Készült: 2024.05.09.22:24:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

81. ülésnap (2023.10.09.), 1. felszólalás
Felszólalás oka Ülésnap megnyitása
Felszólalás ideje 5:14


Felszólalások:  Előző  1   1      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi napon értesültünk a hírről, hogy életének 82. évében elhunyt dr. Sólyom László, a kiemelkedő jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, Magyarország egykori köztársasági elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Sólyom László elsősorban jogász volt, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a tudomány doktora, számos hazai és külföldi egyetem tanára, a magyar és nemzetközi jogásztársaságok elismert tagja. Tudományos munkásságának megkoronázásaként élhette meg, hogy a rendszerváltozáskor a demokratikus jogállami intézményrendszer egyik alapköveként létrehozott Alkotmánybíróság tagja, elnökhelyettese, majd elnöke lett.

Ebben az időszakban, 1990 és 1998 között e testület olyan alapvető kérdésekben hozott határozatot, mint a halálbüntetés eltörlése, a népszavazás szabályozása, a kárpótlási törvény keretei vagy a terhességmegszakítás kérdése. Ezek olyan, az egész társadalom életét alapvetően befolyásoló, gyakran a jogon is túlmutató kérdések voltak, amelyekről e Ház falain belül és a széles körű nyilvánosságban is éles viták zajlottak.

Amikor 2005 júniusában köztársasági elnökké való megválasztásakor ebben a teremben letette az elnöki esküt, kiemelte, hogy immár alkotmányos kötelessége a nemzet egységét képviselni, és benne a nemzet választott képviselőinek az egységét is kifejezni. Ebbéli tisztségében, ahogy korábban alkotmánybírói tevékenysége során is, fő feladatának tekintette az alkotmány fölötti őrködést, amelynek szigorúságában, ahogy már beiktatási beszédében is előre jelezte, kérlelhetetlen volt. Fontosnak tartotta, hogy az alkotmányos működés nemcsak intézmények és hatáskörök szabályozását jelenti, hanem mindenekelőtt és mindenekfelett erkölcsi értékeket nyilvánít ki, amelyek megőrzését és érvényre juttatását, különösképpen az emberi méltósághoz és az emberi élethez való jog, valamint a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítását legfőbb feladatának tekintette.

Sólyom Lászlót mint magánembert, tudóst és politikust számtalan szál kötötte az Országházhoz és az itt folyó tevékenységhez. Mint a demokratikus ellenzék aktív tagja, részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, amelynek ülései e Ház falai között is zajlottak. Mivel képzett könyvtáros is volt, az 1970-es években az Országgyűlési Könyvtárban dolgozott tudományos kutatóként. Ahogy visszaemlékezésében említette, egész életét könyvek között töltötte, mint fiatal könyvtáros a pult egyik oldalán, majd mint a jog egyetemi tanára az olvasóasztal mellett.

Jogtudósként élete utolsó évtizedéig rendszeresen publikált magyar és idegen nyelven, jogászok nemzedékei forgatták tanulmányait, tankönyveit, elemzéseit. Példaértékű, hogy idős korában fizikailag és szellemileg is rendkívül tudatos, aktív életet élt, ennek keretében még az olasz nyelvet is elsajátította, és lefordított egy, az általa figyelemre méltó személyiségnek tartott Ferenc pápáról szóló monográfiát.

Egész élete során, magán- és közéleti emberként egyaránt fontosnak tartotta a környezet- és természetvédelem szem előtt tartását. Ezen értékek mellett állt ki jogi tanácsadóként, a demokratikus ellenzék politikusaként, de ha kellett, akár környezetvédelmi aktivistaként is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon olyan személyiségtől búcsúzunk, aki szorgalmával és eltökéltségével, szilárd erkölcsi elveivel és kiemelkedő szaktudásával egész életében a magyar társadalom nehezen kivívott szabadságát és felemelkedését kívánta szolgálni, az élet minden területén elsődlegesnek tekintette az egyetemes emberi értékek mindenáron való megvédését. Életpályája alapján már életében is korunk kiemelkedő személyiségei között tarthattunk számon, és minden bizonnyal az utókor is így fog emlékezni rá. Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!

Kérem a tisztelt Házat, néma felállással fejezzük ki tiszteletünket. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Ház! Most megkezdjük a napirend előtti felszólalások sorát. Elsőként Keresztes László Lóránt képviselő úrnak adom meg a szót, az LMP tagjának. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  1   1      Ülésnap adatai