Készült: 2024.05.08.06:43:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

48. ülésnap (2023.02.28.),  2-5. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:16


Felszólalások:   1   2-5   6-9      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BAKOS BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mióta hatalomra került, ennek a kormánynak minden lépése azt a célt szolgálta, hogy a külföldi tőke minél kényelmesebben érezze magát itt, Magyarországon, akár a magyar emberek kárára is.

Ez a folyamat, amit most, jelenleg az akkumulátorgyárak és a helyi lakosság konfliktusában látunk kicsúcsosodni, már több mint egy évtizede tart. Nehéz vitatkozni azzal a ténnyel, hogy a kormány nem megvédi a természeti kincseinket, hanem kiárusítja azokat, akkumulátorgyárak, erdőpusztító rendelet, Fertő tó, és a sor még a végtelenségig lenne folytatható. Ráadásul néhány éve ezt még tagadni sem próbálták, hiszen Szijjártó Péter 2019-ben még büszkén nyilatkozta azt, hogy a magyar kormánynak mindig fontosabb lesz az autóipar érdeke, mint a fenntarthatóság.

Ma egy olyan államot működtetünk, amely nem a természetkárosítások megakadályozását, hanem az azok feletti szemet hunyást tekinti hivatalos feladatának. Éppen ezért építették le a természetvédelmi intézményrendszert, és elég megnézni például a gödi Samsung-gyár esetét, ahol az elmúlt években minden létező szabályt megszegtek, de azok felett vagy átsiklott az állam, vagy pedig megmosolyogtató összegű bírságokat szabtak ki.

A nagytőke érdekében verték szét a munkavállalói jogokat is lassan tíz éve az új munka törvénykönyve bevezetésével. Azért nem hajlandóak semmilyen béremelésre, mert az önök gazdaságpolitikájában Magyarország versenyképességét az jelenti, hogyha a magyar emberek keveset keresnek, ha a magyar munkavállalók érdekérvényesítő képessége gyenge, a multik kényelmét pedig még az adófizetők pénzével is kiszolgálják. Nagy Márton egy írásában egyértelművé tette, hogy a kormány úgy kíván sikeres szereplője lenni a nemzetközi versenynek, hogy mindenkinél többet fizet az akkumulátorgyáraknak, hogy idehozzák az üzemeiket. Csak a debreceni gyárnak a kínai sajtóban megjelent hírek szerint 320 milliárd forintot adunk azért, hogy idejöjjenek, és elvegyék a termőföldet, felhasználják a vizünket és az energiánkat.

A különböző nagyvállalatok ráadásul gyakorlatilag nem fizetnek adót Magyarországon. Az amúgy is rekordalacsony társasági adóból alig 6 százalékot sikerül beszedni, mert annyi különböző adókedvezményt kapnak ezek a cégek, ez a pénz pedig hiányzik a költségvetésből; ma Magyarországon nincs pénz minőségi egészségügyre, oktatásra, megalázóan keveset keresnek a pedagógusok, illetve a szociális dolgozók, miközben ezek a vállalatok több száz milliárd forintos profitra tesznek szert, amit azonnal kivisznek az országból. Csak az Audi 2000 milliárd forintot utalt haza a magyarországi cégéből, miközben itthon alig fizetett adót.

Az, hogy a magyar emberek kárára milliárdokkal támogatják a globális nagytőkét azért, hogy tönkretegyék a környezetünket, nem szolgálja Magyarország érdekét, hanem végletesen kiszolgáltatja az országot a multinacionális cégek profitérdekeinek, mert a kormány ebben a vitában nem a magyar emberek érdekét képviseli, hanem a külföldi nagyvállalatokét  és ezt még csak nem is titkolják. Elég például a debreceni közmeghallgatásra gondolni, ahol az asztal egyik oldalán ült a főispán és a cég képviselői, a másik oldalán pedig több száz dühös debreceni, akik nem akarták eladni a jövőjüket.

Orbán Viktor a tegnapi napon külfölditőke-ellenesnek minősítette az LMP-t. Elmondta, hogy Magyarország boldogulása nem képzelhető el a külföldi gyárak nélkül. Mi nem vagyunk külfölditőke-ellenesek (Menczer Tamás: Magyarellenesek vagytok!  Derültség a kormánypártok soraiban.  Rétvári Bence: Óriási! Ennyi! Ennyi!), mi azt mondjuk, hogy a tőke nem előzheti meg az embert, a külföldi nagyvállalatok nem gyarmatosíthatnak országokat, és nem tehetjük függővé Magyarország jövőjét a multik profitérdekeitől.

Ez az út zsákutca, mert nem szól másról, mint hogy feléljük a jövőnket, de két dolgot világosan kell látni. Egyrészt állítson bármit a kormány, van másik út. Magyarországnak nem kell a külföldi nagyvállalatok gyarmatává válni, van elég erőforrásunk, van elég tehetségünk és szorgalmunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk enélkül is. Másrészt, ha változtatni akarunk, akkor most kell változtatni, ezt a tervet most kell megakadályozni, mert ha most engedjük, hogy akkumulátorgyarmattá alakítsák az országot, azt már nem tudjuk visszacsinálni.

Orbán Viktor maga is azt mondta, hogy ezt a vitát érdemes lefolytatni, azonban én azt látom, hogy a tegnapi parttalan vitanapot követően erre a legjobb módszer az országos népszavazás lenne. Ezért kezdeményeztük ezt, és bízunk benne, hogy ezt önök is támogatni tudják. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és a Párbeszéd soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Koncz Zsófia államtitkár asszony kíván válaszolni az elhangzottakra. Államtitkár asszony, öné a szó.

