkozik vele, de ön is láthatja, hogy amit itt az ellátás helyben való fejlesztéséért meg lehet tenni, azt itt helyben igyekeznek is megtenni. Nem csupán arról van szó tehát, hogy a baloldal kórházbezáró és -leépítő tevékenységével szemben mi fenntartjuk a vidéki kórházaknak is a működését, hanem fejlesztjük is azokat, éppen azért, hogy ne kelljen más megyébe vagy Budapestre utazni akkor, ha valakinek bármilyen sürgős esetben segítségre van szüksége. Úgyhogy itt a fejlesztéseknek már szép eredményei is vannak, és a jövőben is ez várható, és ahogy említettem, a rezidensek pedig a képzési tervük szerint haladnak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti sorokban.)




Felszólalások:  Előző  93  Következő    Ülésnap adatai