Készült: 2024.05.09.22:42:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

101. ülésnap (2024.02.26.), 64. felszólalás
Felszólalás oka Az ülés napirendjének megállapítása
Felszólalás ideje 5:04


Felszólalások:   64  64   64-65      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy az előterjesztést négyórás időkeretben tárgyalja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés időkeretben történő tárgyalását 134 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Párbeszéd képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amely a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján elnöki jogkörben visszautasításra került, tekintettel arra, hogy azt nem a 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, mivel a határozati házszabály 82. § (2) bekezdése, valamint a határozati házszabály 158. § 17. pontja alapján csak tárgysorozaton lévő politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat vehető fel az Országgyűlés ülésének napirendjére.

A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés erről vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

Bejelentem továbbá, hogy a frakcióvezető kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazást eleve szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg.

A Párbeszéd képviselőcsoportja indítványának megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartjae az OE-42/134-2/2024. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a házelnöki döntést 140 igen szavazattal, 56 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül hatályában fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a DK képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amely a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján elnöki jogkörben visszautasításra került, tekintettel arra, hogy azt nem a 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, arra figyelemmel, hogy a határozati házszabály 80. § (1) bekezdése és a 158. § 17. pontja alapján csak tárgysorozaton lévő határozati javaslat vehető fel az Országgyűlés ülésének napirendjére.

A visszautasított javaslat benyújtója kezdeményezte az elnöki döntés hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés erről vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

Bejelentem továbbá, hogy a frakcióvezető kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazást eleve szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg.

A DK indítványának megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartjae az OE-42/135-2/2024. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: megállapítom, hogy az Országgyűlés a házelnöki döntést hatályában 140 igen szavazattal, 56 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül fenntartotta.

(16.40)

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Ez látható többség. Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a köztársasági elnök lemondásának elfogadásáról történő döntés. Köztársasági elnök asszony lemondó nyilatkozata S/7131. számon a Ház informatikai hálózatán valamennyiük számára elérhető.

Most felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, ismertesse a lemondó nyilatkozat szövegét. Parancsoljon, jegyző úr!




Felszólalások:   64  64   64-65      Ülésnap adatai