Készült: 2024.06.01.03:19:34 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

62. ülésnap, 127. felszólalás
Felszólaló Dr. Orbán Balázs (Fidesz)
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Beosztás a miniszterelnök politikai igazgatója
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 1:50

Felszólalások:  <<  127  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. ORBÁN BALÁZS, a miniszterelnök politikai igazgatója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Kormánya számára kulcsfontosságú az egészségügyben dolgozók megbecsülése, ennek anyagi értelemben is ki kell fejeződnie, szemben az önök kormányzásának idejével.

Éppen ezért 2023-ban mintegy 2800 milliárd forint állt rendelkezésre az egészségügyben, ami 1000 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt. Ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt években Magyarország egyik legnagyobb béremelési programját tudtuk végrehajtani az orvosok és egyébként az egészségügyben dolgozók esetében is. Az orvosok átlagbére két és félszeresére nőtt 2020-ig, ezt követően pedig áttörő erejű, történelmi béremelésre került sor a hálapénz kivezetésével egyidejűleg.

Az egészségügyi szakdolgozók bére 2010 óta pedig több mint duplájára emelkedett. Legutóbb 2022 januárjában született döntés egy további 30 százalékos szakdolgozói béremelésről. Újabb ápolói béremelésre pedig két lépcsőben kerül sor, 2023. július 1-jével, második ütemben pedig 2024. július 1-jével. Itt az első ütemben egységes 18 százalékos alapbéremelést javasolunk.

A vonatkozó egészségügyi jogviszonnyal összefüggő szakmai kérdések tekintetében én azt tudom javasolni, hogy forduljon a Belügyminisztériumhoz és az egészégügyért felelős kormányzathoz, akik  mint minden esetben  állnak az ön rendelkezésére. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Felszólalások:  <<  127  >>    Ülésnap adatai