Készült: 2024.05.10.14:15:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

62. ülésnap (2023.05.02.),  104-109. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:31


Felszólalások:   98-103   104-109   110-115      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Egy perc a viszonválasz. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ. Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Dudás Róbert, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez: „Meddig kívánják még valódi kormányzás helyett pusztán félelemkeltéssel hatalomban tartani magukat?” címmel. Dudás Róbert képviselő urat illeti a szó.

DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 előtt Orbán Viktor az akkori vezetést, az akkori kormányt bírálta, és azt mondta, hogy az akkori vezetés bűnbakot keres, egy patás ördögöt, akit megvádol a legkülönfélébb dolgokkal, majd azt unásig ismétli, így érve el az emberekben a kívánt hatást. Ő is egyébként egy idézethez folyamodott, én meg most akkor tőle idézek: „A gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget.” Nos, akkor bírálta ezt a fajta magatartást, ahelyett viszont, hogy ezen érdemben és szisztematikusan változtattak volna, változtatott volna az önök kormánya, nem, sokkal inkább tökélyre fejlesztették azt, és nyugodtan mondhatom, hogy csúcsra járatják.

Mondom mindezt azért, mert a Covid idejében, annak a járványnak az idejében, amikor egyébként szerte Európában és szerte a világon és Magyarországon is rengeteg megbetegedés volt, a Covid kellős közepén is azon gondolkodtak, hogy hogyan lehetne a jelentkezőkből, akik az oltásra jelentkeztek, hasznot húzni olyanformán, hogy adatbázist építenek, majd egyébként a későbbiekben is tudják velük tartani a kapcsolatot, tudják őket folyamatosan propagandával bombázni. Létrehoztak tehát egy központi adatbázist, meglettek az elérhetőségek, és innentől kezdve minden rendben is van, a kormányt úgysem fogja senki sem ellenőrizni.

Így fordulhatott elő például tavaly februárban, a kampány kellős közepén, hogy a kormány információs oldaláról érkeztek kéretlen levelek, kéretlen e-mailek, melyek befeketítették az ellenzéket, egyébként valótlanságokkal és nyilvánvaló hazugságokkal. Meglett viszont az eredménye: egy hazugságokon alapuló választási győzelem.

Most ismét ezeket az adatbázisokat használva állítják be magukat békepártinak, mindenki mást pedig az ellenkezőjének. De ez megint csak egy ordas hazugság! Soha senki nem akart és nem is akar háborút, mindannyiunknak a béke az elsődleges és a legfontosabb érdeke. Nehéz eldönteni, mi a súlyosabb vétek: a gyűlöletkeltés vagy a személyes adatokkal való visszaélés. Egy viszont biztos: a feliratkozók anno a Covid idején nem kértek propagandát, nem kértek hazugságot, viszont kapják folyamatosan, hiszen ez az állampárt érdeke. Tiszta kommunizmus!

De van ennél nagyobb bűn is: a félelemkeltés, a félelem keltése olyan dologgal szemben, amire az egyén nem tud hatni, képtelen megvédeni magát, félelemkeltés annak érdekében, hogy egy vezető vagy egy vezető párt megtarthassa a hatalmát. Önök egy világháború közelségével fenyegetik az embereket, és tudatosan félelmet keltenek tízmillió emberben, hogy ezek az emberek pusztán a túlélésre koncentráljanak, és amikor ez a reakció van az emberekben, akkor nem foglalkoznak oktatással, egészségüggyel, élelmiszerárakkal. Államtitkár úr, meddig akarják ezt a hazugságot fenntartani?

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Dömötör Csaba államtitkár úr, miniszterhelyettes válaszol. Öné a szó.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány fontosnak tartja, hogy ismertesse az álláspontját a kiemelt ügyekben. Ezt sokféle módon teszi: sajtótájékoztatón, tájékoztató kampányokkal vagy éppen az ön által kifogásolt hírlevél segítségével. Ön azt is kifogásolja, hogy az egyik ilyen e-mailben a kormány harmadik világháborúval, ahogy ön fogalmaz, riogatott.

