Készült: 2024.05.09.10:35:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

35. ülésnap (2022.11.02.),  20-23. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:46


Felszólalások:   16-19   20-23   24-27      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

LŐCSEI LAJOS (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon örülök annak, hogy most többen vannak jelen az Országgyűlésben, mint múlt héten, ennek a ciklusnak a legjelentősebb törvénymódosítási vitájában ugyanis csak államtitkárokkal képviseltette magát a kormány. Önök éppen most, egyre erősödő megélhetési válság idején írják felül a szociális biztonsághoz való jogot hazánkban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Segíteni fogunk, senkit nem hagyunk az út szélén  ez is egy jól hangzó ígéret volt, de már akkor sem volt igaz, amikor kimondták, most pedig végképp nem az, amikor egyre több családnak gondot okoz hó végén a bevásárlás, a számlák és a Fidesz-felár kifizetése. Önök éppen most, az egekbe szökő árak és a rezsiválság idején hagyják magukra a bajba kerülő honfitársainkat. Mondjuk ki az igazságot: a tél közeledtével egyre többeket érint a megélhetési válság, már nemcsak a szegény romákat vagy a legszegényebbeket, hanem a középosztályt is! Egyre növekvő számban roppan meg honfitársaink létbiztonsága, leginkább azoknak, akik vidéken, kisvárosokban élnek. Most a fűtési szezon közeledtével kiderült: mégsem kapnak extra villanykvótát azok, akik nem használnak gázt a fűtéshez és a meleg vízhez. Pedig önök ezt is megígérték, ezért is nyújtottam be még október elején határozati javaslatot a villamosenergia-felhasználás támogatott mértékének növeléséről. Számítások szerint közel másfél millió ember él olyan háztartásban, ahol nincs földgázhasználati csatlakozás és távhőszolgáltatás.

Önök éppen most, a tél közeledtével hagyják magukra a megélhetési gondjaikkal a magyar családokat. Már tavaly ősszel megindult az infláció, például a tavaly őszi árszinthez képest csak a kenyér ára 70 százalékot meghaladó értékben nőtt. Ez bizony Fidesz-felár, a hazug, felelőtlen kormányzás következménye. Ilyen mértékű drágulás vagy nemzetivaluta-romlás sehol nincs a környező országokban.

Ám a milliárdosokból álló kormányt mindez hidegen hagyja. Soha ennyi milliárdos vagyonnal rendelkező tagja nem volt még hazánk kormányának. (Vitályos Eszter: Csak pont a túloldalon!  Rétvári Bence: És az árnyékkormányban!) Az elmúlt években önök tudatosan gyengítették a forintot, ezzel inflálták, leértékelték a magyar emberek keresetét, vagyonát, megtakarítását. Most pedig, amikor már elszabadult pályán van a forint, az infláció és a rezsiköltségek, folytatják a hazudozást, képviselőtársaim, mindent rákennek a szankciókra. Az önök milliárdokért hirdetett hazugságbombája arról szól, hogy eltolják maguktól a felelősséget az egyre mélyebb válságért, hárítanak, brüsszeleznek, ellenségképeket gyártanak, mert tudják, hogy Magyarországon egyre többen egyre dühösebbek lesznek. Ahelyett, hogy megállapodnának az európai uniós források lehívása érdekében, milliárdokért gyalázzák az Unió politikáját (Rétvári Bence: Meg kellett volna szavazni itt a parlamentben!), azt a politikát, aminek önök is részesei, tisztelt fideszes képviselőtársaim.

A kormány magára hagyja az önkormányzatokat is, pedig az önkormányzatok tudnának leginkább segíteni, hiszen a rászorultságot legközelebbről az önkormányzatok képesek megítélni, azonban kivéreztették még a kistelepülési önkormányzatokat is, amikor nyáron már kizárták őket a rezsikönnyítésből. Pedig tudnának segíteni, hiszen a központi költségvetés éppen a rendkívüli inflációból már több mint ezermilliárdos áfa- és egyéb extra adóbevételhez jutott. Ha az extra bevételeknek csak a felét visszajuttatnák az önkormányzatokhoz, elsősorban a szociális normatíva megemelésével, máris megoldhatók lennének a legégetőbb szociális problémák.

(11.50)

Miért is nem ezt teszik, képviselőtársaim? Bajban ismerszik meg az igaz barát. Ezzel a törvénnyel beismeri az Orbán-kormány, hogy otthagyja az út szélén a rászoruló magyar emberek egyre szélesedő körét. Ez megengedhetetlen, képviselőtársaim, ezért követeljük, hogy még a tél beállta előtt döntsön a kormány és a parlament a megélhetési válságot enyhítő intézkedési csomagról, vegyék figyelembe az önkormányzati érdekszövetségek, szakszervezetek, ellenzékiek javaslatait.

Ha tényleg szolgálni, képviselni akarják a magyar embereket, akkor már az e heti kormányülésen döntés születik a megélhetési válságot kezelő intézkedésekről, és ezenfelül egy újfajta párbeszédről mindazokért, akiknek a képviseletére felesküdtek, képviselőtársaim. Köszönöm a szót. (Taps a Momentum padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Lőcsei Lajos képviselő úr. A kormány nevében Fürjes Balázs államtitkár úr fog válaszolni.