DR. KONCZ ZSÓFIA energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Én úgy emlékszem, hogy a tegnapi ülésnapon ön is részt vett, és itt az éjszakába nyúló vitán is jelen volt, illetve a miniszterelnök urat is hallotta a parlamentben. Itt a külföldi tőkét említette. Azt gondolom, hogy azzal kapcsolatban a miniszterelnök úr egyértelműen elmondta a magyar álláspontot, az pedig az, hogy számunkra az elsők természetesen a magyar kis- és középvállalkozások, azonban a külföldi befektetésekre igenis óriási szükség van, és azért abban bízom, hogy a képviselő asszony is emlékszik még arra az időre, amikor Magyarországon egymillióval kevesebb munkahely volt. Ez egy hatalmas eredmény, hogy gyakorlatilag egymillió munkahelyet létre tudtunk hozni ebben az országban, és ebben kiemelten fontos szerepet játszottak a külföldi befektetések is, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez a jövőben is rendkívül fontos lesz.

Azt tegnap is többször kifejtettük, de úgy gondolom, ezt akkor ezek szerint a mai nap is meg kell ismételni, hogy a kormánynak rendkívül fontos az, hogy a debreceni gyár és minden gyár Magyarországon a lehető legszigorúbb szabályok szerint, illetve az európai uniós és a magyar jogszabályokat betartva épüljön meg, ez igaz a környezetvédelmi előírásokra is, és a legszigorúbb szabályok betartása mellett felépülő debreceni akkumulátorgyár jelentős előnyt biztosít Magyarországnak és több százezer embernek, aki a magyar autóiparban dolgozik. Azt gondolom, hogy a képviselő asszony is elismeri, hogy a magyar autóipar, járműipar rendkívül fontos az ország számára, és nagyon sok munkahely szűnhet meg akkor, hogyha gyakorlatilag ezzel a technológiai váltással nem tudunk lépést tartani.

A tegnapi vitanap során azért nagyon szomorúan láttuk, hogy akik kezdeményezték ezt, nem igazán vettek részt  például Szabó Timea  ezen az éjszakába nyúló vitán (Bakos Bernadett: Én itt voltam!)  igen, ön itt volt, ez tény és való , és gyakorlatilag ott, azt gondolom, a baloldali képviselők mindent megkérdőjeleztek. Ez a vita tehát azért volt  hogy is fogalmazzak?  tényleg nagyon sokáig tartó, és az álláspontokat talán azért nem lehetett megfelelően ütköztetni, mert mindenre, amit elmondtunk, annyi volt ott a válasz, hogy az nem úgy van. Márpedig mi, és azt gondolom, hogy ez a kormány tényleg a magyar emberek mellett áll, és azt veszi figyelembe, hogy minden szabályt betartva egy környezetvédelmi szempontból nagyon-nagyon jó gyár épülhessen meg. A Debrecenben élő emberek aggodalmait természetesen értjük, és éppen ezért tartottuk fontosnak azt, hogy ezt a tegnapi napon is megvitassuk.

Más témákról szólva azért itt az energiahelyzet. Azt el kell mondani, hogy ugye, háború van, és gyakorlatilag itt a szankciós rendszer miatt egy olyan energiaválság alakult ki, amely sajnos inflációt, az élelmiszeráraknak a növekedését okozza, és az is egy hatalmas eredmény, hogy ebben a helyzetben mi meg tudtuk oldani azt, hogy a rezsicsökkentés továbbra is fennmaradhasson a magyar lakosság számára, és ehhez viszont a rezsivédelmi összeget, a Rezsivédelmi Alapot a négyszeresére, 2600 milliárd forintra kellett emelni, és ennek megfelelően tudjuk támogatni a családokat és az önkormányzatokat is.

A kormány intézkedései eredményesek, hiszen az Unióban a legalacsonyabb áron kapják a lakosok a földgázt és az áramot. (Dr. Mellár Tamás közbeszól.) Magyarország 2022-ben a GDP-je közel 6 százalékát rezsivédelemre fordította; ezek óriási számok, és gyakorlatilag ezzel az uniós rangsorban a negyedik helyen állunk.

(9.10)

Magyarország emiatt 4 milliárddal több pénzt fizet rezsivédelemre. Ez azért nagyon-nagyon szomorú, mert ha nem állna fenn ilyen szankciós rendszer és ilyen brüsszeli politika, akkor ezeket a forrásokat sokkal-sokkal jobb helyre is el tudtuk volna költeni.

Az LMP-vel sokszor beszélünk itt a megújuló energiáról és az ezzel kapcsolatos elképzelésekről. Szeretnék egy jó hírről is beszámolni ezzel kapcsolatban. Február 10-én, majd február 21-én is a napsütéses tavaszi időben nemcsak hőmérsékleti rekordok dőltek meg, hanem a déli csúcs idejében a korábban mért legmagasabb értéknél mintegy 77 megawattal több energiát termeltek az ipari méretű hazai naperőművek. Ez gyakorlatilag rekord volt a magyar naperőművi termelés kapcsán, és a teljes megújulónak a 43,8 százalékát adta a rekordmennyiségű naperőműves termelés. A naperőművek 2030,5 megawattos csúcsteljesítménye meghaladta a Paksi Atomerőmű teljes beépített kapacitását is. Úgy gondolom, hogy ezekről fontos beszámolni itt a parlamentben is.

Ezekkel az elképzelésekkel kapcsolatban pedig továbbra is kérjük az LMP támogatását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár asszony válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, Párbeszéd-képviselőcsoport: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.




Felszólalások:   1   2-5   6-9      Ülésnap adatai