Tisztelt Képviselő Úr! A helyzet az, hogy a szomszédos országban háború zajlik, és eddig 39 ország döntött úgy, hogy halálos eszközöket szállít a hadszíntérre. Tehát innentől kezdve ez már nem egy lokális, kétoldalú konfliktus, és minden esély megvan rá, hogy világháborúvá szélesedjen. Ha jobban megfigyeli, a fegyvert szállító vagy fegyverbe szólító érvelés is hasonló, mint 1914-ben volt: ha hamar küldünk fegyvert, ha minél több fegyvert küldünk, akkor hamar vége lesz a háborúnak. Mi ezzel nem értünk egyet, mert szerintünk akkor lesz hamar vége a háborúnak, ha béketárgyalások kezdődnek.

Azért is tartjuk fontosnak a kormányzati álláspont bemutatását, mert van másféle álláspont is. Az Európai Parlament például sok-sok fegyvert küldene, és nem akar béketárgyalást. Olyan álláspont ez, amely egyébként az önökéhez van közel, akik fegyvereket és katonákat is küldtek volna, hiába próbálják ezt letagadni. Ha egyébként megint megpróbálnák letagadni, akkor mindenkinek ajánlom a figyelmébe, hogy hogyan is szavazott pár nappal ezelőtt a békehatározatra. Az egész baloldal gyakorlatilag nem támogatta. (Dr. Lukács László György: Orbán Viktorral együtt!)

Most lehet, hogy önök nem így vannak vele, de az álláspontok és a vélemények sokszínűsége a demokrácia lényegéhez tartozik. Fontosnak tartjuk, hogy az állampolgárok minden közéleti szereplő álláspontját megismerjék, aztán majd eldöntik, hogy ezek közül mit támogatnak, és mit nem. A kiküldött e-mailek ebben játszhatnak szerepet. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy csak azok kapnak ilyen e-mailt, akik erre külön felhatalmazást adtak, és ha valaki nem szeretne ilyen tájékoztatást kapni, akkor leiratkozhat a törvény adta lehetőségeknek megfelelően.

Csak halkan teszem hozzá, hogy ez a gyakorlat éles ellentétben van az önök gyakorlatával. A kampányban a baloldali pártok úgy küldtek kéretlenül tömeges üzeneteket állampolgároknak, hogy ők meg sem adták az elérhetőségeiket, és az a cég állt az egész mögött, amelyhez ömlöttek a külföldi támogatások. Ha tényleg ennyire fontosnak tartja ön, ha tényleg ennyire fontosnak tartják az adatvédelmi vonatkozásokat, akkor nem folytattak volna ilyen gyakorlatot, vagy legalábbis öntől is láthattuk volna, hogy a gyakorlat megállítására, megszüntetésére szólítja fel a feleket.

De ami ennél is fontosabb: a kormány továbbra is minden lehetőséget megragad arra, hogy a békét célzó álláspontját bemutassa határainkon belül és a nemzetközi színtéren is. Az, hogy a háborúba sodródást jobban támogató baloldali pártoknak ez nem tetszik, ilyen előzmények után ezen egyáltalán nem lepődünk meg. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae a miniszterhelyettesi választ. Öné a szó.

DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy azzal kezdjem, hogy ismét valótlant állít, mert soha senki nem akart sem fegyvert küldeni, sem pedig katonákat az ukrán frontra. (Dr. Rétvári Bence: Dehogynem! A Jobbik elnökét olvasd, ez a saját elnököd!  Dömötör Csaba: Ne, ne!) Kérem, ne állítsanak ilyet!

Bíztam benne, hogy nem propagandaválaszt kapok, mégis azt kaptam. (Dr. Rétvári Bence: Milyen szakmai volt a kérdés, mi?) Ön is ott volt vasárnap a Kossuth téren a szentatya szentmiséjén. Engedje meg, hogy az általa elmondottak közül idézzek, és nagyon bízom benne, hogy megfogadják, megértik, és tényleg, még egyszer mondom, remélem, hogy megfogadják. Azt mondta Ferenc pápa: „A pásztor nem rabló és nem tolvaj, nem él vissza a szerepével, nem nyomja el a rábízott nyájat, nem lopja el a teret laikus testvéreitől, nem gyakorol merev tekintélyt.” Ez alapján kellene hogy dolgozzon egyébként minden politikus, kiváltképp a kormány. Köszönöm szépen, a választ nem tudom elfogadni. (Dr. Lukács László György tapsol.)




Felszólalások:   98-103   104-109   110-115      Ülésnap adatai