DR. FÜRJES BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: (Nem működik a hangosítás.) Nem olvasható a kártya… Úgy tűnik, most jó; elnézést, én voltam a hibás.

Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Idealista emberként mindig keresem az egyetértési pontokat. Nagyon nehéz megtalálni, hogy mivel tudnék egyetérteni az ön felszólalásából. Talán egyetlen, amit így ki nem mondott, de próbálom beleérteni: tehát az fontos, hogy az embereket a mindennapokban a háborús helyzet, a háborús infláció, a szankciós politika és azok a gazdasági-szociális nehézségek, amelyek egész Európát jellemzik, kétségtelenül sok nehézség elé állítják. És azt én nagyon fontosnak tartom, hogy  kormány-ellenzék pozícióktól függetlenül  empátiával, megértéssel viszonyuljunk ahhoz, hogy igen, sokaknak az élete nehéz, még akkor is, hogyha az elmúlt 12 évben mindenki tudott egyet-kettőt-hármat-négyet előrelépni, és most sokkal jobb  bármilyen gazdasági-szociális mutatót nézek  az emberek helyzete, a szegénység helyzete Magyarországon is, mint 12 évvel ezelőtt, amikor a baloldal kormányzott, és majdnem csődbe vitte az országot.

Nehéz öntől elvárni, hogy tényszerű legyen, amikor évek óta Gyurcsánnyal kollaborálnak. A Momentum Gyurcsány-ellenes baloldali pártként érkezett meg a magyar politikába, és aztán Gyurcsány kollaboránsaivá váltak. Önállóan soha be nem tudtak jutni a parlamentbe; felkéredzkedtek a Gyurcsány-listára, és nyilván nem tudnak ebből a szövetségből szabadulni. Ezt azért mondom el, higgye el, hogy én is nagyon unom a gyurcsányozást, de hát, a baloldalon nincs más! Tehát amíg Gyurcsány diktál, addig muszáj erre az összefüggésre rámutatnunk. Bárcsak elhagyhatnánk a gyurcsányozást, nagyon örülnénk, bárcsak önök is kilépnének a Gyurcsány-kollaborációból! (Gréczy Zsolt folyamatosan közbeszól.)

Az ön hozzászólásával kapcsolatban ez azért fontos, mert nyilván ez az elköteleződés, lekötelezettség Gyurcsány felé és a DK felé, a szocialisták, a régi baloldal felé nem engedi, hogy ön tényszerű legyen. Mert ha ön tényszerű lenne, akkor elmondaná a hozzászólásában, amikor minket ostoroz, hogy mennyivel volt rosszabb a helyzet a baloldali kormányok alatt (Közbeszólás a DK padsoraiból: Jobb volt!); hogy Gyurcsány és a szocialisták kormányai alatt hogyan nőtt a munkanélküliség, hogyan vesztették el százezrek a munkahelyüket Magyarországon; hogyan csökkent a munkanélküliség az Orbán-kormányok alatt, szinte a teljes foglalkoztatottságot megvalósítva; hogyan voltak a legmagasabbak a közműköltségek, az áram és a gáz díja Magyarországon Gyurcsány és a szocialisták kormányai alatt, és hogyan sikerült ezeket az árakat leszorítani, többek között azzal a rezsicsökkentéssel, amit önök sosem szavaztak meg, és mindig bolondságnak minősítették; hogyan nőttek a bérek Magyarországon, és hogyan nőttek a nyugdíjak, azok a nyugdíjak, amiből egyhavi nyugdíjat a Gyurcsány-kormány, a szocialisták, az önök szövetségesei elvettek a magyaroktól, és amit mi folyamatosan növelünk.

Mit teszünk az emberek megvédése érdekében? Csak leltárszerűen tudom felsorolni most. Benzinárstopot vezettünk be: minden egyes tankolásnál 10-12 ezer forintot spórol minden magyar család. Önök támadták ezt is. Az élelmiszer-infláció megfékezése érdekében élelmiszerárstopot vezettünk be; főleg azoknak az alapvető élelmiszereknek az árát korlátozzuk, amelyeket a legkiszolgáltatottabb rétegek is fogyasztanak, és most éppen ezek kiterjesztésén gondolkodunk. Kamatstopot vezettünk be; támogatjuk a kis- és középvállalkozások kamatait, ott is egy kamatstopot vezettünk be; és megvédtük a rezsicsökkentést, havonta 181 ezer forinttal támogatunk minden magyar családot.

És tudom, hogy önök mindent megkérdőjeleznek, amit mi mondunk, de akkor az a kérésem, hogy  önök általában el vannak ájulva a nemzetközi intézetektől, intézményektől  higgyenek az Eurostatnak. Az Eurostat legfrissebb jelentése mutatja ki, hogy egyedül Magyarországon csökkent a gázár, és messze a legalacsonyabb a gáz és a villany költsége Európában. A lakosság nálunk fizeti a legkevesebbet. Kérem, figyeljen oda a tényekre! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Fürjes Balázs államtitkár úr. „Aktuális kérdésekről” címmel napirend előtti felszólalásra jelentkezett Komjáthi Imre képviselő úr, az MSZP képviselője. Öné a szó.




Felszólalások:   16-19   20-23   24-27      Ülésnap adatai